Tolnai Napló, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-25 / 98. szám

6 Élénkül a kult­úr­munk­a a tamási járásban Tamásüzem ismét megindult és egyre élénkül a kul­­tetruinfea.­­ Erről ad hírt levelében Magyarszéki József a járási népművelési előadó. Csaknem egymást érik a különböző rendezvények. Április 11-én a föld­­mű­vesszö­vetkezet szórakoztatta ügy­esen összeállított műsornad a tamási dolgozókat, egy héttel később pe­dig az MJMDSZ rendezett igen szép tarka estet, ame­lyen a honvédség néhány tagja és az úttörők is sze­repeltek.. Az úttörő lányok balet táncot mutattak be a ,,Kék Duna" keringő dallamára. Würcz Marika, a já­rási tanács dolgozója és Kurucz Júlia, aki a földműves­­szövetkezetnél dolgozik, kellemes hangjukon magyar népdalokat énekeltek. Nemcsak Tamásiban, hanem a járás többi közsé­geiben is tevékenykednek a kultúraktárák. Regöly az a község, ahol legtöbb műsoros estet rendeznek, és legtöbb színdarabot mutat be a kultúrcsoport. Legutóbb a „Figaró házasságá“-t játszották a csoport tagjai és az előadás igen jól sikerült. Azóta már vendégszere­peltek is, és úgy tervezik, hogy még több közelii köz­ségbe ellátogatnak. Magyarszéki elvtárs hibáról, fogyatékosságról is ír levelében: „audasli, hogy a DISZ-szervezetek bizony nem nagyon mozgolódnak. Éppen ma zajlik a járási kultúrverseny, amely remélhetőleg érdeklődést ikelt az eddig tétlenkedő fiatalok körében és lendületet ad a további munkához". A hőgyéssi kultúr­élet hírei • A MEDOSZ meghívására érkezett április 21-én Hőgyészre a budapesti Déryné színpad egy művészbri­­gádja vendégszerepelni. Az esti műsoron azonban jó­val kevesebb közönség gyűlt össze, mint szokott a köz­ségben ilyen alkalmakkor. Mi az oka ennek? Ezért bi­zony az állami gazdaság vezetősége és a MEDOSZ hi­bás, a szervezést ugyanis az előadást megelőző délután 5 órakor kezdték, ami mindössze abból állt, hogy érte­sítették telefonon a községi népművelési ügyvezetőt. Ő természetesen megtette, amit tudott, amire még az időből futotta és azért aránylag szép számú közönség gjrűlt össze. Sokkal sikerültebb lett volna azonban az est, ha az illetékesek, akiknek vendégei voltak a mű­vészek lelkiismeretesebben végezték volna a szerve­zést. A művészbrigádot is bírálat illeti, műsoruk nívója ugyanis sok kívánnivalót hagyott maga után. * — Április 24-én este vendégszerepelt Hőgyészem a zombai DISZ-szervezet kint úrcso­port­ja­, Ambrózy-Fé­­nyes „Asszonyok háza" című háromfelvonásos zenés vígjátékot mutatta be. A fiatalok Boros Béla általános iskolai igazgató vezetésével,­­irányításával lelkesen ké­­szültek a szereplésre és munkájukat jól megérdemelt siker koronázta. * — Május 2-án lesz Hőgyészen a gyönki járás kul­túrversenye. Az egész járásban talán a hőgyészi cso­portok készülnek a legnagyobb lelkesedéssel. Naponta folynak a próbák a kultúrotthonban. Büszkék a hőgyé­­sziek arra a kitüntetésre, hogy a járási bemutatót náluk rendezik meg. Külön autóbuszjárat indul ezen a napom Sknontornyéról, Kövesdről és Gyönkről Hő­gyészre. Ünnep lesz ez a nap a hőgyésziek részére. Az óvónőképző énekkara és színjátszó csoportja is naponta próbál. Szeretnének az elsőik között