Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-28 / 255. szám

Mi várható vasárnap? NB/I. B. Szekszárdi Dózsa—Dorogi AC. : Az NB/II. nyugati csoportjában 5 m­érkőzést játszottak egymással. A Dózsa kétszer nyert, Dorogon 3:2, egyszer pedig Szekszárdon 3:1 arányban. 1969. tavaszán gól nélküli eldöntetlen született a szekszárdi mérkőzésen, az őszi visszavágón 2:1-re a bányászcsapat nyert. Az NB/I. B-ben Dorog 1967-ben a 16., az 1971—72. évi bajnokságban a 12. helyet szerezte meg. A jelenlegi bajnokság során hat vidéki talál­kozóján 5 pontot gyűjtött a doro­gi gárda, nyert a Ganz-MÁVAG ellen, döntetlent harcolt ki Eger­ben, Győrben és a Bp. Spartacus otthonában. A dorogi együttes ki­­lencgólos csatára, Laczkó áll a góllövőlista élén. Kiss János edző a Dózsa vár­ható esélyeiről a következőket mondta: — Kitűnő eredményeket értek el a dorogiak, a mezőny egyik legjobb csatársorával ren­delkeznek. Ennek ellenére bízom abban, hogy a szekszárdi közönség jó mérkőzést lát, mert itthon akarjuk tartani mindkét bajnoki pontot. Sajnos Korner, aki hetek óta kitűnő formában játszott, a hét első három napján orvosi meg­figyelés alatt állt. A védelem egyik kulcsjátékosa ugyanis gyomorbán­­talmakkal küszködik. Nagy vesz­teség érné csapatomat, ha Korner vasárnap nem lehetne a kezdő li­ft en. NB/I. Máza-Szászvár—Tamási MEDOSZ: Az újonc fornádiak számára ke­vés örömet hozott eddig NB/III-as szereplésük. Kilenc mérkőzésen 6 pontot gyűjtöttek és az utolsó he­lyezett Lábod után nekik van a legrosszabb gólkülönbségük. Ide­genben még pontot sem sikerült szerezniük. Ezzel szemben a bá­nyászegyüttes az őszi idényben nagyszerűen helytáll, listavezető helyezését vasárnapi újabb győ­zelmével továbbra is megerősít­heti. Paksi Kinizsi—Steinmetz SE: Első alkalommal találkozik a két csapat. A Kinizsi októberi négy mérkőzésén 7 pontot gyűjtött, a csapat formája felfelé ível. A pé­csi együttes igen mérsékelt kezdés után szintén forma javulást árult el utóbbi találkozóin. A harcos felfogásban pályára lépő küzdeni akarására feltétlenül szükség lesz a „rakkolós” vendégcsapat elleni győzelem megszerzéséhez. Pécsi EAC—Nagymányoki Bri­kett: 1969. óta 7 bajnoki mérkőzést vívtak egymás ellen, a győzelmek aránya 3:2 az egyetemisták javá­ra. 1970 tavaszán Pécsett és tavaly ősszel Nagymányokon 1:1-es dön­tetlent hozott összecsapásuk. A jelenlegi bajnokságban hat pont választja el a két csapatot, igaz ugyan, hogy a PEAC egy mérkő­zéssel többet játszott. Nehéz 90 perc vár a Pécsre utazó Brikett SK legénységére. MEGYEBAJNOKSÁG Kisdorog—Dombóvári Szöv. SK.i Korábbi 8 összecsapásukból Kis­dorog kétszer, Dombóvár három­szor került ki győztesen. További három alkalommal döntetlent ját­szottak. Az előző fordulóban mindkét csapat nyert, a dombó­váriak azonban adósak maradtak a jó játékkal. A kisdorogiak az esélyesebbek, bár tavaly ősszel 4:0-ás vereséget szenvedtek a Szöv. SK-tól, saját pályájukon. Szedres—Tamási: Az elmúlt négy évben lejátszott 8 mérkőzésük győzelmeinek aránya 4:4. Tamási­nak eddig csak egyszer sikerült győzelemmel hazatérni Szedresből: 1969. tavaszán 3 :1-re nyertek. Va­sárnap mindketten vereséget szen­vedtek, 9. találkozójukat is há­romesélyesnek ítéljük meg. Simontornya—Tolna : A megye­bajnokság 12. fordulójának rang­adója. 