Tolna Megyei Népújság, 1967. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-01 / 27. szám

1961. február 1. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO FÉLIDŐ Tájékoztató a zárszámadásokról — Több közös gazdaságban a tervezettnél kevesebbet osztanak — Dunakömlőd ígérkezik a megye legjobb tsz-ének A megfelelő tartalékolás után Dunakömlődön az egy dolgo­zó tagra jutó átlagrészesedés 28 628 forint. A megyei tanács vb mezőgaz- jelentős részében. Az sem han­­dasági osztályán rendszeresen látható azonban el, hogy az eddig számon tartják, menetközben is elkészült zárszámadások adatai a zárszámadásokt lebonyolítása­ alapján az 58 tsz, illetőleg tsz­nak a munkáját. Pontos adatok vállalkozás közül 11 közös gazda­kísérik ezt a mindenképpen nagy­ságban a tényleges részesedés a jelentőségű és a dolgozó parasz- tervezett alatt van. Ebben a 11 fok számára kiemelkedő ese- termelőszövetkezetben kevesebb ménysorozatot. Sportnyelven szól- lesz a gazdák jövedelme, részese- e van a megye termelőszövetkeze­­dése mint amennyire év elején, szövetkezeti bruttó jövedelem­­tel a zárszámadásokat tekintve, illetőleg év közben számítottak, ugyancsak fontos mutató, összességében a félidőnél tart a­ Simontornyán, Sioagárdon, a döbröközi termelőszövetkezet­nek. Dr. Braun Mihály a megyei bonyhádi Dózsa Nepe Tsz-ben, ben 5504 forint a mözsi közös tanács vb mező­gazdasági osztá­ Sárpilisen, a faddi Lenin Terme­lya csoportvezetője elmondotta, lőszövetkezetben és még több kö­zös gazdaságban a jövedelem te­hát nem felel meg a várakozás­nak. Ugyancsak a kész zárszám­adások adatai alapján álla­pítható meg, hogy eddig négy termelőszövetkezet került a gyenge, 12 a közepes és 39 a jó kategóriába. Eddig 8000 forint alatt nem osz­tott egy tsz sem. Nyolc és 10 ezer mindegyikén részt vesznek vagy forint között osztott viszont a a járási, vagy a megyei párt- és össze 31 termelőszövetkezetnél váraljai Alkotmány Tsz, a sár­­tanácsi vezetés képviselői. A me­­történt meg a felülvizsgálat, il­ pilisi Új Március Tsz, a miszlói gyei pártbizottság titkárai, a­me­­lezőleg az ellenőrzés. Búzakalász Tsz, a koppányszen­­gyei párt-vb tagjai számos helyre Egyébként tegnap, január 31- től Március 15. Tsz, a dunaszent- kapnak meghívást, valamennyi­en járt le a zárszámadások el- györgyi Ezüstkalász Tsz, a cikói meghívásnak eleget tenni termé­­készítésének végső határideje. Új Élet Tsz. Itt tehát az egy dől- szetesen nem tudnak. Február 20-ig pedig mindenütt házó tagra jutó átlagrészesedés A zárszámadó közgyűlések öst­­meg kell tartani a jóváhagyó kör­ még a 10 ezer forintot sem éri el. szükségében arra is alkalmat ad­­gyűlést. A már ismert adatok szerint, nak, hogy a járások és a megye A félidő adatait figyelembe ve­ a részesedés figyelembevételével vezetői beszélgessenek a szövet­re dr. Braun Mihály elmondotta, a dunakömlődi tsz ígérkezik a keleti gazdákkal, a sajátos helyi, hogy a vártnál jobb eredmények megye legjobban osztó termelő- ezen túlmenően az országos örö­­mutatkoznak a közös gazdaságok szövetkezetének. mökről és gondokról, hogy a múlt hét végéig 58 terme­lőszövetkezet, illetőleg tsz­­közi vállalkozás zárszámadá­sa készült el. Ezeknek a felülvizsgálata, ellen­őrzése az illetékes szerveik részé­ről megtörtént. A zárszámadási munkálatokkal a megye termelőszövetkezetei jobban­­ állnak jelenleg, mint ta­valy. 1966. január végéig mind­ Döbröközön 25 052 forint, a bony­hádi Petőfi Termelőszövetkezet­ben 25 004 forint a felsőnánai Zöld Mező Tsz-ben 26 044 forint. Az egy szántóegységre jutó gazdaságban 4897, a bonyhádi Petőfi Tsz-ben 4054 forint, a ger­­jeni termelőszövetkezetben vá­ratlan és