Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-02 / 127. szám

2 tOTTVA MSKYTT NÉPI CS­Éf? Közös közlemény a magyar—jemeni tárgyalásokról 1964 május 26—31 köz­ött Ab­dullah al-Szalaf marsall, a Je­meni Arab Köztársaság elnöke Dobi Istvánnak, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa elnö­kének meghívására hivatalos lá­togatást tett a Magyar Népköz­­társaságban.­­ Szalal elnök és kíséretének ma­gyarországi látogatása alkalmat adott a magyar nép életének,­ a szocialista építés terén elért ered­ményeinek megismerésére. Szalal elnököt és kíséretét a magyar dolgozók mindenütt örömmel üd­vözölték, kifejezésre juttatták nagyrabecsülésüket a jemeni nép és a gyarmatosítók elleni har­cokban kitűnt vezetője, Szalal el­nök iránt. Szalal elnök magyarországi tar­tózkodása folyamán hivatalos tárgyalásokra került sor a két ország képviselői között. Kádár János, a magyar forra­dalmi mukás-paraszt kormány el­nöke és Abdullah al-Szalaf mar­sall, a Jemeni Arab Köztársaság elnöke baráti eszmecserét folyta­tott a két országot egyaránt érin­tő kérdésekről, valamint a nem­zetközi helyzet fontosabb prob­lémáiról. A megbeszéléseken a felek a­­ barátság és a kölcsönös megértés légkörében megtárgyalták az or­szágaik közötti kapcsolatok fej­lesztésének kérdését.a • A tárgyalások eredményeként a két fél szerződést írt alá a Ma­gyar Népköztársaság és­­ a Jemeni Arab Köztársaság barátságáról és együttműködéséről. A két ország képviselői ezenkívül hosszú lejá­ratú kereskedelmi és fizetési megállapodást, valamint kulturá­lis együttműködési egyezményt írtak alá. A magyar fél lehetőségeihez mérten segítséget nyújt a Jemeni Arab Köztársaságnak a gazda­ság, a nevelésügy és a közegész­ségügy fejlesztésében. Ezzel kap­csolatban egy jegyzőkönyvet ír­tak alá. A jemeni gazdasági hely­zet jobb megismerése, a kölcsö­nös gazdasági kapcsolatok tovább­fejlesztési lehetőségeinek tanul­mányozása céljából gazdasági szakértőkből álló küldöttség uta­zik Jemenbe. □ A Magyar Népköztársaság kor­mánya kifejezte azt a szilárd meg­győződését, hogy a Jemeni Arab Köztársaság Szalaf elnök vezeté­sével eredményesen járul hozzá a béke megszilárdításához és a nem­zetek közötti jó viszony kialakí­tásához. A jemeni nemzeti forra­dalom győzelme, eredményei, a hős jemeni nép napjainkban is folyó anti-imperialista és anti­­kolonialista küzdelme részét ké­pezi annak a gigászi harcnak, amely világméretekben folyik a szabadságért és a függetlenségért, a demokratikus erők és az impe­rialisták között. Az időszerű nemzetközi kérdé­sekről folyó megbeszéléseken a felek hangoztatták azon meggyő­ződésüket, hogy a békés egymás mellett élés elve biztosíthatja a leghatékonyabban a világbékét, valamint az egyes országok és az egész emberiség zavartalan fej­lődését. Egyöntetű a vélemény a tekin­tetben, hogy a béke védelme mindenképpen megköveteli az ál­talános és teljes leszerelést. Mind­két ország az első között írta alá az atomkísérletek részleges betil­tásáról szóló egyezményt. Mindkét fél síkraszáll az atom­mentes övezetek létrehozásáért, az idegen területeken lévő agresszív imperialista katonai támaszpon­tok haladéktalan felszámolásáért és határozottan támogatja mind­azokat a törekvéseket, amelyek az egyetemes béke megszilárdításá­ra irányulnak: a Varsói Szerző­dés a NATO-államok közötti­­ megnemtámadási szerződés meg­kötését; a német kérdés békés rendezését.