Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-01 / 257. szám

Ez történt Párizsi tájékoztató irodájának megnyitóján fogadást adott a DNFF. Jelen volt a francia fő­városban tárgyaló V­DK-küldött­ség szóvivője, Nguyen Thanh Le is, aki a Reuter szerint úgy nyi­latkozott: amennyiben az USA megszünteti a VVK elleni bom­ba­támadásokat, Hanoi egy órán belül kész új ajánlatát előterjeszteni a párizsi tárgyalóasztal­­ mellett. E kijelentéshez Washington nem fűzött kommentárt. A Fe­hér Ház némasága mellett azon­ban annál beszédesebbek az amerikai lapok, rádió- és tele­vízióállomások. Érdekes módon, csütörtökön kivétel nélkül vala­mennyien arról írtak és beszél­tek, hogy az amerikai légitáma­dások megszüntetéséről szóló be­jelentés „rendkívül közelinek látszik”. A New York Times egyenesen azt állítja, hogy „John­son elnök szinte bármelyik pil­lanatban bejelentheti az Észak- Vietnam elleni bombatámadások leállítását”. A Washington Post szerint Abrams tábornok, az USA vietnami erőinek főparancs­noka, akit e hét elején hazaren­deltek, washingtoni megbeszélé­sein beleegyezett e lépésbe, jól­lehet korábban mereven ellenez­te a légi háború beszüntetését. Közben fokozódik a küzdelem az elnöki székért. Például szer­dán Nixon négy, Humphrey hat beszédet mondott! A közvéle­ménykutatási jelentések szerint Humphrey egyre jobban felzár­kózik a még mindig első számú esélyes Nixon­ mögé. ülést tartott a minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hiva-­talről, valamint a szarvas­­ra és elfogadta a nehézipari, va- A következő években is fenn tala közli: marha- és sertéstenyésztés hely­­lamint a kohó- és gépipari mi- kell tartani a nagyüzemi szarvas-A minisztertanács csütörtökön zetéről. A minisztertanács a mi­­niszter beszámolóját a termelési marha-férőhelyek létesítéséhez ülést tartott. Apró Antal, a bör­­számolókat megvitatta és haza- tanácskozások és munkaértekez- nyújtott állami támogatást, mány elnökhelyettese a magyaro­rozatokat hozott­ lezek tapasztalatairól. a nagyüzemi állomány fejlesz­szovjet gazdasági és műszaki-tu- A kormány tudomásul vette a A minisztertanács tudomásul téte mellett a jövőben is szak­­dományos együttműködési kor- SZÖVOSZ elnökének jelentését a vette a Központi Statisztikai Hi-­ség lesz a háztáji, az egyéni és­mánybizottság Budapesten meg­­téli burgonya-, zöldség- és gyá­­vataj (Gazdaságkutató Intézet) a kisegítő gazdaságok vágóállat­tartott VII. üléséről, dr. Ajtai mölcsellátásra való felkészülés- jelentését a népgazdaság 1968. és tejtermelésére. Ezért Miklós, a kormány elnökhelyet­ ről. évi várható fejlődéséről, majd tese a szocialista országok Moszk- A minisztertanács megtárgyal­ egyéb ügyeket tárgyalt, vában tartott műszaki-tudomá­nyos együttműködési megbeszélé­séről, dr. Tímár Mátyás, a kor­mány elnökhelyettese a magyar—­táskörű szervek vezetőit, hogy a j­avaslatok megvalósításának le­hetőségeit vizsgálják meg, s er­­­ről tájékoztassák az országgyűlés elnökét, és a javaslattevő képvi­selőket. A mezőgazdasági és élelmezés­­;’Svi miniszter jelentést tett a friss és tartósított zöldség- és­­ vii­aoi­os ter­mékek termelésének és értékesítésének kérde­ A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése a jövőben is megkapják az eddigivel azonos mértékű támogatást. A kormány határozata értelmé­ben a ház, az egyéni és a kisegítő gé­p...ságok részére a tenyészüsző-vásárlásra