Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-02 / 78. szám

1968. április 2. TOT,NA WTSGYKI NEPÜJSÄO Izgalommal várjuk: Ki mit tud ezután? Vasárnap délután Szedresen ke­rült sor a Ki mit tud? vetélkedő utolsó megyei döntőjének lebo­nyolítására. Ezúttal irodalmi szín­padaik, néptánccsoportok, és nép­dalénekesek vetélkedtek a to­vábbjutásért. Úgy látszik „vidé­ken” nagyobb vonzása van a mű­kedvelő bemutatóknak, mint a megyeszékhelyen: a nézőközön­ség megtöltötte a művelődési ház nagytermét. A néptánccsoportok közül — a várakozásnak megfelelően — a szekszárdi közgazdasági techni­kum néptánccsoportja és a dom­bóvári ifjúsági tánccsoport emel­kedett ki, jól megválasztott igé­nyesen, fegyelmezetten előadott műsorral. Mutatós volt a Szek­szárdi Állami Gazdaság néptánc­­csoportjának üveges tánca, ke­vésbé sikerült az ire@szemc­sei táncosok produkciója. Az irodalmi színpadok legna­gyobb hibája volt: kevéssé éltek az irodalmi színpad adta lehető­ségekkel, inkább szavalókórus jellegűnek tűnt előadásuk. Érde­kes és néhány vonásban újszerű megoldással próbálkoztak a báta­­széki irodalmi színpad tagjai, kár hogy később vontatottá, nehéz­kessé vált műsoruk. A szekszár­di Garay gimnázium irodalmi színpadát gazdag hanganyag, tar­talmilag összehangolt versválasz­tás jellemezte, a zenei illusztrá­ció azonban — részben technikai okokból — kevésbé sikerült. Két fúvószenekar is szerepelt Szedresen: a bátaszéki úttörők, és a szekszárdi zeneiskola növendé­kei. Produkciójuk nagyjából azo­nos színvonalon mozgott, talán annyi volt a különbség, hogy a szekszárdiak tisztábban, csiszol­tabban játszottak. Bodnár Miklós alsónánai és Kiszler Teréz bonyhádi verseny­ző népdalokat adott elő. Bodnár hangjában zavaró volt a felfoko­zott feszültség, s érzésünk sze­rint Kiszler Teréz is képességein alul szerepelt. Krutek József gyönki fiatal­ember körül bonyodalmak adód­tak. A meghívóban ugyanis pan­­tomimnak volt feltüntetve pro­dukciója, de mint parodista lé­pett színpadra. Később kiderült: mindkét meghatározás pontatlan, mert egy futballmeccs két fél­idejének fiktív közvetítése, min­den, csak éppen­­ paródia nem. Nála legfeljebb a szorgalmat, be­szédkészséget dicsérhetjük, ez azonban a járási döntő zsűrijére nem vonatkozik... Az összességében jól sikerült előadás befejezése után hirdetett eredményt a bíráló bizottság. A szigorú követelményeknek nyolc csoport, illetve szólista felelt meg, ők képviselik majd megyén­ket a Ki mit tud? országos selej­tezőin. Továbbjutott Braxmair Mária bátaszéki Lőkös Margit és Schőser Tibor szekszárdi szavaló, a szekszárdi közgazdasági techni­kum néptánccsoportja, a dom­bóvári ifjúsági táncegyüttes, a szekszárdi­­ zeneiskola fúvósné­­gyese, a dombóvári járási műve­lődési ház tánczenekara, Kiss Erzsébet dombóvári táncdaléne­­kes. Ők tehát az esélyeseink. Iz­galommal várjuk szereplésüket, mert ezután „ország-világ’’ előtt kell megmutatni. Ki mit tud? Ami fel­tétlen­ül dicsérendő: a forradalmi ifjúsági napok legjob­ban sikerült­ — tehetségkutató szórakoztató — rendezvénye volt­ a Ki mit tud? vetélkedők sora. (D. Kónya) Fotó: Bakó Jenő A szekszárdi közgazdasági technikum néptánccsoportja. Lehet, hogy legközelebb a tv képernyő­jén látjuk őket? Legjobbak a dombóvári zenészek voltak, legalábbis a megyei döntőn. Aztán majd meglátjuk ... VISSZHANG, Hozzászólás „A Tolna megyei patriotizmusról” című cikkhez Hozzászólásunkban a cikket bírálni nincsen szándékunkban. Sőt, annak minden egyes pontjával egyetértünk. Tekintve azonban, hogy a sorok között nem egészen megalapozott vád is érte a város egyik tudományos és népművelési intézményét, a poraiból újjá­éledt, s m­a már hazánk legelső, legkorszerűbb közgyűjteményei közé sorolható múzeumot, szükségesnek látjuk, hogy annak terveiről reális képet adjunk, s a­­ fenti cikk nyomán magától értetődően felmerülő félreértések kiküszöbölését ezzel elérhessük. A cikkhez fűzött megjegyzéseinket dióhéjba szorítva, úgy látjuk helyesnek és közérthetőnek, ha a kérdéses, félreértésre alkalmat adó pontokhoz közvetlenül kapcsoljuk megjegyzéseinket. Bizony „már rég be volna rendezve’: a borkombinát valamelyik terme bormúzeumnak, ha az évekkel ezelőtt elért kedvező fogad­tatás után a borkombinát vezetősége végül is nem áll el a múzeum­nak attól a tervétől, hogy területén az országban egyedülálló be­mutatót, „a szekszárdi bor múltja, jelene és jövője” című értékes bortörténeti kiállítást állandó jelleggel megrendezhessük. Pedig a múzeum