­­ Mindkét fél nagy jelentőséget­­ tulajdonít a gyarmati rendszer­­ teljes és végleges felszámolásá­nak. Követeli, hogy a gyarmatosí­tó hatalmak mielőbb hajtsák vég­re a gyarmati rendszer teljes megszüntetéséről szóló ENSZ-ha­­tározatot. A felek teljes támoga­tásukról biztosítják a független­ségükért harcoló gyarmati­ népe­ket, és mélységesen elítélik az im­perialista erők neokolonialista po­litikáját, amely arra irányul, hogy a függetlenségükért harcoló és azt védelmező népeket újból leigáz­za. Megállapítják, hogy az ázsiai, afrikai és latin-amerikai, vala­mint a szocialista országok barát­sága az imperializmus, a kolonia­­lizmus, és a neokolonializmus el­leni eredményes harc igen fontos tényezője és feltétele. Mindkét fél felháborodással íté­li el a karibi és a megszállás alatt álló Dél-Jemen elleni agresszív imperialista akciót és határozot­tan követeli, hogy az ENSZ hoz­zon intézkedéseket az agresszív támadások végérvényes megszün­tetéséért. A magyar fél teljes mértékben szolidáris a Jemeni Arab Köztár­saság nemzeti forradalmával és függetlenségi harcával, amelyet nagy jelentőségűnek tart az Ará­­biai-félszigeten folyó felszabadító Budapest, 1964. május 30. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke haza előrehaladása és győzelme szempontjából. Ezúttal is kifejezi azt a vélem­é­­nyét, hogy fel kell számolni az adeni angol támaszpontot, mint a kolon­ializmus bázisát. Teljes tá­mogatásáról biztosítja Jemen né­pét igazságos harcában. A felek a leghatározottabban elítélik a faji megkülönböztetés minden formáját. A magyar és a jemeni fél örömmel veszi tudomásul, hogy összeült az ENSZ világkereske­delmi és fejlesztési konferenciá­ja és kifejezi azt a reményét, hogy a konferencia elősegíti a különböző fejlettségi fokú és tár­sadalmi rendszerű országok kö­zötti gazdasági kapcsolatok fej­lődését, száműzi a nemzetközi ke­reskedelemből az együttműködést gátló diszkriminációt. A magyar fél nagyra értékeli az arab államfők kairói csúcsér­tekezletén nyilvánosságra hozott nagyfonntosságú határozatokat és támogatja az arab népek igazsá­gos követelését, hogy a Palesztinai arab nép jogainak helyreállítását célzó ENSZ-határozatokat hala­déktalanul hajtsák végre. Szalaf elnök magyarországi lá­togatása és tárgyalásai jelentős mértékben hozzájárulnak a két ország, és népeik baráti kapcso­latainak erősítéséhez és fejleszté­séhez, a világ népei közötti béke és barátság megszilárdításához. ABDULLAH AL-SZALAL a Jemeni Arab Köztársaság elnöke Londonban nagy fontosságot tulajdonítanak Wilson moszkvai útjának Moszkva (TASZSZ). Anasztasz Mikojan, a­­ szovjet miniszterta­nács első elnökhelyettese hétfőn fogadta Harold Wilson angol munkáspárti vezért és a munkás­párt küldöttségének tagjait. A Kremlben lezajlott találkozón Mi­­kojan szívélyesen elbeszélgetett Wilsonnal. Ugyancsak hétfőn a küldöttség megbeszélést folytatott a szovjet parlamenti csoport vezetőivel. Londonban pártkülönbségre va­ló tekintet nélkül nagy fontossá­got tulajdonítanak Harold Wil­son munkáspárti vezér látogatásá­nak. Kormánypárti körökben alig leplezett féltékenységgel­ állapít­ják meg: az ellenzék vezérének újabb találkozója Hruscsov szov­jet kormányfővel — egy éven be­lül immár a második növeli Wil­son hazai és nemzetközi tekinte­­----------------—he­lyét, s egyszersmind a munkás­párt választási estélyeit. Munkás­párti források is nyomatékosan utalnak arra, hogy Wilson, aki­nek ez a 12. látogatása a Szovjet­unióban, a magas szintű angol— szovjet személyes érintkezés rend­szeresítésére törekszik, és hata­lomra kerülése esetén kezdemé­nyezni kívánja, hogy minden év­ben rendezzék meg a kormány­fők csúcstalálkozóját az ENSZ ke­retei között. Londonban valószínűnek tart­ják, hogy Hruscsov és Wilson megbeszélésein nagy