Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-10 / 214. szám

1­2 ram a mterfi, <no Mom­MOM» «an EPUISAB IZQGI/LLISTA, M­UN CASPAR I TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI­ TANÁCS LAPJA | Bővül a biztosítási védelem, többféle mezőgazdasági biztosítás a termelőszövetkezeteknek Állami Biztosító sajtótájékoztatója A mezőgazdasági kiállításon aktuális témáról,­a mezőgazdasá­gi biztosítás korszerűsítéséről tar­tott sajtótájékoztatót Fehér Sán­dor, az Állami Biztosító vezér­­igazgatója. Elmondotta, hogy a nagyüzemi módon, vállalatszerűen gazdálko­dó termelőszövetkezetek az utób­bi időben a megváltozott körül­ményeiknek megfelelő biztosítási módozatokat, a kártérítések kö­rének bővítését kérték. Az inté­zet az eddigi javaslatoknak a fi­gyelembevételével új termelő­szövetkezeti biztosítási módoza­tokat alakított ki. A január 1-én érvénybe lépő termelőszövetkezeti biztosítás a fedezetek körének bővítését je­lenti. Megtérítik­­ például a nö­vényi kultúrák téli kipusztulását, egyes növények viharkárait, a zöldségfélék tavaszi fagykárait. Az állatbiztosítás érvényes lesz például a növendéksertések és juhok selejtezéséből adódó vesz­teségekre, s kényszervágás esetén a megtérült összeg levonása nél­kül nyújt kártérítést a biztosító. De az új rendszerű összevont biztosítás, amely a növények, az állatok és az egyéb vagyontár­gyaik biztosítását együtt tartal­mazza, de a szövetkezetek az összevont biztosítás egyes ré­szeit külön-külön is igénybe­­vehetik. Kisegítő biztosítás alapján té­rítik meg a növényi kultúrák belvízkárait, vagy a szőlők tava­szi fagykárait. Kísérletképpen bevezetik a kenyérgabonatermés biztosítását. A termésbiztosítés egyaránt védelmet nyújt az aszály, az árvíz, a belvíz, a jég­verés, a vihar, a fagy, a növényi betegségek okozta károk ellen. Jövőre a díj számításánál a növénytermesztésben az előző öt év, az állattenyésztésben két év átlagos kárait veszik figyelembe és 3 illetve 5 díjosztályt állapí­tottak meg. A biztosítás díja a vállalt kockázatok ellenértékére épül, tehát nagyobb védelemért, mag­asabb díjat kell fizetni. Autóbusz a tilosban Hány mázsa egy teherautó? A Bátaszék—Mórágy közötti országúton még Varszava típusú személygépkocsi sem közleked­het. A bátaszéki vasútállomás előtt tábla tiltja, hogy 1,5 tonná­nál nagyobb súlyú járművek az úton közlekedjenek. E tiltó táb­lát kiegészíti még egy másik is: negyven kilométerben maximálja a legnagyobb sebességet. Az ember könnyen azt hiszi, amennyiben motorkerékpárral, vagy más „légsúlyú” járművel az úton végighalad, hogy nem ta­lálkozik senkivel. Alig tesz né­hány száz métert, gabonával ra­­kottan, 6 tonnás ZIL pótkocsis tehergépkocsival találkozik. Ez­után két autóbusz is előzi a mo­torost, majd kővel rakott teher­gépkocsik jönnek egymás után. Az úton Mórámrig legalább nyolc helyen van kint a két tilalmi tábla. A tiltó táblát naponta több tu­catnyi gépjárművezető nem veszi figyelembe. Az YB 80—93 forgal­mi rendszámú Csepel tehergép­kocsi vezetőjétől megkérdeztük: „Tudja-e, hogy minden forduló­val vét a közlekedési szabályok ellen?" Tudja, de: „Én ide szállí­tok, megsérthetem a szabályt” A grábóci elágazónál a Belkeres­kedelmi Szállítási Vállalat XC 33—77 forgalmi rendszámú von­tatójának vezetője kétségbeeset­ten kérdezi: „Szakikám, vissza tudok én fordulni?” A tábla ugyanis először itt tudatja más­fél tonnán felüli járművekkel to­vább nem lehet közlekedni. „Megvigasztaltam” a budapesti gépkocsivezetőt: „A Bátaszék— mórágyi úton közlekedők számá­ra külön KRESZ van.” Hisz még az AKÖV is ráengedi a „veszé­lyes” útra az autóbuszát. Vagy az út nem­ veszélyes? Esetleg szabad azon nehéz jár­műveknek is közlekedni? Minden bizonnyal, akik a táb­lákat kitették és akik e