Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-01 / 1. szám
párizst . Továbbra is súlyos problémát okoz a rendkívül mossf időjárás Franciaországban. Ardèche megyében csaknem 40 falu még mindig teljesen el van zárva a külvilágtól, telefonösszeköttetés, elektromos áram nélkül maradtak, és élelmiszerhiány fenyegeti őket. Chalandon, francia építés- és lakásügyi miniszter szerdán helikopterről megtekintette a Rhone völgyét, ahol szintén súlyos helyzetet idézett elő a rendkívüli havazás. A miniszter kijelentette: „a mentési terveket országos szintre kell emelni”. A francia autósok és motorosok azzal vádolják a hatóságokat, hogy nem tesznek megfelelő intézkedéseket az óriási hóakadályok miatt az országutakon rekedt mintegy 20 ezer ember megmentésére. Eddig legalább 11 halálos áldozata van a Franciaországra tört hóviharoknak — néhányan autóikban, mások menekülés közben fagytak meg. Húszezren a holtan \ Moszkva A Moscow News angol nyelvű szovjet hetilap legújabb száma megkezdte az államférfiak újévi jókívánságainak közlését. Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke azt a meggyőződését fejezi ki, hogy az új esztendő, amelynek során összeül az SZKP XXIV. kongresszusa, újabb sikereket hoz a Szovjetuniónak az építés és a haladás útján. Nyikolaj Podgornij hangsúlyozza: az építő munkát végző szovjet emberek alapvető érdeküknek tartják a békét és a nemzetközi enyhülést. Ez magyarázza, hogy a szovjet állam sohasem takarékoskodott és sohasem fog takarékoskodni e nemes célok elérésére irányuló erőfeszítéseivel. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke a szovjet hetilapnak adott nyilatkozatában a többi között rámutat: hazánk egész társadalmi és politikai tevékenységét áthatja a nép és az egész világ sorsa iránti felelősségérzet. Szocialista társadalmat építünk, erősítve baráti kapcsolatainkat a Szovjetunióval és a szocialista országokkal. Szolidárisak vagyunk az imperialista agresszió ellen harcoló népekkel, egyengetjük az európai és a nemzetközi biztonság útját, küzdünk a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttéléséért, mivel mélységes meggyőződésünk, hogy az emberiség ragyogó és biztos jövője: a szocializmus és a béke. Urho Kekkonen finn köztársasági elnök azt a gondolatot emeli ki, hogy az új esztendőben minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy létrejöjjenek a kölcsönösen elfogadható és szükséges feltételek az európai biztonsági konferencia megtartására. Olof Palme svéd miniszterelnök méltatva a Szovjetunió és az NSZK, valamint a Lengyelország és az NSZK közötti szerződés jelentőségét, kiemeli, hogy ezek jelentősen előmozdították az enyhülési folyamatot földrészünkön. U Thant ENSZ-főtitkár azt a reményét fejezi ki, hogy az új esztendő kezdete lesz a nemzetek és népek közötti együttműködés és összhang korszakának. A nemzetközi közösség együttes erőfeszítései a világszervezet révén elvezethetik az emberiséget nagy céljai: a béke, az igazságosság és a haladás felé — mutat rá V Thant Salvador Allende chilei köztársasági elnök újévi nyilatkozata a Novoje Vremja hetilapban jelent meg. Allende hangsúlyozza, hogy a chileiek sohasem fogják elfelejteni 1970-et, amikor az ország történelmében a nép először kapott valóban politikai hatalmat, s láthatott hozzá a szocialista társadalom építéséhez. Újévi jókívánságok Saigon Csütörtökön helyi idő szerint 0.00 órakor, életbe lépett Dél-Vietnamban a DNFF által meghirdetett, háromnapos újévi tűzszünet. Mint ismeretes, az amerikai—saigoni fél csak 24 órás újévi fegyvernyugvást ajánlott, és ez csütörtökön 18 órakor kezdődött. A dél-vietnami népi erők rádiója, a Giai-Phong csütörtöki adásában felajánlotta a dél-vietnami zsoldoshadsereg tagjainak, hogy látogassák Elcsitult a csatazaj Meghalt Tóth János elvtárs 1910. december 30-án tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében, életének 49. évében elhunyt Tóth , János elvtárs, Fadd község tanácselnöke, aki 1948 óta a párt, a mozgalom harcosa. Fiatal korától különböző funkciókban tevékenykedett. Húsz