Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-01 / 179. szám
A finn—NDK diplomáciai kapcsolatok felvételének előkészítése céljából Kurt Nier (jobb oldalon) nagykövet vezetésével NDK-delegáció érkezett Helsinkibe. Kép: a küldöttségét a repülőtéren Faut Gustafsson nagykövet fogadta. Támadtak az angol csapatok Belfastban és Londonderryben London, Patak Károly, az MTI tudósítója jelenti. Az angol csapatok hétfőn hajnalban megtámadták Belfast és Londonderry barikádokkal elzárt kerületeit. Egy hétig tartó csapatösszevonások, nagy páncélos erők átdobása után a 21 000 főre felduzzasztott alakulatok négy órakor hatoltak át a republikánus érzelmű lakosság és az IRA ideiglenes szárnya által gyakorlatilag önállóvá tett belfasti Ballymurphy, Andersonstown, New Lodge és Ardoyne kerületek határai mögé, Londonderryben pedig a ma már világszerte emlegetett Begside és Creggad negyedbe, az úgynevezett „Szabad Derrybe”. A bevonuló katonák hozzáláttak az IRA „provot” által emelt műszaki zárak eltávolításához. Földgyalukkal takarították el a kőből, autóroncsból, gerendákból, szögesdrótokból ácsolt barikádokat. Az angol katonai főhadiszállás az észak-írországi Lisburn városban a reggeli órákban közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben azt állította, hogy a brit erők „sikerrel befejezték az akciót”. Veszteségadatokat csak Londonderryben hoztak nyilvánosságra. Az adat meglepően enyhe: a katonák — úgymond — öt „terroristát” találtak el. A brit hivatalos szervek szerint az angol erők csak szórványos ellenállásba ütköztek. Whitelaw hajnali öt órakor helikopteren a lisburni főhadiszállásra repült és tájékozódott az események alakulásáról, ezután telefonon számolt be Edward Heath kormányfőnek. Reggel a BBC rádiónak adott nyilatkozatában Whitelaw nagy gonddal hangsúlyozta, hogy az akció mindkét fél szélsőségesei ellen egyaránt irányul. Tisztázta, hogy nemcsak a barikádok lerombolásáról, hanem az IRA gerilláinak felszámolásáról van szó. Folyik a ratifikációs eljárás a Szovjetunióban . Moszkva (MTI). A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége megvizsgálta a Szovjetunió Minisztertanácsának előterjesztését a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a rakétaelhárító rendszer korlátozásáról kötött szerződés ratifikálásáról és az előterjesztést véleményezés céljából a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa külügyi bizottságai elé utalta. — A szerződést — mint ismeretes — 1972. május 26-án írták alá Moszkvában. McGovern ígéris Ha megválasztják 90 napon belül kivonja az amerikai csapatokat Nem lennék meglepve, ha Nixon elnök még a választások előtt lépéseket tenne a vietnami háború befejezésére — ’ mondotta McGovern szenátor, az amerikai demokrata párt elnökjelöltje az U. S. News and World Report című hetilapnak adott interjújában. McGovern rámutatott arra,hogy az elmúlt négy év mészárlásával az Egyesült Államok semmit sem ért el, és ami a tárgyalásokat illeti, akár négy évvel ezelőtt is kivonhatták volna a csapatokat Vietnamból, vagy ott tarthatják őket még öt évig — „az eredmény nagyjából ugyanaz lesz”. Ismét megerősítette azt a korábbi kijelentését: ha megválasztják az Egyesült Államok elnökévé, 90 napon belül kivonja az amerikai csapatokat Vietnamból, három év alatt 30 milliárd dollárral csökkenti az éves katonai költségvetést, megszünteti a munkanélküliséget, végrehajtja adó- és népjóléti reformját. A szenátor hangsúlyozta : az amerikai csapatok kivonása után az indokínai