Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-01 / 128. szám
1960. június 1. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Cseréljük ki tapasztalatainkat ! A dunaföldvári Alkotmány Tsz eredményességi munkaegységrendszerrel és prémiummal ösztönzi a kapások jó megművelését Kísérletképpen három növényre eredményességi munkaegységrendszert vezettek be Dunaföldváron, az Alkotmány Tsz-ben. A három növény, a kukorica, a cukorrépa és a burgonya. Az eredményességi munkaegységrendszernek az a lényege, hogy nem az elvégzett munkát veszi alapul a munka díjazásában, elsősorban, hanem az elvégzett munka gazdasági eredményét. Ezt a munkaegységrendszert, tehát csak olyan munkaszervezeti formában lehet alkalmazni, amelyben a kapások területe egyénekre van felosztva. A terület egyénekre való felosztása teszi lehetővé az egyéni eredmények mérését. Dunaföldváron a kukoricát például három holdas parcellákra osztják fel. Egy-egy tsz-taggal, aki területet vállal, megállapodást kötnek a növényféleség megművelésére. A megállapodás tartalmazza az elvégzett munka idejét és minőségét. A munkaegység jóváírása a termés betakarítása után történik. Egy mázsa kukoricáért egy munkaegységet, egy mázsa cukorrépáért 0,3 munkaegységet, egy mázsa burgonyáért 0.35 munkaegységet írnak jóvá. Év közben a szövetkezet előleget oszt ki tagjainak. Az előleg azon alapul, hogy előkalkulációval kiszámítják a kapásnövényekért várható munkaegységek mennyiségét és ezekre a várható munkaegységekre adnak előleget. Az a munkaegység mennyiség, amit a tagok a termelt mázsákra kapnak, független a tervteljesítéstől. Ha valaki 10 mázsa kukoricát termel, tíz munkaegységet kap, ha 20 mázsát termel húsz munkaegységet ír neki jóvá a termelőszövetkezet. A terven felül termelt termékekből ezen kívül prémiumot is osztanak. Kukoricából 15 mázsa májusi morzsolt, cukorrépából 170 mázsa, burgonyából 70 mázsa a holdanként tervezett termésátlag. A terven felül termelt termék 50 százalékát természetben, prémiumként osztják ki. A prémiumalap 40 százaléka a növénytermelési gyalogmunkásé, 10 százaléka pedig a munkacsapathoz beosztott fogatosé. Akkor, ha a tsz-gazda cukorrépából teljesíti túl a tervét, akkor minden mázsa terven felül termelt cukorrépa után egy és fél kiló cukrot kap. A dunaföldváriak más növényeknél és más üzemágakban egyelőre a munkaegységkönyv alapján járnak el. Az eredményességi munkaegységrendszer gondolata érdekes Kétségtelen, hogy a szövetkezeti gazdákat messzemenően ösztönzi termésátlagok fokozása. Nem arra ösztönöz, hogy a tsz-tag a munka mennyiségét növelje, sokszor indok nélkül is, mert a munka mennyiségéért kap csak munkaegységet, hanem arra ösztönöz, hogy önállóan, kezdeményezően tegyen meg mindent a termésátlagok növeléséért. • Az Alkotmány Termelőszövetkezet jövedelemelosztási rendszerében két nagy ösztönző erő is van. Az egyik maga a részesedés alapformája, az eredményességi munkaegységrendszer, a másik pedig a terven felüli termékekből osztott prémium. Tehát először több munkaegységet kap a szövetkezeti gazda, ha többet termel, másodszor pedig a terven felül termelt termékből prémiumot is kap. A dunaföldváriak jövedelemelosztási formájának kétségtelen előnyei mellett vannak hátrányai is. Hogy csak egyet említsünk példának: a tsz-gazdák jövedelmét külső tényezők is befolyásolhatják az elvégzett munkán kívül, így csorbulhat a munka szerinti elosztás szocialista elve. Mindenesetre a kezdeményezés figyelemre méltó, mint vitatéma nagyon érdekes. Várjuk a témához a hozzászólást. Külföldi vendégek a tengertől Petőfi Tsz-ben Kedves vendégek látogatták meg hétfőn a tengelici Petőfi Tsz-t: Dorka Pat Austin New York-i diáklány, Szamsz Achmed