Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

a XI. pártkongresszusra való felkészülés második szakasza alapszervezeteinkben írta: K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára A XI. kongresszusra való felkészülés első szakasza párt­­alapszervezeteinkben a négy­éves munkájuk összegzésével lezárult. Számvetésükben alap­szervezeteink, a kommunisták értékelték a párt politikájának érvényesülését, a­­ pártkong­resszus határozataiból adódó A négyéves munkát értékelő taggyűlések alapvető megálla­pítása, hogy a párt politikája az elmúlt négy év alatt is helyesnek bizonyult. A kom­munisták, a dolgozók, a­­ kongresszus határozatait és a IV. ötéves népgazdasági terv célkitűzéseit magukévá téve eredményesen dolgoztak azok teljesítésén. Hozzájárultak ah­hoz, hogy a tervezettnek meg­felelően emelkedjék a dolgo­zók életszínvonala Fejlődött az üzemi, a szövetkezeti, a munkahelyi demokrácia To­vább erősödött a párt, a mun­kásosztály vezető szerepe, a munkás-paraszt szövetség. Bő­vült a párt és a tömegek kap­csolata, erősödött a párt tö­megbefolyása, szélesedett azok­nak a köre, akik elfogadják a párt világnézetét, magukévá teszik a párt bel- és külpoliti­káját. Végső soron ez egyben azt is jelenti: minden feltétele megvan annak, hogy­ a­­ párt újabb célkitűzéseinek teljesíté­sére mozgósítani tudjuk me­gyénk kommunistáit, dolgozóit Az MSZMP kongresszusai ha­tározzák meg mindig a társa­Munkánkban a XI. kong­resszusi irányelvnek két alap­vető tartalmából helyes kiin­dulni. Egyik, hogy az irányel­vek számadást jelentenek a végzett munkáról. A másik alapvető tartalom az elkövet­kezendő öt évre szóló célki­tűzések­ megjelölése. Egyetlen kommunista és pártonkívüli előtt se lehet kö­zömbös a számadás az ország­ban végbement fejlődésről, a szocialista társadalom építésé­nek előrehaladásáról. Hiszen az országos fejlődésben és eredményekben megyénk dol­gozóinak áldozatkész munkája is szerepel. Az országos számadás azon­ban nemcsak az elért eredmé­nyek, a megtett út regisztrálá­sa. A növekvő termelési ered­mények, emelkedő nemzeti jö­vedelem, a termelőerők elért fejlettségi szintje, benne az ország anyagi, technikai bázi­sának és a szocialista társada­lom emberének szakmai, poli­tikai általános kulturális fej­lettsége alapvető biztosítékai jövőbeni fejlődésünknek, a nö­vekvő életszínvonalnak és ja­vuló életkörülményeinknek is. Mindig az országos számvetés alapján lehet eldönteni, mire mennyit fordíthatunk és mi­lyen reális célokat tűzhetünk magunk elé. Ezt természetsze­rűleg soha nem lehet a külső nemzetközi politikai, gazdasági helyzettől elszigetelve értel­mezni, miután annak is van befolyása terveink realitására. Az alapszervezeti taggyűlé­sek alapvető feladata, hogy a feladataik teljesítését. A mű­ködési területükön végbement társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális fejlődést. Meg­vizsgálták az alapszervezet bel­ső életének alakulását Véle­ményt mondtak a felsőbb pártszervek munkájáról, a párt politikájáról. halmunk előtt álló újabb fel­adatokat Ezt várjuk a XL kongresszustól is. A párt Központi Bizottsága 1974. december elején nyilvá­nosságra hozta és országos vi­tára bocsájtotta a XI. kong­­resszus irányelveit A holnapi nappal elkezdődő, január 2— 20. között megtartandó taggyű­lésektől, a kommunistáktól azt várja, hogy az irányelvekkel és a Szervezeti Szabályzattal kapcsolatos állásfoglalásaikkal, véleményeikkel­ és javaslataik­kal segítsék a párt politikájá­nak alakítását, a kongresszus elé terjesztendő dokumentum­­tervezetek véglegesítését. Ezek­nek a taggyűléseknek a másik rendeltetése az alapszervezeti vezetőségek és az irányító pártszervek pártértekezleti kül­dötteinek a megválasztása.