Tolna Megyei Népújság, 1961. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-01 / 232. szám
1961. október 1. TOLNA MEGYEI VÉPÚJSÁG A vetési és betakarítási munkák jó és gyors elvégzéséről tanácskoztak a termelőszövetkezeti brigádvezetők a bátaszéki tájértekezleten Mint már hírül adtuk, a megyei tanács mezőgazdasági osztálya tájértekezleteket szervezett a termelőszövetkezetek növénytermesztési brigádvezetőinek. Az első ilyen értekezletet pénteken tartották meg Bátaszéken, a másodikat a tegnapi nap folyamán Pakson, a harmadikra október 3- án kerül sor Tamásiban. A bátaszéki értekezletről lapunk kiküldött munkatársa az alábbiakban számol be: Pénteken reggel 9 órakor gyűltek össze a bátaszéki kultúrotthonban a szekszárdi és a bonyhádi járás termelőszövetkezeteinek növénytermesztési brigádvezetői. Az értekezleten megjelent a Magyar Szocialista Munkáspárt képviseletében Fenyvesi Ferenc, Szűcs Lajos a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője, Reményi Rezső, a mezőgazdasági osztály főagronómusa és a járási szervek képviselői. Reményi Rezső megnyitó szavai után Szűcs Lajos emelkedett szólásra. Bevezetőben elmondotta, hogy első ízben kerül sor ilyen értekezletre, ahol megyei szervezésben a brigádvezetők megvitathatják az őszi munkával kapcsolatos problémákat. Erre azért van szükség — mondotta —, hogy a munkák közvetlen irányítói cseréljék ki tapasztalataikat. Szűcs elvtárs beszédében hamarosan rátért a kenyérgabona vetésének problémáira. Arra a kérdésre, hogy kifizetődő-e a kenyérgabona termelése, számszerű adatokkal válaszolt. önköltség- számítási adatokkal bebizonyította, hogy 12—14 mázsás átlagtermésnél igenis kifizetődő a kenyérgabona termelése, mint például az ózdi Táncsics Termelőszövetkezetnél, ahol katasztrális holdanként 2480 forint volt a búzatermelés tiszta jövedelme. Ahhoz azonban, hogy ezt elérjük, már most meg kell kezdenünk a búza vetését, mégpedig először a hazai búzafajtákat, majd a szovjet, azt követően pedig az olasz búzafajtákat kell elvetnünk. De minden körülmények között október végéig a talajba kell jutni a magoknak. Ezek után a búzavetés megszervezésével foglalkozott, hangsúlyozta a talajelőkészítési munkák jó minőségű elvégzésének fontosságát. A kísérletek és a nagyüzemi tapasztalatok arról adnak tanúbizonyságot, hogy azon a területen, ahol az elmúlt őszön mélyszántást végeztek és oda nem kalászos növényeket vetettek, ott most eke nélkül, egyirányú tárcsával, kultivátorral, fogassal és hengerrel lehet vetőágyat készíteni. Arra a sokat vitatott problémára is rátért Szűcs Lajos, hogy mennyit vessünk holdanként. Szembehelyezkedett a régi felfogással, s javasolta, hogy a hazai búzafajtákból is 110—120 kilogrammot vessünk el holdanként. Felhívta a figyelmet, hogy az elvetendő magot tisztítani és csávázni kell. Elmondotta, hogy sokan ezzel a munkával takarékoskodni akarnak, de figyelmeztetett arra, hogy ezért igen drágán megfizethetnek, hiszen ennek a munkának az elhanyagolása 5—15 százalékos terméskiesést eredményezhet. Többek között felvetett néhány gondolatot a vetés mélységéről is. Hangsúlyozta, hogy ma már bebizonyosodott, hogy nem az egy-két centiméter mélyre történő vetés a helyes, hanem a magoknak 6—8 centiméter mélyen kell kerülniük a talajba. Ennek az új agrotechnikai eljárásnak a helyességét növényélettani magyarázattal támasztotta alá. A trágyázás,kérdése után áttért a betakarítási munkák fontosságára. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt problémát a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok közötti helyes kooperációval lehet megoldani. Hangsúlyozta a továbbiakban is, hogy nem szabad szántatlan területnek maradni a gazdaságokban. Ugyancsak kiemelte, hogy a kukorica- és napraforgószár letakarítása igen fontos, hogy megakadályozzák a kukoricamoly kártételét. Ezt követően hozzászólások következtek, ahol többen felszólaltak és Fenyvesi Ferenc értékelte az értekezlet jelentőségét. A hozzászólások után Szűcs Lajos foglalta össze a vita tanulságait. Befejezésül elmondotta, hogy a növénytermelésre épül az egész falu kenyere, burgonyája, kukoricája, növénytermelésből ered és alapja a húsnak, zsírnak, tejnek, az egész állattenyésztésnek, a növénytermesztés biztosítja a mezőgazdaságból szükséges ipari nyersanyagokat, ad munkát, soksok ipari dolgozónak. Tehát, egy láncszem az élet vérkeringésében, de olyan láncszem, amely ha elszakad, vagy megtörik, végig megérzi az egész népgazdaság. Végezetül megköszönte a brigádvezetők eddigi jó munkáját, s arra kérte őket, hogy a soronlévő munkák jó megszervezésében és végrehajtásában is álljanak az első helyen. A protestáns papok békegyűlése Békegyűlést tartottak Szekszárdon Tolna megye protestáns papjai. Az ülés elnökségében helyet foglalt dr. Kathona Géza,, református esperes és dr. Krähling Dániel evangélikus esperes. Az ülést dr. Kathona Géza nyitotta meg. A többi között a következőket mondotta: “ Mi, lelkipásztorok, a béke emberei vagyunk, a népért élünk és éppen ezért számolnunk kell a nemzetközi eseményekkel is. Értékelnünk kell az egyes konkrét eseményeket, hogy világosan tudjunk tájékozódni, s helyes álláspontot tudjunk kialakítani magunkban. A továbbiakban beszámolt a Német Demokratikus Köztársaságban szerzett élményeiről. Nemrégiben Berlinben járt, itt hosszabb időt töltött és volt alkalma a tapasztalatgyűjtésre. Elmondotta, hogy Berlin demokratikus övezetében rend és nyugalom tapasztalható, és a becsületes emberek érdekeit szolgálták azok az intézkedések, amelyekre a közelmúltban sor került. A békegyűlésen Nagy Károly, a Magyar Távirati Iroda munkatársa tartott beszámolót a német kérdésről és az aktuális nemzetközi problémákról. Az előadás után sok kérdést intéztek az előadóhoz a különféle külpolitikai eseményekkel kapcsolatban. Megkezdték a dombóvári magtisztító szerelését A földszintet és az első emeletet egy hét alatt szerelték fel A tavasszal vonultak fel a Komlói Állami Építőipari Vállalat szakmunkásai a dombóvári magtisztító építéséhez. A kettőszázötven vagonos magtisztító a legkorszerűbb lesz a maga nemében. Az országban még csak egy épült, s az már Orosházán két év óta sikeresen üzemel, az itteni átadására a következő évben kerül sor. Az építők munkáját körülményessé tette az a tény, hogy az üzemépületet előregyártott betonelemekből kell összeszerelni. S még az építkezés megkezdése előtt a vállalat előregyártó üzemet épített. A terv szerint különböző típusú öt-tizenöt mázsás betonelemek gyártását különleges, a szokásos eljárástól eltérő technikával készítették, s jelentősen csökkentették egy-egy elem gyártási költségét. A betonelem-gyártással egyidőben a vállalat szakmunkásai elkészítették az üzemépület alapozását. A magas talajvíz-szint miatt különleges betonozással kellett elkészíteni a majdan