Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-30 / 25. szám

B A fiatalok előretörése jellemezte a megyei asztaliteniszbajnokság küzdelmeit II. közlemény Az első közleményben a felnőttek eredményeit ismertettük most pedig" az ifjúságiak tel­jesítményeinek ismertetése mellett azt is megvizsgáljuk,, hogy az egyes községek milyen eredménnyel sze­repeltek a bajnokság küzdelmeiben. Az ifjúsági bajnokság küzdelmei során férfi egyest, női egyest és fér­fi párost bonyolítottak le. Az ifjú­ságiak eredményeiről az alábbiak­ban számolunk be: Férfi egyes: (13 induló.) Elődöntő­be két »­ismeretlen« fiatal’ is beju­tott, így­­. kajdacsi Deák és a gyön­ki Knoch. A bonyhádi Kiss Gémest, Knoch pedig a kajdacsi Deákot ver­te ki a döntőből. Kettejük küzdelmé­ből aztán a bonyhádi Kiss megérde­melten került ki győztesen. 1. Kiss Bonyhád, 2. Knoch Gyönk, 3. Gé­mes Tolna, 4. Deák Kajdacs. Női egyes: Tizenegy résztvevő kö­zül Reményi és Horváth Dombóvár, Domány Szekszárd-Felsőváros és Zsigmond Gyönk került a négyes elő­­döntőbe. Itt Reményi a gyönki Zsig­mondot, Domány pedig Horváthot győzte le­ A döntőben a tapasztaltabb Reményi biztosan szerezte meg a bajnokságot a tehetséges szekszárdi KISZ fiatallal szemben. 1. Reményi Dombóvár, 2. Domány Szekszárd- Felsőváros, 3. Zsigmond Gyönk, 4. Horváth Dombóvár. Férfi páros: Itt csak 5 induló akadt. Meglepetésnek számít az Ino­­tay—Czakó Szekszárd-Felsőváros pár veresége a Deák—Knoch kettős­től,, akik ezen a versenyen törtek be az élvonalba és az ugyancsak felső­városi Takács—Fejős kettős 2:1 ará­nyú legyőzésével biztosították a ma­guk számára a bajnokságot. 1. Deák Kajdacs, Knoch Gyönk, 2. Takács- Fejős Szekszárd-Felsőváros, 3. Inotai —Czakó Szekszárd-Felsőváros, 4. Gémes—Tóth Tolna. Női páros és vegyes páros baj­nokságot nem rendeztek. Ha az első helyezettet 5, a máso­dikat 3, harmadikat 1 ponttal ju­talmazzuk és a párosnál, amennyi­ben két különböző községből verbu­válódott a pár, a pontokat megoszt­juk közöttük, akkor az ifjúsági baj­nokságban szoros küzdelem után a Szekszárd-Felsővárosiak szerepeltek a legjobban. Gyönköt, Bonyhádot és Dombóvárit előzték meg az aláb­biak szerint: 1. Szekszárd-Felsőváros 7 pont (2 második és egy harmadik hely). 2. Gyönk 6,5 pont (fél első, 1 má­sodik és egy harmadik hely). 3. Dombóvár és Bonyhád 5 pont (egy-egy első hely). 4. Kajdacs 2,5 pont (fél első hely). 5. Tolna 1 pont (egy harmadik hely). A felnőttek küzdelmében viszont Tolna és Dombóvár között folyt nagy küzdelem. A férfi számokban Tolna, a női versenyszámokban Dombóvár szerepelt jobban. Végül is Tolna nyerte meg a nem hivata­los pontversenyt az alábbiak sze­rint: 1. Tolna 22,5 pont (2 első, 3,5 má­sodik és két harmadik hely). 2. Dombóvár 19 pont (3 első, 1 má­sodik és egy harmadik hely). 3. Szekszárd 2 pont (két harma­dik hely). 