Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-02 / 77. szám
Törvény a fiatalokért HMMMIMilHMIMMMHi Amikor az ifjúságra gond rmi dőlünk, helyéről, feladatairól, a számára adott társadalmi távlatokról beszélünk, aligha jut eszünkbe, hogy két és fél milliós tömegről esik szó. Tehát: hazánkban minden negyedik állampolgár abba a szép korosztályba tartozik amely tizenöt éves kortól a harmincadik életév betöltéséig tart .. Nekik — és róluk is — szólt a párt kongresszusi irányelveinek megállapítása: „A párt ifjúságról szóló határozata a megvalósulás útján van, lényeges pozitív változás következett be az ifjúság megítélésében és az ifjúságról való gondoskodásban." Most, a forradalmi ifjúsági napok időszakában, amikor ifjúságunk együttesen emlékezik az 1919-es Tanácsköztársaságra, kegyelettel adózik 1848 emlékének, s ünnepli hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját, örömteli érzés azon töprengeni : vajon mit, s mennyit is ad a szocialista Magyarország társadalma jövendője gerincének, — ifjúságunknak? " A törvény nem mindig tartozik a könnyű olvasmányok közé. Az a törvényünk azonban, amelyet a X. pártkongresszust követően megalkotott a társadalom, s amely a hazai, de még a nemzetközi jogban is szinte egyedülvaló, s olvasmánynak is roppant izgalmas, érdekes. Az ifjúsági törvény kicsit keresztmetszete mindazoknak a jogoknak és kötelességeknek, amelyek az ifjúság helyzetét, de a jövendő feladatok sorát is meghatározzák. Ifjúságunkkal foglalkozni, helyzetét elemezni, mai és holnapi fejlődésével törődni, gondjaival foglalkozni, ma már korántsem csupán az iskolák feladata. S nem is csupán a szülők, vagy az ifjúsági mozgalom kötelessége. A tevékenységi „kör” ennél ezerszer szélesebbre tágult. Az ifjúságpolitika beleépült a termelésbe, a gyárak, vállalatok, szövetkezetek életébe. Az ifjúsági törvény szellemében minden szerv, intézmény gondot fordít arra, hogy a hatáskörébe, vonzáskörzetébe tartozó fiatalokért tegyen valamit, tanulásukat, munkába állásukat, családi életük megformálását segítse. Az Állam; Ifjúsági Bizottság egyik kiadványa azt a címet viseli: „Az ifjúságért”. Igen sok adattal, szemet és szívet gyönyörködtető tény felsorakoztatásával summázza ez a könyvecske mindazt, ami az utóbbi négy évben — éppen az ifjúsági törvény szellemében — a fiatalokért történt. Ágazati szinten eddig 20 minisztérium alkotott saját jogszabályt is, segítve önnön területén a fiatalok gondjainak orvoslását, helyzetük javítását, a műveltebb, korszerűbb tudású, a mainál szélesebb látókörű fiatal generáció kinevelését. Vége, hossza nem lenne — például — mindazon anyagi források számbavételének, amelyek nálunk megkönnyítik a tanulást, elősegítik, hogy a munkás- és parasztdiákok mindenfajta segítséget megkapjanak továbbképzésükhöz. Több millió forint a középiskolásoknak évente kifizetett ösztöndíj; a felvételi vizsgára való előkészítés kiadásai szintén csak milliókban fejezhetők ki. De odáig is kiterjed a gondoskodás, hogy az egyetemista házaspárok helyzetén miként lehetne javítani; vagy hogy az állami lakásjuttatásoknál számarányuknak megfelelően részesüljenek a fiatal házaspárok.Tavaly, amikor több, mint egymillió fiatal részvételével az országban ifjúsági parlamenteket rendeztek, a fiatalok százai mondhatták el ezeken a fórumokon is, miként látják helyzetüket, lehetőségeiket. Szólhattak arról, mi az, amit a jövőben kérni szeretnének. — Igen szépen és szívmelengetően bukkantak felszínre azok a jó kezdeményezések, akciók, amelyek ifjúságunk különböző rétegeiben munkálnak. Tapasztalhattuk, hogy a felszabadulás 30. esztendejét élő Magyarországon mennyi jó tartalék, kezdeményezőkészség, forradalmi tetterő lakozik fiatalságunkban. Az alkotómunka, párosulva a fiatalság lelkesedésével, tettrekészségével, nagyszerű sikereket eredményez. Amikor bőségesen kínál teendőket az ország ipara, mezőgazdasága, vagy az értelmiségi munkakörök. Amikor a mai erőfeszítések részeseivé válni, azt is jelenti, hogy az ifjúság a maga holnapját, további sorsát formálhatja. .... VÁRKONYI MARGIT Újjászületett egy százéves gyáregység Öt esztendővel ezelőtt született a döntés: a Lenin Kohászati Művek területén hat futbalpálya nagyságú helyen építsék meg Közép-Európa legkorszerűbb nemesacél-hengerművét. A mű kész: április elsején adták át. A