1967. óta tízszer játszottak egymás ellen, ötször Tolna és há­romszor a BTC nyert. Simontor­­nyán 1968 és 1971. őszén 1 :1-es döntetlennel ért véget találkozó­juk. Az elmúlt vasárnap egyaránt 2:0-ás győzelmet szereztek, a tol­nai csapat játéka ennek ellenére sem volt meggyőző. Nagy küzde­lem, élvezetes játék várható. Tip­pünk: x: 1. Bölcske—Bonyhádi Vasas: A pá­lyaválasztó bölcskeiek három hét óta hullámvölgyben vannak, utol­jára október első vasárnapjén győztek. A 14 pontos Bonyhád csa­tárai 11 mérkőzésen 38 gólt szerez­tek, a védelem viszont a legke­vesebbet kapta. Nagy forma­javu­lásra lenne szüksége a­­ hazaiak­nak, hogy mindkét pontot otthon tartsák a Vasas ellen. Tengelic—Alpári SE: 1967. óta a szekszárdi csapat egyszer sem tu­dott győzni Tengelicen, 1968 és 1970 tavaszán 3:3-as, illetve 1:1-es dön­tetlennel sikerült pontot rabolni ellenfele otthonából. Annak elle­nére, hogy a hazai együttes őszi szereplése igen rapszodikus, ez­úttal a találkozó esélyeseként lép pályára. Dombóvári VSE—Ma­jos: Az elő­ző fordulóban „nyikorgott” a DVSE gépezete Szekszárdon és csak kapushibából szerezték meg a két pontot. A nagyobb rutin és a hazai pálya előnye a dombó­váriak sikerét ígéri az újonc Ma­­jos ellen. A vendégcsapat „pont­rablása” a forduló meglepetését jelentené. Dunaföldvár—Hőgy­ész: Korábbi hat összecsapásukból a hazaiak háromszor, a vendégek kétszer ke­rültek ki győztesen. 1971. őszén megosztoztak a pontokon. A két sereghajtó egyenlő játékerejét te­kintve a mérkőzést háromesélyes­nek tippeljük. — FEKETE — Sportműsor SZOMBAT: Kosárlabda: Szekszárdon, a Zrínyi ut­cai általános iskola ■> tornatermében 13 órától Országos Ifjúsági Kupa megyei döntő. Röplabda: Őcsény—Szekszárdi ITSK (férfi) 15 óra. V: Meglécz. Kézilabda CSK: A Hőgyészi Helyi­­ipar (férfi), valamint az Ozorai Tsz SK női csapata Győrben mérkőzik az országos elődöntőn vesz részt. Kézi­­labda-osztályozó Szekszárdon a váro­si sporttelepen. 13.30 Kisdorog—Gyönk, Pálfa—Iregszemcse (női). 15 óra: Ireg­szemcse—Kisdorog, Pálfa—Dombóvári Szöv. SK (női). Sakk: Szekszárdon 14 órakor kezdő­dik a Szekszárd Kupa villámverseny. VASÁRNAP: Kézilabda CSK: Győrött az országos elődöntőn folytatja szereplését a Hő­­gyészi Helyiipar férfi- és az Ozorai Tsz S.­ női csapata. Osztályozó mérkőzések Szekszárdon: 8,30: Gyönk—Máza-Szász­­vár (férfi), Dombóvári Szöv. SK—Kis­dorog (női), Gyönk—Iregszemcse (női). 10: Iregszemcse—Dombóvári Szöv. SK (női). 11,30: Pálfa—Gyönk (női). 12: Máza-Szászvár—Gyönk (férfi). 