figyelmet szentelnek majd a délkelet-ázsiai helyzet legutóbbi fejleményeinek. Butler külügyminiszter közvetle­nül moszkvai útja előtt tájékoz­tatta Wilsont az indokínai hely­zettel kapcsolatos diplomáciai lépésekről. Lord Russel nyílt levele a Timesban London (MTI). Lord Russell, a­­ világhírű angol tudós a Timesban közölt nyílt levelében felveti a kérdést: vajon békebarátok a munkáspárt tagjai maradhat­nak-e, s van-e különbség a mun­káspárt és a konzervatívok kül­politikája között? Lord Russel szerint e kérdés megítélésénél a következőket kell tekintetbe venni: 1. Feladná-e a munkáskormány az angol atomerő-terveket? 2. A munkáskormány latba vet­né-e teljes súlyát az általános, és teljes leszerelés mellett még ak­kor is, ha ez azt követelné, hogy bizonyos pontokban inkább a Szovjetunióval, mint az Egyesült Államokkal egyezzék meg? 3. Beszüntetné-e a munkáskor­mány a gyarmati háborúk támo­­­gatását, támogatná-e az Egyesült­­ Államokat egy olyan háborúban, mint a dél-vietnami? 4. Szembehelyezkedne-e a mun­káskormány az NSZK-ban a volt náciknak a­ hatalomba történő visszahelyezésével ? 5. Beszüntetné-e a munkáskor­mány a szolgai megalázkodást az Egyesült Államokkal szemben? 6. Támogatná-e a munkáskor­mány az Egyesült Államok ellen­séges magatartását Kubával szem­ben? 7. Ragaszkodnék-e a munkás­kormány a Kínai Népköztársaság­nak az ENSZ-be történő felvéte­léhez és részvételéhez a leszere­lési értekezleten? 8. Ha a munkáspárt vezérei be­látják, hogy az atomháború el­kerülése fontosabb, mint bármely más ügy, mivel mutatják ezt ki? — Nem hinném, hogy bármely békebarát tartózkodhatnék e kér­dések felvetésétől — írja levelé­ben Lord Russel. m I5S4. Júniu­s % Átadták az idei év első bérházát Szekszárdon Tegnap tartották meg a mű­szaki átadást Szekszárdon, a B—3- as jelű bérháznál. Ezzel újabb huszonnégy, két szoba, összkom­fortos lakással gyarapodott a város. Mint a bizottság megállapí­totta, a B—3-asnál sokkal jobb minőségben végezték munkájukat a kivitelező, a Komlói Építőipari Vállalat dolgozói, mint a koráb­ban elkészült B-jelű épületeknél, csak néhány, jelentéktelen hiba került a hiányjegyzékbe. E laká­soknak a mérete, beosztása is sokkal jftbb, praktikusabb. Bár még néhány napig eltart a külső vakolás, ez azonban nem akadálya a lakók beköltözésé­nek, akik még a hét folyamán birtokukba vehetik új otthonu­kat. A vállalat vízvezetékszerelői hárították el a beköltözés egyik akadályát azzal, hogy az új bér­ház szennyvízcsatornáját , ideig­lenesen bekötötték a laktanya csatornarendszerébe. A szekszárdi főgyűjtő-csatorna ugyanis az is­mert hibák miatt még nem he­lyezhető üzembe. Ez volt az első idei lakásátadás Szekszárdon. Az idén egyébként a mostanrn kívül még több mint száz új lakás átadására kerül sor. Néhány héten belül elkészül a laktanya melletti, két — egyen­ként tizenkét lakásos — bérház, és az idén fejezik be a B—3-as mellett épülő B—5-ös és B—6-os, egyenként 24 lakásos épületeket is. A Wosinszky utcában pedig egy huszonnégy és egy harminc­két lakásos bérház készül el az idén. Aláírták a szovjet-amerikai konzuli egyezményt Moszkva (MTI).