tegnap avatott nemesacél-hengermű középsora már egy éve működik, s a felfutás első esztendejében ötezer tonnával többet termelt mint a lebontott százéves régi finomhengerde, amelynek három hengersora együttesen 130 ezer tonnát termelt. Most, hogy a finomhengersor is elkészült,a két hengersor termékei között a méretekben van különbség) — teljes a mű. Ha az újságíró azt kérdezi a kohászati művek bármelyik dolgozójától, hogy vajon miért van szüksége a hárommilliárd forint értékű beruházásra, bizony szemet kerekítenek rá, hiszen a fejlődő gépgyártás, az építőipar valósággal falja a hengerelt acélt és a világpiacon ez az egyik legbecsesebb áru, így hát a fejlesztést nem lehetett elodázni, s sürgősségét a népgazdasági érdek kívánta. Az utóbbi húsz évben mintegy tízmilliárd forintot fordítottak az LKM fejlesztésére; a legtöbbet — hárommilliárdot — a most, ünnepélyes külsőségek között átadott hengerműre. A nézelődőt elkápráztatja az égbe nyúló kéményerdő között is óriásinak tűnő gyáregység. S ha még azt is tudja, hogy mi minden történt a döntés és az átadás között — legalább annyira csodálja az embert, aki alkotása révén maga is óriás lett. Itt megszűnt a nehéz fizikai munka. Munkások sokaságát küldték Krivojzogba, Zaporozsjebe, ezenkívül Lengyelországba és az NDK- ba, hogy átképezzék őket az új technikára, miközben itt a gyárban is egymást érték a tanfolyamok. Jellemző: a korábbi hengerműben mintegy ezer nehéz fizikai munkát végző dolgozó birkózott az anyaggal, most a sokkal nagyobb teljesítményhez 1200 af létszám, de műszerek mellett automatákat kezelve dolgoznak, s közülük a régihez viszonyítva megháromszorozódott a karbantartók száma. Van itt csodálnivaló hover. A gyáregység területén 81 ® ezer köbméter légteret építettek be, az üzemcsarnok óriás alapterülete 75 ezer négyzetméter, 1200 kilométer hosszú(!) kábel, és 25 ezer kilowatt az összes beépített villamosteljesítmény, amely egy kisebb város teljes energiaellátását biztosítaná. A felszabadulás 30. évfordulójának méltó ünnepléseként az alkotókkal együtt örült az ország. Ebből az alkalomból külön köszönthetjük a külföldi közreműködőket is, barátainkat a szocialista országokból: szovjet, NDK-beli és csehszlovák segítőtársainkat, francia és osztrák szakembereket. Most már összehangoltan termelnek a magdeburgi Skótcég gépei, a szovjet gyártmányú melegfűrészek és repülő ollók, a francia izzítók, és az osztrák finomsori átfutó kemencék. Tökéletesen működnek az NDK Reab cégének villamos berendezései is. A kohászok — és mindannyiunk — e legújabb büszkesége magán viseli a nemzetközi együttműködés jegyeit. Termékei pedig — miként eddig is — eljutnak a világ sok-sok országába, nagyobb mennyiségben, jobb minőségben, öregbítve az egyre fiatalodó kohászati művek hírnevét jCsaia László j Őszintén szólva nem szívesen írtam alá 1960-ban a termelőszövetkezet alakulásakor a belépési nyilatkozatot. Sokfélét beszéltek a népek. Nem is tudtam elképzelni, hogyan dolgozom ezután, mi lesz egyáltalán a munkám. Addig a családtagokkal együtt műveltük azt a kis földet, ami még az édesapámé volt. Itt születtem Szekszárdon és a város határain túl is csak 1960-ban jártam először. Keveset tudtam addig a körülöttem lévő világról, hogyan élnek és gondolkoznak az emberek. De ez már a múlté. Sokakból ellenkezést váltott ki 1970-ben, amikor megtudták, hogy nagy munkába fogunk, szőlőt telepítünk 27 hektáron. A telepítésre váró földnek egy része művelt terület volt, lucerna, lóhere termett rajta, másik része parlagon hevert. Nagy fába vágja a fejszét a termelőszövetkezet — gondoltam magamban de éreztem, tudtam, ennek meg kell valósulnia, mert nem fiatal a tsz-tagság, az átlagéletkorunk: jelenleg is 51 év. Ebből bárki könnyen kiszámíthatja hány évesek voltunk, akkor, 1870 márciusában! Hozzáláttunk fiát. Március eleje volt. Gyönyörű tavaszi idő. Vidámak voltunk, mert a mezőgazdaságban dolgozó embernek legfőbb szövetségese a jó időjárás. Ezen a tavaszon nyugodtan dolgozhattunk. Reggel hét órára jött értünk az autó. Mindig korán keltem otthon. Várt rám az állatok etetése, a háztáji ellátása. Naponta talpon voltam 5 óra, fél hatkor. Dolgom végeztével aztán összecsomagoltam a reggelimet, az ebédet, aztán indultunk ki a földre. Lehettünk harmincan, többségben nők és néhány férfi. Az út 15—20 