Tiszatáj, 2009 (63. évfolyam, 1-12. szám
2009 / 3. szám - KRITIKA - Alföldy Jenő: "Mert az maga tűz" (Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete)
I* T tiszatáj csatában, vagy a cári felszabadítók magukkal vitték Szibériába - majdnem azt mondtam, a Gulágra. Nem vitatkoznának róla tudós elmék, hogy látnoki módon jósolta-e meg a sorsát, vagy csak ráhibázott, hogy a nagy ütközetben leli halálát, ahol a világszabadság harcosai csapnak össze a zsarnoksággal, s imádott felesége nem sokkal azután hűtlenül elveti özvegyi fátylát. Petőfi életét azért írta meg Gyulai Pál, Endrődi Sándor, Ferenczi Zoltán, Hatvany Lajos, Martinké András és még sok avatott szerző, nyomozói alapossággal, aprólékosan, szinte napról napra és óráról órára, mert a költő megalkotta a János vitézt, A helység kalapácsát, a Füstbement tervet, az Egy estém otthont, Az alföldet, A világ és ént, az Itt állok a róna középent, A bánat? Egy nagy óceánt, a Tiszát, a Szabadság, szerelmet, az Egy gondolat bánt engemet, a Levél Arany Jánoshozt, a Szeptember végént, a Vasútont, Az apostolt, a Négy napja dörgött az ágyút és más, hosszan sorolható remekét. És a legrigorózusabb esztéta sem hanyagolhatja el az igazság megcsonkítása nélkül, hogy Petőfi neve nemcsak irodalmi, hanem történelmi név is. Kulcsszerepe volt 1848 márciusában a társadalmi forradalom és a nyilt függetlenségi harc kirobbanásában, majd ezek radikális képviseletében mindhalálig - s ez okvetlenül visszahat emberi és költői megítélésére, akárcsak a török hódítók elleni honvédő harcot s a keresztény Európa védelmét karddal és tollal egyaránt szolgáló Balassiéra vagy Zrínyi Miklóséra. Bajos dolog lenne úgy tárgyalni a Nemzeti dal, a Megint beszélünk, csak beszélünk. A nemzetgyűléshez, a Vörösmartyhoz vagy a Forradalom esztétikumát úgy, mintha nem Magyarország és Európa közös társadalmi eszmélkedése és megmozdulása, az 1848-as forradalmak s egy érlelődő, szabad Magyarország lelke fejeződne ki bennük - s még valami, ami ennél is több. Az a vágy és az a jobbító akarat, ami nemcsak 1848-49 kivételes történelmi pillanatát gyújtotta lángra, hanem élteti ezt a népet ma és a jövendő holnapokban, holnaputánokban is. Kerényi tárgyilagos hangnemben megírt, ötszáz oldalnyi terjedelmében is tömör, szűkszavúnak érezhető munkája mindezt nem födi el, mert ez az érzésünk ugyanúgy a tények tiszteletéből fakad, mint az ő kutatói és rendszerezői szenvedélye. Petőfi, Arany, Weöres, Széchenyi, Németh László Szorosabban vett irodalmi szempontok is fölmerülnek persze a könyvben Petőfi életrajzát illetően. A nemzet géniuszát legjobban kifejező költemények versenyében akár az első helyre is esélyes volna akár csak a tájlírája, melyre csakugyan illik az agyoncsépelt realista jelző: a Hazámban, a Távolból, a Téli világ, Az alföld, A csárda romjai, A Tisza, A puszta télen, a Kutyakaparó és a Kiskunság (tágabban ezekhez vehetők a tájversnek feltüntetett önarcképek, elmélkedések és politikai programversek is, pl. a Téli éj, az Itt állok a rónaközépen, az Utazás az alföldön, a Szülőföldemen vagy az Erdélyben). A költő huszadik századi reinkarnációjához, József Attila külvárosi, falusi tájlírájához ezektől egyenes az út. Még a saját személyüket tudatosan mellékesnek tartó, sőt, egyéniségüket a művek útjában álló akadálynak tekintő mestereknél sem egészen közömbösek az életrajzi adatok és körülmények - például Weöres Sándornál. Az ő utókorának sem mindegy, hogy hol s miként nevelkedett, milyen tanulmányokat folytatott, mit olvasott, hogyan működött közre hatásosan költőnemzedékének önszerveződésében. Mennyiben volt vidéki és mennyiben fővárosi, kik támogatták, milyen távol-keleti úton járt szinte gyerekként, milyen tapasztalatokat szerzett a második világháborúról, a vidéki és a fővárosi életről, kikkel barátkozott, milyen volt a fogadtatása szellemi életünk legfölső köreiben Babitstól Kosztolányiig, Illyéstől Kodályig és Várkonyi Nándortól, Hamvas Bélától Fülep Lajosig, milyen kritikai