13,15: Dombóvári Szöv. SK—Gyönk (női), Kis­dorog—Pálfa (női). Kézilabda MNK: Nők: Szekszárdi Vasas—Bonyhád 10. V: Kerekes­ Mözs—Sz. Kórház 9. V: Somogyvári. Simontornya—Ozora 14. V: Róth. D. Kesztyű—Kocsola 12. V: Bucher. Paks—Sz. Bőrdíszmű 11. V: Tö­rök. Férfiak: Mözs—Alpári SE 10,30. V: Somogyvári. Sz. Szöv. SK—Fadd 10. V: Barna. Simontornya—Iregszemcse 15. V: Róth. Dombóvár—Hőgyész 10. V: Kinczli. Paks—Dunaföldvár 10. V: Török. Röplabda: Báta—Szekszárdi Építők (férfi) 9. V: Istenes. Nők: Medina— Sóagárd .9. V: Babai, Őcsény—Kakasd 9. V: Meglécz. Kosárlabda: A Szekszárdi Vasas NB/II-es női csapata a Zrínyi utcai ál­talános iskola tornatermében a Ker­tészeti Egyetem csapatát fogadja 11 órakor. NB­ III: Szekszárdi Vasas II.­* Dombóvári VSE (női) 12,15. Bátaszéki VSK—Kaposvári Gazdász (férfi) 10. Bátaszéki VSK—Pécsi Sportiskola (női) 11,15. Mohács—Bonyhádi Cipő (női) 9,30. Mohács—Bonyhádi Cipő (férfi) 11. Pécsi Tanárképző—Paksi Kinizsi 10. (női). Asztalitenisz: Bonyhádon az 1. u. iskolában 8.30-tól járási bajnokság. Teke: Területi bajnokság: A Szek­szárdi Szövetkezet csapata Kaposvárott a Spartacus ellen mérkőzik. A Mára- Szászvári Bányászhoz a Kaposvári Fáklya utazik. A Dombóvári Szövetkezet együttese szintén Kaposvárott a Közút ellen mérkőzik. Sakk: Folytatódik Szekszárdon a EfflL, Szekszárd Kupa villámverseny. Labdarúgó NB/I. B: A Szekszárdi Dózsa a Dorogi AC csapatát fogadja 14 órakor. V: Hámori. Labdarúgó NB/III.: A Máza-Szászvári Bányász 14 órakor a Tamási MEDOSZ ellen mérkőzik a szászvári pályán. V: Szloboda. Pakson a Kinizsi ellenfele a Steinmetz SE. Kezdés: 14 óra. V: Förhécz. A Nagymányoki Brikett Pécs­­újhegyen az egyetemisták ellen mér­k­őzik­ WTO-kor. V: Zsalaka, ________ -----------------­Labdarúgó magyebajnokság: Kisdo­rog­—D. Szöv. 14. V: Takács J. Szed­res—Tamási 14. V: Takács Gy. Simon­­tornya-’­1-Tolna 14. V: Csordás. Bölcs­ke—Bonyhád 14. V: Sebestyén. Ten­gelic—Sz. Alpári 14. V: Bihari. Domb. VSE—Majos 14. V: Pataki. Sz. Dózsa II.—Bátaszék 12. V: Tolnai. Dunaföld­­vár—Hőgyész 14. V: Farkas A. Labdarúgó megyei B. osztály: Bo­gyiszló—Báta 14. V: Andlfinger. Gyönk —Pálfa 14. V: Dravecz, Győré—Cika 14. V: Király. Sz. Építők—Zomba 10,30. V: Stumpf. Sióagárd—Ozora 14. V: Bencze I. Kölesd—Nagydorog 14. V: Pozsonyi. Fadd—Pincehely 14. V: Török. Labdarúgó megyei II. osztály: Tolna­­némedi—Aparhant 14. V: Kleiber. Decs—Iregszemcse 14. V: Bíró. Mado­­csa—Gerjen­y 14. V: Kiss I. Szakcs— Dombóvár 14. V: Szőts. Gy. Kajdacs— Izmény (Nagydorogon) 14. V: Paulai. Tevel—Mucsfa 14. V: Haáz. Kocsola— öcsény 14. V: Pozsonyi. Döbrököz— Dunaszentgyörgy 14. V: Havasi. Járási labdarúgó-bajnokság: Sár­pilis—Alsótengelic 10,45. V: Váncsa. Harc—Németkér 14.. V: Kovács. Paks II.—Alsópél (?). Várdomb—Kajmód 14. V: Tenez. Pusztahencse—Dunakömlőd 14. (?). Kéty—Kalaznó 14. V: Köröndi. Máza-Szászvár II.