Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-19 / 115. szám

u «•ATDC " Négy megye közös akciója Ellenőrzés közútjainkon Ahol sok a vendég, nagy a felfordulás — megmondható­ja ennek minden háziasszony. Persze, más az otthon, más a közút, — ilyenképp ez utób­bin az előbb említett össze­függés érvénytelen... A hét derekán a Tolna megyei rend­őrök és önkéntes segítőik Ba­ranya, Bács és Somogy me­gyéből érkezett kollégáikkal tartottak megyénkben közös ellenőrzést. Aligha véletlen, hogy ez alatt az idő alatt em­lítésre méltó baleset egy sem történt. Mielőtt a vendég és a „ha­zai” rendőrautók serege ki­vonult a megyei közlekedés­rendészet udvaráról, a fotós igyekezett megnyerni az osz­tályvezetőt: állítaná egy sor­ba a járműveket. — Állíthatnám éppen, — vi­szonozta az alezredes — de minek? Nem az a fontos, há­nyan vagyunk, hanem az, ho­gyan dolgozunk. A rendőrök meg arra voltak kíváncsiak, hogyan „dolgoz­nak” a közlekedés résztvevői. Az előbbi idézőjel talán fö­lösleges is, hiszen járművet vezetni valóban: munka. Az FJ 09—90 forgalmi rend­számú billenőplatós teherautó vezetője nem vívott ki elis­merést. Kocsiján előre meg­kevert beton, hosszú geren­dák — és egy munkás a ge­rendákon. — Nem röstellnék gyalogol­ni — így a férfi. — De itt kell ülnöm, nehogy leessenek a gerendáin A faanyag, a beton „mezít­láb", azaz bizonylat nélkül kocsizik. Ha útitársai nem vol­nának becsületes emberek, könnyen lophatnának belőle. A teherautó vezetője ellen­vetés nélkül veszi tudomásul, hogy feljelentés lesz a dolog­ból. Pár perccel később vi­szont az LI 17—72-es rendszá­mú motorkerékpár vezetője némi méltatlankodással fo­gadja a rendőri intézkedést, amiért nem adott elsőbbséget a kijelölt átkelőhelyen a gya­logosnak. Az effélék még —­ köznyel­­ven szólva — istenes egerek. Kínosabb, ami Kovács Ist­vánnal, a nagymányoki Gábor Áron Tsz traktorosával tör­tént. Az még hagyján, hogy rozoga erőgépéről és pótkocsi­járól le kell szerelnie a rend­­őzt.Hio, s hogy feljelentik sza­bálysértésért. Kovács István — sajnos olyan szemrehányáso­kat is kénytelen lesz végig­hallgatni a szövetkezetben, amelynek címzettjei legalább annyira közvetlen vezetői is lehetnének. Közöttük a nö­vényvédők munkáját irányító Horváth Ferenc, aki a durva szabálysértés elismerése he­lyett a szövetkezeti munka­­szervezés rejtelmeibe próbálja beavatni az ellenőrző rend­őröket... Mire jó ez? Amen­­­nyi a munkaszervezésből a rendőrökre tartozik, azt már tapasztalták: azt, hogy szé­gyellni való állapotban dö­cögtek ki járművek a Gábor Áron Tsz-ből a nagy­ forgal­mú 6-os számú fő közlekedési útra. Váratlan látogatás Fábián Lajos izményi fiatal­embernek alkalma nyílt arról meggyőződni, milyen hasznos masina a rendőrautókba be­szerelt URH-rádió. Simson Star motorját hagyta őrizet­lenül a kocsma előtt, ami­kor a rendőrség érkezését megneszelvén az udvaron át elszelelt az italboltból. Gyor­san bebújt az ágyba. Elszen­­deredni sem volt ideje, ami­kor már megjelentek házánál a rendőrök. Izményből könnyű volt rádiókapcsolatot létesí­teni Szekszárddal... — Mire jó az efféle akadé­koskodás? — méltatlankodik Váralján az állatorvos. — Ahány házba bemegyek disz­nót herélni, annyiszor csu­­kogassam, nyitogassam a Trabantomat? ... — Pontosan annyiszor, dok­tor úr — válaszol hűvös ud­variassággal a k­ocsiparancs­­noki tisztet betöltő­­ törzsőr­mester. — Ötven forintra bír­ságolom. Megint a hatoson járunk. Az