éve tanácstag. Elvtársai, barátai, családja, ismerősei gyászolják. A járási tanács saját halottjának tekinti. Temetése január 1-én 15 órakor lesz Faddon. Részvétüket a ravatalozónál róhatják le mindazok, akik tisztelték, szerették. Szekszárdi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága meg újév napján a felszabadított területeken élő családtagjaikat. Az ilyen látogatások feltétele: a katonák nem vihetnek maguknál fegyvert. A tűzszünet első óráiból érkezett saigoni beszámolók szerint Dél-Vietnamban valóban elcsitult a csatazaj, a helyzet, — mint egy amerikai szóvivő közölte, nagyon csendes. Magyar vezetők távirata kubai vezetőknek Dr. Fidel Castro Ruz elvtársnak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a kubai forradalmi kormány miniszterelnökének; Dr. Osvaldo Dorcios Torrado elvtársnak, a Kubai Köztársaság elnökének. Kedves Elvtársakt A kubai nép nagy nemzeti ünnepe, a kubai forradalom győzelmének 12. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a forradalmi munkás-poroszt kormány és az egész magyar nép nevében forró, testvéri üdvözletünket küldjük önöknek, és önökön keresztül a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a kubai forradalmi kormánynak, valamint a testvéri kubai népnek. A magyar népet őszinte örömmel töltik el a kubai népnek a Kubai Kommunista Párt vezetésével a függetlenség védelmében és a szocializmus építésében elért eredményei. E politikai és gazdasági sikerek tovább erősítik a Kubai Köztársaság nemzetközi tekintélyét, a szocialista országok testvéri összefogását az imperializmus elleni közös harcban. Ez alkalommal is szolidaritásunkról és támogatásunkról biztosítjuk a kubai népet az amerikai imperialisták provokációi ellen? aHho* tomos harcában, hazája szocialista felvirágoztatása érdekében kifejtett önfeláldozó küzdelmében. Örömünkre szolgál az is, hogy népeink barátsága és sokoldalú együttműködése a marxizmus—tentrozmus elvei alapján, a proletár internacionalizmus szellemében eredményesen fejlődik. Meggyőződésünk, hogy kapcsolataink gyümölcsöző továbbfejlesztése hozzájárul a szocialista közösség erejének növeléséhez, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításához. Budapest, 1970. december Kádár János, a fóflfrvar Szocialista Munknsnőr Központi Iizottságának első titkára, Leimeri Pál, a Megvár Néni Köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, 5 Fack Jenő, a megysr forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke JífLi MSZMP Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága, a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága megyénk lakóinak, kommunistáinak a szocializmus építésében, családi életükben eredményekben gazdag és boldog új esztendőt kíván. Egyben köszönetet mondunk az üzemektől, vállalatoktól, termelőszövetkezetektől, intézményektől, társadalmi szervektől, kommunistáktól, dolgozóktól kapott jókívánságokért. MSZMP MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA A kegyelem visszhangja Az egész világon megkönnyebbüléssel fogadták Franco tábornok szerdai döntését, amelynek értelmében megkegyelmez a burgosi per hat halálraítéltjének. A washingtoni, a londoni és a bonni külügyminisztérium egyaránt nyilatkozatban üdvözölte a döntést. Brüsszelben a belga külügyminisztérium szóvivője a kormány elégedettségét fejezte ki. Az emberi jogok védelmére alakult belga társaság részéről nyilatkozatot adtak ki, amelyben ugyancsak üdvözlik a tényt, de hangsúlyozzák: a legrosszabbat ugyan sikerült elkerülni, de ez még nem ok arra, hogy optimisták legyünk Spanyolország jövőjét illetően. A Vatikán szóvivője megerősítette, hogy VI. Pál pápa üzenetet intézett Franco tábornokhoz, amelyben kérte a halálos ítéletek megváltoztatását. A pápa — fűzte hozzá a szóvivő — örömmel nyugtázta, hogy Franco eleget tett kérésének. Koppenhágában Baunsgaard miniszterelnök Bécsben Kreisky kancellár kifejezte azt a véleményét, hogy az ítélet megváltoztatásában a nemzetközi közvélemény felháborodása játszott szerepet. U Thant ENSZ-főtitkár ugyancsak