4. Decs 1,5 pont (egy fél második hely). Az összesített pontverseny a kö­vetkező végeredményt hozta: 1. Dombóvár 24 pont, 2. Tolna 23,5 pont, 3. Szekszárd 9 pont, 4. Gyönk 6,5 pont, 5. Bonyhád 5 pont, 5. Kaj­dacs 2,5 pont, 6. Decs 1,5 pont. Élénk sportélet a paksi gimnáziumban Iskolánkban a hideg beálltával sem ért véget a sportélet, csupán fe­dél alá szorultak a sportolók. A má­sodik negyedévben megrendeztük az asztalitenisz, tornacsapat, valamint a sakk egyéni iskolabajnokságot fiúk és lányok részére egyaránt. A fiú asztalitenisz bajnokságon a IV. és a II. osztály két csapattal (a töb­bi osztály 1—1 csapattal) nevezett, így hat csapat küzdött az iskolabaj­noki címért. A kevés edzés ellené­re szép játék, szoros küzdelem ala­kult ki. Az első helyet a IV. osztály csapata veretlenül szerezte meg, és ezzel a Kántor, Grosch, Pintér ös­­­szeállítású csapat négy éven keresz­tül megőrizte iskolai elsőségét. Az idei bajnokság szorosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2 —3—4—5. helyezett csapatnak egy­aránt két pontja volt és így a szett­arány döntötte el a helyezéseket, ami szerint második helyezett a II. osztály, harmadik az I. osztály csa­pata lett. A női mérkőzések alacso­nyabb színvonalait mutattak, ahon­nan a III. osztály biztosan került ki győztesként. Második az I. osztály csapata lett. A téli szünet előtt lebonyolították a torna fiú és lány csapatbajnoksá­got talajon, gyűrűn szekrényen, va­lamint korláton, illetve felemáskor­láton. A közepes színvonalú ver­senyből fiúknál és lányoknál egy­aránt a III. osztály csapata került ki győztesen. Fiúknál a második he­lyet a IV. osztály, lányoknál a II. osztály csapata szerezte meg. A III. fiú osztály csapatából ki kell emel­ni Pechó Józsefet, aki tökéletesen kivitelezett gyakorlatát nagyfokú biztonsággal mutatta be. A lányok­nál szép teljesítményt nyújtott a II. osztályos Schnepp Katalin, aki ha továbbra is így fejlődik, még isko­lánk büszkesége lehet. Befejeződött az egyéni iskolai sakkbajnokság is. A fiúknál 16, lá­nyoknál 11 résztvevője volt a döntő­nek. Fiúknál a 16 közé a tavalyi baj­nokság első 12 helyezettje került be. A további 4 helyért a többi beneve­zett kieséses formában küzdött. A bajnokság szorosságát legjobban bi­zonyítja az, hogy az első és a hetedik helyezett között mindössze 3 pont különbség volt. A bajnokságot, mint az várható is volt, Miklós Ferenc III. osztályos tanuló szerezte meg, 13 ponttal. Második Bakos Batu III. o. 12 pont, harmadik Pintér István IV. o. 11,5 pont. A lány bajnokság is érdekesen alakult. Izgalmas mérkő­zések után a bajnoki címet Erdős Katalin III. osztályos tanuló sze­rezte meg 9 ponttal. A második és negyedik helyezett között mindössze 1 pont különbség volt. A helyezések így alakultak: 2. Lóczy Márta IV. o. 8 pont, 3. Paczolay Ilona III. o. 7,5 pont, 4. Gregus Márta III. o. 7 pont. A második félévben kerül megren­dezésre a sakkcsapat, valamint a torna és asztalitenisz egyéni iskola­­bajnokság. Ha az idő és a hóviszo­nyok megfelelőek lesznek, úgy is­mét megrendezzük a sí iskolabaj­nokságot, amelyet eddig két alka­lommal rendeztünk. Ezenkívül re­méljük, hogy sikerül lebonyolítani a gyorskorcsolyázó iskolabajnokságot is ugyanis 300 méteres körpálya áll rendelkezésünkre, ha a hőmérséklet fagypont alatt van. A tél ellenére kosárlabdázóink