—Kakasd 14. V: Nagy A. Börzsöny—Závod 14. V: Csoboth. Felsőnána—Bonyhádvarasd 14. V: Ta­más, Tabód—Nagymányok 14. V: Jakab. H­ÍREK Ozora megóvta a Fadd—Ozora megyei B osztályú felnőtt labda­rúgó-mérkőzést. A megyei labda­rúgó-szövetség az óvást október 30-án tárgyalja. A Dombóvári Szövetkezeti Sportkör is megóvta a Bátaszék elleni 3:3-as döntet­lennel végződött felnőtt megye­­bajnoki mérkőzést. Ezt az óvást viszont addig nem tárgyalja a szö­vetség, míg Dombóvár nem mu­tatja fel az óvási díjról szóló be­fizetési szelvényt. A paksi járási TS elkészítette a járás területén működő sport­körök közgyűlésének menetrend­jét. A járásban 16 helyen kerül sor sportköri közgyűlésekre, ahol az egyesületeket patronáló tanács­tagok is részt vesznek. • A november 5-ére kisorsolt lab­darúgó-mérkőzéseket valamennyi osztályban november 6-án kell lejátszani. Amennyiben — közös megegyezéssel — a csapatok et­től eltérnek, úgy az új időpontot október 30-án 16 óráig a játék­vezető-küldés időpontjáig jelent­sék az egyesületek, mert ezt kö­vetően már módosítani nem tud . JBo Az eddig legnépesebb sak­kverseny Szekszárdon Ma és holnap kerül lebonyolí­tásra a III. Szekszárd Kupa vil­lámverseny. Az 1970-ben alapított verseny évről évre népszerűbb. Míg az elsőn 22, a másodikon 57, az idén már 100 feletti létszámmal kerül megrendezésre. Az alapító versenyen részt vevő Dunaszekcső és a Szekszárdi Vasas csapata mellett az ország távoli vidékei­ről is érkeznek résztvevők. A ku­pavédő Kiskunhalasi MEDOSZ csa­pata mellett eljönnek a versenyre Hódmezővásárhely, Kisvárda, Nagykanizsa, Kecskemét, Mező­hegyes versenyzői, és összemérik tudásukat a Tolna megyei ver­senyzőkkel. A sikeres szervezés eredményeként megvalósulhat a verseny eredeti célkitűzése, sport­baráti kapcsolatok kialakítása, a város sakkéletének fellendítése* és egy nemes és szép sport nép­szerűsítése. _.i . ’ A verseny ma M órakor kez­dődik, és holnap • órakor foly­tatódik és 11 körül fejeződik be. A sakkszerető érdeklődőket a rendező sakkszövetség ezúton is meghívja a verseny megtekinté­sére, és a Szekszárdi Vasas ver­senyzőinek buzdítására. Vendége­inknek pedig jó szórakozást, szép versenyt és kiváló eredményeket kívánunk. HL A bonyhádi ÁFÉSZ azonnali belépéssel felvételt hirdet a g­yörei 29. sz. vegyesbolt­ba. BOLTVEZETŐI ÉS ELADÓI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Az egység havi forgalma: 200­ M Ft Munkabér kol­lektív szerződés szerint. Lakást nem biztosítunk. , (394) Ügyeletek ORVOSI ÜGYELET: Szekszárd oai, a Hunyadi u. 2. szám alatti gyer­­mekkörzeti orvosi rendelőben ál­landó orvosi ügyelet van, naponta este 7-től, reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Harc, Sidagárd és Szálka közsé­gekre is. Telefon: 12,—122. Dombóvárott, a központi orvosi ügyelet mindennap 19 órától más­nap reggel 7-ig, szombaton 13 órától vasárnap reggel 7-ig, vasár­nap reggel 7-től, hétfőn reggel 7-ig tart. Az ügyelet helye: a kórház bőrgyógyászati szakrendelési helyi­sége. A körzeti orvosok este 7-től, illetve vasárnap és ünnepnapokon csak az ügyeleti helyen találha­tók. Házhoz hívás is itt jelenthető be. Telefon: 13—67, vagy a 141—52 telefon 186-as mellékén. Bonyhád, Kakasd és Lengyel körzetben dr. Csullag József fo­gadja a hét végén a betegeket (Bonyhád, Bérezd Mór u. 49. Te­­lefon: 80.). Máza, Nagymányok és Győré körzetben dr. Molnár Ferenc ügyel (Máza). Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kéty és Zomba körzetben dr. Gyulai László fogadja a betegeket. (Hő­­gyész, telefon: 30.). ÁLLATORVOSI ÜGYELET : Szek­szárdon az állatorvosi ügyeletet dr. Rappai József (Szekszárd, Ady u. 18. T. 12—373) látja el. Az ügyelet kiterjed Szekszárd, Szálka, Őcsény és Harc területére. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a 11/1-es gyógyszertár végzi (Széchenyi u.). Bonyhádon, Domb­óvá­rott, Pak«­som és Tolnán a helyi két gyógy­szertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli ügyele­tet tart még Bátaszék, Hőgyész, Dombóvár, Nagydorog és Tamási gyógyszertára. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.1» : lányok, asszonyok. *.42: Zino Francessatti és Clifford Cur­­zon lemezeiből. 10.05: A Szovjet Széppróza Hetei. 10.45: Operák­ból. 12.20: Zenei anyanyelvünk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Melódiakoktél. 13.50: Régi tan­könyv. 14.00: Kórusok. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25 : Új Zene Újság. 15.05: Petőfi-kalendárium. 15.10: Csak fiataloknak. 16.00: 16­ óra. 17.30: Zenés irodalmi össze­állítás Balassi Bálintról. 18.00: Kerti muzsika — Zebegényben. 19.30: Friderika. Részletek. 20.10: Holnap közvetítjük. 20.30: Gózon Gyula-est. 21.30: Népi ze­ne. 22.20: Beat. 23.05: Századunk zenéjéből. 0.10 : Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: A szép Heléna. Részletek. 9.03: Nóták. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 11.50: „Jelképek erdején át.. .” 12.45 : Pedagógusklub — Óbudán. 13.03: Operafelvételekből. 13.40: Orvosokkal. 14.00: Gyermek­­rádió. 14.30: Bajnoki labdarúgó­­mérkőzésekről. 14.90: Éneklő if­júság. 15.00: Grieg: Zongoraver­seny. 15.30: Hogyan tovább? 15.50: Polkák. 16.05: Népzenei Magazin. 16.45: Egyiptomi mozaik. 17.00: Az élő népdal. 17.10: Beethoven: G-dúr zongora trió. 17.30: Az U. Dózsa—Komló és a Csepel— ZTE mérkőzésről. 17.52: Polkák. 18.15: Kíváncsiak klubja. 19.12: Új könyvek. 19.15: Händel: g-moU concerto grosso. 19.35: Lát­tuk, hallottuk. 20.30: Verdi: Macbeth. 22.45: Néptáncok. 23.16: Rrizmus és melódia. ‘ t ' URH ! ' ' jpJMTv' 12.23: Zenekari muzsika. 1S.37: André Chénier. Részletek. 14.45: Kamarazene. 16.06: Stúdióhang­verseny. 16.45: ötórai tea. 18.10: Pódiumon a romantika. 19.45: Művészlemezek. 21.00: Dzsessz. 21.42: ÚJ lemezeinkből. TELEVÍZIÓ .1­­ 9.30: Téka. 10.00: A gyilkos a Wembley stadionban van­­. 10.50 : Nyugdíjasok műsora. 13.55: Sal­gótarjáni Bányász—Videoton baj­noki labdarúgó-mérkőzés. 