Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-19 / 115. szám
u «•ATDC " Négy megye közös akciója Ellenőrzés közútjainkon Ahol sok a vendég, nagy a felfordulás — megmondhatója ennek minden háziasszony. Persze, más az otthon, más a közút, — ilyenképp ez utóbbin az előbb említett összefüggés érvénytelen... A hét derekán a Tolna megyei rendőrök és önkéntes segítőik Baranya, Bács és Somogy megyéből érkezett kollégáikkal tartottak megyénkben közös ellenőrzést. Aligha véletlen, hogy ez alatt az idő alatt említésre méltó baleset egy sem történt. Mielőtt a vendég és a „hazai” rendőrautók serege kivonult a megyei közlekedésrendészet udvaráról, a fotós igyekezett megnyerni az osztályvezetőt: állítaná egy sorba a járműveket. — Állíthatnám éppen, — viszonozta az alezredes — de minek? Nem az a fontos, hányan vagyunk, hanem az, hogyan dolgozunk. A rendőrök meg arra voltak kíváncsiak, hogyan „dolgoznak” a közlekedés résztvevői. Az előbbi idézőjel talán fölösleges is, hiszen járművet vezetni valóban: munka. Az FJ 09—90 forgalmi rendszámú billenőplatós teherautó vezetője nem vívott ki elismerést. Kocsiján előre megkevert beton, hosszú gerendák — és egy munkás a gerendákon. — Nem röstellnék gyalogolni — így a férfi. — De itt kell ülnöm, nehogy leessenek a gerendáin A faanyag, a beton „mezítláb", azaz bizonylat nélkül kocsizik. Ha útitársai nem volnának becsületes emberek, könnyen lophatnának belőle. A teherautó vezetője ellenvetés nélkül veszi tudomásul, hogy feljelentés lesz a dologból. Pár perccel később viszont az LI 17—72-es rendszámú motorkerékpár vezetője némi méltatlankodással fogadja a rendőri intézkedést, amiért nem adott elsőbbséget a kijelölt átkelőhelyen a gyalogosnak. Az effélék még — köznyelven szólva — istenes egerek. Kínosabb, ami Kovács Istvánnal, a nagymányoki Gábor Áron Tsz traktorosával történt. Az még hagyján, hogy rozoga erőgépéről és pótkocsijáról le kell szerelnie a rendőzt.Hio, s hogy feljelentik szabálysértésért. Kovács István — sajnos olyan szemrehányásokat is kénytelen lesz végighallgatni a szövetkezetben, amelynek címzettjei legalább annyira közvetlen vezetői is lehetnének. Közöttük a növényvédők munkáját irányító Horváth Ferenc, aki a durva szabálysértés elismerése helyett a szövetkezeti munkaszervezés rejtelmeibe próbálja beavatni az ellenőrző rendőröket... Mire jó ez? Amennyi a munkaszervezésből a rendőrökre tartozik, azt már tapasztalták: azt, hogy szégyellni való állapotban döcögtek ki járművek a Gábor Áron Tsz-ből a nagy forgalmú 6-os számú fő közlekedési útra. Váratlan látogatás Fábián Lajos izményi fiatalembernek alkalma nyílt arról meggyőződni, milyen hasznos masina a rendőrautókba beszerelt URH-rádió. Simson Star motorját hagyta őrizetlenül a kocsma előtt, amikor a rendőrség érkezését megneszelvén az udvaron át elszelelt az italboltból. Gyorsan bebújt az ágyba. Elszenderedni sem volt ideje, amikor már megjelentek házánál a rendőrök. Izményből könnyű volt rádiókapcsolatot létesíteni Szekszárddal... — Mire jó az efféle akadékoskodás? — méltatlankodik Váralján az állatorvos. — Ahány házba bemegyek disznót herélni, annyiszor csukogassam, nyitogassam a Trabantomat? ... — Pontosan annyiszor, doktor úr — válaszol hűvös udvariassággal a kocsiparancsnoki tisztet betöltő törzsőrmester. — Ötven forintra bírságolom. Megint a hatoson