nyújtott 5000 forintig terjedő kedvezmé­nyen felül lehetővé kell tenni, hogy minden élve született bor­jú után továbbra is három má­zsa abraktakarmányt vásárol­hassanak állami áron, további 2500 forintos állami hozzájárulást kell biztosítani. ... . . A mezőgazdasági és élelmezés-NDK, majd a pénzügyminiszter ügyi miniszter előterjesztése k­­­a­­gyar—jugoszláv gazdasági emek, hogy a szarvasmarha­együttműködési tárgyalásról szó­ tenyésztés a mezőgazdasági tér­ A határozat szerint a terme melt be. A honvédelmi minisz­­ter és belterjes fejlesztésének, a főszövetkezetek számára tér tájékoztatta a kormányt a hazai élelmiszerellátás javítása- Varsói Szerződéshez tartozó or- nak, valamint a külkereskedelmi számok honvédelmi miniszterei- forgalom gazdaságos bővítésének nek _ Moszkvában tartott megbé­ kulcskérdése. Ezért fontos nép­­szeléséről. A kormány a beszámo- gazdasági érdekek fűződnek a lókat jóváhagyólag tudomásul szarvasmarha-állomány növelé- Vette-­­ séhez, a fajlagos hozamok javí-A minisztertanács megtárgyal­­tásához, a vágómarha- és a tej­­ta az országgyűlési októberi ülés- termelés fokozásához. A szarvas­szakán a képviselők felszólalása- marha­tenyésztés fokozatos, rend- a Szövetkezetek Országos Sző- lakosság ellátásában a szabad­ban elhangzott észrevételeket és szeres fejlesztése hosszú távra vétsége elnökének jelentése meg­ piac részesedése az előző évek javaslatokat. Felhívta az illető- szóló célkitűzés. állapítja, hogy a korai zöldség­ 25—30 százalékos részarányával kér minisztereket és országos ha- _ , . V.trr­ár.v .­.„v határn_ és gyümölcsfélék felvásárlása az szemben az idén mintegy 35 tá<k­Krií - szert a Kormány úgy valaio­l -•, ________ _„n. az évi átlagszámot megha­ladó minden tehén után 5000 forint állami támogatást kell folyósítani. zért, hogy 1969-ben és 1970-ben is fenn kell tartani a termelő­­szövetkezetek számára min­den élve született borjú után az eddig nyújtott 2000 fo­rintos állami támogatást és ezen felül minden k­ellett előhasi üsző után borjanként A mezőgazdaság helyzete és perspektívái (Folytatás az 1. oldalról) Ügyelni kell arra is, hogy a gyenge tsz-ek csak olyan melléktevékenységet alakít­hassanak ki, ami feltétlenül gazdaságos. Az idei év tapasztalatairól szól­va dr. Sághy Vilmos kijelentette, ma már látható, hogy a természeti csapásokat sok­kal jobban bírja a szocia­lista nagyüzem, mint az egyéni kis gazdaság. Jellemző adat például, hogy 1952-ben, amikor még sok volt Magyarországon az egyéni gaz­daság és körülbelül hasonló szá­razság sújtotta az országot, a búzatermés átlagosan csak fele volt az ideinek, alig több, mint holdanként 7 mázsa. Az aszály kedvezőtlen hatása főként abban mutatkozik meg az idén, hogy eléggé megcsökkent a háztáji szarvasmarha-állomány. További intézkedés szükséges ahhoz, hogy a szövetkezetnek eladott ház­táji jószágot a közös gaz­daság ne hizlalja meg vágó­marhának, hanem tartsa te­nyésztésben. Az idei év egyéb­ként az állatlétszám nagysága miatt biztatóan kezdődött. Az utóbbi 10 év legnagyobb szarvas­marha-állománya volt az idei. A miniszterhelyettes szerint tájékoztatása a szarvasmarha-állomány létszámának megtartása, a tenyésztési kedv növelése céljából igen kedvező állami támogatásra van kilátás. Folyamatban van a közgazda­­sági szabályozók felülvizsgálása. Minden jel arra mutat, hogy egy­előre lényeges változtatás nem szükséges. Ami