Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-24 / 303. szám

A Vasas nevet vette fel a Szekszárdi Gépjavító Sportkör A vállalatnál eddig 551 dolgozó szerzett Kilián jelvényt Csütörtökön délután tartotta a Szek­szárdi Gépjavító Sportkör beszámoló közgyűlését. A beszámolót Tamás Já­nos, a sportkör elnöke tartotta. — Elnökségünk munkáját az előre meghatározott program alapján vé­gezte. Az elnökség tagjainak 80 szá­zaléka részt vett a munkában, a ho­zott határozatok végrehajtásában, el­lenőrzésében. Megállapíthatjuk, hogy tovább javult a sportkör irányító te­vékenysége, a kollektív vezetés ér­vényesült munkánkban. Sportkörünk labdarúgó- és tekecsapatát a megye­bajnokságban, röplabdacsapatát az összevont járási bajnokságban szere­peltette, míg aszta­lten­isz-szak­osztá­lyunk a különböző tömegjellegű ver­senyeken vett részt. — Felnőtt labdarúgó-csapatunk nem váltotta be teljesen a reményeket, viszont örvendetes, hogy ifjúsági csa­patunk jól szerepelt, és kivívta a harmadik helyet. Tekeszakosztályunk a megyebajnokságban a második he­lyen végzett. Két esetben a csapat nem tudott teljes létszámmal kiállni, és ez elég volt ahhoz, hogy ne nyer­jen bajnokságot. A csapat éves tel­jesítménye jó, a Tizek Bajnokságán is kiválóan helytálltak, majd a Ga­ray János emlékversenyen a legjobb­nak bizonyult csapatunk. — Röplabdasz­ak­osztályunk részére nem tudtuk biztosítani a rendszeres foglalkozást, mivel a jelenlegi bajno­ki rendszer erre nem ad lehetőséget. Ennek ellenére a csapat eredményes volt, így megnyerte a téli terembajnokságot, a Szendrey emlékversenyt, az MNK megyei döntőt, az összevont járási, illetve megyebajnokságot is. Elnökségünk nagy gondot fordított a tömegsportmunkára. A vállalat dolgo­zóinak több mint ötven százalékát si­került bevonni a különböző üzemi üzemrészek közötti bajnokságokba. Az üzemen belül nyolc csapat rész­vételével kis- és nagypályás labda­rúgó-bajnokságot rendeztünk. A cső­üzem ismét eredményesen szerepelt, és már harmadszor nyerte el a Cső­kupát. A kispályás labdarúgó-bajnok­ságban a TMK vívta ki a legjobb he­lyezést és kapta a tömegsport-bizott­ság által felajánlott serleget. Az üzemi egyéni tekebajnokságban 36-an vettek részt, majd a csapat­­bajnokságon 14 csapat küzdött rend­szeresen. A tekeversenyekben a szocialista bri­gádok is részt vettek. Röplabdában is megrendeztük az üzemi bajnokságot hat csapat részvételével. A Kilián Testnevelési Mozgalom jelvényét az idén 86-an szerezték meg, így a mozgalom beindulása óta vállala­tunknál 551-en szereztek jelvényt. Ebből 33 arany-, 50 ezüst-, 125 bronz­és 343 a vas fokozat. Az utánpótlás nevelése érdekében a vállalat dolgozóinak gyermekei ré­szére a nyári hónapokban sport­napközit rendeztünk, a 10—10 napos turnusban 42-en vettek részt, melyet a dombori üdülőnkben működtettünk. A felsorolt eredményeket csak úgy tudtuk elérni, hogy jó a kapcsola­tunk a pártvezetőséggel, a KISZ-szer­­vezettel, a szakszervezeti bizottsággal és sportmun­kánkat a vállalat vezető­sége mindenben támogatja. Elnökségünk nagy gondot fordít a sportolók nevelésére. Figyelemmel kísérjük sportolóinkat munkahelyei­ken. Általánosságban elmondhatjuk, hogy sportolóink munkahelyeiken becsü­lettel helytállnak. Ennek eredmé­nye, hogy vállalatunk dolgozói nem idegenkednek, ha sportoló kerül brigádjukba, vagy üzemrészükbe. Tamás János sportköri elnök