járunk. Az előttünk haladó autó hajszál híján összeütközik azzal az elegáns piros gépkocsival, amelyik kivág a szembe jövő járművek fegyelmezetten haladó sorából. A piros autó külföldi. A Baranyából jött rendőr szépen beszél németül, hamar szót értenek. A turista őszinte sajnálkozással közli, hogy elköltötte forintjait, és így nem fizetheti ki a helyszíni bírságot. — Csekélység! — mosolyog a szakaszvezető. — Vissza tetszik fordulni, Szekszárdon beváltható ... Valószínűleg csoda történt, tán helyes lenne értesíteni a pécsi püspököt: a turista zsebében az idegen bankjegyek egyike forinttá változott. Ilyenformán felesleges lett újra meglátogatni Szekszárdot. Vendéglátóink egyik fehér csíkos kék gépkocsijának hátsó ülésén szürke szerkezet pihen. Sebességmérő berendezés, vagy ahogy emlegetik országszerte: a radar. Elején jókora parabolaantenna, hátulján kapcsolók, gombok, na meg a műszer, aminek skáláján nem áramerősséget lehet leolvasni, hanem a közeledő vagy távolodó jármű sebességét. A többi gépkocsi után ez is kigördül a rendőrség kapuján, és ahol megáll, csodálatos módon megszelídül a forgalom. A gyorshajtók egyszerre leveszik lábukat a gázpedálról, és' legtöbben jóval a megengedett maximális’” ‘ sebesség alatt cammognak. Persze nem mindenki. Akad ugyanis, aki nem veszi észre, vagy nem érti meg a szembejövő járművek vezetőinek figyelmeztetését. Mert aki elhaladt a műszer mellett, később a szembejövőknek villant a fényszóróval, s ujjával kört rajzol a levegőbe. A műszer mellől rádiótelefonon adják le a jelzést a 3— 400 méterre, megálljt jelző tárcsával elhelyezkedő rendőrtiszteknek. — Egyes, egyes, a szürke kisteher hatvan kilométerrel megy. A tárcsa fellendül — Kérem, nálam az óra csak 45—50-et mutatott — vitatkozik a Baranya megyei állatforgalmi felügyelőség gépkocsijának vezetője. A sebességtúllépésért egy ötvenest fizet Kakasdnál az AD 08—08-as Tátra 603-as személykocsi 80- nal söpör, lakott területen belül. Neki a bírságolás ellenére szerencsére hogy megállították. A rendőrtiszt vette észre, hogy hátul füstöl a motor. Elakadt az ékszíj, nincs hűtés, és ha nem állítják meg, pár kilométerrel később tönkremegy a motor. Akad ideges szabálytalankodó is. — Mit akarnak maguk? Nem szabad erre menni? Vagy miért villogott, meg körözött mindenki? — Sebességet mérünk. És lakott területen belül nem szabad hatvannál gyorsabban menni, még az ilyen Volvóval nem. És hiába ugat ijesztően az ülésről a művésznő kutyája. T. T. pécsi színésznő is bírságot fizet, Szekszárd Bátaszék felé eső szélén főleg a ZIL-ek vezetői adóznak a sebességtúllépésért. Az FI 32—77 pilótája száz méterről észreveszi a műszert. Beletipor a fékbe, és a radar mellett elhaladva ránk nevet. Azt hiszi, a műszer csak közvetlen közelről mér. Pedig a berendezés már jó negyed kilométerrel korábban bemérte, s mire hozzánk ért, a rádió továbbította a rendszámát. Mikor a piros tárcsa fellendül, már nem nevet. Hasznos kíváncsiskodás Dél felé egy idős néni jön oda. — Mondják édeskéim, mi ez a micsoda? — Sebességmérő radar. — Aha — bólint, majd újra kérdez. — És ettől mennek most olyan rendesen az autók? Meg emiatt csinálnak mind így a kezükkel a sofőrök? —• rajzol kört a levegőbe. — Valószínű — nevetünk. — Hát tudják mit? Ezentúl, ha nem is lesznek itt, én is úgy fogok csinálni. Hátha akkor nem rohannak