tiltott he­lyen közlekednek, valamivel nin­csenek tisztában. A Közúti Igaz­gatóság nem tudja, hogy itt autó­busz-forgalom van, és a busz, még üresen is, több mint másfél tanira. És egy kővel rakott teher­gépkocsi sem könnyebb hatvan mázsánál... Node, akkor minek rakták ki e tiltó táblákat? Senki sem tartja be. Még az útjavító vállalat sem, hisz másfél tonna önsúlynál nagyobb dömpereivel, tehergépkocsijaival, sőt Warsza­va Pikup kocsival naponta ők is megsértik a saját maguk al­kotta fúrású KRESZ-t. - Pj - TOLNA megyei népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei lapkiadó Vállalat Szek­szárd Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széll István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—20—21. Terjeszti a Magyar Posta e­lőfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 06» " ................................................................... Felvételre keresünk férfi segédmunkásokat Jelentkezés a kórház sze­mélyzeti irodáján, minden nap 9 órától 11 óráig. Me­gyei Kórház, Szekszárd, 1155) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Társadalmi esküvő Szekszárdon Szombaton délután négy óra­kor Szekszárdon, a városi ta­nács nagytermében Horváth Já­nos és Gyim­óthy Terézia kötöt­tek házasságot. Mindketten­­ a Tolna megyei Népbolt Vállalat dolgozói, az ifjú férj KISZ-tit­­kár. A vállalatnál dolgozó fia­tal lányok fehér blúzos sorfala közt, virágokkal díszített sző­nyegen haladtak az anyakönyv­vezető elé. A nászinduló hangjai után két meghatott, csendes igen hangzott el. Szavalatok és Katzián János, a KISZ városi bizottsága tit­kárának köszöntője után átad­ták a fiataloknak a nászajándé­kokat. Búcsúzóul a folyosón kürtszó harsant, az úttörőzenekar fúvósainak hangjai mellett, nagyszámú érdeklődő kísérte ki az ifjú házasokat. Pályázat Sióagárd történetének megírására A sióagárdi Siógyöngye Terme­lőszövetkezet, a községi tanács és a Hazafias Népfront helyi cso­portja pályázatot hirdet a köz­ség történetét, néprajzi viszonya­it, szocialista fejlődését tárgyaló eddig még nem publikált eredeti munka elkészítésére. A legjobban sikerült három művet a meghirdető szervek 1500—1000 és 500 forinttal díjaz­zák. A pályázaton való részvételt 1967. október 30-ig lehet bejelen­teni a Tolna megyei Népművé­szeti Tanácsadónál. Az elkészült dolgozatokat 1968. február 15-ig kell eljuttatni a Tolna megyei Népművelési Ta­nácsadóhoz. Az ünnepélyes eredményhirde­tés 1968 márciusában a Sióagár­­don rendezendő falunapon lesz. Több éves gyakorlattal ren­­­delkező hegesztőket, akik alumíniumhegesztésben is jártasak, felvételre keres a Bátaszéki Vegyes Ktsz. (116) Férfi dolgozókat KESZTYŰSZABÁSZ MUNKAKÖRBE felveszünk. Szakképzettség­gel nem rendelkezőket 6 hónapos átképzéssel betanít­juk. Jelentkezés Dombóváron a kesztyűgyárban szeptem­ber 15-ig. Útiköltséget felvé­tel esetén sem térítünk. (82) Építőipari Közös Vállalkozás felvesz szekszárdi járás te­rületére kőműves, vasbeton­­szerelő, ács szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat és kubikosokat. Bérezés FM norma szerint. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Rákóczi u. 85—87. sz. alatt. (93) Vontatóvezetőt kizárólag szekszárdi lakost keres felvételre az AGROKER Vállalat, szállítási részlegéhez. Je­lentkezés a vállalat telepén, Szekszárd, Mátyás k. u. 63— 65. sz. alatt. (157) 196?. szeptember 10. SZEPTEMBER 10 VASÁRNAP 1 Névnap: Hunorka, A Nap kél 5.14 órakor, nyugszik 18.07 órakor. A Hold kél 13.00 órakor, nyugszik 21.04 órakor. 