a mezőgazdaságot érinti, kedvező perspektíva a ter­melőknek, hogy az állathízlalás­­ban növekedni fog egyes cikkek felvásárlási ára. Ugyancsak rend­kívül fontos, hogy változatlanul megmarad a gyenge tsz-ek támo­gatása és a beruházásokkal kap­csolatos állami támogatás. A gép­javításhoz nyújtott nagy kedvez­mény módosul, elsősorban annak érdekében, hogy a gépek fizikai kopása közelebb kerüljön az er­kölcsi kopás idejéhez. fj társulások fontossága Dr. Sághy Vilmos egyik legfon­tosabb törekvésnek és feladatnak jelölte meg a mezőgazdaságban különböző társulások létrehozását. Termelő gazdaságok, különböző vállalatok, kutatóintézetek együtt­működéséről van szó, úgy, hogy a társulók önállósága megmarad. Ilyen formában az anyagi erők és más lehetőségek egyesítésével nagyobb termelést lehet elérni, korszerűbb módon, ami feltétle­nül jobban jövedelmez, és a fo­gyasztónak is előnyös. Az előadás után sok kérdést tettek fel a miniszterhelyettesnek Tolna megye tsz-elnökei. Ezek között szerepeltek beruházási problémák, értékesítési gondok stb. A miniszterhelyettes meg­nyugtató választ adott mindenre, és a különösen nehéz helyzetbe került ozorai közös gazdaság be­ruházási ügyét is megvizsgálják a minisztériumban. A másik megnyugtató hír, hogy bár sok az alma, mégis lehető­ség van az értékesítésre. Az ed­digi telepítések termésének lesz piaca. A közelmúltban a Szovjet­unióban kötöttek üzleti megálla­podást és ennek alapján nagy mennyiséget vásárol hazánktól a a Szovjetunió. A borforgalmi adózást sérel­mesnek tartják, erről beszélt egyebek között Péti János, a ta­mási Vörös Szikra Tsz elnöke. A miniszterhelyettes válaszában elmondta, van olyan törekvés, hogy a kisebb értékű bor után kevesebb forgalmi adót fizesse­nek, mint a minőségi borok után. Egyelőre megtartják a jelenlegi területi kategóriákat a borok ér­tékrendjében, de lehetőséget ad­nak arra is, hogy ha a kereskede­lem vállalja, az árak 10—20 szá­zalékkal eltérjenek a korábban megszabottaktól, a kereslet alap­ján. A kéthetes elnöki tanfolyam­nak ezen a napján délután ugyancsak rendkívül fontos témá­ról tanácskoztak. György József, a megyei pártbizottság osztály­­vezetője tartott ismertetést a tsz­­elnökök erkölcsi, politikai, anyagi helyzetéről. Ezt a témát teljes őszinteséggel megvitatták a kö­zös gazdaságok vezetői, Horváth Józsefnek, a megyei tanács vb­­elnökhelyettesének jelenlétében. G. J Közéletünk A szakszervezetek testnevelési és sporttevékenységének tapasz­talatairól, valamint az ezzel kap­csolatos feladatokról tárgyalt töb­bek között tegnapi ülésén a Szak­­szervezetek Tolna megyei Taná­csának Elnöksége. Ezt követően megvitatták a mezőgazdasági üze­mek 1968. évi kollektív szerző­déseinek tapasztalatait, valamint az 1969/70. évi kollektív szerző­déseinek tapasztalatait valamint tennivalókat. Végül a két elnök­ségi ülés között végzett munkáról­ájékoztatta az elnökség tagjait Schrottner Károly vezető titkár. fl felvásárlás helyzete év első öt hónapjában kedve- százalékos volt. zően alakult a további helyzetet A lakosság téli ellátásának ma­­azonban a hosszan tartó száraz- vartalan biztosítása érdekében a sag és a rendkívül meleg idő- SZÖVOSZ mintegy 5 ezer vagon járás hátrányosan befolyásolta­ burgonyát és több mint ezer va. A kinesek részbeni potlasara­gon zöldségféleséget importál. JUl^ben a]abb szerződéseket Szállításuk már folyamatban kötöttek