annyira. Az ellenőrzés tapasztalatait a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője foglalta össze. — őszintén remélem, hogy sok járművezető tanult abból, hogy figyelmeztették az ellenőrzésben részt vevő önkéntes és hivatásos rendőrök. Az utóbbiakat illetően: a mieink tanultak a kedves vendégektől, s ez talán fordítva is igaz. Mindannyian igyekeztek, hogy vigyázzanak a járművezetőkre, a gyalogosokra, s ehhez csak annyit: jó volna, ha az említettek maguk vigyáznának jobban saját magukra. Az ellenőrzött járművek száma megközelíti a háromezret. Elég sok volt közöttük a műszaki hibás, főként azoknak a termelőszövetkezeteknek járművei között, amelyek kiesnek a gyakoribb ellenőrzés köréből. Harmincegy járműről le is került nyomban a hatósági jelzés. Háromszázhúsz alkoholszonda fogyott el. Ittas vezetés miatt húsz személy ellen szabálysértési, öt ellen bűnvádi eljárás indult. Különféle okok miatt nyolc vezetői engedély került bevonásra. Huszonöt személyt ért tetten az ellenőrzés, hogy engedély nélkül vezetett járművet — legtöbben személygépkocsit. Egyéb szabálytalanság miatt félezernél több helyszínbírságolás és csaknem száz feljelentés történt. — Az ellenőrzés valamennyi résztvevőjének megköszönöm hasznos segítségét, s azt a jövőben is remélem — mondotta még a közlekedésrendészeti osztály vezetője. — Még azoknak a járművezetőknek is köszönöm, akik így vagy úgy értelmezett kollegialitásból integettek társaiknak: „Vigyázz! Ellenőrzés!!! Bizonyos, hogy aki észrevette a jelzést, vigyázott és ezzel hozzájárult a közlekedés biztonságának növeléséhez. BORVÁRÖ ZOLTÁN SZEPESI LÁSZLÓ Alig lendül ki a műszer mutatója. A radarkészülék láttán a notórius gyorshajtók is leveszik lábukat a gázpedálról. Befejeződtek a Kövesd-pusztai ásatások Csütörtökön befejeződtek a megyei múzeum ásatási munkái a Bátaszék melletti Kövesd-puszta határában. A Várkerámiagyár agyagbányájának területéről tavaly november 5-én érkezett az első leletbejelentés. Mint arról már hírt adtunk, a megyei múzeum régészei dr. Josner Gyula és Gaál Attila irányításával más múzeumok segítségét is igénybe vették az itt felfedezett III.— IV. századbeli római temető feltárásánál és az ásatások nehéz időjárási viszonyok közt, még fóliasátrak alatt is folytak, összesen százhuszonegy sírt tártak fel, számos értékes leletre bukkantak. A sírok zömében női halottak pihentek. Az utolsó előtti napon különös szerencse kísérte a régészek munkáját. Előkerült egy két év körüli kislány csontváza, több karpereccel, gyöngysorral, három üvegedénnyel, aranyozott, üvegbetétes bronzpártával, érmekkel és agyagtányérka mellett egy madárka, valószínűleg galamb maradványaival. A muzeológusok a legnagyobb hálával adóznak az itt dolgozó nehézgépkezelőknek és irányítójuknak, Bartal Gábor művezetőnek, akik amellett, hogy a lehetőségek végső határáig segítették munkájukat, valamennyien nagy érdeklődést tanúsítottak. Az érdeklődés őszinteségére jellemző, hogy a Ggzsi bácsi és Imre bácsi keresztnéven ismert gépkezelők valahonnan a korra vonatkozó történelmi forrásmunkákat szereztek és azokat áttanulmányozva még jobban megértették, értékelték a régészek munkáját. Képünkön érdeklődők figyelik a segítőül érkezett pesti régészhallgatók tevékenységét, akik csütörtökön még ástak, másnap már az egyetemen vizsgáztak. O. L . Mo: G. K.