beszá­molója után ismertette az elnökség javaslatát, mivel a Mérőműszergyár, a Vasipari Vállalat, DÉDÁSZ, vala­mint a Gépjavító Vállalat javasolta, hogy hozzanak létre egy közös sport­kört, és a profiljuknak megfelelően, Szekszárdi Vasas névre változtassák nevüket. Részletesen indokolta, mi késztette a vállalatvezetőségeket er­re az elhatározásra, majd szavazásra bocsátotta a javaslatot. A tagság egy­hangúlag elfogadta a javaslatot, így megalakult a Szekszárdi Vasas Sport­kör. Befejeződött Szekszárdon a városi üzemi kosárlabda-bajnokság. Az utolsó forduló eredményei: Közgazda­ság!­technikum1—Petőfi ifi 51:11(31:8), Műszergyár—öregfiúk 38:32 (19:15),­­ Gazdasági Technikum—GELKA 32:16 (15:7), Petőfi ifi—öregfiúk 29:70 :29), Honvéd—Műszergyár 2x:51 (10:26), Petőfi ifi—Honvéd 52:102 (18:51), Műszergyár 1—GELKA 61:25 (26:18). A bajnokság végeredménye a Honvéd és a Petőfi ifi eredményei­vel: 1.öregfiúk 12 102 591:360 22 Az üzemi bajnokság legjobb kosár­dobói: 1. Kardos György (öregfiúk) 278 pont, 2. Mátyás István (öreg­fiúk) 141,­ 3. Borsi Antal (Közgazda­­sági Technikum) 135, 4. Mercsényi Gyula (Honvéd) 101, 5. Gedeon Imre (Honvéd) 86, 6. Kristofics Károly (Közg. Tech­) 81, 7. Horváth Károly (Műszergyár) 73, 8. Jelinek László (Honvéd) 61, 9. Bálint Miklós (Műszer­­gyár) 55, 10­. Hamvas Ferenc (öreg­­fiúk) 53 pont. .* Az MTI Országos Tanácsának tö­megtestnevelési és sportosztálya de­cember 20—21-én Budapesten tartotta a munkahelyi testnevelés megyei ok­tatóinak központi tanfolyamát. Me­gyénkből Bajári Miklósné, a tolnai általános iskola testnevelő tanára vett részt, melyről a következőképpen nyilatkozott: — A megyei oktatók számára a tan­folyam sok újat hozott, mind a gya­korlati, mind a szervezési munka megjavítása érdekében. A munka­helyi testnevelés napjainkban egyre jobban fejlődik. Elterjedése és foko­zódó népszerűsége tette szükségessé, hogy az ezzel kapcsolatos irányítást központosítsák, a gyakorlati feladato­kat összehangolják és tervszerűvé te­gyék. A munkahelyi testnevelésben a legfontosabb cél: a jövőben minden esetben a részt vevő dolgozók igé­nyeit vegyék figyelembe. Kovács Gé­za, az MTI Országos Tanácsának munkatársa tartotta az előadásokat, amelyek igen komoly alaposságról tanúskodtak. A hallgatók megkapták a munkahelyi testnevelés forrásmun­káit, és a szervezési munkát segítő segédkönyveket is. Valamennyien vizsgáztunk és oktatói bizonyítványt kaptunk. A megyei oktatók munkája szorosan kapcsolódik az üzemek, vál­lalatok társadalmi oktatóinak és az iskolák felelőseinek munkájához. Szá­mukra részletes munkatervet dolgo­zunk ki és segítséget nyújtunk a gya­korlati módszerek sikeres elsajátításá­ban. Az iskolai és üzemi felelősök­nek a velük való találkozások során adom át a Budapesten tanultakat. 2.Honvéd 12 84 519:330 19 X 3.Közg. Techno 12 75 404:340 19 4.Műszergyár 12 75 379:393 18 x 5.Petőfi ifi 12 57 270:441 17 6.GELKA 12 210 197:500 13 X Az üzemi­ bajnokság végeredménye a Petőfi ifi és a Honvéd eredményei nélkül: 1.