több mint huszonhét méteres épület alapját. A betonozási, alapozási munkálatokat befejezték, s a hét elején megkezdték az előregyártott elemek beszerelését. Az előregyártó üzemből toronydaru segítségével emelik az építőszerkezeteket helyükre. A munka igen gyorsan halad. A héten például a földszinti és első emeleti részt emelték helyére. A nagy figyelmet, szakértelmet kívánó épületszerelő munka új a vállalatnál is, és ezért a munkásokat kioktatták a szerelés megkezdése előtt, így most lehetővé vált, hogy a már elkészült három emeletnyi elem beemelése a jövő héten befejeződjék. Az üzemház építésével egyidőben terv szerint halad az irodaépület és a szociális helyiségeket magába foglaló impozáns emeletes épület készítése is. Ennél az építkezésnél a vállalat a legkorszerűbb módszereket alkalmazza Ezek lehetővé teszik, hogy a terv szerint haladjon a munka és jelentősen csökkentsék az építés szerelési költségeit. Érdekessége az építkezésnek egyébként az is, hogy alig száz munkás dolgozik a mintegy tíz holdnyi munkaterületen. A gépesítést szinte minden munkafolyamatra kiterjesztették. A betonelemgyártó üzemben emberi kéz csak a beton simítására kell, a szerelésnél pedig a darukötél be- és kiakasztására. A hagyományos módszerekkel épülő irodaháznál is magas a gépesítés foka. Nagy a forgalom ezekben a napokban a Paksi Téglagyárban, helyesebben a gyárral szembeni, a 6-os út meletti téglatároló-területen. A környékbeli építkezésekhez szállítják a téglát, nem ritka az olyan nap, hogy negyven-ötvenezer téglát is elszállítanak. /JETTENTŐ T Rodriguez •ÍRTA: HORVÁTH JÓZSEF 12. Szó nélkül, kínzó kétségektől gyötörve odébbállt. Betért egy mellékutcába, s egy kis vendéglőt keresett. Amint elhaladt egy ház előtt, furcsa látványba botlott. A kapu előtt valaki a földhöz vágott egy nagy, bekeretezett sárga csillagot, s az üvegcserép százfelé fröccsent a járdán, meg az úttesten. A szomszédos ház homlokzatán viszont ott virított az üvegbe keretezett sárga csillag. Géza tovább bandukolt. Vajon csakugyan akadhatnak emberek, akik nem örülnek jobban a felkínált békének, mint a háborús rettegésnek? Visszaemlékezett, micsoda ujjongó érzés kerítette őt hatalmába a vonaton, amikor a somosszilágyiaktól először hallotta: vége lesz, vagy vége lett a háborúnak... Hát van, akinek kell a háború? Megtorpant a keresett kisvendéglő előtt. Az éhség érzete most már elhatalmasodott rajta. Benyitott. Éppen üresen állt egy sarokasztal, a többi asztal mellett kettesével, hármasával üldögéltek az emberek, és halkan beszélgettek. Miközben letelepedett, Géza szemügyre vette a beszélgetőket. — Hozzon valami ételt — mondta Géza a pincérnek. — Akármit, de nincs nálam élelmiszerjegy. — Italt? Ami van — hagyta rá ezt is Géza. Az egyik pincér a rádiókészülékkel babrált. — Na, mi van, Hanzi? — szólt erre a pincérre az egyik öblöshangú vendég. — Még mindig nem szól? Mintegy válaszul, a hangszóróból felbömbölt egy német katonainduló. — Na, nézd csak! — röffent egyet a kedélyes ábrázatú, öblös hangú vendég. — Ez meg a kedvenc indulóm! És a rádiózenével együtt dobolta a német indulót. A pintér szenvtelen képpel kiáltott neki oda: — Valami mégiscsak lesz, Guszti bácsi, mert idáig csupa katonanótát játszott a rádió, most meg német induló szól. Guszti bácsi derűsen mosolygott, és igent intett, de nem hagyta abba a dudorászást. Kövérkés ujjaival az asztal lapján verte a zenéhez