részéről tárlókat, a rómaiaktól a XX. századig anyagot is biztosítani tudnánk. Mindössze egyetlen kiállítóhelyiségre terjedő igényünk lett volna. A kezdeti biztató gesztustól felbátoríttatva már jó néhány éve kiszállíttattuk a múzeum öreg préskolosszusait, kádjait az üzem egy — erre a célra átengedett — helyiségébe. Az idő haladt, a borkombinát végleges engedélye évről évre késett s 1967-ben végre tudomásunkra hozták, hogy a kiállítást nem enge­délyezik, a kiszállított berendezést minél előbb távolítsuk el terü­letükről. Ez sajnos azóta m­eg is kellett, hogy történjen A városi tanács felé tekintünk most bizakodással, abban a re­ményben, hogy Szekszárd híres borfeldolgozó üzemének közelében előbb-utóbb rendelkezésünkre fog bocsátani egy öreg présházat a nagy jelentőségű kiállítási terv sikeres teljesítése, bortörténeti múzeum létesítése céljára. Hiba az, hogy a múzeummal foglalkozó egyes cikkírók bírálják annak működését, anélkül, hogy a helyszínen meggyőződnének új terveiről, népművelő és tudományos munkásságának mibenlétéről. Ez történt például a szóban forgó cikknek abban a részében is, ahol a szerző a 19-es hősök, mártírok emlékmúzeumát hiányolja. Ha előzetesen felkeresi múzeumunkat, adatokat szerezhetett volna arról, hogy Szekszárd város és Tolna megye hőseinek 8x10 méter alapméretű kiállítási terme elkészült, a vitrinek rendelkezésre áll­nak s a kiállítás felépítését célzó végső eligazításra, országos érte­kezletre a múzeum igazgatója és legújabb­ koros muzeológusa a kö­zeli napokban a fővárosba utazik. Ami az évről évre felfedezett kelta sírok „isten tudja hány tucat ’-ját illeti, sajnáljuk, de ez sem így van. Az utóbbi évben mindössze néhány kelta sír akadt a megyében. Annál örvendetesebb jelenség azonban, hogy az utolsó évtizedben éppen magyar népünk közvetlen elődeire továbbá a magyar honfoglalásra, Árpád-kori emlékeinkre és a török hódolt­ságra vonatkozó, egyre gazdagabb leletanyag bukkan évről évre nap­világra, hozzásegítve a magyar történetkutatást népünk és rokonaink hajdani életének, szokásainak, műveltségének, temetkezésének minél hitelesebb feltárásához. Engedtessék meg végül, hogy valamit mi is bíráljunk, ami a fenti cikkből kimaradt. Miért nem lehet a Babits-emlékmúzeum emeletén igen keserves körülmények között, víz nélkül lakni kényszerült, a higiénia alap­­követelményeit nélkülöző családokat rendes lakáshoz juttatni? Miért kell az Európa-hírü nagy költő emlékét bel- és külföldi látogatók szeme láttára ablakba, korlátra, udvari szárítókötélre függesztett intim ruhadarabokkal megszégyeníteni? Miért nem telik arra a nyúlfarknyi útszakaszra végre burkoló­anyag, amely a Béla tér felől a Babits-emlékmúzeumig vezet? Miért éppen a városnak ez a tenyérnyi foltja a legelhanyagoltabb szinte a város kellős közepén? Mint valami, a múlt századból ittfelejtett szennyes sikátoron kell az ország egyik büszkeségének számító műemlékhez, a Babits­­emlékházhoz botorkálni, a nagy ember emléke iránti kegyeletet és tiszteletet leróni szándékozóknak! És utoljára: nekünk nemcsak Babitsunk, de Garay Jánosunk, Hollós Lászlónk, és még számos „Hagyunk” is volt. Mién nem lehet a Babits-házat teljes egészében Szekszárd város és Tolna megye nagyjainak pantheonjává, hazánk egyedülálló ilyen nevezetességévé fejlesztenünk? Ezt a célkitűzést a múzeum hosszú idő óta évről évre újra meg­tervezi, a terv azonban, sajnos, mindig elbukik a közönyön. Gomba­módra nőnek ki, szemünk láttára a földből, szinte egyik hónap­ról a másikra a sok lakásos új épületek. A Babits-műemlék lakói számára ezekben mégsincs hely. Igazat adunk Szekulity Péternek: nagyon, nagyon sok még a tennivaló Szekszárdon ahhoz, hogy a város elérje azt a rangot, amelyre nagy múltja és nagy emberei, mártírjai, hősei eleve predestinálták. DR. MÉSZÁROS GYULA megyei múzeumigazgató Új ár régi minőség! A Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat ér­tesíti kedves vevőit, hogy a korszerű és igen­ kedvelt folyé­kony mosó- és mosogatószer-gyártmányainak, az UNIMO-nak és a TIP-67-nek önköltségét automatizálással csökkentette és ennek ered­ményeképpen a fogyasztói árakat — egyetértésben a forga­lomba hozó kereskedelemmel 1968. április 1-től kezdődően jelentős mértékben leszállítja. Az UNIMO 500 gr-os univerzális mosószer új ára 11,50 Ft­ db (régi ár 15,— Ft db) A TIP—67. 435 gr-os nagy hatású mosogatószer új ára 9 Ft­d­ o (régi ár 10,20 Ft db) Vásároljon új áron, győződjön meg a régi minőségről!(2) 3

Next