Tolna Megyei Népújság, 1961. április (11. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-01 / 78. szám
1961. április 1. Két mezőgazdász véleménye: A munkaidő-megtakarításról és a munkaszervezésről A két kocsotai termelőszövetkezet két mezőgazdászának tettem fel a minap kérdéseket a munkaidő-megtakarítással és a munkaszervezéssel kapcsolatban. A válaszok során olyan tapasztalatokról hallottam, amelyek hasznosítása termelőszövetkezeteinkben az eredmények növelésére vezethet. — Mikor van a munkaidő-megtakarításnak legnagyobb jelentősége? Schmidt János, a Kossuth Termelőszövetkezet főmezőgazdásza előredől a széken és magyarázni kezdi. — Csúcsmunkák idején. Ilyenkor mindig félórával előbb kezdjük a munkát. Csodálkozik? Kevésnek találja a félórát? Lehet, hogy kevésnek látszik, mégsem kevés. Számoljunk csak! Ha húsz ember félórával előbb kezd, tíz órát nyer. Egy-egy hónap alatt huszonöt munkanapot jelent. Huszonöt munkanappal tíz hold kézi kapálást el lehet végezni. Viszont ha húsz ember egy éven át félórával később kezd neki a munkának, háromezer munkaórát veszít a szövetkezet és az elkótyavetyélt félórákból összetevődött háromezer munkaórával százhuszonöt holdon lehetne a kapálást elvégezni. Én sokat számolgattam! — Nem ártana, ha minden szövetkezeti vezető, sőt minden tag számolna „kalkulációt” végezne, mert akkor rájönnének az emberek, hogy a félórákban is milyen óriási lehetőségek vannak. Képzelje csak el. Ha egy ezer holdas termelőszövetkezet száz tagja mindennap a munkát félórával később kezdi, akkor ez egy évben tizenötezer munkaóra elpocsékolását jelenti, s ez idő alatt hatszázhuszonöt holdat lehetett volna kézzel megkapálni! Ezer holdas termelőszövetkezetnél ez felér kétszeri kapálással, ha a kapásnövények és az összterület közötti arányt vesszük alapul. — Mely esetben kell legjobban vigyázni arra, hogy munkaidőt ne veszítsünk? — A mi gyakorlati tapasztalatunk azt mutatja, hogy főként a munka befejezése előtt kell vigyázni. Ha délután öt órakor, amikor vége a munkaidőnek és már csak félórás kapálnivaló van vissza, akkor semmi esetre sem szabad ezt a félórai munkát irtás- napra hagyni. Egyszer régebben kiszámítottam, hogy a húsz ember, aki otthagyta a munkát, pontosan délután öt órakor, ahelyett, hogy félórával meghosszabbította volna a munkaidőt és befejezte volna a még visszalévő munkát, ezáltal ötven órát veszített. Hogy miért? Azért, mert másnap reggel a vontatóval kiszállítás, a visszalévő félórai munka és a vontatóval elszállítás a másik földre, az pontosan két és félórát vett igénybe emberenként! Itt, ennél az esetnél számítani kell a vontató üzemanyag költségét is. Ha a vontató havonta nyolcszor végez ilyen felesleges „fuvart”, akkor ezzel a termelőszövetkezet kilencszázhatvan forintot veszít. — A vontatóval munkahelyre szállítással mennyi munkaóra kiesést lehet megtakarítani? — Ez attól függ, milyenek a távolságok. Mindenesetre a vontató nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a munkát előbb kezdhessük. Csak arra kell vigyázni, hogy rászoktassuk az embereket a pontos indulásra, aki későn jön azt mi egyszerűen lehagyjuk! Hadd gyalogoljon ki a földre. Ha a vontatón lévő húsz ember várna valakire egy „félórácskát”, ez tíz óra munkakiesést eredményezne! Aki időt nyer, mindent nyer. Ha az idővel jól gazdálkodunk, több munkát végezhetünk és ami a legfontosabb. időben tudjuk elvégezni a munkát. Az időben elvégzett munka pedig több és jobb