­ A napirenden lévő taggyűlé­sek e kettős rendeltetésével összefüggően szeretnék néhány észrevételt­­ tenni. Mindenekelőtt az"a szándék vezet, hogy a figyelmet ráirá­nyítsam a kongresszusi doku­mentumokban i­s foglaltakkal kapcsolatos felelősségünkre. kommunisták a XI.­ kongres­­­szus dokumentumait vitassák meg. Mondjanak véleményt, javaslatokat, s ha úgy ítélik meg, fejezzék ki egyetértésü­ket, s ajánlják elfogadásra a XI. kongresszusnak. A kongresszusi dokumentu­mokat tárgyaló taggyűléseken az irányelvek megbeszélésekor figyeljünk fel az irányelv­­tervezet kiindulási alapjára, arra, hogy javasolja a XL kongresszusnak, erősítse meg a párt eddigi politikáját. Ez azt jelenti, hogy politikánk alapvető feladatait tekintjük változatlanul érvényesnek. Külpolitikánkban: az aktív hozzájárulást szocialista épí­tőmunkánk kedvező nemzetkö­zi feltételei bizosításához, ja­vításához. Ennek érdekében szilárdan igaz barátunk a Szovjetunió mellett, a szocia­lista országokkal együttmű­ködve, szövetségünket erősítve harcolunk a nemzetközi hala­dásért. A szocialista országok, a világ valamennyi kommunis­ta és munkáspártjának egysé­gét erősítve támogatjuk a­­ ka­pitalista országokban élő osz­­tálytestvéreinknek a hazai és nemzetközi tőke ellen vívott harcát. A felszabadulásukért és a már felszabadult, önálló létükért küzdő népek harcát. Minden haladó mozgalmat Harcolunk minden vitás nem­zetközi kérdés tárgyalás útján történő megoldásáért, a tartós béke biztosításáért Belpolitikai célkitűzésünk a szocialista társadalom építésé­nek továbbfolytatása, a mun­kásosztály, a párt vezetésével, a proletárdiktatúra államát felhasználva, erősödő munkás­­paraszt és társadalmunk vala­mennyi rétegével való­ szövet­ségre, nemzeti egységünkre alapozva. A gazdaság területén a termelési bázisunk, a terme­lés növelése. Az emelkedő nemzeti jövedelem alapján az életszínvonal növekedésének, a javuló életkörülményeknek a biztosítása. A szocialista tudat Pártunk kül- és belpolitiká­jának általam kiemelt állandó elemei nem jelentik politikánk valamennyi változatlan felada­tának a felsorolását. Csak az eddigi politikánk továbbfoly­tatása főbb feladataira igye­keztem a figyelmet ráirányítani Ezek megértetése az alapszerve­zeti taggyűléseken nem­­ okoz különösebb gondot, hiszen ed­dig is állandóan napirenden lévő kérdések voltak. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy a dol­gozók által elfogadott politikai feladatok. Ennek ellenére is­mertetésük, mellettük való ki­állásunk változatlanul szüksé­ges. Nehezebb megérteni a poli­tika ezen állandó elemeinek a változó kül- és belpolitikai helyzetünk körülményei közöt­ti érvényesítését. Látni azt, hogy külpolitikánk a kedvező nemzetközi enyhülés és ked­vezőtlen külgazdasági körül­mények között valósul meg. Belpolitikánkban annak tuda­ta, hogy a szocializmus építé­se egyre­ bonyolultabbá­­ váló­­ viszonyok között megy végbe. Az állandó feladataink közül az eddiginél is nagyobb hang­súlyt kap a munkásosztály ve­zető szerepének erősítése, a pártvezetés színvonalának eme­lése, az állami munka fejlesz­tése, a munkásosztály szövet­ségi politikájának érvényesíté­se. Különösen ezen feladatok helyi megvalósításának foko­zottabb­­ előtérb­e helyezése. Népgazdaságunk továbbfej­lesztése terén a hatékonysági tényezők olyan elemeinek ki­fejlesztése, a szocialista építés tudatosítása, politikai elkötele­zettségünk erősítése, a szak­mai-politikai képzettségünk és általános műveltségünk növe­lése, tározottabb előtérbe helyezése, mint: — a termelési szerkezet inten­zívebb korszerűsítése, — a műszaki-technikai fejlesz­tés, a korszerű és hatékony termelési és üzemszervezési módszerek széles körű el­terjesztése, — a vezetés színvonalának emelése, — a meglévő lehetőségeink, kapacitásaink jobb kihasz­nálása, — a beruházások előkészítésé­nek, műszaki tervezésének és szervezésének lényeges javítása az olcsóbb megol­dások, a kivitelezési idők csökkentésének az előtérbe állítása, — a tervfegyelem növelése, — a termelékenyebb, fegyel­mezettebb munka. A növekvő jövedelem meg­szerzéséhez a munka szerinti elosztás fokozottabb érvényre juttatása. Szociálpolitikánkban a többgyermekes családok, idő­sebbek jövedelmének javítása. Az­ alacsony nyugdíjak diffe­renciált emelése. A termelő­szövetkezeti parasztság nyug­díjkorhatára leszállítása felté­teleinek a megteremtése. A lakáshiány mérséklése. Általá­ban az életkörülmények javí­tása.­­A szocialista tudat, a szocia­lista emberré válás olyan fel­tételeinek, mint az óvodai, is­kolai, művelődési létesítménye­ink fejlesztése, növelése. Leg­főképpen a bennük folyó ok­tatási, művelődési és nevelési tevékenység színvonalának emelése, pártszervek felé megvalósuló irányítási elvei mennyiben fe­lelnek meg a párt előtt álló növekvő feladatoknak. Az alapszervezeti taggyűlé­sek másik rendeltetése a párt­­alapszervezeti vezetőségek és az őket irányító pártszervek pártértekezleti küldötteinek a megválasztása. A megválasz­tásra javasoltakkal szemben támasztott követelményeket a párttagság ismeri. A jelölő bi­zottság tagjai ezeket a pártta­gokkal folytatott egyéni beszél»«­­getéskor ismertették. Lényegében olyan vezetőségi tagokat, küldötteket válas­­­szunk, akik jól ismerik a párt politikáját. Képesek azt követ­kezetesen képviselni, védel­mezni és megvalósítani. Köz­életi munkában jártasak, lé­pést tartanak a növekvő kö­vetelményekkel és erkölcsileg feddhetetlenek. Tevékenységük­ben a szavak és a tettek egy­­­séget alkotnak. Élvezik a párttagság bizalmát, a párterv­­kívüliek megbecsülését Az így megválasztott vezető­­­ségek fejezzék ki a párttagság összetételét. Ennek megfelelő­en a termelőüzemi pártszer­vezetekben a termelőmunká­ban részt vevők, az iskolai párt­szervezetekben a pedagógusok kerüljenek be többségben a vezetőségekbe. A rátermettség és alkalmasság elsődlegessége alapján a munkások, fizikai dolgozók mellett növekedjék a fiatalok és a nők aránya is. Lényegében olyan vezető kol­lektívákat alakítsanak ki, ame­lyek alkalmasak az adott te­rületen folyó pártmunka elvi és gyakorlati kérdéseinek a megoldására. Biztosítani tud­ják területük politikai, gazda­sági és kulturális életének ha­tékonyabb