öregfiúk 8 7 1 396:211 15 2.Műszergyár 8 5 3 258:278 13 3.Közg. Techno 8 4 4 225:207 12 4.GELKA8 1 7 139:352 9 TOLNA MEGYET NÉPÚJSÁS 1966. december 24. Megbeszélés az Sz. Vasas és az Sz. Petőfi vezetősége között Tegnap este a megyei TS-nél taliteniszt, röplabdát, sakkot, íe­­megbeszélést tartott, az SZ. Vasas nász és súlyemelő-szakosztályt, és­­ az Sz. Petőfi Sportkör vezető­ Egyetértettek abban is, hogy sége. A megbeszélés célja: fúzió sportirodát hoznak létre, függöt­­t létrehozása, tegített dolgozóval. A szervező A megbeszélés a legnagyobb bizottság több döntést hozott a­z egyetértésben történt, a sportköri jövőre vonatkozóan, így­­ addig vezetők mindenben közös véle­ményt alakítottak ki. Megalakí­tották a szervező bizottságot, mely azonnal munkához látott. Elsősorban személyi ügyekben döntöttek, majd megállapodtak, hogy a fúzió után az új sportkör nyolc szakosztályt működtet, lab­darúgást, kosárlabdát, tekét, asz­i­­íg megválasztják az új vezető­séget — hetenkint üléseznek és intézkednek, hogy ne legyen fenn­akadás. Örömmel üdvözöljük a két sport­kör vezetőségének tárgyalásait, melynek elsődleges célja az erők összefogása, Szekszárd város mi­nőségi sportjának fejlesztése. Pekár Kornélné, a szekszárdi Garay téri általános iskola testne­velője, kiváló munkája elismeréséül, a Magyar Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült, melyet Varga Ist­ván, a megyei TS megbízott elnöke adott át. A háttérben Vida László, a megyei TS elnökhelyettese. SAKK Rovatvezető: Flórián Tibor nemzetközi mester. A XVII. Sakkolimpia Havannában nagy magyar sikerrel zárult. Tíz év óta először a magyar csapat ismét dobogóra került: 3. helyen végzett a Szovjetunió és az USA csapatai mö­gött. Portisch, Szabó, Bilek, Lengyel, Forintos, Bárczay összetételű csapa­tunk 13 mérkőzésből 33.5 pontot szer­zett. Kiemelkedően jó eredményt ért el a csapat újonca, Bárczay László, aki a Nemzetközi Sakkszövetség kong­resszusán a nemzetközi mesteri cí­met is megkapta. 12 játszmából 1­ pontot szerzett és ezzel elnyerte a legjobb 6 játékos számára kitűzött, k­ül­öndíjat is. Vezércsel Bárczay L. L. Zinn (NDK) 1. d4, d5, 2. c4, e6, 3. Hc3, Hf6 4. Hf3, c6 5. Fg5, de:, 6. e4, b5 7. e5, h6 (Az un. Botvinnik-változat) 8. Fh4, g5 9. Hg5:, (Esélyes itt 9. ef:1; gh: 10. He5! is, ahol világos áldoz két gyalogot) 9. —, hg: 10. Fg5:, Fe7 (Egy másik lehetőség 10. —, Hbd7, 11. ef., Va5 stb.) 11. ef.­ Ff6:, 12. Ff6, f6: 13. g3, Ha6 14. Fg2, Hb4 15. 0—0, Vh6 16. h4, Hd5 17. Ve2, Kf8 (Alighanem jobb volt 17. —, 0—0) 18. Ve5, Fd7 19. Vd6-h Ke8 20. a4!, b4 21. He4, Vf8 22. Bfc­, =3 23. be:, Vd6: 24. Hd6:-f-Ke7 25. Fd5:l (Világos egyszerű eszközökkel biztosítja előnyét) 25. *—,cd: 26. Hb7, Bab8 27. Hc5, be: 23. Bc3Bb4 29. Bf31, f5 (29. —, Bd4:? 30. Hd7:, Kd7: 31. Bf7:-f kamatostól nyeri vissza a gyalogot) 30. Bd3, a3 31. Kg2, Kd6 32. Bla3, Fc6 33. Bab3, Bd4:?! (Érdekes min­őség áldozat, sö­tét középgyalogjai azonban feltart­óz­tathat­ók) 34. Hb7-K Fb7: 35. Bd4:, Fc6 36. Bd2, d4+ 37. 13, e5 38. Bb6!, Kd5 39. Ba6: e4 (Erre tetszetős lebo­nyolító áldozat következik) 40. Fe:-h fe: 41. Bc6:!^ Kc6: 42. Bd4:, Be8 43. g4! sötét feladta, a végjáték elméle­tileg nyert világos számára. Női» férfifodrász szalonjaink meg-Jó megjelenés­e biztos siker! találhatók a megye egész területén!] A Tolna megyei Szolgáltató Ktsz a lakosság szolgálatában ! Női-, férfifodrászat, manikűr, pedikűr, hajfestés, hideg-meleg dauer, modern alkalmi frizurák, kozmetika és szaktanácsadás. A jó fénykép kedves emlék ! Esküvői és minden alkalmi fotók készítése, amatőr­­f­otók másolása, nagyítása, igazolványképek, rövid határidő alatt kiváló minőségben készülnek részlegeinknél! RENDSZERESEN VECHE ICENHBE SZOLGÁLTATÁSAINKAT ! (78)

Next