kellemes meglepetés­ként 4022 forint. A zárszámadási félidő leglé­nyegesebb adatai ezek, későbbi időpontban sor kerül majd a me­gyei eredmények végleges érté­kelésére, összesítésére, és nyilvá­nosságra hozatalára is. A zárszámadó közgyűlések Trafóállomás — kezelőszemélyzet nékü­l Márciusra elkészül a bonyhádi • Az év végéig korszerűsítik a paksi és a dombóvári alállomást is A BEFEJEZŐ MUNKÁKAT nyáron, zivataros időben egy-egy két perc utáni bekapcsolást is végzik már a szerelők a konyha- erősebb villámláskor pillanatra Az új bonyhádi trafóállomás­on új 35/20 kilovoltos trafóálló- elhalványul a lámpa. Utána lesz a szekszárdi üzletigazgatóság máson Néhány hét és elkészül a ugyanúgy ég, mint előbb. Magas- legkorszerűbb alállomása. De tízmillió forintos beruházás. Erőd- feszültségű vezetéket ért a vís­ nem sokáig. Már készek a tervek ményeképpen nagymértékbe­n lám, ez „feltöltődött”, a normális — és biztosítva van a pénzügyi ■ ‘ * " ’ üzeo­feszültség többszörösére és több ezer fokos ív köti össze a szigetelőnél a vezetéket a leföl­delt vasszerkezettel. Ezt a zárla­tot észlelte a trafóállomás autó-megjavul, biztonságosabbá válik Bonyhád és környékének áram­ellátása. A bonyhádi beruházásnak azon­­ban nemcsak ebben van a jelen­tősége Ez a trafóállomás ugyanis matája és kikapcsolta az áramot, nem egészen olyan lesz, mint a Azonban csak igen rövid időre, többi. Üzemeltetéséhez nem lesz pontosan fél másodpercre. Az szükség kezelőszemélyzetre. Az átívelés ilyenkor rendszeri­­nt előforduló üzemzavarok túlnyomó megszűnik, ekkor az automata többségét — hozzávetőlegesen 95 újra bekapcsolt százalékát — automatikusan el­hárítja, megszünteti és csak a végső esetben, ha már valahol kint, a távvezetékeken van szük­ség a beavatkozásra, „küld” jel­zést az üzemvezetőségre. A Dél-dunántúli Áramszolgálta-EDDIG TEHÁT NEM VOLT szükség közvetlen emberi beavat­kozásra. Az üzemzavaroknak — a tapasztaltak szerint — mint­egy négyötöde ilyen. Persze nem­csak villámcsapás okozhatja, ha­nem az is előfordul, hogy egy jó Vállalat eddig is úttörő munkát g­olyat sodor a vezetékre a szél, végzett a berendezések automate vagy egy madár száll úgy az zárása terén. Pécsett már két év egyik drótra, hogy közben érinti óta működik három automatizált a másikat is. Az automata tehát alállomás A bonyhádi lesz a nő­ megpróbálja újból a bekapcso­­gyedik­t, Tolna megyében az last Ha már nem áll fenn a első, zárlat, tovább „folyik” az áram. A villanyáram — valamennyi- Ha azonban súlyosabb a baj, i­­­önknek közös „ismerőse”. Világi-­mét „kiold” a kapcsoló. Most lép­tünk, vasalunk, rádiózunk, tele- közbe a trafóállomás kezelője, víziózunk a segítségével, hajtja a vár három percet és megkísérli háztartási készülékek motorjait, a bekapcsolást. Közben azonban Ha hibás, zárlatos készülék csat­ értesíti az üzemvezetőség ügyele­­lakozó vezetékét dugjuk a konnek­­tesét is. Rendszerint — négy ko­­torba, egy szikrázást látunk és a zal általában három esetben — következő pillanatban már nem „magától” elmúlik a baj. Hanem égnek a lámpák, nincs áram a sikerült bekapcsolni az áramot, lakásban. Ilyenkor kihúzzuk a ha továbbra is fennáll a hiba — villásdugót, majd kimegyünk a esetleg szétrobbant a szigetelő az villanyórához és megnyomjuk a oszlopon, vagy kidőlt az oszlop, biztosítóautomata gombját. Az elszakadt a vezeték, megindul az automata ugyanis abban a pilla- üzemvezetőség apparátusa, kí­­naiban, amikor „érezte” a ren­t­­mennek megkeresni a hibát és ellenességet, kikapcsolta az ára­ kijavítani a megsérült vezetéket, mot. Ezzel védte a berendezést, magát a hálózatot is a leégéstől. Lényegében így működnek a biztosítóautomaták