sem vonultak a nyugdíjban,, hanem szorgalmasan készülnek a középisko­lás bajnokságra. A megfelelő kondí­ciót nagymértékben biztosítja az, hogy fiú kosarasaink ,amikor az idő engedi, korcsolyázni és sízni járnak. Most pedig, miután sikerült beke­rülni a döntőbe, 28-án fiú és lány csapatunk Sztálinvárosban tartott ed­zőmérkőzést és utána dől el, hogy kik kerülnek véglegesen a 12-es ke­retbe. Reméljük, hogy a kevés ed­zés ellenére — ami a teremhiány következménye — méltó ellenfelei leszünk a döntő többi résztvevőinek. PINTÉR ISTVÁN TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG -­ Az esélyesek jutottak a döntőbe a megyei középiskolás kosárlabda bajnokság nyugati csoportjában is A Megyei Diák Sport Tanács Bony­hádon és részben Dombóvárott ren­dezte meg a megyei középiskolai ko­sárlabda-bajnokságok nyugati cso­portjának selejtező mérkőzéseit. A női mérkőzésen csak egyetlen pont döntötte el az elsőség kérdését, de a többi találkozón nagy különbségű győzelmek születtek. A mérkőzések lefolyásáról az alábbiakban számo­lunk be: LÁNYOK: Dombóvári tanítóképző—Dombó­vári gimnázium 55:8 (24:4). A mérkő­zést a tanítóképző tornatermében Dombóvárott rendezték meg. A gim­názium elsősökből álló csapata most ugyan még nagyarányú vereséget szenvedett, de az az általános megál­lapítás, hogy az együttes rendkívül tehetséges lányokból áll, akikkel a következő évek bajnokságain már­­ majd számolnunk kell. Legjobb do­bók: Tóth 37, Pintér 16, illetve Ko­csis 6. Bonyhádi gimnázium—Dombóvári gimnázium 70:17 (37:3). Bonyhád. A bonyhádi gimnázium a II. félidőben cserejátékosait is szerepeltette. A dombóvári gimnázisták közül is min­denki szóhoz jutott a mérkőzés fo­lyamán. Legjobb dobók: Pogány 42, Oláh 17, illetve Kovácsi 7. Bonyhádi gimnázium—Dombóvári tanítóképző 54:53 (30:28). Bonyhád. Vezette: Váradi és Asztalos. Rendkí­vül izgalmas mérkőzésen, túlfűtött hangulatban az otthon játszó bony­hádi lányok csak egyetlen ponttal nyerték a találkozót. Mindkét csapat 7—7 játékost szerepeltetett. Ez is mutatja az éles küzdelmet, amelynek során a tartalékok alig jutottak szó­hoz. Legjobb dobók: Pogány 27, Szél 19, Oláh 8, illetve Tóth 24, Máthé 17, Pintér 12. 1. Bonyhádi gimnázium 4 pont, 2. Dombóvári tanítóképző 3 pont, 3. Dombóvári gimnázium 2 pont. Az első kettő bekerült a szombat-vasár­napi szekszárdi döntőbe. FIÚK: Bonyhádi gimnázium — Bonyhádi kg. technikum 85:52 (38:22). A véde­kezéssel egyik csapat sem törődött. Legjobb dobók: Fetzer 51, Glöckler 10, Fetzer II. 10, illetve Ulbert 18, Liling 14, Szunyogh 12. Dombóvári gimnázium—Bonyhádi kg. technikum 55:38 (24:13). Biztos győzelem. Legjobb dobók: Schrettner 23, Bubori 16, illetve Ulbert 15. Bonyhádi gimnázium—Dombóvári gimnázium 66:33 (42:16). A várako­zásnál nagyobb arányú győzelem, bár Dombóvár a továbbjutás tudatában sok cserejátékost is szerepeltetett. Legjobb dobók: Fetzer 28, Glöckler 12, Pentzel 10, illetve Schettner 10, Ábel 8, Bubori 8. 1. Bonyhádi gimnázium 4 pont. 2. Dombóvári gimnázium 3 pont. 3. Bonyhádi kg. technikum 2 pont. A bonyhádi kg. technikum tehát a küzdelmekből kiesett. 