lenni. Egész évben következetes jó munkájuk biztosíték arra, hogy fára­dozásuk nem lesz hiábavaló. N­A­PLÓ TORKOS CICÁK (Lazányi Margit) Jól figyeljetek most, különösen ti, torkos gyerekek! Három cicá­ról mondok mesét: Ci­láról, Miláról és Sicá­­ról. Mindhárman nagyon szerették a friss fejecs­két. Cilának, Milának mindig elég volt a tej­adag, csak Sica zúgo­lódott örökké. — Juj, de kevés! És a tetejébe mindig csak tejecske, sohasem tej­föl, vagy tejszín. A cicamama így fi­gyelmeztette: — Ne légy ilyen elégedetlen, mert egyszer ráfizetsz. De Sica nem hallga­tott az intő szóra. Ha csak azért tehette, a kamrába szökött és nyalakodott. Egy nyári este a cica család fenn heverészett a háztetőn onnét né­zett a nagyvilágba. Si­ca az eget kémlelte és szeme megakadt egy fe­hér sávon. — Mi az ott az égen? — kérdezte anyját. — Azt a fehér csíkot gondolod? Az a Tejút, de eszedbe ne jusson felmenni rajta! Veszé­lyes hely az ilyen tor­kos cicák számára. . De Sica már nem is ügyelt az intésre. Kép­zeletben azonnal elin­dult a Tejúton. S ami­kor a mama már aludt, odabújt Cilához és Mi­­tóhoz, aztán halkan do­rombolni kezdett: — Gyertek el velem a Tejútra! A mama úgyis alszik, nem tudja meg és majd sietünk vissza. A két cica nem tu­dott ellentállni a csá­bításnak. Elindultak a torony felé és egy ug­rással a Tejúton ter­mettek. Azzal kezdték a tiltott kirándulást, amivel az ilyen okta­lan, szófogadatlan ci­cák szokták, rögtön be­lekortyoltak a fejecs­kébe. Ahogy feljebb és feljebb haladtak, fo­gyott utánuk a tej. El­értek nagysokára a vé­gére. Ott volt még csak nagy csodálkozás! Még a piciny bárányfelhők is tejszínhabból voltak. A csillagok meg­ csupa tejfelből! Telhetetlen mohóság­gal ugráltak egyik hely­ről a másikra, hogy minden jó falatból ked­vükre nyalakodhassa­­nak. Úgy érezték, az lehet legjobb, amiből még nem ettek. Aztán mint minden lakmáro­­zásnak, ennek is vége lett. Hiszen a kiscicák gyomra is megtelik egy­szer, akármilyen torko­sak. Ráültek hát egy fel­hőre pihenni. A po­cakjuk majd kipuk­kadt, a bajszuk végéről pedig csepegett a tejfel. Sicának még a füle is habos volt. Egyszerre csak megszólal Mila: — Jaj! Siessünk ha­za, hiszen édesanyánk nem tudja, hová tűn­tünk. Aztán valamennyiük­ben felébredt a lelkiis­meret és szedelőzködni kezdtek. Sica indult volna legelőször, de az utolsó pillanatban ész­revette, hogy oh! bor­zalom! Felitták a Tejutat! Ekkor lett csak nagy sírás-rívás. Mi lesz most? És Sica, a főbű­nös tűnődni kezdett, az­tán apró mancsával a homlokára ütött: — Várjatok csak! Ezzel egy ugrással a Hold előtt termett: — Kedves Holdacs­­ka, nagy csillagocska, segíts rajtunk. Vigyél haza bennünket cica mamához. A Hold megcsóválta fejét és így szólt: — Nem tehetem, hi­szen tudod, hogy ne­kem éjtszaka világíta­nom kell. Ki világít az embereknek, ha én el­hagyom a helyemet? Ha nem .. próbáljátok meg a Fiastyúk anyát. Si­a elment a Fias­­tyúkhoz. Az pedig így szólt: — Megtenném szíve­sen, de ki vigyáz addig a csibéimre? Nem hagy­hatom őket egyedül, hanem... a Göncölsze­­kér talán segít rajta­tok. És Sica már ugrott is a Göncölhöz. — Drága Göncölsze­­kér, segíts rajtunk, vi­gyél bennünket