Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-02 / 51. szám

h­old­kocsi és Zsiguli igen, a holdjáró auto­­­­mata és a földi gép­kocsi , a Lunohod—1 és a nemrég hazánkban is nagy ér­deklődéssel fogadott Zsiguli jelképes összefoglalónak is beillik, ha a kilencedik szov­jet ötéves terv irányelveinek szám- és adattengerében a lé­nyeg világítótornyának fényét követjük. Hogyan lehet a hol­nap tennivalóit felvázoló ter­vet a már járó égi és földi ko­csikkal magyarázni? Az el­lentmondás csak látszólagos, amint ez az alábbiakból kitű­nik. Az első nyugati kommentá­torok szenzációként jelezték, hogy az új ötéves tervvel a Szovjetunió „arccal a fogyasz­tó felé fordul”. Ennek kétség­telen alapja az, hogy a terv­időszakban gyorsabb ütemben fejlesztik a fogyasztási cikkek gyártását, mint a nehézipart. Ez természetesen óriási jelen­tőségű a szovjet emberek élet­­színvonalának további emelé­se szempontjából — de hiba lenne azt hinni, amit pedig az „arccal a fogyasztó felé” óha­tatlanul sugall, mintha az em­beri oldal eddig háttérbe szo­rult volna. Fölösleges talán­­ külön em­lékeztetni rá, hogy a forrada­lomnak, az új társadalom épí­tési programjának eleve az volt a célja és értelme, hogy az egykori cári Oroszország, a mai Szovjetunió lakóinak éle­tét — éppen az igazságos, ki­zsákmányolás mentes társa­dalmi berendezkedés alapján — szebbé és jobbá tegye. Eh­hez azonban egy kontinens nagyságú országot ki kellett emelni öröklött elmaradottsá­gából: az agyaglábú óriást — acéllábakra kellett állítani, ipart, korszerű mezőgazdasá­got kellett teremteni. Mégpe­dig hihetetlenül nehéz körül­mények között előbb a világ­imperializmus intervenciójá­val, majd a hitlerista pusztí­tással szembeszállva, s a két­­­szeri újjáépítés időszakában is ,vállalva a nemzetközi helyzet­­által megkövetelt katonai fel­készülés nyilvánvalóan szür­­ges terheit. Kell-e mondani, hogy mindez nem öncél volt, hanem éppenséggel a célhoz, az emberi élet igazi kiteljesí­téséhez vezető út első lépcső­foka, megalapozása. M­­­ost, hogy az alap meg­ i­s épült, sor kerülhet az életszínvonal nagyobb léptékű emelésére. Amikor azonban az alapról beszélünk, nemcsak arra gondolunk, hogy a Szov­jetunió ipari potenciáljának kiépítése lehetővé tette a könnyűipar fejlesztését, és a mezőgazdaság felfuttatását is (amihez gépek, és vegyi anya­gok kellenek), hanem arról is beszélünk, hogy az eddigi öt­éves terveknek elvitathatatlan részük van­­ az életszínvonal megalapozásában. Itt utalnánk vissza először a jelképül vá­lasztott kocsipárra: a Holdjá­róra és a Zsigulira. Nem mint­ha­­ az automobilizmus fej­lődése ellenére — a gépkocsi lenne az életszínvonal mércé­je,­ annál alapvetőbb szükség­leteké az elsőség. Arra azon­ban igen alkalmas ez a jel­­képpár, hogy a Lunohod-dal a szovjet technika és ipari potenciál általános fejlettsé­gét, közkeletű szóval, világ­­színvonalú teljesítőképességét, a Zsigulival pedig a szovjet politikai és gazdasági vezetés földi dolgok iránti fogékony érdeklődését példázza. JTZ természetesen nem véletlen: az SZKP programja kimondja, hogy a Szovjetunióban mindennek az ember nevében és az ember javára kell történnie. Az „arc­cal a fogyasztó felé” annyiban tehát éppenséggel nem for­dulat, hanem egy következe­tes irányzat következetes és folyamatos végrehajtása. S a XXIV. szovjet pártkongresszus elé terjesztett ötéves terv­­javaslat ebben a vonatkozás­ban is az előzményekre, külö­nösen a XXIII. kongresszuson jóváhagyott nyolcadik ötéves terv eredményeire épül. Talán mindennél