1 1959. január 38. mim­ék . Az idén több mint 5000 mázsa pozdorját szállítottak el a Furkó­­pusztai Kendergyárból. A pozdorjá­­ból főleg a Rábamenti Sertéstenyész­tő Vállalat vásárolt meg nagy men­­­nyiséget. A pozdorjával folytatott trágyázási kísérletek azt bizonyítják, hogy ennek bizonyos gyomirtó tulaj­donsága van.­­ Angol és amerikai kutatók egy csoportja elhatározta: a közeljövőben újra megmássza az Antarktisz egyet­len működő tűzhányóját, az Erebust. Ez a 4000 méter magas vulkán a Ross-szigeten fekszik, különösen ve­szélyessé teszik az oldalán sűrűn el­helyezkedő szakadékok. Ennek elle­nére egy angol expedíció Sir Ernest Shackleton vezetésével már 1912-ben eljutott az Erebus tetejére.­­ Február 1-én a Bonyhádi Járási Művelődési Ház bábszínháza a Ze­nélő fa című mesejátékot mutatja be. Ugyanezen a napon az iskolák úttö­rői jelmezbált rendeznek a járási művelődési házban. — Tolna megye termelőszövetkeze­tei malacszaporulati tervüket 1958- ban 105 százalékra teljesítették, az 1957. évi 92,5 százalékos eredménnyel szemben. — A Tudományos Fejlődés Ame­rikai Társaságához jelentést adtak be az IBM 704. jelzésű elektronikus agy­ról, amely tudományos műveket for­dít franciáról angolra. Fordítási se­bessége 3—4 szó másodpercenként. — Szekszárdon kétlakásos állat­orvosi lakást építenek ebben az év­ben állami beruházásból. A 235 ezer forintos költséggel készülő állatorvo­si lakást az állategészségügyi ambu­lancia mellett építik fel. — „Magyarok a világ tetején” cím­mel kiállítás nyílik február 7-én Tol­nán az Építők Kultúrotthonában. A kiállításon Rév Miklós tibeti fény­­képfelvételeit mutatják be. — Sportcélokra 30 ezer forintot biz­tosít ebben az évben a dunaföldvári községi tanács a községfejlesztési alapból.­­ A Lett Tudományos Akadémia szerves szintézist vizsgáló intézeté­ben új véralvadást gátló gyógyszert állítottak elő. A „Fenilin” nevű ve­­gyületet néhány gyógyintézetben már kipróbálták és megállapították, hogy hatásosabb az eddig ismert hasonló rendeltetésű gyógyszereknél. A rigai 3. számú gyógyszervegyészeti gyárat megbízták a „Fenilin” sorozatgyártá­sával. — 3500 négyzetméterrel több dísz­műbőrt készítenek az idén a Simon­­tornyai Bőrgyárban, mint az elmúlt évben. — Halastavat építettek a Székesfe­hérvári Vízügyi Igazgatóság szek­szárdi szakaszmérnökségének kubi­kosai Biritó­ pusztán a Paksi Halásza­ti Termelőszövetkezet részére. A ta­vat az idén tovább építik, völgyzáró gáttal újabb 40 holdat árasztanak el vízzel halastó céljára. A tavaly épí­tett több mint húszholdas tóban a Halászati Termelőszövetkezet több mint 70 mázsa kétnyaras pontyot te­lepített.