termést hoz. Nagy János, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet főmezőgazdásza, amikor találkozom vele, az állat tenyésztéssel hozakodik elő. — Bevezettük a szabadszállásos növendékmarha-tartást — újságolja. — Nem kötözzük le az állatokat. Többet mozoghatnak. — Jobban erősödik a csontjuk. És ami a legfontosabb, kevesebb munkaerőre van szükség. Régen tizennégy állathoz kellett egy gondozó, most negyven állatot ellát egy ember. Jelenleg ezzel a módszerrel hár'mem*'''1 mur’ 'ját takarítottuk meg. Ha tovább nő ■'”■ ■ [UNK] [UNK] ' —' 'síink, r-szere-he'"-"’’-) lesz a műnkre ő mmegtaka ítás, (H) Tudományos dokumentumfilm a rakétákon folytatott biológiai kísérletekről Moszkva (TASZSZ). A Moszkvai Televízióban bemutatták »A biológiai kísérletek a rakétákon« c. tudományos dokumentumfilmet. A filmen látható, hogy a kutyák miképp viselkednek a magasrepülések különböző fokozatain. A televíziós közönség látta többek közt a Palma és az Otrazsnajaku'át repülés közben a rakéta hermetikus kabinjában. A közönség ugyanakkor megfigyelhette a kutyákat hatszoros terhelés és a súlytalanság állapotában, látta, hogy az állatok miként reagálnak a zajra és a vibrációra. A kísérletek nem rongálták meg az állatok egészségét. A televízió közönsége látott kísérleteket a katapulttal történő mentés módszereire. Két kutyát, a Lindát és az Albinét, nem légmentesen záró tartályokban lőtték fel. A pálya azon szakaszán, amikor a sebesség másodpercenként 1,2 kilométer volt, 80 és 40 kilométer magasságban hozták működésbe a katapult-szerkezetet. A tartályok ejtőernyői négy kilométer magasságban nyíltak ki. Az állatok kielégítően viselték el az utat és a katapulttal történő visszajuttatást a földre. Abból a célból, hogy megfigyelhessék állatok magatartását szabad mozgás közben a súlytalanság állapotában, fehér egereket helyeztek el a rakétákon. A film megörökíti az egerek viselkedését, amelyek körülbelül tíz percig szabadon mozoghattak a súlytalanság állapotában. Az állatok fokozatosan úrrá lettek mozdulataik fölött és részben alkalmazkodni tudtak a rendkívüli viszonyokhoz. Több ruha, több bútor Tolna megye üzleteiben az egy főre eső ruházati forgalom tavaly több mint 300 forinttal volt magasabb, mint 1955-ben. Az előzetes közlések szerint az idén még nagyobb mennyiségű ruhát vásárolhatnak megyénk lakói, mint tavaly. Tavalyinál több textil és felsőruházati cikk kerül forgalomba. A rövid-, kötöttáru és fehérnemű mennyisége már az év kezdetén a tavalyinál körülbelül 2 millió forint értékkel több volt. A rendelkezésre álló cipő mennyisége mintegy 4 millió forinttal volt több, mint egy évvel ezelőtt. Évközben további mennyiségnövekedés várható. A lakosság sokkal több bútort vásárolhat, mint tavaly. Az előő negyedévben jóval több hoztak forgalomba, mint a múlt év hasonló időszakában. 1 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 A decsi takarmánykeverő-üzem Csak a napokban adták át rendeltetésének a nemrég elkészült — régi malomból átalakított — decsi takarmánykeverő-üzemet, de már a próbaüzemelés alatt is több termelőszövetkezetnek készítettek takarmánykeveréket. Ez az első ilyen üzeme a megyének, de a közeljövőben még sor kerül többnek létrehozására abból a célból, hogy a termelőszövetkezetek minél gazdaságosabban használhassák fel a különböző takarmányokat. Bognár Gyula főmolnár az első töret minőségét ellenőrzi az egyik őrlőgépnél. JCat&ndk a ktsz-ked Ünnepel a ktsz tagsága