15.55 : Asszonyok mesélik. Tévéfilm. (14 éven felülieknek!) 17.15: Anten­na. 17.55: Hírek. 18.00: Műemlék­­védelem IV. 18.25: Három nyomo­zó naplója. Rövidjátékfilm-soro­­zat­­. 18.55: A lipcsei „Bach" énekverseny győztesei (Színes !) 19.15: Cicavízió. (Színes!) 19.30: Tv-híradó. 20.00: A perceim meg vannak számlálva. 20.05: Charles Aznavour műsora (Színes!) 21.00: Magyar költők Petőfiről. 21.30 : Férfiak mesélik. Tévéfilm. (16 éven felülieknek )) 23.00: Tv-hír­adó — 2. JUGOSZLÁV TV 1. műsor. 14.45: Belgrádi népzenei feszti­vál. 15.15: Kézilabda: Zagreb— Crvenka. 16.30: Kosárlabda: Olim­­pija—Lokom­otíva. 18.15: Gyermek­korom hőse. 19.15: Színház a ház­ban. 20.30: Montreux rózsája. 2118: Hantra — jugoszláv játékfilm. 2. műsor. 1 S. 20.30: Mindenkitől, akit szeret«­tem. Humoros adás. 21.30: Huszon­négy óra. 21.40: Dokumentummű­sor. 22.10 : A zenélés öröme. 1. műsor: OSZTRÁK TV 15.00: Kicsinyek műsora. 16.35: Skippy, a kenguru. 16.00: Mi le­szek, ha nagy leszek? 17.00: Se­­nior-klub. (40.) 18.00: Heti maga­zin. 18.25 : Jó éjsza­kát, gyerekek! 18.30: Kulturális specialitások. 19.30: Tv-híradó. — Sporthíreik 20.15: Virt Bach és Dietmar Schön­herr showműsora. 21.50: Sporthí­rek. — Tv-híradó. 22.30: Éjszakai filmvetítés: Jesse James. 2. műsor. 16.15: Operett. Zenés film. 18.99: Panoráma. 19.00: A muzsika örö­me. II.30: Tv-híradó. 20.06: Sport­hírek. 20.15: Therese Raquin.­ Film. 21.50: Kulturális speciality­ sok. 22.15: Tv-híradó. MOZI BONYHÁD : A rend gyilkosai. (Francia film.) DOMBÓVÁR: Az oroszlán téka( (Angol film.) DUNAFÖLDVÁR: Fuss, hogy utolérjenek... (Magyar film.) PAKS: Jefferson utolsó menetei (Amerikai film.) (14.) SZEKSZÁRD : Harminckét ne­vem­ volt (Magyar film.) TAMÁSI: A jövő emlékei (NSZK-film.) TOLNA: A Zeppelin (Angol tu­m) PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszárd­ban az október 20-tól érvényes piaci fogyasztói irányárak: burgo­nya gül 3.50, rózsa fajta 3.20, ella burgonya 2.70, takarmányburgonya 1.30, vöröshagyma 3.30, 3,—, vörös­hagyma Ula 6,—, 5,—, fokhagyma 18,—, 12,—, vöröskáposzta 3.60, fe­les káposzta 2.—, 1.60, kelkáposzta 2.40, 1.80, karfiol tisztított 5.—, 4.20, paradicsom 8.50, 6.50, paprika 9.—, 6,—, ph­itaminpaprika 9.—, 6.60, paprika hegyes piros 7.20, cseresz­nyepaprika 10.—, kocsolai paprika 8.—, 6.50, zöldbab 7.20, 6.10, főző­tök 2.20, 1.10, karalábé 2.50, 2.—, sárgarépa 2.60, 2.20, gyökér 5.50, 4.40, zeller 5.—, 4.—, cékla 2.20, 1.50, torma 12.50, fekete retek 2.—, paraj 4.50, dughagyma IV. fajta 8.80, zsi­­ka fajta 7.20, sütőtök 2.—, piros al­ma 8.—, 5.40, 4.80, 3.50, fehér alma 4.50, 4.—, 3.—, nemes körte 8.50, 6.—, birsalma és­­ körte 5.—, cse­megeszőlő 10.—, 8.—, étkezési bor­szőlő és otelló 8.—, 6,60 forint kilója. VEGYÉSZTECHNIKUSOKAT legalább 5 éves gyakorlattal művezetői beosztásba felvesz hidasi munkahelyre a Budapesti Vegyiművek Hidasi Gyáregysége, HIDAS­­ Jelentkezés személyesen vagy levélben (3Î9)

Next