világosabbá teszi ezt a „staféta”­jelleget, hogy az utóbbi tíz esztendőben több mint százmillió szovjet ember költözhetett új otthonba, s a most kezdődő új ötéves idő­szakban — a terv irányelvei­nek megfelelően — több új la­kás épül, mint az előzőben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Szovjetunióban foko­zatosan , teljesen felújítják a lakásalapot. Az ember — ahogy monda­ni szokás — a „piacról él”, ezért — bár nem szeretnénk számokkal túlterhelni az ol­vasót, — hadd említsük meg, hogy az előző ötéves tervben az egy lakosra jutó reáljöve­delem kereken egyharmadával emelkedett, miközben bevezet­ték az ötnapos munkahetet és a mezőgazdasági szövetkeze­tekben is a munkabérjellegű­ biztosított jövedelmet, tovább­ közeledett egymáshoz a falu­si és a városi lakosság élet­­színvonala. Most az új ötéves terv a reáljövedelmek ugyan­olyan arányú növekedését ír­ja elő, mint az előző, s a me­zőgazdaság és a könnyűipar intenzív fejlesztésével azt is biztosítja, hogy ezt a megnö­vekedett és tovább gyarapodó jövedelmet az emberek minél szélesebb választékú és kor­szerűbb cikkekre­ költhessék el. Ugyanakkor nemcsak a „borítékba” kerül több, hanem a „borítékon kívülre”, az úgynevezett társadalmi fo­gyasztási alapokba is: abba a nagy kasszába, amelyből a felemelt nyugdíjakat és ösz­töndíjakat, az egészségügy, az anya- és csecsemővédelem­, a népoktatás fejlesztésének költ­ségeit fedezik. Ez a „több” az új ötéves tervben 40 száza­lékos emelkedést jelent! Holdkocsi és Zsiguli: igen, a kettő eddig is, ezután is együtt jár. Abban az értelem­ben is, hogy az ötéves terv irányelvei azt is feladatul tű­zik ki, hogy a népgazdaságban hasznosítani, tehát a minden­napok gyakorlati szükségle­teiben szintén alkalmazni kell az űrkutatás­­ eredményeit. V­égül pedig a modern­­­­ség, a minőség és ha­tékonyság jelképeként is te­gyünk említést a Lunohodról és a Zsiguliról. Az életszínvo­nal emelése ugyanis elvá­laszthatatlan a termelékeny­ségtől — amelynek fokozását az új szovjet ötéves terv szin­tén célul tűzi ki, — a jobb, ésszerűbb, gazdaságosabb munkától. Elfogyasztani csak azt lehet, amit megtermelnek. Az új szovjet ötéves terv irányelvei ezért egyszerre fordulnak arccal a fogyasztó felé és egyszemélyben a ter­melő felé. Jelképekben be­szélve: a Holdjáró sem megy föl a Holdra magától, és a Zsigulit is meg kell építeni előbb , s csak aztán lehet a volánja mellé ülni. E. T. A főagron­óm­us Bogyiszlóra indult, Szedre­sen kötött ki. Egy éve tör­tént, amikor a szedresi Petőfi Termelőszövetkezetben három­millió forint volt a hiány, a tagok már három hónapja nem kaptak fizetést, négyszáz­ötven hold szántatlan terület maradt a határban. Ilyen ál­lapotot talált a szövetkezetben Rózsa László főagronómus. Rózsa László 1958-ban vég­zett a gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetemen, majd tíz évig a Szekszárdi Állami Gazda­ságban dolgozott. — Tudtam, mit vállalok, de így is sok minden később de­rült ki. A tsz vezetősége mindent az új főagronómusra és az új főállattenyésztőre bízott. Ró­zsa Lászlónak felajánlották az elnöki tisztséget, de nem fo­gadta el.