a taktust. Már jócskán felöntött a garatra. Géza mohón falatozott. Nem érezte az étel ízét, azt sem tudta, mit kanalaz, csak étvágytalan falánksággal evett, s néha nagyot kortyintott hozzá. A szomszédos asztalnál hárman kártyáztak. Géza nem ismerte ezt a játékot, s nem értette műszavait: piros ulti, piros bettli... A rádióban közben lemezt váltottak, megint német katonainduló hangja recsegett. A kártyások cseppet sem zavartatták magukat, mintha az égvilágon semmi sem történt volna ezen a napon Budapesten. A rádiókészülék hirtelen elhallgatott. Géza erősen figyelt, vajon mi következik? Amikor a bemondó megszólalt, hogy egy furcsa, sejtelmes közleményt olvasson be, nemcsak Géza, mindenki odakapta a fejét: »Beregffy Károly, vezérezredes azonnal jöjjön Budapestre!« Ez volt a különös szöveg, s a bemondó még kétszer megismételte: Géza nagyon elcsodálkozott. Nem sok szabályzatot, s még kevesebb haditudományt töltögettek a fejébe boldogult katona korában, de azt tudta, hogy a vezérezredeseket nem nyilvános rádióadásokban szokták a hadvezetőséghez rendelni. A pincér zökkentette ki gondolataiból: — Hozhatok még valamit? Géza felemelte rá a tekintetét: — Mondja, nem tudja, kicsoda ez a... Beregffy Károly vezérezredes? A szenvtelen arcú pincér fennhangon átszólt az imént Guszti bácsi néven tisztelt, zsíros képű vendéghez: — Guszti bácsi, a kedves vendég azt kérdezi, kicsoda ez a Beregffy Károly vezérezredes? — Hohó, fiacskám — csapott az asztalra Guszti bácsi — ő a mi emberünk! Én személyesen ismerem, kicsikém, ő Szálasi testvér jobbkeze! Gézát mélységes undor fogta el, de türtőztette magát. Hát így állnak a dolgok... Elhatározta, hogy kifizeti a fogyasztását, és elindul, el, akárhová, csak ne kelljen már itt üldögélnie, amikor kinyílt az ajtó és egy idős férfi nyitott be a vendéglőbe. Géza erősen szemügyre vette a jövevényt. Nem, nem lehet tévedés, ez nem más, mint Gulyás Jani bácsi, az ő volt évfolyamtársának, Gulyás Palinak az édesapja, földije, és ismerőse! Naív öröm hullámzott át az erein, de ezt hirtelen gyanakvás váltotta fel. Apja szavaira emlékezett: »Én csak a jóhiszeműségtől óvlak fiam!« Valóban, ki tudja, kiben mi lakik ebben a megkergült világban? No, de mindegy, itt áll tétován, fogalma sincs, merre induljon innét, amikor itt terem egy ismerős földi — ezt az alkalmat nem szabad elszalasztani. Legfeljebb majd nagyon óvatos lesz Felkelt, és az ismerőshöz lépett, aki a söntéspultnál állt és italt rendelt magának. — Jani bácsi, Gulyás Jani bácsi, megismer? — kérdezte, miközben az idős férfi arcába meredt. — Nahát, persze, tanár úr... Majdnem azt mondtam, hogy Gézuka, de hát hiszen, amikor én utoljára láttam a tanár urat, még Gézuka volt. Hogyne emlékeznék! — Hm... Ráér egy fél órácskát, Jani bácsi? — kérdezte Géza reménykedve. — Persze, hiszen csak őgyelgek a városban, mondom, megiszok egy pohár italt, mert nagyon megszomjaztam. — Akkor, hát jöjjön oda, ott az asztalom, egyedül vagyok. — Szíves örömest, Gézuka... izé, tanár úr. — Szólítson csak úgy, mint régen, Jani bácsi — bíztatta mosolyogva Géza az öreget, s majd kibújt a bőréből a véletlen találkozás örömében. — Nahát, Pesten? Pesten? És mi járatban, Gézuka? — kérdezte Gulyás, amint asztalhoz ültek. — Hát, bizony, nem is olyan könnyű erre megfelelni, Jani bácsi! Kezdjük azon, hogy éppen egy ilyen forró napon szántam rá magamat az utazásra... (Folytatjuk