szudáni diák és Egon Behrens újságíró, a Német Demokratikus Köztársaságból. Pat Austin és Szamsz Achmed hazánkban tanulnak, jelenleg a magyar nyelvet sajátítják el, hogy Austin az Iparművészeti Főiskolán, Acmed pedig a Műszaki Egyetemen tanulhasson tovább. Egon Behrens a Tolna megyei Népújság vendége, tapasztalatcsere látogatáson, tanulmányúton van megyénkben, hogy az itt látottakról, tapasztaltakról cikksorozatban számoljon be lapjának, a Das Volk olvasóinak. A három külföldi vendéget Hosnyánszky János, a szövetkezet Kossuth-díjas elnöke, Horváth István, a szövetkezet párttitkára, Németh István tanácselnök, Kovács János KISZ-titkár és más szövetkezeti vezetők és tagok fogadták és kísérték végig a nagy gazdaságban. A gazdaság megtekintése közben sok termelőszövetkezeti taggal és családtaggal beszélgettek el a vendégek. Többek között beszélgettek a kertészetben dolgozó fiatal lányokkal, Horváth Máriával, Bordás Júliával, Klein Katalinnal, Sallai Margittal. A lányok elmondották, hogy bedolgozó családtagként munkálkodnak a szövetkezetben, s tavaly is szépen kerestek. Elmondták azt is, hogy a palántázás zöme géppel történik, s a gép nehéz fizikai munkától szabadítja meg a kertészet dolgozóit. Nagyon tetszett a külföldieknek a szövetkezet szépen fejlődő állattenyésztése. Geiger Illés üzemegységvezető beszélt arról, hogy az állattenyésztésből komoly bevételei vannak a termelőszövetkezetnek. Például 130 tenyészkoca süldőt adnak el továbbtenyésztésre más termelőszövetkezetnek és 1416 hízót adnak el az államnak. Megtekintették a vendégek a község két iskoláját is. Lovas Henrik igazgató az iskolai oktatásban megmutatkozó fejlődést, a község ez irányú további terveit ismertette. Elmondotta például Lovas elvtárs, új iskola épül Tengelicen, hogy meg lehessen valósítani a felső tagozaton a teljesen osztott oktatást. A külterületekről az új községi iskolába, az iskola leendő autóbuszával fognak beutazni az iskolások. A sok érdekes élményt nyújtó látogatás nagyszabású ebéddel ért véget. Ebéd után a terembe özönlöttek az iskolások és emlékkönyvekkel lepték el a külföldieket. Az emlékkönyvekbe a népek barátsága szép eszméjének meleg szavai kerültek, s bizonyára tanulságos emlék gyanánt fogják megőrizni a gyerekek a könyvben is, meg a szívükben is ezt a szép emléket. A külföldi fiatalok azzal a tudattal mentek el Tengelicről, hogy ez a látogatás is elmélyítette a magyar—német—amerikai—szudáni nép igaz barátságát. 3 Erről is beszélni kell Gazdasági kapcsolatainkról A múltkoriban egy rendkívül cinikus emberrel akadtam össze. Az illető igyekezett arcátlanul befeketíteni előttem a Szovjetuniónak Magyarországgal fenntartott gazdasági kapcsolatait. Érvelésének nagy részét valószínűleg a „hazug Európa” rádió lélekmérgezői sugallták. Amikor ellentmondtam neki, megszeppent és igyekezett velem együtt szidni a müncheni hazugsággyárosokat. Úgy gondolom, hogy a hazugság méregfogát úgy tudjuk kiütni, ha minél többet és minél részletesebben beszélünk erről a kérdésről. Nemzeti történelmünkben első ízben fordul elő, hogy egy nagyhatalom a teljes egyenjogúság elve alapján tárgyal velünk, önzetlenül segít bennünket. A Szovjetunióból származó importunk és ide irányuló exportunk rendkívül nagy jelentőségét a tények alapján nehéz kétségbe vonni. Ezért egyesek a szovjet—magyar kereskedelmi kapcsolatokat az árak oldaláról próbálják „kikezdeni”, mintha az eladás és vétel számunkra előnytelen lenne, a forint—rubel állítólag nem megfelelő árfolyama miatt. A valóság ezzel szemben az, hogy a szocialista országok közötti kereskedelemben az áruk alapjául a világpiaci árak szolgáljnak, a kivitel és behozatal egyaránt rubelre átszámított világpiaci