90 éve, 1877. szeptember 11-én született Felix Edmundovics Dzerzsinszkij, kiemel­kedő forradalmár, Lenin közeli munkatár­sa. Csaknem 11 évet töltött börtönfalak mögött, de semmiféle üldöztetés nem tud­ta megtörni. Börtönéből az 1917-es februári forradalom szabadította ki. A szocialista for­radalom előtti októberi napokban tagja lett a Bolsevik Párt fegyveres felkelést elő­készítő bizottságának, majd Lenin javasla­tára rábízták a szovjet állam védelmét. A békés építés kezdeti időszakában pedig az ő irányításával állították helyre a szovjet vasutakat. 1924. elejétől a Népgazdasági Tanács elnöke lett és veze­tésével indultak meg a szovjet ipar első hatalmas épít­kezései. — Ügyeletes orvos szeptember 3-án dr. Bagi Emília, Szek­szárd, Pollák u. 35. Tel.: 128—64. Rendel: vasárnap délelőtt 9-től 11-ig a rendelőintézetben és utána a lakásán ta­lálható. Ügyeletes állatorvos 1967. szeptember 9-én 12 órától, szeptember 11-én reggel 6 óráig dr. Magyary Jenő Szekszárd, Állatkór­­ház. Az ügyelet Szek­­szárdra, Öcsényre, Sióagárdra, Szálkára vonatkozik. — Arany János Tol­dija bronzérmet nyert a világ legszebb köny­veinek a lipcsei vásá­ron megrendezett ver­senyén. A könyvet — amely az 1966-os téli könyvvásáron jelent meg a Móra Könyv­kiadó gondozásában, Kass János illusztrá­ciói díszítik. — Öttalálatos lottó­­szelvény nem volt a héten. Négy találatot 48 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 70120 forint. Három találatra 472 forint, két találatra 19 forin­tot fizetnek. — Megkezdődött az 1968—69. évi vasúti menetrend összeállí­tásához a javaslatok bekérése.­ A javasla­tokat — amelyek vo­natkozhatnak új vo­natok beállítására, indulási idők módosí­tására stb. — a MÁV Pécsi Igazgatósága III/3. osztályához kell beküldeni. — Hatmillió forin­tos beruházással napi nyolc tonnás kapa­citású kenyérgyár épí­tését kezdték meg az elmúlt hónapban Bá­­taszéken. Az üzemet automata tésztafel­dolgozó gépsorral és három olajtüzelésű FNK-4-es kemencével szerelik fel, a jövő év második felében ad­ják át rendeltetésé­nek.­­ Megkezdték az exportlecsó és hámo­­zatlan paradicsom­­konzerv kiszállítását a Paksi Konzervgyár­ban. A már hetek óta folyamatosan szállított csemege­­uborkával együtt na­ponta tíz vagont rak­nak meg exportáru­val a paksi vasút­állomáson a konzerv­gyáriak. HÍREK — Ötven Agrotur­­mix naponta. A Bölcs­kei Gépjavító Állo­máson már sorozat­ban gyártják a ház­tartási terménymor­­zsolót, amely iránt a mezőgazdasági kiállí­­táson is nagy az ér­deklődés, és sok vá­sárló jelentkezik. A bölcskeiek már távo­labbi tervvel is fog­­lalkoznak: a daráló­hoz hasonló háztáji kisgépcsalád kialakí­tásán. — Korszerűsítik a villamos vezetéket. A MÁV dombóvári fa­telítő üzemében az év­tizedekkel ezelőtt épí­tett ipari villanyve­zetéket a korszerű szerelvényekkel cse­rélik fel. Ezért leál­lítják az egyes üzem­részeket. A villany­ szerelés idején a gé­pek nagyjavítását is elvégzik. A Tolna megyei prospektusok Novi Sad-ban. Szeptember 16-án nyílik meg a ju­goszláviai Novi Hrad­ban a halászati és va­dászati kiállítás, melyre a Tolna me­gyei Idegenforgalmi Hivatal gazdag tájé­koztató anyagot küldi többek között a ge­­menci erdőt ábrázoló prospektusokat. A Dunaföldvár ve­zet a paksi járás köz­ségei közül a társa­dalmi munka végzé­sében. A község dol­gozói eddig 428 ezer forint társad­almi munkát végeztek. ■— Elsikkasztott az ozorai Egyetértés Tsz­­ben a kukorica vető­mag többletből 9 zsákkal Katona Fe­renc volt raktáros. Ezzel 1800 forint kárt okozott a közös gaz­daságnak. A tamási járásbíróság 7 hóna­pi felfüggesztett sza­badságvesztésre és 2000 forint pénzbün­tetésre ítélte. ESŐK, ZIVATAROK Várható időjárás ma estig: a Dunán­túlon újabb esők, zi­vatarok. Mérsékelt, változó irányú szél. A zivatarok idején át­­meneti szélerősödés. Várható legmaga­sabb nappali hőmér­séklet 17—21 fok kö­zött. A Balaton vizének hőmérséklete Siófok­nál 21 fok. —- A kivágás valóban kissé túl mélyre sikerült! (Volksstimmer

Next