Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

Emberközelben Talán pontosabb, kifejezőbb lenne a cím, ha azt írnánk, hogy vezetők civilben. A tanácselnöki beosztás például szolgálat. Minden közéleti beosztás az. S a szolgálatban lévőnek szabályok, ren­delkezések írják elő a tennivalókat. Ezen belül írott és íratlan törvény a dolgozókkal együtt élni, velük érezni, gondolkodni. Aki ezt betartja, arra azt mondják,­­a vezető. Nehéz betartani? Nem! Azért nem, mert legtöbb vezető civilben is éppen olyan ember, mint szolgálatban. Csak a munka, az elfoglaltság több, a háztáji öröm, gond viszont ugyanolyan és ugyanannyi, mint a dolgozóké, akikkel együtt él, örömeit, gondjait ismeri-e vajon? A proletárvezetőnek! Mert ezen van a hangsúly. Legtöbbször nemmel kell sajnos válaszolnunk. A közéleti munka a mi vezető­ink magánemberi mivoltáról el­tereli a figyelmet. Lakos József például nemcsak elnök, édesapa is. Gyerekei továbbtanulása miatt fő a feje* Most már másodszor van úgy, hogy teljesen tanács * sem jut, hogy eldobja magától, talán­ szerette volna, ha a na-ÍGY MÉG EGYSZER SEM be- Levelező tagozaton tanult, s­gyobbik fiú Szekszárdon tanul­szélgettünk. Meghittebb, barátsá- amikor a rengeteg gond, az egye- tovább. Nem sikerült a gyerek­­gosabb lett tőle nyomban a hi­ düllét rászakadt, a mezőgazdaság­nok bejutni a kiválasztott isko­­latali helyiség. A községi tanács- gi technikumot kénytelen volt látna. Az idén hasonló a gomd­a elnök másik arcát kezdtem meg­ abbahagyni. Évekig elbizonytalan másik gyerekkel... ismerni, azt, amelyik vezetőként nodva élt, úgy volt, mint a fa • is rokonszenvessé teszi őt, mivel gyökér nélkül, nem tartozott se­ezzel a nem hivatalos arccal most hová, senkihez. Közben azért MINDEN ÖSSZESKÜDÖTT el­­valamennyi medinai parasztom­ úgy végezte munkáját, hogy ne fene. Rágalom, rosszindulat, bernek a hasonmása. Egyszerűbn vegye észre senki, mi van belül, pletyka vette körül. Kezdte ész­ben szólva, úgy szokták ezt meg- Egy idő óta ismét magára talált: rávenni, hogy elhidegülnek tőle fogalmazni; egy azokkal, akik — Elveszem a Zsuzsit — mond­ az emberek. A kicsinyesség, a irányító posztra emelték. Fele­­ta elvtársainak. Zsuzsi 1942-ben gonoszkodás cselekvőképtelenné­ségéről, gyerekeiről, a háztáji özvegyen maradt, férje a hábo- tette. Méltóságon alulinak taz­elfoglaltságáról beszélt, rúban esett el. Igent mondott tóttá a védekezést. A hozzá fel Asszonya szerb anyanyelvű, tö- Mester Istvánnak. nem érő rágalmakat P. J. még ri a magyart és szeretné, ha a le­­tt.ip.i_t. örömök után- visszautasításra sem érdemesítet­gény fiú olyan lányt keresne, aki . Eretefe, sorsok, oromok, _ gon­szintén délszláv anyanyelvű. A d ° k& « Ezért "tud^yütt Csendben, de határozottan félre­családtagok ezen persze moso- “ a te együtt ére^nTL ^berek- állt Lemondását tudomásul vet­tyognak. A fiúnak teljesen melle­ “ együtt erezti 32 emberek ^ & elfogadták Évekig volt kés körülmény, hogy a feleségnek Ke •­­ . tsz-elnök, s az fájt neki meg­választott lány milyen nyelvet fog * jobban, hogy még azok sem áll­beszélni. A kölcsönös vonzalom A KÖZÖSSÉGI ÜGYEK és von­­tak ki mellette, akik­et gyer­lesz majd a mérvadó. Régebben csók az embert a közösségi ügyek mekkora óta ismerik, bezzeg ebben a községben soha és sorsok hordozóját legtöbbször a közeli állami gazdaság de­, nem fordult elő a keveredés. A persze eltakarják. Napok óta fog­ rék igazgatója adott neki mun- Medinán élő