előttünk haladó autó haj­szál híján összeütközik azzal­­ az elegáns piros gépkocsival, amelyik kivág a szembe jövő járművek fegyelmezetten ha­ladó sorából. A piros autó kül­földi. A Baranyából jött rend­őr szépen beszél németül, ha­mar szót értenek. A turista őszinte sajnálkozással közli, hogy elköltötte forintjait, és így nem fizetheti ki a hely­színi­­ bírságot. — Csekélység! — mosolyog a szakaszvezető. —­ Vissza tetszik fordulni, Szekszárdon beváltható ... Valószínűleg csoda történt, tán helyes lenne értesíteni a pécsi püspököt: a turista zse­bében az idegen bankjegyek egyike forinttá változott. Ilyenformán felesleges lett újra meglátogatni Szekszár­­dot. Vendéglátóink egyik fehér csíkos kék gépkocsijának hát­só ülésén szürk­e szerkezet pi­hen. Sebességmérő berende­zés, vagy ahogy emlegetik or­szágszerte: a radar. Elején jókora parabolaantenna, hátul­ján kapcsolók, gombok, na meg a műszer, aminek skálá­ján nem áramerősséget lehet leolvasni, hanem a közeledő vagy távolodó jármű sebessé­gét. A többi gépkocsi után ez­­ is kigördül a rendőrség ka­puján, és ahol megáll, csodá­­latos módon megszelídül a­­ forgalom. A gyorshajtók egy­szerre leveszik lábukat a gáz­pedálról, és' legtöbben jóval a megengedett maximális’” ‘ se­­besség alatt cammognak. Per­sze nem mindenki. Akad ugyanis, aki nem ve­szi észre, vagy nem érti meg a szembejövő­ járművek veze­tőinek figyelmeztetését. Mert­­ aki elhaladt a műszer mellett, később a szembejövőknek vil­lant a fényszóróval­, s ujjával kört rajzol a levegőbe. A műszer mellől rádiótelefo­non adják­­ le a­ jelzést a 3— 400 méterre, megálljt jelző tár­csával elhelyezkedő rendőr­tiszteknek. — Egyes, egyes, a szürke kisteher hatvan kilométerrel megy. A tárcsa fellendül — Kérem, nálam az óra csak 45—50-et mutatott — vi­tatkozik a Baranya megyei ál­latforgalmi felügyelőség gép­kocsijának vezetője. A sebes­ségtúllépésért egy ötvenest fi­­zet­ Kakasdnál az AD 08—08-as Tátra 603-as személykocsi 80- nal söpör, lakott területen be­lül. Neki a bírságolás ellené­re szerencsére hogy megállí­tották. A rendőrtiszt vette ész­re, hogy hátul füstöl a motor. Elakadt az ékszíj, nincs hű­tés, és ha nem állítják meg, pár kilométerrel később tönk­remegy a motor. Akad ideges szabálytalanko­dó is. — Mit akarnak maguk? Nem szabad erre menni? Vagy miért villogott, meg körözött mindenki? — Sebességet mérünk. És la­kott területen belül nem sza­bad hatvannál gyorsabban menni, még az ilyen Volvóval nem. És hiába ugat ijesztően az ülésről a művésznő kutyája. T. T. pécsi színésznő is bírsá­got fizet, Szekszárd Bátaszék felé eső szélén főleg a ZIL-ek vezetői adóznak a sebességtúllépésért. Az FI 32—77 pilótája száz mé­terről észreveszi a műszert. Beletipor a fékbe, és a radar mellett elhaladva ránk nevet. Azt hiszi, a műszer csak köz­vetlen közelről mér. Pedig a berendezés már jó negyed kilo­méterrel korábban bemérte, s mire hozzánk ért, a rádió to­vábbította a rendszámát. Mikor a piros tárcsa fellendül, már nem nevet. Hasznos kíváncsiskodás Dél felé egy idős néni jön oda. — Mondják édeskéim, mi ez a micsoda? — Sebességmérő radar. — Aha — bólint, majd újra kérdez. — És ettől mennek most olyan rendesen az autók? Meg emiatt csinálnak mind így a kezükkel a sofőrök? —• rajzol kört a levegőbe. — Valószínű — nevetünk. — Hát tudják mit? Ezentúl, ha nem is lesznek itt, én is úgy fogok csinálni. Hátha ak­kor nem rohannak annyira. Az ellenőrzés