pártirányítását és ellenőrzését Az alapszervezeti vezetőség újjáválasztásakor a stabilitást és az egészséges cserélődést is szükséges biztosítani. A stabi­litást tapasztalt az eddig is ve­zetőségi tagok újjáválasztása,­ az egészséges cserélődést az új vezetőségi tagok beválasz­tása jelenti. A régi vezetőségi tagok egy részének kihagyását és újak­ beválasztását is helyesen kell értelmezni. A vezetőségekből kimaradó eddigi vezetőségi ta­gok túlnyomó többsége is jól dolgozott. Becsületesen eleget tett a vezetőségi tagsággal já­ró kötelezettségeinek. Ezért a munkáért tisztelet és megbe­csülés illeti őket. Nincs sem­mi okuk arra, hogy „leértéke­lésnek” vegyék a vezetőségi tagságuk megszűnését. Erősödött a párt tömegbefolyása Számadás és célkitűzés Politikánk továbbfolytatása Lássuk a magunk feladatát is Végeredményben politikánk állandó feladatainak megérteté­sét úgy kell elvégezni, hogy azt a helyi mindennapi feladatok­ra tudjuk váltani, mert csak így lehetséges a párttagságot és a dolgozók széles tömegeit rendszeresen mozgósítani, ön­magában nem sokat érnek a XI. kongresszus dokumentu­mainak, de bármilyen célkitű­zéseknek a megismerése, ha nem látjuk benne a magunk területén megoldandó felada­tokat és nem veszünk részt azok végrehajtásában. Jelen­leg a IV. ötéves terv utolsó éve jó teljesítésének, saját munkahelyünkig, egyéni mun­kánkig lebontott mindennapi feladatait, melyek megvalósí­tásáért nap mint nap dolgo­zunk. Ez lehet az egyetlen út­ja a XI. kongresszus által el­fogadásra kerülő határozatai végrehajtásának, melyeknek része saját területünk tovább­fejlődése és további felemel­kedésünk is. Ennek megérté­sére nagy fi­gyelmet kell for­dítani a taggyűléseinken. A Szervezeti Szabályzat-ter­vezet megbeszélésekor a tag­­gyűléseken lényegében azt kell mérlegelni, hogy a párttagok jagai, kötelességei, a pártta­gokkal kapcsolatos el­já­rások, a párt működése, a páris­zervek és -szervezetek alá- és föléren­deltsége, a pártnak a nem 1975. január L Alkalmasság a közéleti tevékenységre Az alapszervezeti vezetőség felfrissítésének szükségességét úgy értelmezzük,­ hogy a párt maga is állandó felújulás, fej­lődés állapotában van. Tagjai sorába többen kerülnek be nők a fiatalabb korosztályokbó. A párttagság szakmai, politikai végzettsége, képzettsége, álta­lános műveltsége is állandóan növekszik. Többen válnak al­kalmassá közéleti tevékenység­re, a vezető kollektívába való beválasztásra. A párt egészsé­ges fejlődése fejeződik ki ab­ban, ha többen tanulják meg tagjai közül a közéleti tevé­kenységet, a vezetést Ezért feltétlenül helyes ezekből a vezetőség felfrissítése. Azon­ban a megválasztandó új ve­zetőségi tagok nem érik el azonnal, vagy nem haladják meg mindjárt a régi vezetőségi tagok munkájának színvonalát Csak az irányító pártszervek és a tapasztalt, régi vezetősé­gi tagok segítségével, valamint önmaguk szorgalmával érhetik el, hogy minél előbb alkalmas vezetőségi tagokká váljanak. Ezek azok a kérdések, ame­lyekre igyekeztem a figyelmet ráirányítani, és egyben a párt­tagság felelős hozzáállását kér­ni a XI. kongresszusi doku­mentumok megvitatásához, vé­leményezéséhez és amennyiben alkalmasnak ítélik, jóváhagyá­sához, valamint az alapszerve­zeti vezetőség és az irányító pártszerv küldötteinek megvá­­­­lasztásához.

Next