délszlávok között salkoztat a pálfai tsz-elnök ejsza­­kát. Ott beszélgettem vele egy íratlan törvény volt: ha a lány lása. A közös gazdaságról, amit egész délelőtt. Keserűen meg­vagy a legény övéi közül nem irányít, minden jelentősebb ese- jegyezte: talált párt, akkor inkább megvé­­ményt meg szokott írni az újság. — Érdekes, mióta nem vagyok nük­. Családok maradtak mag Az Egyetértés a megye legjobb elnök, nem kíváncsi rám senki? nélkül és haltak ki csak ezért. A tsz-ei közé tartozik. A gazdák Mondd, miért van az, hogy úgy, községben jelenleg is öt agg- átlagrészesedése inkább húszez- mint ember, már nem vagyok legényt és vénlányt tartanak szá­­zon felül van, mint alul, most érdekes? mon. már évek óta. Az ott működő­" — Talán azért, mert sokan csak Gojkovics Elek lett volna aha- szocialista brigádok munkáját az elnököt ismerték benned, az todik. Ő volt az első, aki felrúg- megyeszerte ismerik. Aki meg­ embert nem, ta a régi törvényt. Nemrég úgy fordul a községben és érdeklődik, — Lehet — válaszolta, s mind­nősült, hogy magyar lányt vett annak az elnök mindent szívesen ketten hosszan hallgattunk, el feleségül. Számít ez? A család elmond. Néhány beszélgetés után 1965 végén a járás talán leg­­don belül sokat. Az esküvőt Pé- nyitott könyv az egész közös gaz­ nehezebb tsz-ében ajánlották fel és ett tartották. A tanácselnök vi­­daság, neki az elnöki széket. Elfogadta, szent otthon szeretetteljes tréfál­ _ . . Jó kedvvel, nagy ambícióval hozással mondja, de komolyan . T Mert se hf ^ szoba­ dolgozik újra. Nincs ideje meg­gondolja, nem is gondol rá az ember, hogy sért­ődni. Proletárvezető. s a , n aki a falut, a tsz-t megismeri, az guzk Amlmtf ^­d 1' elnöknek, mint magánembernek SZEKVLITY PÉTER Fia különben műszerész. Fő­nökei elégedettek a gyerek mun­kájával. Ugyannyira, hogy meg­ígérték, hamarosan fizetésjavítás­ra számíthat. És otthon Rafajlo­­vics Milán medinai tanácselnök portáján nagyon örülnek ennek. A több pénz is jól jön, de ami mögötte van, az elismerés, a meg­becsülés, az ér legtöbbet. A tanácselnök büszkén újságol­ja, hogy a medinai Béke Tsz-ben kik a legjobb dolgozók. Vadli István tehenészeti dolgozót emlí­ti első helyen. Szinte mindent tud róla, és a családjáról. Szá­mára egyik öröm, amikor arról beszélhet, hogy Vadli István pá­ratlanul szorgalmas ember. A má­sik tartózkodóbb és szemérme­sebb boldogság, amikor elújságol­hatja, a szekszárdi munkahelyén fiát is úgy kezdik emelegetni, mint ahogyan ő emlegeti Medi­nán a legjobbakat ÉLÜZEMEK Szekszárdi 11. sz. Autóközlekedési Vállalat Paksi­ Konzervgyár Alsótengelici Kísérleti Gazdaság Teveli Gépállomás Tolna megyei Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat Kiváló földművesszövetkezet: Tamási és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet Kiváló takarékszövetkezet: Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezet Kiváló kisipari szövetkezet: Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz Tolna megyei Háziipari Szövetkezet Bonyhádi Ruházati és Szolgáltató Ktsz Átadták az OKISZ serlegét a Tamási Építőipari Ktsz-nek A felszabadulás huszadik év­fordulójának tiszteletére indított versenyben a megye szövetke­zetei közül a legjobban szerepelt a Tamási Építőipari Ktsz, a ver­senydíj, az OKISZ által adomá­nyozott serleg­­ átadására pén­teken este került sor. Stefanovits János elnök ismer­tette a szövetkezet munkáját, majd Fodor Mária, az OKISZ vezetőségének tagja átadta