elégedettségét fejezte ki a döntéssel kapcsolatban. Luigi Longo, az Olasz EP főtitkára az Unitában közzétett újévi üdvözletében leszögezi: az 1971-es év a spanyol fasizmusra mért csapással kezdődik. A spanyol nép és a világ demokratikus erőinek harca megmentette hat fiatal hazafi életét a francosta kivégzőosztagoktól, de marad a több évtizedes börtönbüntetés — állapította meg Longo. Az Anai Artea elnevezésű francia baszk szervezet szóvivője kijelentette: a halálos ítéletek megváltoztatása csupán egyetlen pillanatig tartó öröm. Elmondta azt is, hogy az ETA spanyol baszk szervezet a halálos ítéletek végrehajtása esetére megtorló akciókat tervezett. A minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a KGST Végrehajtó Bizottsága 50. ülésének munkájáról. A tanácskozás résztvevői elsősorban az integráció programjával kapcsolatos okmányok kidolgozásával foglalkoztak. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter tájékoztató jelentést adott az idei árvíz okozta épületkárok helyreállításának és újjáépítésének helyzetéről. Közvetlenül az árvízvédelmi munkálatok befejezése után olyan határozat született, hogy mindazok, akiknek lakóházát az árvíz lerombolta, még a tél beállta előtt tető alá kerüljenek, az új épületekben pedig legalább két helyiséget lakható állapotban át kell adni. A július elején megkezdődött építkezések a felelős állami és társadalmi szervek munkája és a széles körű társadalmi összefogás eredményeként a vártnál is jobb eredményre vezettek: Szabolcs-Szatmár megyében november 10-ig az előirányzatot túlteljesítve 4171, december 20-ig pedig 4673 lakás készült el. Csongrád, Békés és Szolnok megyében ez év végéig 898 lakás épült újjá, és befejeződött 1312 lakás helyreállítása. A kivitelezési munkákat 29 minisztériumi, 7 tanácsi vállalat,, számos kisz és kisiparos végezte. Részt vettek , az újjáépítésben a Magyar Néphadsereg, a Belügyminisztérium és a munkásőrség alakulatai, a KISZ által szervezett ifjúsági építőtáborok lelkes fiataljai és az érintett területek lakói. Az újjáépítési munkában elismerésre méltó eredményeket értek el a Szabolcs-Szatmár megyei párt-, tanácsi és társadalmi szervek, továbbá a tervező- és építőipari vállalatok, a MÁV és a közúti autósközlekedés dolgozói. A Tüzép, az OTP, valamint az építőanyag-ipari vállalatok jelentős munkát végeztek az újjáépítés feltételeinek biztosításában, a néphadsereg és a belügyi szervek tagjai nagytömegű anyag kirakását segítették elő. Ugyancsak jelentős volt az a segítség, amit a Szovjetunió és több más baráti ország nyújtott a helyreállítási munkákhoz. A kormány az építésügyi és városfejlesztési miniszternek, mint helyreállítást kormánybiztosnak zárójelentését jóváhagyólag tudomásul vette, egyben köszönetét és elismerését fejezte ki a helyreállítási munkák valamennyi résztvevőjének. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter javaslata alapján a kormány hozzájárult, hogy Hejőcsabán új cementmű épüljön. A mintegy 3,5 milliárd forintos beruházást 1971-ben kezdik el, s az előreláthatólag 4 évig tartó építkezések befejeztével a cementellátás legfontosabb problémái megoldódnak. • A művelődésügyi miniszter a magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság VII. üléséről tett jelentést. A Moszkvában folytatott őszinte, baráti légkörű tanácskozásokon a következő napirendi pontok szerepeltek: együttműködés a társadalomtudományok területén az egyetemi oktatásban; tapasztalatcsere a nemzetközi versenyeken, fesztiválokon és képzőművészeti kiállításokon történő részvételről; a bizottság eddig hozott határozatai végrehajtásának elemzése a színház-, zene- és filmművészet területén, valamint az 1971—72. évi munkaterv jóváhagyása, a kormány a jelentést elfogadta. A Minisztertanács titkárságának vezetője jelentést terjesztett a kormány elé az országgyűlés decemberi ülésszakán elhangzott képviselői javaslatokról. A Minisztertanács felhívta a miniszterek figyelmét a javaslatok megvizsgálására és megfelelő intézkedések megtételére, majd egyéb ügyeket tárgyalt.