Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-01 / 230. szám
Közel-Kelet Kairó Masszer* temetésére készül Kairóban megkezdődtek a csütörtöki nagyszabású temetés előkészületei. Nasszer elnököt katonai díszpompával helyezik örök nyugalomra. A temetésre az ország vezetőin és számos külföldi vezető politikuson kívül mintegy 5 millió embert várnak. Teljes a gyász a legtöbb arab fővárosban. Bejrútban folytatódott a puskaropogástól hangos gyászolás. A libanoni fővárost elárasztották Nasszer fekete keretes portréi, nem jelentek meg az újságok, bezártak a kormányhivatalok és nem dolgoznak a telefonkezelők sem. A boltok többnyire szintén zárva tartanak. Damaszkuszban mintegy 50 ezren vonultak fel néma gyászmenetben, hatalmas fekete zászlók és Nasszerképek alatt. Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, aki Nasszer egyiptomi elnök csütörtöki temetésére érkezett Kairóba, szerdán a Kubbeh-palotában találkozott Anvar Szadattal, az EAK ideiglenes elnökével, és az EAK más közéleti személyiségeivel. A szovjet kormányfő Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára és ÉCyikolaj Prdgornij, a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke, valamint aaga nevében részvétét tolmácsolta az EAK vezetőinek. Koszigin és Szadat az ezt követő szívélyes megbeszélés során annak a kölcsönös törekvésnek adott kifejezést, hogy a szovjet és az egyiptomi nép, a nemzeti felszabadulás és a népek biztonsága érdekében tovább erősíti a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság között kialakult szoros és baráti kapcsolatokat Jordánia Megkezdtik a béketerv végrehajtását Szerdán hajnalban Jordániában megkezdődött a tűzszünet felügyeletével megbízott arabközi bizottság hatnapos béketervének végrehajtása. A Ladgham tunéziai miniszterelnök vezette bizottság a, alábbi hat púntban jelölte meg a jordániai kormánycsapatok és a Palesztinai gerillák haladéktalan teendőit: 1. A kormánycsapatokat 24 órán belül ideiglenes állásokba kell visszavonni, mégpedig öt kilométer távolságra a főváros peremétől; 2. 24 órán belül a Palesztinai gerilláknak el kell hagyniuk ammani állásaikat és vissza kell vonulniuk táboraikba; 3. a gerilláknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy nem foglalják el a hadsereg által elhagyott állásokat, 4. a fővárosban véget kell vetni mindenféle ,,katonai erőfitogtatásnak"; 5. a jordániai biztonsági erőknek ismét teljesíteniük kell normális szolgálatukat, 6. a fen' végrehajtását az arabközi bizottság által életre hívott katonai irodának kell ellenőriznie. A helyzet normalizálódására mutat, hogy szerdán reggel feloldották a kijárási tilalmat, a ,,Központi bizottság hangja" nevű bagdadi rádióadó pedig közölte a központi bizottság nyilatkozatát, amely követeli a tűzszünet szigorú végrehajtását s mindazok megbüntetését, akik a megállapodás ellen cselekszenek. Ugyancsak a helyzet normalizálódására mutat az, hogy szerdán véglegesen lezárult a ,,túsz-ügy”: megérkezett Ciprusra a felszabadítási front utolsó hat foglya is. Napvilágot látott egy másik jelentés is: a damaszkuszi rádió szerint a jordániai hadsereg szerda hajnal óta aknákkal támadja Irbid városát, egy bagdadi jelentés szerint pedig a Jordániai rendőrség megakadályozta, hogy élelmiszert, vizet, és gyógyszert szállító Iraki gépkocsioszlop Irbidbe jusson. Jugoszlávia í ijon Belgrófl Imin Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Nixon amerikai elnök, felesége és kísérete — többek között Rogers külügyminiszter és Kissinger, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója — szerdán délután röviddel fél négy óra után, nem egészen két napig tartó hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezett Nixont államfőket megillető fogadtatásban részesítették a belgrádi repülőtéren. A fogadtatáson jelen volt többek közt Tito elnök és felesége. Belgrád utcáin — a szocialista szövetség (népfront) városi választmányának felhívására — sokan gyűltek össze az amerikai elnök érkezésekor. A repülőtérről Nixon belgrádi rezidenciájáig, s az onnan a főváros mellett fekvő Avala hegyig vezető útvonalon rendkívül erőteljes biztonsági intézkedéseket alkalmaztak. yyugat - Berlin Négy szalaimi megbeszélés Szerdán délelőtt: Nyugat- Berlinben összeültek a négy nagyhatalom képviselői, hogy folytassák a város helyzetéről szóló megbeszéléseket. A hetedik ilyen jellegű