a serleget. Szakszervezeti aktivisták kitüntetése A Szakszervezetek Megyei Ta- Schrottner Károly, az SZMT nácsának elnöksége tegnap dél- vezető titkára ünnepi beszédében előtt bensőséges ünnepséget ren- méltatta a munkásosztály nagy dezert Szekszárdon a közalkalmak ünnepének jelentőségét, szólott a zottak klubjában, melyen részt szakszervezeti feladatokról, majd vett K. Papp József, az MSZMP átadta a kitüntetéseket. A Szak­megyei bizottságának első titka­ szervezeti Munkáért kitüntetés­éa, Kerekes Miklós, a párt me- aranyfokozatát kapta Bertha gyei bizottságának osztályvezető­ Kálmán, Heim Teréz, Varga Mi­se és szakszervezeti aktivistak. Kály, Leposa Ferenc, Földes Er­zsébet. E kitüntetés bronzfokoza­tát Veres Márton, Somlóhegyiné dr. Szabó Erzsébet, dr. Ja­hod­a Miklós, Rajna Józsefné, Gráf Jó­­zsefné és Brenner Márton kapta. A Szakszervezeti Munkáért ki­tüntetés bronzfokozatát Weigand Ádám, Újvári Istvánná, Bérdi La­jos, Zaccommer Rudolf, Schaffer Mártonná, Soós Ferenc, Prieger Imre, Dékány László és Bán Ist­vánná szakszervezeti aktivisták kapták. A kitüntetetteket K. Papp József, a megyei pártbi­zottság nevében köszöntötte s kívánt további eredményes mun­kát a szakszervezeti mozgalom aktíváinak. A kitüntetettek nevé­ben Bertha Kálmán mondott kö­szönetet. Munkásszolidaritás Ritka szép példáját viselte, ők rendezték az összes ügyes bajos tennivalókat is. Mint­egy hatvanan vettek részt a vég­tisztességen, a temetéskor ők is beosztásuk szerint eléggé szél- íme a válaszok: búcsúztatták. ^ Most nincs pénz szórtan találhatók meg a dolgozók _ Gondolkodás nélkül adtam. nélk­ül ® Család’ 1”® 1­ 1­p özvegy szolgáltatta a 11-es AKÖV kollek­­t„eléggé megosztott a szolgálati Megjár ennyi a családnak. Fel- * fo­tívája a munkásszolidaritásnak. ldo 1S- . . . támasztani, sajnos, nem tudjuk. . . 1 1S kapot­t o ez r Nem túlzás kimondani, hogy en- A műhely bizalmi arc, az önkén- En az emberi becsületet, az ősz- xac" nél a vállalatnál nemcsak a tér- é s segítők azért megtalálták a szófogásit tartom a legfontosabb- Sokat tett az AKÖV kollektív é­vek teljesítésével szolgáltak rá az módját, hogy néhány meleg szó­nak, nem annyira az anyagi részt jó László József családjáért. Mit ér üzem­ címre, hanem azzal is, kíséretében eljussanak a gépkocsi­ — mondja Farkas Pál szerelő. lehetne még tenni értük? Ez fog­hogy helyén van a dolgozók szí- vezetőkhöz, a kalauzokhoz, a se­ — Lelkiismeretbeli kötelessé­­lalkoztatja őket és így kértek meg ve, összefogásukkal segítik a baj­­t munkásokhoz es segítséget gemnek éreztem, hogy ezen a eSY kérésük tolmácsolására. Az­t kerjenek Gyűltek a tíz húsz, ot­­t én ig özvegy „kenyéradója”, a faddi ven forintok, sorra erkeztek vissza _ ezek szémári István termelőszövetkezet - ha módjá­bajutottakat. SStcSfS Irke·krista Szerencsétlenség, üzemi baleset a gyűjtőívek. A kezdeményezők 7­, ■ következtében meghalt egy ember, számára - bár tudták, hogy ál- buszvez*?to szavai ^ szorosan aki hetvenéves édesanyját az ál­­dozatosak dolgozó társaik és lehet . Munkatársunk gyermekein szűkösen laknak várszetm^rtán veeve mellett négy kiskorú, ál­a­ segítenünk kell. — ennyit mond. . . . .. a sz_^g Pusztán­ban áll — segíteni tudna a csa­ládon. Kissé bizony szorosan, vegye mellett négy kiskorú, ál­a­ rájuk számítani — számos megle- segítenünk kell, ennyit mond, " aimrn+Kálvin S^Tem János iskolás gyermekét hagyta petéssel szolgált a gyűjtés, tömören fogalmazva Ancsán­ist­ teljesíthetetlen dolgokra" maga után. A harminchét észtén­ , van tehergépkocsi-vezető, eteken .