másodvetésű zöldség- van félék termelésére, s ezek általá­ban jó eredményt hoznak. Mind­ A termelésben bekövetkezett ezek eredményeképpen a lakás­ kiesés miatt a tervezettnek csu­­ság ellátása az első félévben kis pán 70 százalékát kitevő meny­híján elérte a tavalyi azonos nyiségű burgonyát és zöldség­időszak színvonalát, s az elmú- *élet exportálnak. A feldolgozott ,, t .. konzerv- és hűtőipari termékek radas a következő két-három exportálásában azonban várha­­hónapban sem volt jelentős. A tóan nem lesz lemaradás. Ünnepélyesen fogadták a hazatért katonai alakulatokat (Folytatás az 1. oldalról.) Szlovákiának a szocialista közös­ségből való kiszakítása érdeké­ben. Mindezt elősegítette az a ki­finomult politikai és ideológiai segítség is, amit az agresszív im­perialista körök az ellenforradal­mi erőknek nyújtottak. — Ebben a helyzetben a többi négy szocialista ország kormá­nyával egyetértésben — közös ügyünkért érzett felelősségtől és az internacionalizmus szellemétől vezetve, arra az elhatározásra kellett jutnunk, hogy fegyveres se­gítséget nyújtunk a cseh­szlovák szocialista rend vé­delme és a nemzetközi im­perializmus törekvéseinek meghiúsítása érdekében. Elvtársak! — Mi Csehszlovákia földjére tiszta szándékkal, igazságos ügy védelmében, a csehszlovák dol­gozók osztálytestvéreiként, barát­­jaiként léptünk. Eredményes volt küldeté­sünk, mert szövetségeseink­kel együtt hozzájárultunk ahhoz, hogy Csehszlovákiá­ban visszaszorultak a szo­cialistaellenes erők, jelentős pozíciókat vesztettek és megindult a politikai konszolidá­ció, meghiúsítottuk az imperialis­ták és a nyugatnémet militaris­ták vágyálmát, hogy kiszakítsa­nak egy országot a szocialista kö­zösségből. — A szovjet—csehszlovák tár­gyalások és megegyezések ked­vező feltételeket nyújtanak cseh­szlovák testvérpártunknak, a szo­cializmushoz hű erőknek, hogy a párt és a munkásosztály vezető szerepének biztosításával, két­­frontos harcban haladjanak előre a januári és a májusi plénumo­kon megjelölt úton, a szocialista rend, a proletárdiktatúra megszi­lárdítása és a szocializmus ered­ményes építése érdekében.­­ Az elmúlt hónapokban be­bizonyosodott, hogy a szocialista országok egy­séges, következetes fellépése a mai nemzetközi helyzetben alapvető jelentőségű. Ezért munkálkodnunk kell a szo­cialista országok egységének to­vábbi szilárdításáért, a népeink közötti barátság elmélyítéséért, fokozott gondot kell fordítanunk a Varsói Szerződés fejlesztésére és erősítésére. — Megelégedéssel tölt el ben­nünket, hogy a csehszlovákiai helyzet kedvező alakulása lehe­tővé tette a baráti szocialista hadseregek, köztük a magyar néphadsereg csapatai hazatérését. Csémi Károly befejezésül eze­ket mondotta: — Pártunk és kormányunk ne­vében köszönöm politikailag szi­lárd, bátor, áldozatkész helyt­állásukat. Legyenek büszkék arra, hogy részt vettek a nemzetközi osz­tályharc e nagyon fontos üt­közetében, mélységesen igaz­ságos ügyet képviseltek, tel­jesítették internacionalista kö­telességüket. Csémi Károly altábornagy be­széde után a katonazenekar az Internacionalét játszotta, majd a csapatzászlóval elvonultak a fel­sorakozott egységek és a dísz­emelvény előtt. Az ünneplő tö­meg előtt fegyelmezett rendben elvonultak a Csehszlovákiából ha­zatért gépesített csapategységek, s bevonultak körletükbe. A lak­tanyában ünnepi vacsora várta a hazatérő csapatokat. (MTI)

Next