haza. A Göncöl pedig így szólt: — Tudtam, hogy vé­­gülis hozzám jöttök se­gítségért. Hanem idefi­gyelj torkos Sica. Nem megy ám ez ilyen könnyen! Meg kell fo­gadnod, hogy többé nem leszel falánk és megszívleled Cica ma­ma tanácsát. Csak így segítek rajtatok. Sica nagyon szégyen­kezett és megígérte: — Csak most az egy­szer segíts, soha többé nem leszek torkos és szófogadatlan. A fogadkozás után a három cica beleült a Göncölszekérbe, amely legurult a földre. A nagy zökkenésre Sica felébredt, mert mindezt csak álmodta. De ettől kezdve senki sem mondhatta Sicára, hogy torkos, mert test­véreit is arra intette, hogy még álmukban se torkoskod­janak. 18* 4 Április «5 Néhány jótanács a dolgozó nőknek Fiatal lányoknak A nyár egyik legdivatosabb anyaga ismét a mar­déra és az emprimé lesz. Mindkét anyagból elkészít­hető a mellékelt modellünk. (4 méter anyag szükséges hozzá.) Fiatal lányok részére nagyon kedves viselet a jól mosható karton szoknya. Készülhet virágos kar­ton, vagy bútor kretonból, derékba húzott, 4 cm széles övbe foglalva. Alját fodorral, fahtaas foggal díszíthet­jük. A hajtásokba rakott pettyes trokon szoknya de­rekát hátul masniba kötjük össze. Mindkét paraszt­­szoknyához fehér batiszt-, vagy zsorzsett-anyagból ké­szült, mély kivágású húzott ujjú paraszt-blúzt viseld­jü­nk. Ezt olvassuk .«l Szilágyi Éva: Pakisztán népe békét akar Az Országos Béketanács: „Mi van a nagyvilág­ban?" című külpolitikai füzetsorozatának áprilisi szá­ma a pakisztáni kérdéssel foglalkozik. A füzet megis­mertet bennünket a pakisztáni nép életével, majd az India és Pakisztán közti ellentétekkel foglalkozva le­rántja a leplet az amerikai imperialisták középkeleti mesterkedéseiről, az amerikai pakisztáni katonai szer­ződés hátteréről, céljáról Szilágyi Éva személyes élményeken alapuló színes írása a béke megőrzése szempontjából fontos pakisz­táni kérdés megvilágításával újabb értékes segítséget nyújt a békebizottságok felvilágosító munkájához. RÁIHÓ-ni S<»IS ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK: KOíÍöU 1H-RÁDIÓ. 4.30: Hírek. Időjárás­­jelentés. — 5.00: falurádió. — 0.00: A Sza­bad Nép mai vezércikke. 6.30: Színházak és mozik műsora. — 7.00: Hírek, Időjárásjelen­­tés­. — 7.50: Naptár. — 8.20: Műsorismertetés. — 10.00: Hírek, Időjárásjelentás. — 12.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 17.00: Hírek. Időjárásje­­lentés. — 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 0.10: Vízjelző szolgálat. — 0.15: Műsorzárás. l’ETŐFI-RÁDIó. 6.30: A kis­iskolások mű­sora. 6.40: Torna. 11.30: Műsorzárás. — 23.00: Idegen nyelvű vízjelző szolgálat. — 23.05: Mű­sorzárás. Április 26., hétfő KOSSUTH-RÁDIÓ 5.30: Vasárnapi sporteredmények. —­­00: Zenekari muzsika. — 0.20: Orosz nyelvlecke az általános iskola VIII. osztályának. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 10.30: Óvo­dások műsora.­­i- 13.05: Magyar puszták da­lai. — 13.30: Szórakoztató zene. — 16.00: Most légy okos Domokos! Ifjúságii fejtörő. — 16.25: Műsor az úttörők zenei szakkörei­nek. — 16.40: Dalok. — 17.10: A földművelés keletkezése. — 17.25: „Madárlakzi“ — cim­­balomm­űvek. — 17.40: A burán. Kovái Lőrinc elbeszélése. — 18.00: Fúvószene. — 19.00: Magyar népdalok és táncok. — 19.40: Vála­szolunk falusi hallgatóink kérdései­re­. — 20.10: Jó munkáért — szép muzsikát! — 261.