Bátaszéken. Idős iparosok, ipari tanulók ülik körül a fehérterítős asztalokat. Az asztalokon sör, bor, kinek mi ízlik. Már elmúlott a hivatalos ünnep, az évzáró beszédek elhangzottak. Három katonaruhás fiatalember a nagy család tagjaként vesz részt az ünnepségen. A ktsz elnöke, Müller elvtárs tájékoztat arról, hogy a katonák hogy is kerültek az ünnepségre. — Két héttel ezelőtt levelet írtam volt tagjainknak. Levelet küldtem a politikai tiszteknek is. Az ősszel vonultak be a fiúk tényleges katonai szolgálatra, és meghívtuk őket ünnepségünkre. Három nap szabadságot kaptak. És természetesen a nyereségrészesedést is. Szegedi Dezső a múlt év augusztusában lett szakmunkás. Kőműves szakmunkásként vonult a néphadseregbe. 729 forint nyereségrészesedést kapott. Gerner György — már korábban szakmunkásvizsgát tett — 1376 forint nyereségrészesedést kapott. Szecsei Gyula — ő is asztalos, mint Gerner — 1415 forint nyereségrészesedést talált a borítékban. A pénzt takarékbetétkönyvben kapták, és jó lesz az majd a katonaságnál, a két év alatt, amikor szükséges, hozzányúlhatnak. Késő este a három fiatal katona-szakmunkás ktsz-tag, együtt szórakozott a szövetkezet tagságával, együtt ünnepelték a múlt évi eredményes munkát és koccintottak a jövő sikereire. (P) 72. Haraszti azt is bejelentette, hogy a rendőrség néhány nappal ezelőtt elfogta azt a csirkefogó Borsiczyt. Hogy mi lesz vele, azt még nem lehet tudni. Gyilkolni akart és ezért lakolnia kell. Akárcsak ezeknek a piszkos Bottlikoknak, Felpéczyeknek, akiknek most nagyon a körmére néz a hatóság. Ideje is. Mert hogy ezek miről álmodoznak, az ő dolguk. Csak álmodozzanak. Hanem azt nem szabad eltűrni, hogy csendben, a föld alatt tovább folytassák, amit a föld felett már nem lehet. Most Szerencsést keverték nagy bajba, holnap tán más valakit kerítenek hatalmukba. Meg különben is, ha ezeknek még mindig van elég pénzük arra, hogy üzleteljenek, valutázzanak, kufárkodjanak, akkor tán valami hiba csúszhatott a „tőkés osztály likvidálásába”. Az öreg Kulcsárt épp ez a gondolat foglalkoztatta leginkább. Azt mondta Balajtinak, az idős kőművesnek. — Hát nem mondtam én, hogy jó lesz ezekre vigyázni? Hogy ezek mindent megrohasztanak maguk körül? — De hát mi az Istent kezdjen velük az állam? — vont vállat tűnődve Balajti. — Mit? — replikázott Kulcsár. — Én nem mondom azt, hogy embertelenül kell elbánni velük. De azt mondom, hogy nem szabadna levenni róluk a szemünket. Mert ha nagyon belenyugszunk, hogy ezekkel már semmi bajunk, ezekkel elvégeztük a számadásunkat, akkor még meglepetések is érhetnek bennünket. Az öreg hallgatott egy sort, majd hozzátette: — Mindig azt éri meglepetés, aki elbizakodik. Az elbizakodottság olyan, mint az átok. Elvakít és élrevezet. Pedig vannak ám, akik ma átugranak egy árkot, s azt hiszik, holnap már a Dunát is át tudják ugrani. Négyen- öten hallgatták, mit mond az öreg. Laczkó, a kopaszodó, csupa szomácsmester borostás állát vakargatta. — Mi lesz most ezzel a Szerencséssel, vagy nem is tudom minek nevezzem? Mert megszenvedett ám ez is, hogy a Belzebub borotválja meg a fejebúbját. . — A fene, aki megeszi! — szisszent fel erre a részvétteli hangra Kókai, a barnaképű, heves természetű betonos. — Tán még meg is sajnáltatnád? Hiszen ez alatt a pár év alatt több jót megért ez a tekergő, mint amennyi nekünk egész életünkben kijut. A te részedet pezsgőzte el, meg az enyémet — dühösködött és káromkodott hozzá. — Úgy is van — hagyta