­­ Arthur Fleming, az Egyesült Államok egészségügyi minisztere ki­jelentette, hogy az Egyesült Álla­mokban évenként 40 ezer rákellenes készítményt próbálnak ki egymillió egéren. Szerinte egyelőre teljesen re­ménytelennek látszik a rák gyógyí­tása kémiai úton. — Illetékes szerveknél tárgyalások folynak arról, hogy Kakasdon egy négy tan­termes iskolát építenek. — Február első napjaiban ismét megjelenik a Tolna megyei Mozi új­ság. A lap képes ismertetést ad a szovjet film ünnepe alatt bemutatás­ra kerülő filmekről. —A Duna árterületéről kivágják a gátak közelében levő fákat, ugyanis azok gyökérzete a töltést gyengíti. Az idén mintegy 2000 köbméter fát termelnek ki, melyeknek a gyökér­zetét is kiszedik. — Február 7-én a Pécsi Nemzeti Színház művészei vendégszerepelnek Bonyhádon. Ez alkalommal Moliere Dandin György című vígjátékát mu­tatják be. CIKKÜNK A múlt év december 30-i számunk­ban egyik levelezőnk tollából cik­ket közöltünk, melyben a levelező a dombóvári vasútállomáson, az Utas­ellátó csaposának durvaságára hi­vatkozott. Az Utasellátó Vállalat köz­pontja válaszolt szerkesztőségünk­nek, melyben közlik, hogy az ügyet NYOMÁN kivizsgálták. A levelet a követke­zőkkel fejezik be: »A dombóvári üzem vezetőjének figyelmét ismétel­ten felhívtuk, hogy hasonló nézet­­eltérések elkerülése érdekében az ártáblán csak azokat az italokat tün­tessék fel, melyeket az adott idő­pontban az üzemben meg lehet vá­sárolni.« A tolnai labdarúgók is készülnek a bajnokságra Mint Kurovszky Sándor tolnai le­velezőnk írja, a tolnai labdarúgók is erősen készülnek már a bajnokságra. Bár még a tornatermi edzések foly­nak, de vasárnaptól, ha az idő enge­di, a szabadban tartják az edzéseket. A tervek szerint a bajnoki rajt előtt három mérkőzést játszik majd a csa­pat. Február 8-án egy könnyebb el­lenfél ellen, majd február 15-én az NB III-as bonyhádi csapat ellen Bonyhádon, majd február 22-én ugyancsak Bonyhád ellen Tolnán ját­szik a csapat. Továbbra is Bizony Ferenc vállalta az edzői teendőket, Hidegkúti Nándor irányítása mellett. Az edzéseken szorgalmasan dolgoz­nak a játékosok és a vezetőség, vala­mint a szurkolók bizakodással várják a rajt kezdetét. Tizennégy sportköri esten 1400 résztvevő a bonyhádi járásban A Bonyhádi Járási Testnevelési és Sporttanács valamennyi sportkörnél az idén is megrendezi a már hagyo­mányossá vált téli sportköri estéket. Eddig a járásban 14 sportkörben került megrendezésre a sportköri est Ezen belül ökölvívó, asztalitenisz bemutatókra, labdarúgó szabályma­­­gyarázatokra került sor. Valamennyi sportköri esten ismertették a ma­gyar sport felszabadulásunk óta el­ért eredményeit, majd különböző egészségügyi előadásokra és a szpar­­takiád versenyek ismertetésére is sor került. Ott, ahol erre lehetőség volt, sportfilmek vetítésével tették még színesebbé az esteket. Lapunk január 25-i számában a dombóvári NB III-as csapattal fog­lalkoztunk. Ebben azt írtuk, hogy Kalmár is bekerülhet a csapatba, ha a szellemén változtat. A csapat ed­zője, Bánhelyi Béla kérésére közöl­jük hogy a cikkben félreértés miatt került Kalmár neve, Kalmár játéká­ra , aki egyébként a legjobb szel­lemű játékos — továbbra is számíta­nak. Apróhirdetés • Építési törmelék, föld, salak a TÜZÉP Keselyűsi úti telepén lerak­ható. KILNA MEGYEI NCPOJSAO A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok táva 15—IP1 Felelős kiadó: az MSZMP Végrehajtó Bizottsága Telefon: 20-10, 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next