­Hétfőn délután Moszkvában, a szovjet külügymi­nisztérium villájában ünnepélyes keretek között aláírták a Szovjet­unió és az Egyesült Államok első konzuli egyezményét, amely meg­határozza a konzulátusok meg­nyitásának rendjét, a konzulok feladatkörét és jogait. A kétoldalú megállapodást a szovjet kormány megbízásából Andrej G­romiko külügyminisz­ter, az amerikai kormány megbí­zásából pedig, Foy D. Kohler, az Egyesült Államok moszkvai nagy­követe írta alá. Az aláírást követően Gromiko külügyminiszter kezet szorított az amerikai nagykövettel, majd rö­vid nyilatkozatot tett. Rámuta­tott, hogy a két­ ország törvényei­­ben mutatkozó különbségek so­káig gátolták a megegyezés létre­hozását. Az aláírás ténye azt bi­zonyítja, hogy kölcsönös törekvés esetén meg lehet találni a megol­dást. A két ország bővülő kapcso­latai is sürgették a konzuli egyez­ményt, amelynek megkötése pozi­tív lépés, az enyhülés irányába mutató tendencia egyik megnyil­vánulása. Kohler nagykövet nyilatkozatá­ban „hajók és áruk, emberek és eszmék” fokozott cseréjének szük­ségességét hangsúlyozta, majd an­nak a reményének adott kifeje­zést, hogy tovább csökkennek a nézeteltérések a két állam között, s újabb ésszerű megegyezések születnek. A szovjet—amerikai konzuli egyezményt a Szovjetunió Legfel­ső Tanácsa Elnökségének és­ az amerikai szenátusnak ratifikálnia kell és csak akkor lép hatályba, ha a­ ratifikációs okmányokat Washingtonban mindkét fél letét­be helyezte. Az ünnepélyes aláíráson több mint félszáz szovjet és külföldi újságíró vett részt. Magyar pártmunkáskü­ldöttség utazott az N­DK-ba A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának meghívá­sára Németh Károlynak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága titkárának veze­tésével vasárnap öttagú magyar pártmunkásküldöttség utazott az NDK-ba. mTmTmrmTmmTTmmmmTTTmm Szakkörök és tehetségek A lelkiismeretes nevelőnek mindig ko­moly gondot jelent: mit kezdjen a megszokott átlagtól eltérő te­hetségű tanulóval, hogyan segítse fejlődését, érdeklődésének megfe­lelő kristályosodását. Az isko­láinkban, különösen az idén meg­szaporodott szakkörök a probléma megoldására nyújtanak bizonyos lehetőségeket, s úgy tűnik, hogy az általános iskolákban és a gim­náziumokban élnek is ezzel a le­hetőséggel. A speciális szaktár­gyat tanító osztályok mellett meg­alakultak a szakkörök, s ezek az órákon megszerzett ismeretek el­mélyítésén túl, meglehetős men­­­nyiségű szakanyaggal, irodalom­mal, önálló feladatokkal segítik a tanulók fejlődését. Tapasztala­taink szerint a szakkörök azon­ban nemcsak a gimnáziumok, ha­nem az általános iskolák esetében is célravezetők a tehetségek, jobb képességű gyermekek tanításá­ban, nevelésében. A szekszárdi Babits Mihály is­kolában jelenlegi szakkör műkö­dik. Az összes közül ehelyütt csak a fizikai szakkört említenénk meg. Jávor Istvánná, a szakkör vezető­je a legutóbbi napokban, a szak­kör évvégi záróünnepsége és ki­állítása alkalmával mérhette le egy esztendő munkáját. S ez a mérés a szakköri munka mellett szólt, s kicsit talán arra is figyel­meztetett, hogy hasznos lenne a jövőben még nagyobb gondot for­dítani erre a tevékenységre. El­hangzott ott egy előadás. Végzős általános iskolás, a VIII-as Héjas István tartotta a televízióról. A meghívott szülők, de a jelenlévő iskolaigazgató is csodálkozott Hé­jas Pista alapos jártasságán. Ugyanígy említhetnénk azonban azt is, hogy a szakkör tagjai ko­rukhoz képest igen jól ismerték a korántsem könnyű elektrotech­nikát. Ez, a megszokottnál na­gyobb érdeklődést és szakmasze­retetet mutat, s hogy ez kiala­kult, az nem kis részben a szak­kör érdeme. Érdemes és hasznos azon az „érdemúton” egy kicsit tovább menni. Ekkor ugyanis arra kap­hatunk választ, hogy az egyszerű foglalkoztatáson túl milyen ha­szonnal jár a szakkör. A tehet­ségek felkarolásának, fokozott ne­velésüknek és irányításuknak gondjáról már szóltunk. Ám egy szakkör nemcsak tehetségekből, és nem is elsősorban kivételes képes­­­ségű tanulókból verbuválódik. Nagyobb részben olyanok is részt

Next