a sok ezer voltos áramátalakítóknál, transz­formátoroknál, kapcsol­ó berende­zéseknél is. Ezek azonban vala­mivel többet „tudnak”. Bizonyára sokan megfigyelték már, hogy guk végzik el ezt a három, illetve A kezelő természetesen egyéb munkát is végez, figyeli a műsze­reket, feljegyzi azok adatait. A teljesen automatizált állomáson azonban erre nem lesz szükség. A biztosító-, kapcsoló berendezések itt „kétlépcsősek” lesznek, ma­ fedezet — a dombóvári és a pak­si alállomás automatizálására. Az év végéig ezeknél is elvégzik az átalakítást. (J) 3 Ajándék tehergépkocsi a vietnami dolgozóknak Teljesítették felajánlásukat a II. sz. Autóközlekedési Vállalat dolgozói Szombaton, január 28-án dél- rrü nép megsegítésére. Felújítátt előtt a 11. sz. AKÖV Tarcsay ut­­cák a 11. sz. AKÖV dolgozói”, cai telepén szerelők, gépikocsive­ A KPM Autóköz­le­kedési Vezér»­letek és a vállaltat vezetői külön igazgatóság decemberben félkí­­nos gonddal vizsgáltak egy ZIL vást intézett az ország valamennyi 164 típusú tehergépkocsit. Újból nyi autóközlekedési vállalatához, és újból ellenőrizték, hogy kiro- hogy a vietnami nép megsegítése gásta­lanul működik e a motor, érdekében vállalják egy-egy ZU, a sebességváltó, a fék, a világi­ tehergépkocsi teljes felújítását más, az irányjelzők stt­. De nem­ Ezeket a felújított tehergépkocsi­­csa­k a szerkezeti részeket vizs­­gál a KPM eljuttatja a vietnami gálták különös gonddal, hanem dolgozóknak. A felhívásokhoz az azt is, hogy a festőműhely dolga- ország összes autóközlekedési vál­­tói alapos munkát végeztek-e és falatai csatlakoztak, és vállalták, a tehergépkocsi új ruhája mán- hogy február 15-ig a gépkocsik eenütt megfelelően oschillog­e? felújítását elvégzik. A 11. sz. Megállapították, hogy a ZIL 164 AKÖV dolgozói felajánlásukat típusú tehergépkocsi műszakilag, határidő előtt több mint két hét­­esztétikailag megfelel a követel­­tel teljesítették és ma már elszül­­ményeknek és teljesíti azt a fel­­lításra készen áll a különös gond­adatot amiért ilyen különös gond­­dal készített gépkocsi­ dal készítették az AKÖV dolgo- A 11. sz. AKÖV dolgozói rés­­zői Ugyanis a műszaki vizsga ajánlásuk teljesítésével a harcoló után a nagy munka befejező ak- 2*"“" tusaként egy tábláit helyeztek el ilett­e a munkában részt vett a vezetőfülkében: „A hős vietna- valamennyi dolgozót és vezetőt. Befejeződtek a polgári védelmi oktatások Az idén egy hónappal előbb megyei elnöksége részéről, a köz­fejeződtek be­­ a polgári védelmi­ségi tanács részéről Diófásd Já­­oktatások, a sűrített program és- nos, MSZMP községi titkár, el­lenére sikeresen. Bogács József, az MHS-alaprajz-A legjobb eredményt elért vezet elnöke, községek közül Tolna az elsők Műsorcs est keretében Impe­­között szerepel. A száz százalékos táns zárófoglalkozást tartottak csoportokon kívüli, száz százalé­ Faddon is, ahol összefogtak a­zon felüli is volt a Tolna-szigeti, társadalmi szervek az előkészítés­mert olyanok is eljártak, akiket ben, a párt, a tanács, az MHS, a nem osztottak be. A látogatott­ művelődési ház és a faddi Lenin Sághoz nagyban hozzájárult, hogy Tsz. Az előadást kétórás film­­ezeknek a csoportoknak előadói vetítés követte, jó felkészültségükkel vonzó elő- A zárófoglalkozásokról a rószt­­iadó­­készségükkel lekötötték a vevők azzal a meggyőződéssel hallgatók figyelmét, mint Torok mentek haza, hogy a nemzetközi Menyhért, Czakó Jánosné, Vid­á­ h-fly:3et megköveteld: minden­be­­nyi László. A tanács is gondos esületes embernek kötelessége előkészítő munkát végzett, szemé­ hozzájárulni legjobb képessége lyesen Barát Ferenc titkár­ szerint védelmi erőnk növelése­ A bogyiszlói tanács is gondo­­hoz, a hátország felkészítéséhez, san szervezte a filmvetítéses­t,­ hogy bármelyik percben csirálá­­meg előadást, az ünnepélyes záró­­ban fojthassuk el az ellenünk ter­­foglalkozásit. A zárófoglalkozáson vezeti agressziót; Európa ne le­­részt vett Szabó Lajos, az MHS­gyen második Vietnam! Népszerű Tolna megyében a mezőgazdasági háztáji kölcsön Másfél évvel ezelőtt új kő!