tapasztalatait a Tolna megyei Rendőr-főka­pitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője foglalta össze. — őszintén remélem, hogy sok járművezető tanult abból, hogy figyelmeztették az ellen­őrzésben részt vevő önkéntes és hivatásos rendőrök. Az utóbbiakat illetően: a mieink tanultak a kedves vendégektől, s ez talán fordítva is igaz. Mindannyian igyekeztek, hogy vigyázzanak a járművezetőkre, a gyalogosokra, s ehhez csak annyit: jó volna, ha az emlí­tettek maguk vigyáznának jobban saját magukra. Az ellenőrzött járm­űvek szá­ma megközelíti a háromezret. Elég sok volt közöttük a mű­szaki hibás, főként azoknak a termelőszövetkezeteknek jár­művei között, amelyek kiesnek a gyakoribb ellenőrzés köréből. Harmincegy járműről le is került nyomban a hatósági jel­zés. Háromszázhúsz alkohol­­szonda fogyott el. Ittas veze­tés miatt húsz személy ellen szabálysértési, öt ellen bűnvá­di eljárás indult. Különféle okok miatt nyolc vezetői en­gedély került bevonásra. Hu­szonöt személyt ért tetten az ellenőrzés, hogy engedély nél­kül vezetett járművet — leg­többen személygépkocsit. Egyéb szabálytalanság miatt félezernél több helyszínbírsá­golás és csaknem száz feljelen­tés történt. — Az ellenőrzés valamennyi résztvevőjének megköszönöm hasznos segítségét, s azt a jö­vőben is remélem — mondot­ta még a közlekedésrendészeti osztály vezetője. — Még azok­nak a járművezetőknek is kö­szönöm, akik így vagy úgy ér­telmezett kollegialitásból inte­gettek társaiknak: „Vigyázz! Ellenőrzés!!! Bizonyos, hogy aki észrevette a jelzést, vigyá­zott és ezzel hozzájárult a köz­lekedés biztonságának növelé­séhez. BORVÁRÖ ZOLTÁN SZEPESI LÁSZLÓ Alig lendül ki a műszer mutatója. A radarkészülék lát­tán a notórius gyorshajtók is leveszik lábukat a gázpedálról. Befejeződtek a Kövesd-pusztai ásatások Csütörtökön be­fejeződtek a me­gyei múzeum ása­tási munkái a Bá­­taszék melletti Kö­vesd-puszta határá­ban. A Várkerámia­­gyár agyagbányá­­jának területéről ta­valy november 5-én érkezett az első le­letbejelentés. Mint arról már hírt ad­tunk, a megyei mú­zeum régészei dr. Josner Gyula és Gaál Attila irányí­tásával más múzeu­mok segítségét is igénybe vették az itt felfedezett III.— IV. századbeli ró­mai temető feltá­rásánál és az ása­tások nehéz időjá­rási viszonyok közt, még fóliasátrak alatt is folytak, ös­­­szesen százhuszon­egy sírt tártak fel, számos érté­kes leletre bukkantak. A sírok zömében női halottak pihentek. Az utolsó előtti napon különös szerencse kísérte a régészek munkáját. Előkerült egy két év körüli kislány csontváza, több karpereccel, gyöngysorral, három üvegedénnyel, aranyozott, üveg­betétes bronzpártával, érmek­kel és agyagtányérka mellett egy madárka, valószínűleg galamb maradványaival. A muzeológusok a legnagyobb hálával adóznak az itt dolgozó nehézgépkezelők­­n­ek és irányítójuknak, Bartal Gá­bor művezetőnek, akik amellett, hogy a lehetőségek végső hatá­ráig segítették munkájukat, va­lamennyien nagy érdeklődést ta­núsítottak. Az érdeklődés őszin­teségére jellemző, hogy a Ggzsi bácsi és Imre bácsi keresztnéven ismert gépkezelők valahonnan a korra vonatkozó történelmi forrás­munkákat szereztek és azokat át­tanulmányozva még jobban meg­értették, értékelték a régészek­­ munkáját. Képünkön érdeklődők figyelik a segítőül érkezett pesti régészhallgatók tevékenységét, akik csütörtökön még ástak, más­nap már az egyetemen vizsgáz­tak. O. L . Mo: G. K.

Next