rá helyeslőn Vedres Imre. — Aranykalitkában élt ez a jómadár. Az öreg Kulcsár nem szólt semmit, de magában kétszer is elismételte a szót: Aranykalitka... Találó. Nagyon is találó. — Én nem vagyok ügyvédje, de azért úgy gondolom, hogy nem csukhatják le. Hiszen nem lopott. Ujjal sem nyúlt hozzá az aranyhoz. A pénzt azoktól a csibészektől kapta, azok meg magukra vessenek. Fő, hogy ezeket jól elkapják. — El kellene kapni az ilyen alakokat is! — dörrent rá Kókai megint. Szerencsére célozva. — Hét bőrt, nyúznék ! az ilyenről, ha tő*cm fü""ere! Az öreg Kulcsár hallgatott,mint aki még nem zárta le egészen ezt a számadást. Hej, lehet-e nehezebb dolga a munkásembernek, mint amikor ítélnie kell elbotlott társa fölött? Milyen mélyre zuhant ez a Szerencsés, mélyebbre nem is taszíthatta volna őt a balsorsa. Megszenvedett? Meg, nagyon is. Hogy az ember mi mindent kibír! De csakugyan mi legyen vele? Nem is bánná, ha erre helyette is megfelelne valaki úgy, hogy jó lelkiismerettel helyben hagyhatná az ítéletet. De ki tudna erre így megfelelni? És végül is nem háríthatja másra az ítélkezést. Neki és ezeknek az embereknek kell kimondani, mi történjék ezzel az emberronccsal. Dobják ki, lökjék el maguktól. Adják ki a könyvét, s azzal felejtsék el? Kezdjen önmagával, amit akar és amit tud? De hát mit tudna kezdeni? Az égvilágon semmit. Azt mondják, magábaroskadtan fekszik egy kórházi ágyon. Csak néha nyitja fel a szemét, de tekintete akkor is üres, kifejezéstelen. Ez arra vall, hogy üres a lelke is. Nem is csoda. Amit ez az ember átélt... Nem is lesz belőle ember többé, ha ők leveszik róla a kezüket. Tán igaza van Laczkónak, s másoknak is, akikben a keserű düh kerekedett felül az emberségen és megértésen, megérdemelné Szerencsés, hogy többé egy gondolatot se vesztegessenek rája. Talán ki kellene köpni egyet, s hadd menjen az élet tovább, a maga útján. Gazemberek mindig voltak és lesznek így Elesett, elbotlott emberek is, akik elfojzanak véreiktől, s akik engednek mindenféle aljas kísértésnek, úgy akarnak társaik fölé emelkedni. Legfeljebb meg kell őrizni Szerencsés históriájából azt a tanulságot, hogy jobban kell vigyázni az emberekre. Arra, hogy el ne panászkodjanak, s arra, nehogy bűnözhessenek. Hiszen én magam is ezért nem turista nem válhat belőlük többé. Az arany nem lesz többé hatalom. Ámbár a dologtalanul szerzett, vagy lopott pénz még sok embert tönkre tehet, ha nem vigyázunk egymásra. Nagy a csábítás. Igen ám, de ez a Szerencsés... Ellökhetik-e maguktól nyugodt,lelkiismerettel? Ha pedig nem, mit tegyenek vele? Tegnap este Haraszti is, Benkő is ezt kérdezték tőle. Nem tudott válaszolni. Zavart volt és azt ajánlotta, hogy ezen még gondolkozzanak. Benkő is szenved, ezt látni rajta. Összeesett az arca. Keserűen vádolja önmagát. Haraszti is vívódik. Nem meri kimondani a végső szót. Mintha tulajdon lelkiismeretétől félne. De hiszen én magam is ezért nem tudok dűlőre jutni! — gondolkodott Kulcsár. Mert ha mi ... azt mondanánk, hogy... kezdje újra az életét, a két keze munkájával mossa tisztára bemocskolt becsületét... Itt a gyárban is meghúzódhatna, ha egy kis erőre kap... Akit az arany letaszított, a munka felemelheti . .. Csak az ember válthatja meg önmagát. Nincs hatalom, nincs üdvözítő, aki ezt helyette megtehetné. Az öreg Kulcsár némi megnyugvást érzett. Elindult a gyári irodaház felé. Úgy érezte, már meg tud felelni Haraszti és Benkő kérdésére. VÉGE Horváth József: ARANYKAUTKA