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Hazánk zenei életéből. — 23.30: Strauss: Keringő­szvit. PETŐFI-RÁDIÓ 6.30: Keringők. — 14.40: Népek zenéje. — 17.20: Aljos a gyermekkora. Ifjúsági rádió­játék. — 17.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.10: Parasztok. Illyés Gyula, Juhász Fe­renc, Zelk Zoltán és Simon István versei. — 18.30: Nagy mesterek műveiből. — 19.00: A moszkvai rádió összeállítása. — 19.30: Doni­zetti operáiból. 20.10: Sporthíradó. — 20.50: Az előadóművészet mesterei. — 21.00: Gombás fertőzések a bőrön. Előadás. — 31.10: Tánczene. — 22.00: Népdalok és tán­cok. Április 27 . kedd KOSSUTHRA DL» 10.40: Először a Föld körül. Előadás. — 11.00: Indulók és táncok fúvószenekarra. — 11.30: Találkozás. Szovjet ,szerelmes versek. — 11.40: Hangszeres népi muzsika. — 14.55: Magyar népdalok. — 16.00: A Gyermekrádió műsora. — 17.10: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 17.40: Zenés irodalmi műsor. — 18.00: Tánczene. — 18.30: Hangos Újság. — 19.00: Egy falu — egy nóta. A­jándékműsor. — 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdé­seire. — 20.10: Közvetítés a Madách Színház­ból: Egy magyar nyár. A darab egy fiatal magyar orvos küzdelmes életét mutatja be. Az író a Horthy-rendsz­er legnyom­orúsá­­osabb időszakába, a gazdasági válság évér­­e vezet el bennünket. Meg­m­utatja, hogyan találja meg az orvos az egyetlen megoldást a néphez vezető utat. — 23.00: Mi történt a nagyvilágban!­ — Utána kb. 23.20: Vita ar­ról, amit hallottunk. PETŐFI-RÁDIÓ 6.50: Verbunkosok és csárdások. — 16.10: Szórakoztató zene. — 17.15: Beszélő atlasz: Indokína. — 17.50: A Sztálinvárosi Bartók Béla Kultúrház népi zenekara játszik. -e- 18.10: Egy csepp olaj, egy csepp vér. Elő­adás. — 19.00: A moszkvai rádió összeállí­tása. — 20.20: Tánczene. — 21.00: Klasszikus operettek. Április 28., szerda KOSSUTH-RÁDIÓ 8.30: Szerelem, szerelem . . . Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. — 9.00: Mi tör­tént a nagyvilágban? — 9.05: Szórakoztató zene. — 9.20: A könyv története. — 9.40: Daltanulás. — A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Óvodások műsora. — 12.15: Hangos Újság. — 12.50: Operett- és filmzene. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.45: Népi zene, népi kórusok. — 15.40: Könnyű zene. Ifjú­sági kórus. — 16.00: Chicago 1886. Majoros István rádiójátéka. — 16.40: Kedves hallga­tóink! Levelekre válaszolunk. — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Ifjú figyelő. Vita a boldogságról. — 19.00: A magyar rá­dió népi zenekara játszik. — 19.30: A virág­zó­ mezőgazdaság útján. — 20.10: Kodály műveiből. — 20.50: Jókai Mór élete és mű­vei. — I. ,,A halhatatlan Jókai­, Jókai Mór, a nagy magyar mesemondó halálának 50. év­fordulójára sorozatot indít a rádió, amelyben bemutatja a nagy író legszebb alkotásait. A l­evezető előadás megismertet bennünket Jó­kai Mór életével és munkásságával. — 21.50: Jó munkáért szép muzsikát. Ajándékműsor. — 22.10: Tíz perc külpolitika. —­­22.20: Tánc­­zene. — 22.50: Tavaszi csokor. Kónya Lajos versei. — 23.00: Előadóművészeink műsorá­ból. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Reggeli zene.­­ 14.50:­ Tíz perc tudo­mány. — 15.00: Hus­ka Jenő és Fali Leó operettjeiből. — 17­25: A dollár álarc nélkül. Előadás. — 17.40- Fiúk. Elbeszélés. — 19.00: Kamarazene. — 18.30: Filmzene. — 19­00: A­ moszkvai rádió összeállítása.­ — 19.30: Fú­vószene. — 19.40: Sporthíredé. — 20.00: Eugen­e Albert „Hegyek alján“ című ope­rája. Április 29., csütörtök KOSSUTH-RÁDIÓ 8.30: Reggeli hangverseny. — 9.20: Soha többé. A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Ta­vaszi dalok: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Magyar népdalok. — 10.30: Beszélő atlasz: A Kongó. — 13.30:­ Színes népi mu­zsika. —• 14.25: A Rádió Gyermekújság mű­sora a kis­iskolásoknak. — 15­10: Vásárhelyi Magda liszt műveiből zongorázik. — 15.50: Tyimirjazev, a nagy orosz biológus. Előadás. — 15.45: Magyar mezők virágai. A Gyer­mekrádió műsora. — 16.00: Toldi estéje. — 16.44: A magyar rádió népi zenekara ját­szik. — 17.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk.­­­ 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Egy falu — egy nóta. — 19.40: Vála­szolunk falusi hallgatóink kérdéseire. —• 20.10: Zenés irodalmi tarkaest. Magyar és külföldi költők versei, írásai a munkásosztály nemzetközi összefojHásáról, a régi és mai má­jus elsejékről. — 22.20: A magyar rádió­­ szimfonikus zenekarának hangversenye. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Szovjet filmzene. — 16.30:­ Zeneszer­zői arcképek. A Gyermekrádió műsora. — 17.25: Mit kell tudni a selyemhernyóte nyész­­­tésről. — 17.40: Részletek Sárközi Szelistyei asszonyok című daljátékából. — 19.00: A moszkvai rádió összeállítása — 19.30: Szóra­koztatóó fúvószene. — 20.10: Sporthíradó. — 20.30: Színes magyar muzsika. — 21.30: 800 millió ... — 22.00: Részletek szovjet ope­rettekből. Április 30., péntek KOSSUTH-RÁDIÓ 8.50: A magyar néphadsereg szimfonikus zenekara játszik. — 9.20: Sárga rózsa. Rész­letek Jókai Mór regényéből. — 9.40: Tarka bokréta. Zenés részletek a Gyermekrádió mű­soraiból. — 10.30: Nyíljatok virágok. Óvo­dások műsora. — 10.50: Az okos Mackó. A Gyermekrádió műsora. — 11.00: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 12.35: Fúvós­­zenekari táncok és indulók. — 13.00: Részle­tek Lehár Cigányszerelem c. operettjéből. — 16.20: Elkészülni . . . Vigyázz . . . Rajt! Fiatalok sporthíradója. — 16.40: Magyar mu­zsika. — 18.00: Sosztakovics: Hat kórusköl­­tem­ény. — 18.45: Nemzetközi kérdések. Elő­adás. — 19.00: Jó munkáért — szép m­uzsi­­;ít — 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 20.10: Tegnaptól — holnapig. Esti krónika. *— 21.00: A magyar rádió szim­fonikus zenekara játszik. — 22.50: A nép nevében. — 23.00: Éjjeli zene. PETŐFI­ RÁDIÓ 16.00: A magyar rádió népi zenekara ját­szik. — 16.