­ Kerestek új elnököt, főkönyvelőt, növényvédő és gépüzemelő agronómust. A háromezeregyszáz kataszteri holdon fekvő kétszáztagú ter­melőszövetkezetben jelenleg öt mérnök dolgozik. Az első közgyűlésen el­­monták terveiket, elképzelé­seiket. Miután semmi remény nem volt a hárommillió forint kigazdálkodására, bejelentet­ték, csak nyolcvan százalé­kot fizetnek 1970-ben. Kérték az embereket, ne menjenek el, mégis megindult a vándor­lás. Ma fordított a helyzet, sokan jönnének. Rózsa Lász­ló tud bánni az emberekkel. — Hamar eldöntöm, kivel, hogy kell beszélni. Sok veze­tőnek ez sajnos nem adatott meg. A tsz-tagok — joggal — há­­borogtak, a szövetkezet szaná­lásra volt ítélve. Megpróbál­ták a lehetetlennek látszót, megmenteni a szövetkezetét. Rózsa László az elnök, a ve­zetők és a tagok támogatásá­val traktoros komplexbrigá­dot, vezetőgárdát szervezett. És dolgoztak. A főagronómus Tolnán lakik, onnan jár át a tsz-be. Családja van, szabad­ságra mégsem jutott idő. Sok­szor vasárnap is a szövetke­zetben látják. Naponta 12—13 órát járja a határt. Sikerült. A siker titka: tudnak együtt dolgozni a ta­gok és a vezetők. Minden hó­nap 10-én felvették a gazdák az előleget, „ami a szedresi termelőszövetkezet történeté­ben még nem fordult elő”, megkapták a száz százalékot, egymillió-nyolcszázezer forint­tal fizettek többet, mint 1969- ben. A traktoros komplexbri­gád tagjainak évi átlagkere­sete 46 ezer forint volt. Az emberek bizakodnak és dolgoznak, jobb eredmények­re törekednek. Az alapja meg­van, befejezték a szántást, el­vetették a borsót. Az elsők közé akarnak jutni. — A főagronómus vágya? — Mit mondjak? Szeretnék megbecsült vezető lenni. Terveimet, elhatározásaimat véghez viszem — mondja ma­gáról. Igazolják az elért ered­mények. Elmenőben melléke­sen megjegyezte: miniszteri kitüntetést kapott 1967-ben. Megérdemelte: H. T. A vezet­őség­ új­j­á­választó küldöttgyűlések után .A múlt hetekben küldöttgyű­­­­lést­­ tartottak Tolna megye 19 fogyasztási1, fel­takarék- és egy lakásszövetkezetében. Ezeken újjáválasztották a vezetőséget, és megvitatták, jóváhagyták a mérleget, valamint a­­ gazdálko­dás további célkitűzéseit. A küldöttgyűlések gazdálko­dási része végeredményben mindenütt szokványos képet mutatott. A vezetőség az előző években is mindenütt jó ered­ményekről adhatott számot, és ez folytatódott 1970-ben. Nincs csőd szélén álló szövetkezet, sőt, igen jelentős eredményt tud valamennyi felmutatni. A különbségek, úgy alakultak ki, hogy a leggyengébbnek sincs szégyenkeznivalója, a legjob­bak pedig a jókat szárnyalták túl. A megye fogyasztási és ta­karékszövetkezetei erről a viszonylag magas átlag­­szintről startolnak az el­következendő ötéves terv­időszakba, azaz ezt kíván­ják növelni, összhangban a gyűléseken el­hangzott javaslatokkal. Így summázhatnánk: tovább­­­ha­ladnak az eddigi felfelé ívelő úton. Annál több újszerűség volt tapasztalható a tisztújítás kap­­­csán. A félreértések­ elkerülése végett előrebocsátom, hogy nem menesztették sehol sem az első számú tisztségviselőket. A feladatukat társadalmi munka­ként ellátókat sem, az appará­tusok hivatali vezetőit sem. Az eredmények semmiképpen sem indokoltak volna valamiféle vezetőség-menesztést. Viszont korszerűsítették a vezetősége­ket a megváltozott és növekvő gazdálkodási teendőknek meg­felelően. Ebből következik, hogy aki kimaradt a vezető­ségből, nem biztos, hogy azért maradt, ki, mert munkáját nem látta el. ugyé nem tudta­ volna kellően lelk­U­ru, IVánerfi egyéb közösségi­­­­ szempontok­ miatt. Éppen ezért nagyon természe­tes volt, hogy munkájukért a küldöttgyűlés határozatban mondott köszönetet. Sőt, na­gyobb részük vezetői tényke­désére, ha nem is választott tisztségviselőként, de igényt tart a szövetkezet. A főköny­velőket például nem választot ■­ták be az igazgatóságba. Még azok is kimaradtak belőle, akik szinte kezdettől lelkes, hozzá­értő, áldozatkész munkásai a szövetkezeti mozgalomnak. Ez­ a szövetkezeti demokratizáló­dás egyik megnyilvánulása. A szocialista demokratizmus ki­bontakozása jól megfigyelhető a fogyasztási és takarékszövet­kezetek körében is. A számos egyéb intézkedés után most kezd általánossá válni az az elv, hogy a vezető testületekben — a tagok tulajdonosi viszo­nyát is kifejező testületek­ben — mind kisebb szám­ban legyenek azok, akik­­ egyben hivatali vezetők is. A hivatali vezető — akár el­­nök, akár főkönyvelő — a vá­lasztott vezetőség — és rajta keresztül a tagság — alkalma­zottja. Ebből, következik, hogy a határozatokat nem neki kell hoznia, hanem azok végrehaj­tásáért felelős. Az ügyvezetőt sem mindenütt választották be az igazgatóságba: akad hely, ahol az igazgatósági elnöki funkciót is társadalmi tisztség­­viselővel töltik be. S­zó sincs itt a hivatali vezet mellőzéséről, például a fő­könyvelők esetében, m­int ahogyan egyesek vélték. Az igazgatóságnak kellőképpen kell támaszkodnia a főkönyve­lők tevékenykedésére, ha fo­kozni akarja gazdasági ered­ményeit, márpedig ez szerepel mindenütt a tervben. Ezen nem vitatkozhat senki sem. De azt tudomásul kell venni, hogy a tagsági demokratizmust ez a viszony fejezi ki jobban. A demokratizmus megnyil­­vánulása volt a választási elő­készítés mikéntje is. Régebben a küldöttgyűlésen megválasz­tották a jelölőbizottságot, s aa sebtében összeállította a tiszt­ségekbe javasoltak listáját. Most már a részközgyűléseken megválasztották a jelölőbizott­ságot, és 2—3 hét állt rendel­kezésre a javasoltak listájának összeállítására. Az általános demokratizáló­dással is, valamint a párt nő- és ifjúsági politikájával is szer­vesen összefügg a mostani vá­lasztások egyik jellegzetessége. Az eddiginél sokkal na­gyobb számban kerültek a vezetőségekbe nők, és fia­talok. A bonyhádi fogyasztási szövet­kezet igazgatóságába például a korábbi 2 nő helyett 4 nőt vá­lasztottak. Hőgyészen eddig egy nő sem volt az igazgató­ságban, most hármat beválasz­tottak, Tamásiban az egy he­lyett hármat. Ugyanitt három 30 éven aluli fiatal is tagja lett az irányító testületnek. Mindenütt nőbizottságot vá­lasztottak, s annak elnöke tag lett az áfész, illetve takarék­­szövetkezet vezető testületében. Hogy mindez mennyire idő­szerű volt, arra csupán egy adat. A fogyasztási és takarék­­szövetkezetek dolgozóinak többsége nő, az áfész-ek tevé­kenységéhez legközvetleneb­bül e nők, a háziasszonyok, a családanyák mindennapi munkája kapcsolódik, mert hi­szen többnyire ők a bevásár­lók, és a szolgáltatások na­gyobb részét is ők veszik igénybe. Mindössze egy igazgatóság összetételében nem történt vál­tozás az újjáválasztás során. Se a nők, se a fiatalok javára. Ez azonban mit sem változtat a megye összképén: az áfész- és takarékszövetkezeti mozga­lomban ésszerűen, időszerűen korszerűsítették a vezetőséget. BODAIFEKEVC kiléptek a terepre a tartalékosok A tantermi foglalkozások­­ után a tereptani feladatok végrehajtásához érkezett el a tartalékos tisztek, tiszthelyet­tesek tájékoztató oktatása. A tereptani feladatok lehe­tő legjobb megoldása, végre­hajtása azért is fontos, mert a THV — a tartalékosok hon­védelmi versenye­s szabály­­zata megváltozott: a változás a tartalékos tisztek parancs­noki munkáját helyezi előtér­be. A terepen való foglalkozá­soknak azért is tulajdoníta­nak az eddigieknél nagyobb fontosságot, mert a szeptem­berben sorra kerülő országos THV-versenyen a Tolna me­gyeiek az eddigieknél jobban szeretnének szerepelni , és ez nagyon sokban múlik a tereptani feladatok kifogásta­lan végrehajtásán.

Next