­ végén kezdődött a hitelnyújtás. OTP-nél. A MESZÖV-nél Takács csönformával bővült az OTP te- Kezdetben természetesen még József osztályvezetőtől érdeklőd­­vékenysége: bevezették a mező- nem nagyon ismerték, de aztán tünk. Megtudtuk, hogy ők is adtak gazdasági háztáji kölcsönök rend- szinte lavinaszerűen érkeztek a már mezőgazdasági háztáji ki­­sterét. Ezzel a háztáji gazdaságok hiteligények. 1966. első negyedé­ telt, mintegy 8—900 személynek, segítése volt a cél. Amint Czéh La­­bon még mindössze 40 hitelt ad- jelenleg hozzávetőlegesen 7 mil­­lóstól, az OTP Tolna megyei rak ki az OTP-fiókok Tolna me­­lló forint ilyen jellegű kölcsönt fiókvezetőjéitől megtudtuk, e­gyében, az év utolsó negyedében tartanak nyilván. Tehén- és sör­­kölcsönforma megteremtésénél azonban ennek már több, mint félvásárlásra adták ki a hitel abból indultak ki, hogy a köz­ tízszeresét, 535-öt. Több mint 4 nagy részét, de a háztáji ha­­elláltás további javítása érdeke- millió forint hitelt adtak ki ilyen romfitenyészetek megteremtésé­ben szükséges a háztáji gazdási­ célra. Nagy részét sertésvásár­­hoz is mintegy háromnegyed mil­­gok támogatása is. Ugyanis sok a lásra vették fel, de nagyon jelen­­lió forint kölcsönt adtak. Tolna kihasználatlan lehetőség. Néhány fős a háztáji baromfitenyésztés megyében országosan is jelentős ezer forint befektetésével ezeket céljára kiadott kölcsön is. a háztáji baromfitenyésztés, s eb­nagyszerűen lehetne hasznosítani. A hitel egyebek közt azért na­ ben szerepe van ennek a hitel Csakhogy néha hiányzik ez a né­­gyom kedvelt, mert több évre né­­hány ezer forint. Ezért vezették lyósítják, s ötéves lejáratú is le­­be az ilyen jellegű hitelnyújtást, hét. Ez idő alatt pedig bőven A hitel ugyan kizárólag háztáji megtérül a háztáji gazdaságba­n„ , , , , , jellegű, de mégsem csak az befektetett összeg. Folyósítása J ®“ n emcs^ egyéneket segíti, hanem rég- nagyon egyszerű, közel sem jár P* nepszeTM eredményben az egész közössé- annyi adminisztrációval, mint , r .. , get, hiszen, a háztáji gazdaságok­ más hitelek. Bár ellenőreik a ^ Í^^beb­lokkozás is szazá­ban rejlő lehetőségek kihas­zná- pénz felhasználása módját, de .. 12? igénybe. Ez ugyancsak forintig nem kell számla, ^ tovább­ rejtett a TV,«te A, tartalékok feltárását jelenti. En­nek segítsegével a hivatalokban, egyéni, hanem közösségi hogy a hitelt a megjelölt célokra Ü2*me-ben dolgozók közül is érdek. fordították és meg is hozta a sokan tudnak akár barom­fitenye­ Amint Kocsis József, az OTP megfelelő hasznot, illetékes előadója közölte, a Nemcsak az OTP, hanem a mezőgazdasági háztáji hitelrend- földművesszövetkezetekhez tár­szer bevezetése jónak bizonyult, tozó takarékszövetkezetek is lesz- Ezt mindenekelőtt az igazolja, tosítenak hitelt ilyen célra, sőt, hogy sokan veszik igénybe. 1965: a feltételek is olyanok, mint az rendszernek is. Ilyen alapon se­gítik a cikói háztáji szövetkezet működését is. a ez lása voltaképpen a piacon real:­ 8000 záródik. Több és jobb minőségű elég a puszta „bemondás”. Az áru kerül forgalomba, s ez már eddigi ellenőrzések azt igazolták, nem szeret, akár kertészetet létesíteni és a tapasztalat az, hogy sokan nemcsak saját szükségletüket tudják általa biztosítani, hanem még eladásra is kerül. B. F.

Next