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.00: A költő és a muzsika. Előadás. — 17.45: Képszerű operettnyitányok — 18.10: 1919 május 1. Fehér András előadása. — 18.50: Török Erzsi Bartók-dalokat énekel. — 10.00: A moszkvai rádió összeállítása. — 10.50: Lenszkij-ária Fr széles. — 10.50: Fú­vószene. — 20.10: Sporthíradó. — 20.30: Ko­vács Imre zenekara játszik. Május 1, szombat KOSSUTH-RÁDIÓ 5.00-től 14.00-igi: Éljen május 1! Zenés iro­dalmi műsor. Helyszíni közvetítés és tudósí­tások a május 1-i ünnepségekről. — 14.00 Népművészek hangversenye. A legjobb népi énekesek és népi együtteseink mutatják be művészetüket ebben a műsorban. — 14 40: Forradalmi dalok. — 15.00: Szív küldi szív­nek szívesen. — 16.00: Ünnep. Zenés iro­dalmi műsor. — 18.00: A moszkvai rádió összeállítása. — 18.30: Májusfától .­­ A fel­­szabadulás óta elhangzott rádióoperettek ze­néjéből állított össze a rádió egy­­ színes csokrot a legszebb számokból. —­ 20­20: Tar­ka-barka. Vidám, táncos, zenés műsor. — 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 14.­0: Balettzene. — 15.00: Operarészletek.­­ — 16.20: Mozart kamaramű­veiből. — 16­40: Magyar kórusművek. — 17.00: A Pál-utcai fiúk. Molnár Ferenc regényét rádióra alkal­mazta Hárs László I. rész. — 17.45: Magyar szerzők, dalaiból. — 18.00: Tánczene. — 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.10: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 20.20: Világjáró Kőműves Kelemenné. Képes Géza összeállítása — 21.00: Népdalok a Vi­harsarokból. — 22.00: Májusi éj . . . Részle­tek R­imszkij-Korszakov operájából a Mosz­kvai Nagyszínház művészeinek előadásában. Május 2., vasárnap KOSSUTH­ RÁDIÓ 6.00-tól 8­00-ig: Reggeli zene. — 8.15: Egy falu — egy nóta. Ajándékműsor. — 9.00: Ze­nés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Csinn-Bumm! A Magyar Rádió Gyer­mekcirkusza.­­­ 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Má­jus királynője. Zenés mesejáték. — 14.20: A magyar rádió énekkarának hangversenye. — 15.00: Szív küldi szívnek szívesen — 16.00: Szabadság, szerelem. A magyar rádió iro­dalmi folyóirata. — 17.00: Tánczene. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 18.40: Ha még nem tudná . . . Rádiólexikon. Új műsort in­dít a rádió. Faluról, városról egyaránt kér­ték a hallgatók olyan ismeretterjesztő műsor megindítását, amelyben a legkülönbözőbb ter­mészettudományos, technikai, orvosi, művé­szeti kérdésekre kapnak választ. A leghozzá­értőbb szakemberek válaszolják meg a hallgatók kérdéseit. Ebben a műsorban pél­dául a következő kérdések szerepelnek Mi a lexikon? Hogyan jut el a hang a rádióhall­gatóig? A vegyi gyomirtás — 19.15: Szóra­koztató zene. — 20.10: Jót nevettünk . . . Humoros összeállítás. — 21.40: A vasárnap sportja. — 22.10: Magyar operettekből. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Reggeli muzsika. — 9­00: Falurádió. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája — 10.10: Délelőtti muzsika — 11.00: Népek muzsiká­ja. — 11.30: Dallal, tánccal. — 13.00: Klas­szikus operettek. — 14.00:­ Művésziemnek — 15.00: Robinson szigetén Előadás. — 15.20: A magyar rádió népi zenekara vntszik. — 16.00: Verdi operáiból. —­ 16.40: Pál­ utcai fiúk. Molnár Ferenc regényét rádióra al­kalmazta Hárs László II. rész. — 1‘* 10: A moszkvai rádió összeállítása. — 19.55: Tánc­­zene. — 20.30: Magyar operakettősök. —­ 21.30: Szórakoztató muzsika —­­ 00: Zene­kari hangverseny.

Next