országok „némelyike a kommunista, némelyike a szocialista utat, vagy e kettő összekapcsolását választhatja. Ezt a kockázatot azonban vállalnunk kell”. Az amerikai néppárt St. Louisban megtartott kongresszusán önálló elnökjelöltet állított a novemberi választásokra, mégpedig Benjamin Spockot, a világhírű gyermekorvost és háborúellenes közéleti személyiséget. A tavaly létrejött párt alelnök jelöltje Julius Hobson néger tanító. A párt választási programja előirányozza az indokínai beavatkozás haladéktalan felszámolását, a külföldi amerikai támaszpontok bezárását, az alacsony jövedelmű családok megsegítését. ,■» ‘ ' Ehan felvilágosításokat kér Waldheimtől Az izraeli kabinet ülésén Golda Meir könnyebb influenzája miatt Jigal Allan miniszterelnök-helyettes elnökölt. Ehan külügyminiszter közölte, hogy felvilágosításokat kérnek Kurt Waldheim ENSZ-főtitkártól, egy nyugatnémet rádiónak adott nyilatkozatáról, amelyben a Biztonsági Tanács emlékezetes 1967-es határozatáról beszélt. A főtitkár szerint a határozat valamennyi megszállt terület kiürítésére szólította fel Izraelt. Visszavonják az indiai és pakisztáni csapatokat Új-Delhi (MTI). Az új-delhi sajtó vasárnapi jelentése szerint India és Pakisztán augusztus 9-től kezdi meg csapatainak visszavonását azokról a határmenti területekről, amelyeket a decemberi háború során megszálltak. Mindenütt helyreállítják a régi határvonalat, kivéve Jammu és Kasmír térségében, ahol a szimlai megállapodás értelmében további intézkedésig a helyükön maradnak a csapatok. A csapatok visszavonása után a két ország felújítja a több mint egy év óta megszakított polgári légiforgalmat. Ez ügyben még előzőleg tanácskoznak egymással a két ország illetékesei. Hazaérkezett Nemes Dezső Nemes Dezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, aki az MSZMP Központi Bizottsága képviseletében részt vett az európai kommunista és munkáspártok párizsi értekezletén, vasárnap hazaérkezett. A Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője fogadta. (MTI) Ülést tartott a SZOT elnöksége A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége hétfőn ülést tartott. Többek között foglalkozott a vállalati és üzemi szakszervezetek jog- és hatáskörének érvényesüléséről előterjesztett jelentéssel. Megtárgyalta a kivitelező építőiparban meghonosított szakszervezeti és üzemi demokratikus módszerek kedvező és kedvezőtlen tendenciáit. Megállapították többek között, hogy az építőiparban a szakszervezeti vezető testületek a lehetőségekhez képest éltek a részükre biztosított jogokkal, s a demokratikus vezetési módszerek erősítésével fejlődött az üzemi demokrácia. Gyakoribb és közérthetőbb a dolgozók tájékoztatása, s elsősorban a vállalatok vezetői fontos politikai kérdésnek tekintik a munkások véleményének meghallgatását, s a közös tanácskozásokat. Az építőipari vállalatok gazdasági és szervezeti felépítésében azonban a jogok és hatáskörök még nincsenek kellően decentralizálva, s ez a körülmény nehezíti a munkahelyi demokrácia erőteljesebb kibontakozását. (MTI) :, Diplomáciai kapcsolat hazánk és Ruanda között A Magyar Népköztársaság és Ruanda Köztársaság kormányai a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésének óhajától vezéreltetve, a nemzetközi téren és a kétoldalú kapcsolatokban megnyilvánuló fokozott együttműködés érdekében elhatározták diplomáciai kapcsolat létesítését a két ország között nagyköveti szinten. Szadat Líbiába utazott nőkkel. A tárgyalások homlokterében minden bizonnyal