áron történik. Népgazdaságunk sok száz millió forintot nyert azon, hogy a szocialista világpiaci árakból ki vannak szűrve a konjukturális spekulációs ingadozások hatásai. A Szovjetunió az ellenforradalom leverése után több mint félmilliárd rubel értékű hitelt adott országunknak, 2 százalékos kamat fejében és ezzel megmentett bennünket az inflációtól. A tőkés országok lényegesen magasabb kamatot követelnek hiteleik után. Mi az oka a Szovjetunió önzetlen segítségének? Az, hogy a Szovjetunió, mint fejlettebb és hatalmasabb ország, internacionalista kötelességének tekinti, hogy segítse a nálánál fejletlenebb, gyengébb szocialista országokat. Ezzel a szocialista világgazdaság általános érvényű objektív törvényei követelményeinek tesz eleget, mert meggyorsítja ezen országok szocialista előrehaladását, színvonalbeli különbségeinek kiegyenlítődését, hogy csaknem egyidejűleg juthassunk el a kommunizmushoz. Ez az igazság a Szovjetunióval folytatott gazdasági együttműködésünkkel kapcsolatban. Ezt természetesen a „hazug Európa” bértollnokai is nagyon jól tudják. Mégis megpróbálkoznak azzal, hogy zavart keltsenek az emberek fejében. Szerencsére ma már egyre kevesebben hisznek nekik. — h — Új fényképek a tablón A szekszárdi kirakatokban az idén is megjelentek a tablók, hirdetvén, melyik középiskolában és az ipari tanuló iskolában ki végez ebben az évben, ki indul neki az egyetemnek, vagy — amennyiben nem tanul tovább — az életnek. A tablókon néhány év óta — s különösen a közgazdasági technikum tablóin — szokás, hogy a tanárok és diákok fényképei mellett ott szerepel a hivatalsegédek fényképe is. Ezzel róják le hálájukat a diákok a négy esztendő munkájáért a pedellusoknak, akik nélkül nincs iskola s akiknek a munkája nélkül nem lehetne zavartalan tanítás. Ki gondoskodik arról, hogy minden reggel tiszta, télen jólfűtött tanterembe léphessenek be a diákok, hogy az iskolaszerek rendben legyenek, hogy az óra végét pontosan jelezze a csengő, hogy az udvar rendezett legyen, egyszóval, hogy a technikai feltételek megteremtessenek a diákok számára. Az iskolaszolgából hivatalsegéd lett. Nemcsak a cím változott meg, hanem a tartalom is. Egy kicsit ez a megváltozott tartalom jelentkezik abban is, tartalom jelentkezik abban is, hogy búcsúzó tablójukon igazgatójuk, tanáraik, kedves iskolájuk mellett a pedellustól is búcsúznak a diákok. Jó ott látni az ő képeiket is a tablókon. Virágok az út mentén ÚJ SZOMSZÉDOM napok óta lázas izgalommal azon dolgozik, hogy a ház előtti utcarészt és az udvart, a környék legszebb, legvirágosabb részévé varázsolja. Naponta, hazajövet a munkából örömtől sugárzó arccal egy-egy kis csomó virágpalántát szorongat a kezében és hozzá mutatni a ház lakóinak, feleségemet kicsalja a konyhából, hogy bemutassa legújabb szerzeményét, amit a hamarjában virágoskertté varázsolt udvarban és a ház előtti virágágyásba ültet el. Az utóbbi létrehozása egyébként nagy gondot okozott, mert a talaj nem volt megfelelő, másik földet, termékenyebbet kellett hozni, hozatni valahonnét. Ez látszott a legmegoldhatatlanabbnak, de egyik nap, amikor hazamentem, látom, hogy egy kocsiravaló, fekete föld van a ház előtt... Ebbe kerültek a virágpalánták. Megváltozott az udvar is. Igaz a virág mindenhova nem jutott, az őszirózsa palánták mellé káposzta és paradicsompalánta is került. De nemcsak a mi házunk népe van így, az egész utca, de mondhatnám az egész város hasonló hasznos dolgon tevékenykedik. Egyik napról a másikra csinos virágágyások nőttek az utak két oldalán a házak előtt... Nem hinném, hogy valaki különösebb szervezést végzett volna ennek érdekében, vagy ha igen, az emberek egyénisége, szépérzéke ebben az esetben is