„ gokra, dós László József, az AKÖV tol­ . Huszezer-háromszaztiz forint _ ^ _ ,____________ de a közelükben üresedő, a je-Huszezer-háromszáztíz forint van ^rgépkocsi-vezető. ________________ ______ _ ^ _ i . . . . .. lett a gyűjtés eredménye. Nem­ oda lett a keresőképes apa, jenleginél nagyobb lakás átadá­^ v^ ^ge^u^ óteme^­ ^* ritkító, hanem inkább Próbáljunk pótolni valamit. Akár- sóval a tej jentősen könnyíthet-A u, tej- - követésre méltó példája ez a je- 1S kezdeményezte közülünk, ne helyzetükön. ve$re * ^ddl Lenin Termelo&je­­lentős összeg az együttérzésnek, nagyon okosan tette — így véle­m 3 C VarSZeg" Nem egy olyan eset is akadt, kedik Szakállas Márton busz­ ... , , b _ hogy vissza-visszatértek a gyár- vezető. Elismerés © S dlCSSfdi Megindult a gyűjtés, a család test végzőhöz a dolgozók. Miért? — Sose kerültek olyan helyzet­­gondjainak, a nagy fájdalomnak Gondolkodván, saját maguk keve­ be, hogy az én hozzátartozóimnak illethet­> és jogosan, a 11-es enyhítésére. „Az em­ben huma­ sellték azt, amit először adtak, adjanak. Restellem hogy kevéssel AK<^V kalauzait, gépkocsiveze­­tik­ nevében kérjük, hogy min­ megtoldottak még egy-két tizes- járultam hozzá —’ válaszol Gaz­ tóti' a műszaki és adminisztratív totársaink,, járuljanak hozzá a sei. Ebben a nagy, nemes meg- dag Teréz könyvelő. — Érzi az dolgozókat, mindazokat, akik se­­gyutteshez írtak a kezdőmé- mozdulásban ténylegesen erejéhez ember, hogy mindenki szívéből értettek. Ezzel érettségükről állí­­ngezok a kirendeltségekhez, a mérten részt vett mindenki, nem mondja­tottak ki jeles bizonyítványt En­megye sok-sok községében működő melyik kollektíva — így a duna- nél a vállalatnál törőéni k­­i, közlekedési dolgozókhoz küldött földvári, a dombóvári, a bonyhádi KemCSak a QVŰitéssel bérrel ic­tt , , íveken. Arra gondoltak, hogy ki- és a tolnai kirendeltség - nagyon gyűjtéssel bérrel is. Ha a humánumért is ki szíve szerint, anyagi lehetőség is kitett magáért. segített ez a vállalat szinte egy adnának élüzem-címet, ők ennek Fíi­ü2 fi?"6611. se­g­ítsen- A dolog . emberként. Mind a szakszerve­ is várományosai lehetnének. Az S tavílS SS. Korkérdést intézek zettől, mind pedig a vállalat- elesett ember, a hátramaradottak Nem volt könnyű eljutni minden azokhoz, akiket megtalálok min­ vegy! A tehSt után odaítélt nem­eset a1­ dolgozóhoz, nemcsak azért, mert hahelyén: kiváló dolgozó címmel közti hét- kétm­ Ellnek a nagy családnak a mintegy másfél ezres létszámú ez — ön miért adott, mi volt az száz forintot is kifizettek A te­­muriitásszolidaritás is erőssége. A MÁSIK MEDINAI VEZE­TŐT, a Béke Tsz elnökét Mester Istvánnak hívják. Nagy darab, higgadt és elfogulatlan ember. A közösség legkényebb ügyeiben is jól el tud igazodni. Elsősorban talán azért, mert ő maga is a hét­köznapi emberek életét éli. A jó­ból és a rosszból egyaránt ki­jutott neki. —• 1961-ben még heten ültünk az asztalnál, aztán ketten ma­radtunk. — mondja csendesen. Amikor meghalt a felesége, éve­kig betyár élete volt A gyerekek felnőttek és elmentek. Ö pedig kettesben maradt egy tehetetlen, beteges öregasszonnyal, az anyós­sal. A világ legtermészetesebb dolgának tartja persze, hogy anyósát neki kellett és kell to­ __ __________ vábbra is gyámolitania. Eszébe a vállalat, hanem azért sem, mert indítéka? összes költségeit a vonatoi sem BmJéMlNWS

Next