percig tartott. Amíg vitt bennünket a kocsi, elmeséltük az álmunkat, megbeszéltük az előző napi eseményeket és azt, mit főzzünk vacsorára. Amikor megérkeztünk, elővettem az ételdobozomat, néhány asszony még asztalkendőben hozta az ennivalót: sonkát, szalámit, szalonnát, mikor mi volt a háznál. Sietnünk kellett a munkával, mert a szőlőalany, a kész oltvány nem maradhatott talaj nélkül. A munkát felosztottuk egymás között. Hatan-nyolcan a sort húzták, én is köztük voltam. Először kijelöltem a sortávolságot két és fél méteres szakaszokban, aztán pedig a tőtávolságot egy méter húsz centiméterre. Oda pedig, ahol a zsinórok találkoztak nádszálat szurká’4ak le, hogy az utánunk jövő '''’tetők ne tévesszék szem elől a sort és oda fúrják a vessző helyét. Fárasztó munka volt nagyon. Sokat hajoltunk, a zsineget is feszesre húztuk, hogy szép legyen a sor. Munka közben ment a tetefere. Én legszívesebben az unokámról meséltem, aki abban az időben kezdett beszélni. Ha távol voltunk egymástól, úgy belefeledkeztünk a dologba, hogy egyfolytában délig csináltuk. Közben tartottunk cigarettaszünetet is. A férfiak elszívtak egy-egy szálat, ez alatt én kifújtam magam. Ropogott a derekam, de mégis csak pihent egy kicsit. Délben a szabad ég alatt, a földön terítettünk, megettük az ebédet, megittuk az innivalót, s félórát pihentünk. Volt aki aludt, mások beszélgettek, akadtak olyanok is, akik énekeltek. Legszívesebben „Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék” kezdetű nótát daloltam velük. Akadt mókamester is, az egyik férfi személyében. Mindig kitalált valami turpisságot, amit aztán meg is csinált, követ vagy téglát tett a férfiak táskájába és hazavitette velük. Gondolom, nagyot nézett és jót nevetett a feleségük, amikor a reggeli csomagoláskor kézbe került a táska. A napi nyolc óra hamar elszaladt. Nem is fáradtunk el nagyon. Este még megnéztem a televízió műsorát. Amikor volt elég sor és nem akartam, hogy betemesse, befújja a szél, akkor a többi sorhúzóval együtt hozzá fogtunk ültetni: tramini, olaszrizling, kékfrankos kabernet és rizlingszilváni sorakozott a nemrégen még üres földben. Két-három nap sorhúzással, a többi ültetéssel telt, egy hét múlva meglátszott a munkánk eredménye, két hét múlva elkészültünk a terület felével. Közben ideiglenes tanyát rendeztek be nekünk egy kiselejtezett autóbuszban. A kályha mellett melegedhettünk, ha hideg napok jártak, asztal mellett étkeztünk. Március végére elérkeztünk a telepítés befejezéséhez. Alig vártuk ezt a napot és most, amikor a végére jutottunk, szomorúak lettünk. Hiszen nem kívánt a telepítés több nehezebb munkát, mint amennyit általában mindennap végeztünk, örültünk neki, hogy megértük azt a napot is, de folytattuk volna tovább, mert annyira megszoktuk egymást, összerázódtunk ezekben a napokban. Elérkeztünk hát ahhoz, hogy áment mondjunk a telepítésre, méghozzá áldomással. Azon a napon már hét óráig aludtam, hiszen, nem kellett sietnem. Volt azért dolgom, felcsaptam főszakácsnak. A tsz halat vásárolt, megvették a hozzávaló sót, paprikát, hagymát. Farkas Jánosné segítségével hozzáláttunk a halászlé főzéséhez. A férfiak tűzhelyet csináltak, kanalat, tányért mindenki hozott magával. Bor is került a pohárba. Elviccelődtünk arra gondolva, hogy ha most szőlőnk lenne, a magunkét ihatnánk. Nem baj — biztattuk egymást — kéthárom év múlva azt isszuk! Eltelt két-három év, mire először termett a szőlő. Addig csak a munka, meg a munka volt vele. De ezen közben a kezdeti bizalmatlanság a tszszel szemben feloldódott, magunk tapasztaltuk ki, hogy együtt jobb is, könnyebb is dolgozni. Soha nem felejtem el azt az örömet, amikor beérett az első szőlőfürt. Csipegettünk belőle néhány szemet, ízlelgettük, kóstolgattuk. Aztán egész fürtöt ettünk, az volt a legfinomabb, legédesebb. Gyakran eszembe jut az a március és mindig felmelegít az az érzés, hogy akkor volt születőben bennünk is valami amikor a mienkként szőlőt telepítettünk. FELJEGYEZTE: VERESS ÉVA 30 év 30 történet Huszonhatodik történet. Elmondja: Lengyel Józsefné. Született: Szekszárdi 1924. január 23. Állandó lakása: Szekszárd, Honvéd u. 92. ( Szakképzettsége nincs. Családi állapota: férjezett Beosztása: szőlőmunkás. Munkahelye: Szekszárd, Béri Balogh Adóm Mg. Tsz. Édesapja foglalkozása: földműves. 1975. április 2.