nagy szerepet játszott e virágos utca, vagy virágos utcák létrejöttében. VALAHOGY ÖNKÉNTELENÜL, amolyan versenyféle alakult ki a lakók között, hogy ki készít szebb virágoskertet a háza előtt. A kert, vagy ágyás tényének létrehozásán már túl vannak, most a küllemen dolgoznak. Festik a virágágyás köré vert apró oszlopokat, dróttal fonják körül a kis kertecskét, s azt is befestik fehérre. Egyik helyen gyeptéglával rakják körül a kis kertet, másutt közönséges téglával, amit azután fehérre meszelnek, s amikor az ember kilép az utcára, nem az jut eszébe, hogy port lesz kénytelen szívni egész kintléte alatt, hanem önkéntelenül is elmolkyodik, s pontva a hűvös, tiszta levegőből, örömmel teszi meg az utat. A járókelő szürke aszfaltjárdán megy, de úgy vigyáz a lépteire, mintha a virágok között lépdelne, amelyek az út mellett bontogatják szirmaikat. Felvetődik bennem a kérdés, hogy miért? S A VÁLASZT valahogy úgy adtam meg magamnak, hogy az emberek sajátjuknak érzik a várost. Szeretik és fáradoznak a szépítésén. A park, amelyet szakemberek díszítenek, szakavatott kezek ültetik a virágait, mértani pontossággal, talán szebb, mint ezek az út melletti kertecskék, de a lakóknak ezek ép olyan kedvesek, vagy talán még kedvesebbek. Maguk készítik, csinálják őket, saját ízlésük szerint, úgy ahogy a szívük diktálja... Biztos vagyok abban is, hogy a jövőben kevesebben fognak a virágokra lépni a parkban is, mint eddig, mert aki maga is készített virágoskertet a háza előtt, az vigyázni fog a másokéra is, a közösre, ami valamennyiünké... (buni) Hajnali újságolvasó bugyellárist szed elő, s már nyújtja is a tíz-húsz fillérekből összeválogatott újság árát az árusító felé. Úgy látszik gyakorlott újságolvasó. Először a címeket futja végig, tekintetével az első oldaltól az utolsóig, s aztán egy gyors mozdulat, s a hátuljáról ismét első oldalára fordítja az újságot és nekikezd az olvasásnak. Még az elmúlt est folyamán a nyomdában olvastam a félkész újságot, s tudom, hogy az első oldal, jobb három hasábján Kádár elvtárs beszéde van, amelyet a népfront kongresszusán mondott. Figyelmem a bácsi arcára összpontosul. Lassan olvas. Akaratlanul is mozog a szája. Ökuláréja néha az orrára csúszik, ilyenkor megáll az olvasással, megigazítja, majd folytatja tovább. Az arca egyre derűsebbé válik. Pedig az újságárus megjelenése előtt álmos és fáradt volt a tekintete. Amikor elolvassa a cikket, bólogat és gondosan összehajtogatva az újságot, elsüllyeszti a belső zsebébe. —Mi jót ír az újság? Kissé összerezzen a váratlan kérdésen, fürkészve tekint rám, talán azt kutatja, kiféle, miféle lehetek, aztán kiböki. — A Kádár elvtárs beszédét olvastam! — Mi tetszett a bácsinak legjobban a beszédből? Előszedi az újságot. Szétteregeti a térdén. Megint felrakja a pápaszemet, sokáig keresgél, aztán rábök ujjával a második hasáb alsó szélére. — Ezt nagyon szépen mondta! — Mit mondott? A bácsi betűzni kezdi a szöveget. — »Mi, kommunisták pártunk VII. kongresszusának nagy nyilvánossága előtt is, belső meggyőződésből váltottuk, hogy a vezetés felelőssége pártunk számára nem »uralkodás«, hanem a munkásosztály céljainak, a magyar nép érdekeinek szolgálata«. Kis szünet következik. Most útitársam kémleli arcomon a felolvasott írás hatását, s amikor látja, hogy helyeslően bólogatok, megjegyzi: — Nem vagyok kommunista, de igen nagyon tetszik nekem, hogy a kommunisták nem kiváltságokat hajkurásznak, mint egykori vezetőink tették, hanem a népünkének önzetlen szolgálói. —H— A hajnali vonat indulása előtt belépett az újságárus a kabinunkba. — Újság! Itt a legfrissebb újság! Újság! Kevesen tudnak csak ellenállni a csábításnak. A mellettem ülő bársonyruhás, bajuszos bácsi is