találkozóra a korábbiakhoz hasonlóan az egykori szövetséges ellenőrző bizottság épületében került sor. A Szovjetuniót Pjotr Abruszimov berlini nagykövet, az Egyesült Államokat Kenneth Bush, Angliát Sir Roger Jackling, Franciaországot Jean Sauvagnargues bonni nagykövetek képviselik. A szerdai üésen Jackting angol nagykövet elnökölt. A Parlamentből jelentjük (Folytatás az 1. oldalról.) nyarnak tervezett, nagy változására, a gáz és az olaj felhasználásának előretörésére, melynek eredményeként 1975- re a háztartások mintegy 65 százalékát gázzal tudják majd ellátni. Utalt a műtrágyagyár(4) és felhasználás, az alumíniumipar, a közúti járműgyártás, a gépipar keretében, elsősorban a számítástechnika, az építőiparban a korszerű építési módszerek és szerkezetek kiemelt fejlesztésére. Vázolta az erre szolgáló rendkívüli anyagi erőfeszítéseket és a várható eredményeket, köztük, hogy egy hektár temőföldre, hatóanyagban számítva, 190 kg műtrágya jut majd. Európa egyik legnagyobb autóbuszgyártói leszünk. 400 elektronikus számítógép működik majd az országban, csakon az építési idő és javul az építés minősége a tervidőszak végére, és így tovább. Új URH-rádióadó, a szíves vételt is magában foglaló második tv-műsor, 250 ezer új telefonállomás, 2500 új általános iskolai osztály, 11600 gyógyintézeti ágy — csupán néhany további adat azokból, amelyekkel a tervhivatal elnöke az ötéves tervnek az élet minden terére kiterjedő eleiben. ■ vilaj . jp 1ez.te Hangsúlyozta azonban, hogy miután 100 milliárdokat használunk majd fel, rendkívüli jelentőségűvé válik a beruházási tevékenység javítása. Fook Jenő, a Minisztertanács elnöke a következő táviratot küldte Csou Fn-lajnak: a Kínai Népköztársaság államtanácsa elnökének: A Kínai Népköztársaság megalakulásának 21. évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormánya, a magyar nép és a magam nevében üdvözletemet és jókívánságaimat küldöm önnek, önön keresztül a Kínai Népköztársaság államtanácsának, a testvéri kínai népnek. Sok sikert kívánok a szocializmus építésében, hazájuk felvirágoztatásában. Kívánom, hogy a népeink és országaink között kapcsolatok erősödjenek és fejlődjenek a proletár nemzetköziség alapján, a közös ellenség, az imperializmus ellen vívott harc érdekében, s a szocializmus, a haladás és a béke javára.* A VNA közlése szerint a VDK légvédelme szeptember 26-án Hoa Binh tartomány felett lelőtt egy pilóta nélküli amerikai felderítőgépet. Ezzel a VDK területe felett lelőtt amerikai gépek száma 3362-re emelkedett. * Leonyid Brezsnyev, az SKP Központi Bizottságának főtitkára szerdán Bakuba érkezett, hogy részt vegyen Szovjet Azerbajdzsán és az Azerbajdzsáni Kommunista Párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. * Scheer nyugatnémet külügyminiszter kedden U Thant főtitkárral találkozott. Mint egy ENSZ-szóvivő közölte, eszmecseréjükön a gazdasági fejlődés kérdései és eurója Részletesen szólt Páldi Imre az életszínvonal emelésével kapcsolatos tervelőirányzatokról, bár hangsúlyozta, hogy csupán a tervszámok alapján nem lehet megítélni az ezirányú várható fejlődést. A nemzeti jövedelem fogyasztásra szánt hányada 30 százalékkal növekszik az előző tervidőszakhoz képest, a kiskereskedelmi forgalom 40 százalékkal. Kereken 400 ezer lakást kívánnak tető alá hozni, ebből 180—200 ezret állami erőből. A reálbérek viszonylag gyorsan, egy keresőre számítva 16—18 százalékkal növekednek, s ezáltal az eddiginél nagyobb szerepük lesz a reáljövedelmek bővülésében, amit öt év alatt 25—27 százalékkal terveznek növelni. Többet fordít majd az állam az öregek,etegek, és a gyermekek eltartására, sor kerül egyes dolgozó kategóriák keresetének intézményes növelésére, bizonyos nyugdíjemelésre, és tovább növelik a családi pótlékot is. A kormány határozott árstabilitásra törekszik, mindazonáltal nem merevedhetnek meg az árak hosszú időszakra, hiszen a népgazdaság szerkezetében, a kereslet és kínálati viszonyokban lényeges változások következnek be, amelyeknek tükröződniük kell egyes árak csökkenésében, mások némi növekedésében. A lényeges, hogy ezek együttvéve nem akadályozhatják a reáljövedelmek és a reálbérek elhatározott növekedését. Az egyes országrészek megkülönböztetett fejlesztése is dőproblémák kerültek szóba, a közel-keleti helyzettel nem foglalkoztak.* Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke szerdán a Kremlben beszédet mondott azon az ülésen, amelyen a Legfelső Tanács Elnöksége ratifikálta az ez év július 7-én, Bukarestben aláírt szovjet—román barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. Mint Podgornij hangsúlyozta a szerződés „széles távlatokat nyit a két ország és a két nép baráti kapcsolatainak továbbfejlesztéséhez és elmélyítéséhez politikai, gazdasági, védelmi, kulturális és egyéb területeken."* A mexikói Guadalajara egyetemén a diákok két csoportja között fegyveres összetűzés robbant ki, amelynek következtében három ember meghalt és nyolcan megsebesültek. A zavargás miatt a helyi tartományi kormányzó elrendelte az összes guadalajarai középiskola és az egyetem bezárását meghatározatlan időre.* Hans Lenssink a nyugatnémet közoktatás és tudományos kutatási ügyek minisztere 12 napos szovjetunióbeli látogatásáról visszaérkezett Bonnba. A repülőtéren újságíróknak kijelentette, hogy a szovjet—nyugatnémet szerződés kedvezően befolyásolta a szovjet hivatalos személyekkel Moszkvában folytatott megbeszéléseit. Uruguayi Tupamaros-gerillák kedden felgyújtották egy arisztokrata klub épületét Montevideóban. A benzinnel leöntött falak alá helyezett időzített bomba idő előtt, robbant, a gerillák közül ketten életüket vesztették. lyet kapott az előterjesztésben. A leglényegesebb e téren az, hogy bár vannak és lesznek még különbségek, de nincsenek már fehér foltok az ország térképén. A helyi hagyományokat, anyagi alapokat és munkaerő-helyzetet figyelembe véve, nagy gonddal foglalkoznak a különböző országrészek és városok sajátos gazdaságú fejlesztésével. Az urbanizáció erőteljesen folytatódik, mintegy 260—280 ezer fővel növekszik a városok lakossága. Az idegenforgalomról is szó esett e részben: a Balaton-vidék fejlesztésére 5—6 milliárdot, Velencei-tóéra 1 milliárdot fordítanak. Végül is ez a terv többet kíván, mint az eddigiek — összegezte az elmondottakat a tervhivatal elnöke —, mindenekelőtt növekvő ütemet, nagyobb hatékonyságot, valamint szilárd belső és nemzetközi gazdasági egyensúlyt. Párdi Imre nagy érdeklődéssel fogadott expozéja után Bognár József képviselő, a terv- és költségvetési bizottság nevében szólt hozzá a törvényjavaslathoz. Bevezetőül azt fejtegette, vajon mivel tud a törvényhozás hozzájárulni ahhoz, a nagyszabású tervkészítő munkához, amelyet a szakemberek és a számítógépek már oly nagy részletességgel elvégeznek. Úgy véli, hogy a mi körülményeink között a képviselők nagyon értékes segítséget nyújthatnak, hiszen , ez nemcsak gazdasági, hanem egyben társadalmi terv is, amelynek megvalósítása csak széles társadalmi alapon lehetséges. Bővebben foglalkozott Bognár József a külkereskedelem problémáival. A nemzetközi árucsere érzékeny, kis országunkban igen fontos, mondotta, hogy lépést tudjon tartani az általános fejlődéssel, mert ellenkező esetben a kivitel növekedésével csak a ráfizetést növeli. Ezzel kapcsolatban utalt a nemzetközi fizetési mérlegünk tartós egyensúlyának fontosságára, amit a következő ötéves tervben el kívánunk érni. Ugyancsak lényeges, hogy megszűnjön a költségvetési deficit, s általában javuljanak az egyensúlyviszonyok a munkaerőhelyzetben, a kül- és a belkereskedelemben. Minderre, — hangsúlyozta — jó alapjaink vannak, hiszen ma már elmondhatjuk, hogy gazdaságtörténetünk legsikeresebb öt esztendejét zárjuk le hamarosan. Az eredményekben nagy része van gazdasági irányításunk új rendszerének, amely máris alkalmasnak bizonyult a korábbinál jóval bonyolultabb feladatok megoldására. Jellemző volt a napirend iránti különös érdeklődésre, hogy 56 képviselő jelentkezett hozzászólóinkra, közölük a szerdai ülésen tizenhárman kaptak szót. Más-más hivatásúak és egymástól különböző városok, megyék képviselői révén igen sokféle nézőpontból szóltak hozzá a törvényjavaslathoz. A nyugdíjasok helyzetéről beszélt Galló Ernő budapesti képviselő. Annak tudatában, hogy már jelenleg is jóval több mint 10 milliárdot fordít a népgazdaság a nyugellátásra, s csupán az idei intézkedések mintegy 900 millióval növelték az állami kiadásokat, utalt a párt kongresszusi irányelveiben foglaltakra, amelyeknek értelmében a nyugdíjakat olyan mértékben kell emelni, hogy érezhetően csökkenjenek a családok jövedelmi differenciái. Az országgyűlés szerdai tanácskozása a késő esti órákban ért véget és csütörtökön délelőtt, folytatódik (KS)