Tiszatáj, 2010 (64. évfolyam, 1-12. szám
2010 / 1. szám - ILLUSZTRÁCIÓ - Miklosovits László alkotásai a címlapon, a 38. (Csokonai Vitéz Mihály), 43. (Kölcsey Ferenc), 57. (Vajda János), 59. (Madách Imre), 66. (Babits Mihály) és a 107. oldalon (Nagy László)
Művészet Egy legenda visszatért Amerigo Tот kiállítása a szegedi Vármúzeumban Éppen negyven éve, hogy Szegeden 1969 decemberében megnyílt a Horváth Mihály utcai képtárban a magyar származású szobrász, Amerigo Tot kiállítása. Nekünk, rajz szakos főiskolásoknak akkoriban igazi szenzációnak számított a világhíres, kalandos életű, olasszá lett, de lelkében mindig magyarnak maradt mester szegedi bemutatkozása. A híre jócskán megelőzte szegedi kiállítását, hiszen fürdött a népszerűségben. Tömeg kígyózott a Műcsarnok előtt, ahol gyűjteményes tárlatát láthatták, a sajtó pedig tele volt a legendás szobrász hazatérésének hírével. A hatalom, ahogy tudott, kedvében járt: a Várban telket ajánlott neki, hol háza épült, s ahová múzeumát tervezték. Az aczéli kultúrpolitika törekvése, vagyis a külföldön élő neves művészek hazacsábítása sikerrel járt, mert Tot 1968-ban először hazalátogatott, 1969-ben pedig már a Műcsarnokban állították ki szobrait. Bár itthon világhírűnek kiáltották ki, elismertsége inkább csak Olaszországra terjedt ki. A mestert józan szemlélete, hazájához, az itteni értelmiségiekhez fűződő bensőséges viszonya megmentették a sztár allűröktől. Ma már azt is bizton állíthatjuk, hogy itthon a művészvilágra érzékelhető hatást gyakorolt alkotói világlátásával. Az egyháztól is felkérést kapott később a vatikáni magyar kápolna zárófala domborművének elkészítésére, majd Gödöllőre már fogyó erővel, de annál hitelesebb műként készítette el monumentális domborművét, a Mag apoteózisát. Ő sem maradt hálátlan, szobrait ajándékba adta Csurgó, Kecskemét, Pécs köztereire. Akkori szegedi kiállítása a nagyszabású műcsarnoki bemutató kamarajellegű változata volt, Tihany, Pécs, Debrecen után érkezett városunkba. A tárlat nagymértékben egyezett a mostanival, hiszen az képezte alapját annak a gyűjteménynek, ami műveiből a mester adományaként honi földön maradt, s amiből születésének centenáriumán vándorútra kelthetett a mostani válogatás. Különös érzés volt összevetni akkori élményemet a mostanival, ami akkor a friss kortársi szellem elementáris megnyilvánulásának, egy nagy tehetségű szobrász szertelen formatobzódásának hatott, most klasszikussá érett harmonikus sorozattá állt össze, egy nagy formátumú szobrász reneszánsz szellemiségtől inspirált mágikus varázslatává. Az életének nagy részét Rómában töltő magyar származású művészt elsősorban mint a Kavicsasszonyok és a Csurgói Madonna megálmodóját, valamint a római Termini pályaudvar hatalmas nonfiguratív frízének készítőjét ismeri a hazai közönség. Élete története dióhéjban összefoglalva is kész regény. Tóth Imreként született Fehérvárcsurgón 1909. szeptember 27-én. Budapesten az Iparművészeti Főiskola grafikus szakán tanult, de nem szerzett diplomát, vándorútra kelt, 1931-32-ben a dessaui, majd a berlini Bauhaus növendéke volt. Tanárai közül Moholy-Nagy László hatott rá leginkább, de Kandinszkij és Klee műveinek hatása is érződik korai grafikáin. Kalandvágya miatt elhagyta a Bauhaust, egy időre hajósinasnak állt, bejárta az északi tenger szigeteit. Visszatért Németországba, egy ideig Otto Dix tanítványa lett. A nácik hatalomra jutása után baloldali gondolkodású