Kadhafinak a két ország teljes egyesítésére tett februári javaslata áll majd, amire nézve Szadat akkor öthónapos gondolkodási időt kért. Ezenkívül nyilván áttekintik a legújabb egyiptomi és líbiai belső fejleményeket, valamint az általános közel-keleti helyzetet. A líbiai vezetés nagy hangsúlyt helyez az arab erők összefogására. Ezen belül a két szomszédos ország egyesítését a megszállt területek felszabadítása szempontjából az arab források mozgósításának fontos eszközeként tekinti. Ennek megfelelően a líbiai tömegtájékoztató szervek már napok óta látványos kampánnyal készítették elő a tobruki csúcstalálkozót. A lapok jó előre történelmi jelentőségűnek nevezték a tárgyalásokat, a líbiai rádió pedig kijelentette, hogy „az egység az egyetlen megoldás minden más olyan megoldás kudarca után, amelynek célja a cionista agresszió leküzdése”. Szadat egyiptomi elnök tanácsadói népes kíséretével, a líbiai Tobrukba utazott, hogy több napos politikai konzultációt tartson Kadhafi líbiai el Folytatódik az angol dokkmunkások sztrájkja Továbbra is szokatlanul csendesek az angol kikötők: a szigetország 42 ezer dokkmunkása folytatja sztrájkját. A kikötői rakodók biztosítékokat követelnek, hogy a munka korszerűsítése és a konténeres szállítás bevezetése nem fenyegeti majd állásukat. A brit kikötőkben mintegy hatszáz különféle nemzetiségű hajó vesztegel, s a kapitányok hiába vezényelnék járművüket holland, francia vagy belga kikötőkbe: az ottani dokkmunkások már a múlt héten közölték, hogy nem hajlandók a brit dokksztrájk miatt „átirányított” hajókat kirakni. Az angol nyomdaipari dolgozók úgy tervezték, hogy ma, a kikötői rakodómunkások támogatására, szimpátiasztrájkot tartanak, az elhatározást azonban a vezetőség megváltoztatta, ezért ma minden brit lap megjelent —I I■ ■■■ I u ............in I — s: ' Megalakult az új görög kormány A görög hivatalos közlöny jelentése szerint szombaton lemondott Papadopulosz miniszterelnök öt személyi tanácsadója a kabinetfőnöki irodában viselt állásáról. A görög sajtó úgy kommentálta ezeket a személyi változásokat, hogy a politikai irányvonalat aligha módosítják. Georgiosz Papadopulosz régens vezetésével hétfőn délelőtt megalakult az új görög kormány. A kabinet 22 tagja a déli órákban letette a hivatali esküt. A kormány 9 új tagja közül ketten — Szpiridon Kacotasz és Kleantisz Danialosz — tagjai voltak az 1967. áprilisában lezajlott államcsíny után feloszlatott képviselőháznak. Az előzőt a miniszterelnök mellett működő államtitkár az utóbbit a gazdaságügyi államtitkár posztjára nevezték ki. (MTI) Schröder sajtóértekezlete Minél előbb, mégpedig mindenképpen a rendkívüli parlamenti választások előtt diplomáciai kapcsolatokat kell létesíteni az NSZK és Kína között — követelte hétfő déli sajtóértekezletén Gerhard Schröder, a CDU helyettes elnöke, a szövetségi gyűlés külügyi bizottságának vezetője. Az ellenzéki jobboldali politikus szombaton tért vissza kéthetes kínai utazásáról, amellyel a pekingi kormány meghívásának tett eleget. Pekingben — folytatta — Csou En-laj miniszterelnökkel, és más vezető politikai személyiségekkel tárgyalt. A kínai—nyugatnémet kapcsolatok mellett Schröder szerint kitértek az Egyesült Államok politikájára, a nemzetközi helyzetre, a gazdasági kapcsolatokra és „véleményt cseréltek a Szovjetunió politikájáról” is. A keleti szerződésekről és a nyugat-berlini rendezésről Schröder szűkszavúan csak annyit mondott, hogy Kína tudomásul veszi a tényeket, a kialakult status quot