Tiszatáj, 2006 (60. évfolyam, 1-12. szám
2006 / 8. szám - ÖRÖKSÉG - Sebők Ferenc: Nándorfehérvár, 1456
72T1 2006. augusztus s csak utána indul meg a döntőnek szánt roham. A védők viszont felmentő sereg reményében bátrabban kitartanak, és így remény nyílhat a sikeres védekezésre. A szultán július 4-én kezdte meg Nándorfehérvár ostromát. A rendelkezésre álló erők között óriási volt a különbség: a török sereg létszáma mértéktartó becslések szerint 60-70 ezer fő körül mozgott, Nándorfehérvár őrségét Hunyadi János mintegy 5 ezer főnyi magyar, cseh és lengyel zsoldossal erősítette meg, rajtuk kívül a városi lakosság fegyverforgatásra alkalmas elemeire lehetett számítani. Az erősség fekvésénél fogva kemény diót jelentett az ostromló számára. A Duna és a Száva összefolyása által képzett földnyelven emelkedő várat a folyók felől nem lehetett megrohanni, egyedül dél felől nyílt lehetőség a támadásra, itt azonban a város tornyokkal és bástyákkal jól megerősített falai húzódtak, a fellegvárat pedig a város felől mindössze egyetlen kapun keresztül lehetett megközelíteni. A védők a város feladása esetén itt tovább tarthatták magukat, a folyók felől emelt vízivár pedig a naszádok, vagyis a folyami hadihajók kikötőjeként szolgált. A szultán helyesen ismerte föl, hogy meg kell akadályozni a vár felmentésére irányuló kísérleteket, ezért mintegy 200 gályából álló folyami hajóhadával lezárta a Dunát. A hajókat egymással párhuzamosan lehorgonyozták, és láncokkal egymáshoz erősítették őket, ezzel hajózárat létesítettek a folyón. A török hadvezetés azonban óriási hibát követett el: a hajózárat elégségesnek tartották a fölmentési kísérletek megakadályozására, a Duna és a Száva mindkét partjának megszállását elmulasztották, és ezzel tálcán kínálták föl a lehetőséget Hunyadinak szárazföldi csapatainak harcbavetésére. A vár és a város dél felől történt körülzárása után a szultán megkezdte a falak lövetését. A török tüzérség, akárcsak 1453-ban Konstaninápoly falai alatt, kiválóan működött. A hatalmas kő- és vasgolyókat kilövő ágyúk alig több mint egy hét alatt romhalmazzá változtatták a város falait, ami ellen a védők csak annyit tehettek, hogy a falakon ütött réseket igyekeztek gerendákkal, földdel tömött zsákokkal, és más hevenyészett eszközökkel betömködni. Július 14-re nyilvánvalóvá vált, hogy ha a védők nem kapnak hathatós segítséget, az erősség eleste küszöbön áll. Hunyadi előre fölkészült a hajózár áttörésére. Ácsai éjt nappallá tevő munkával több száz folyami bárkát, dereglyét, áruszállító hajót alakítottak át hadi célokra, megerősítették azok palánkjait, orrszerkezetét, és könnyű tűzfegyvereket, szakállas puskákat helyeztek el rajtuk, majd jól megrakták őket fegyveresekkel. Július 14-én Hunyadi a folyón és a szárazon összehangolt támadást indított: a lovasság a Duna két partját biztosította az esetleges török erősítésekkel szemben, a vízen szállított erők pedig a hajózárra támadtak. Mivel a támadást sikerült a várbeliekkel időben tudatni, a vízivárból kitörő naszádosok hátba támadták a török gályákat. Több órán át tartó, mindkét fél számára veszteségteljes küzdelem árán sikerült áttörni a hajózáron, és erősítést bejuttatni a várba. Ezzel a védősereg létszáma 10 ezer fő fölé emelkedett. Ráadásul a hajózár szétverése után a Kapisztrán János vezette keresztes csapatok megszállták a Száva bal partját, aminek később a törökre nézve végzetes következményei lettek. A szultánnak nem szegte kedvét az elszenvedett kudarc, továbbra is rendületlenül lövette a várat, amely július 20-ra csaknem teljesen romba dőlt. A következő nap estéjén a török általános támadásra indult, és véres küzdelemben sikerült betörnie a városba, ahol ide-oda hullámzó harc alakult ki, mindkét fél számára súlyos veszteségekkel. Éjfél körülre a janicsárok a fellegvár kapujáig szorították vissza a védőket. Úgy tűnt, küszöbön áll a vár