Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-01 / 103. szám
M % Éljen és erősödjék a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan, testvéri barátsága! Timmer József beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Kössége avat igazán megbonthatatlanná. Ezt a gondolatot fejezte ki a magyar szakszervezetek decemberi nagy seregszemléje, a XXIII. kongresszus is. A küldöttek reális, őszinte szavakban megfogalmazott felszólalásai jól tükrözték a dolgozó emberek véleményét. Azt, hogy a hétköznapi munka valamennyiünkért van. Felelősségtől áthatott munkánknak köszönhetjük, hogy ma jobban élünk mint tegnap és mai munkánk egyúttal a holnapi sikereket, holnapi jobb életünket is szolgálja. Nyíltan beszéltünk kongresszusunkon gondjainkról is, és barátaink, ellenfeleink számára egyaránt nyilvánvalóvá válhatott, hogy a magyar munkásosztály, dolgozó népünk szívével és eszével is azonosul szocialista társadalmunkkal. Akkor is számíthatunk egymásra, amikor nagyobb erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy céljainkat — terveinknek megfelelően — valóra válthassuk. — VALAMENNYIEN tudjuk, hogy a jobb, az eredményesebb munkával, ötéves tervünk, nemzeti programunk teljesítésével a mind teljesebb, gazdagabb élet, a közös és a személyes célok egymást kiegészítő megvalósítását szolgáljuk. Személyes vágyaink megvalósulása egyben azt is jelenti, hogy hazánkban szebben, jobban, kulturáltabban élünk és munkánk arra irányul, hogy ezt a szebb életet holnapra még teljesebbé, még gazdagabbá tegyük. — Mindnyájan tudjuk, hogy céljainkat csak békében, olyan körülmények között érhetjük el, amelyek biztosítják a nyugodt munka feltételeit. Az elmúlt években kedvező változások tanúi lehettünk a nemzetközi életben. A békés egymás mellett élés lenini elvei mindinkább tért hódítanak a nemzetközi kapcsolatokban és az enyhülés folyamata egyre inkább visszafordíthatatlanná válik. Azt a békeprogramot, amelyet a szovjet kommunisták XXIV. kongresszusán hirdettek meg, a közelmúltban a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusa megerősítette és továbbfejlesztette. A békeszerető emberek milliói megelégedéssel vehették tudomásul, hogy a világ első szocialista állama, a Szovjetunió külpolitikája legfontosabb feladatának mindig is, most is a béke megőrzését, a nemzetközi kapcsolatokban az enyhülés és az együttműködés elmélyítését tekinti. Ennek a tevékenységnek pedig megfelelő alapot ad a kommunista építés programja. Világszerte ez a háttér adott erőt, távlatot a haladás híveinek küzdelmükhöz. Az a tény, hogy az enyhülésnek vannak ellenzői, ellenségei is, a nemzetközi munkás szolidaritás felelősségére és felbecsülhetetlen értékű erejére, jelentőségére irányítja figyelmünket, különösen most, május elsején. A világ haladó erői, a felszabadulásukért küzdő népek az imperializmus, az újgyarmatosítás és a faji üldözés, valamint a fasizmus minden formája ellen elszánt küzdelmet folytató milliók számíthatnak a magyar és a nemzetközi munkásosztály cselekvő szolidaritására. Ez az erő, az internacionalizmus, az osztálytestvériség, a nemzetközi összefogás a szolidaritás ereje akadályozhatja csak meg, hogy az enyhülés, a békés egymás mellett élés ellenségei pusztító világégésbe sodorják az emberiséget. — A NEMZETKÖZI munkásosztály ereje és közös cselekvése az egyik legfőbb biztosítéka annak, hogy kontinensünkön, de az egész világon is kivívhassuk és megőrizhessük a békét, azt a légkört és azokat a lehetőségeket, amelyek közepette a dolgozó ember hétköznapi munkára, nagyszerű alkotásokra képes. Táviratváltás A munkásosztály nagy nemzetközi ünnepe, május elseje alkalmából táviratváltás történt szovjetunióbeli, NDK-ben testvérmegyénk, és Tolna megye párt- és állami vezetői között. K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke táviratban üdvözölte Tambov megye vezetőit: V. I. Csornijt, a Tambov megyei pártbizottság első titkárát, V. I. Makarovot, a Tambov megyei szovjet elnökét. Ugyancsak táviratban köszöntötték Karl Marx Stadt megye vezetőit is: Szigfrid Lorenzet, a Karl Marx-Stadt megyei pártbizottság első titkárát és Heinz Arnoldot, a Karl Marx-Stadt megyei Tanács elnökét. A Tambor és Karl Marx-Stadt megyei párt- és állami vezetők szintén táviratban köszöntötték megyénk párt- és állami vezetőit. A testvérmegyéinkbe küldött táviratokban is, az onnan érkezett táviratokban is megerősítik a megyék vezetői: mindent megtesznek annak érdekében, hogy erősödjék országaink és megyénk népei között a testvéri barátság. Kitüntetések (Folytatás az 1. oldalról.) rendszerirányítónak, Szőke Gyuláné személyzetisnek és Gyene Lajos szarvasmarhatelep-vezetőnek. Péti Imre a KISZ Központi Bizottságának díszoklevelét adta át a szövetkezet „Mátai Antal” KISZ-alapszervezetének, a díszoklevelet Nyirati Gyula KISZ-titkár vette át. * A Minisztertanács és a SZOT vörös zászlaját nyerte el a Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat. A Budapesten tartott ünnepségen Sági Vilmos államtitkár adta át a kitüntetést. A vállalathoz tartozó Gemenc Szálló üzletigazgatósága a vállalat dicsérő oklevelét kapta. Tegnap adták át a „Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja” kitüntetést a Tolna megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat Marx Károly szocialista brigádjának Dombóvárott. A Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat (MEZŐGÉP) a „Kiváló Vállalat” kitüntetést, a Bonyhádi Építőipari Szövetkezet, a Tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezet (GÉM) a „Kiváló Szövetkezet” kitüntetést kapta meg tegnap. A GÉM-nél átadták a „Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja” kitüntetést a Gábor Áron szocialista brigádnak„Kiváló Szövetkezet” lett ismételten a Paks és Vidéke ÁFÉSZ, és egyben ismételten elnyerte a Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ vándorzászlaját. Az ünnepséget tegnap tartották meg. Ugyancsak tegnap adták át a könnyűipari miniszter dicsérő oklevelét a Szekszárdi Nyomdának, a belkereskedelmi miniszter dicsérő oklevelét pedig a Bonyhád és Vidéke AFÉSZ-nek. J. J. Az eső az árkádok alá kergetett. Ernyőtlen sorstársaimmal béketűrően vártuk a zivatar elmúltát, abban reménykedve: gyorsan jött hamar fog a városon átvonulni és estig még kisüthet a nap. A piros melegítős fiatalember futva érkezett közénk, s örvendezve rázott kezet a szemüveges szakival. Láthatóan rég ismerik egymást, valamikor talán együtt dolgoztak, mindenesetre nem idegenek, a korkülönbség ellenére tegeződnek, közvetlen hangon társalognak alighanem barátok. — Bőrig áztam — mondta a piros melegítős. — Zavarodott idő — felelte rá a szemüveges, s ennyivel letudva az áprilisi záport, témát váltottak. Horgászélményeikkel „húzták” egymást, aztán a vasárnapi meccs esélyeit latolgatták jóízűen, belefeledkezve a társalgásba. Amikor elállt a zápor, a piros melegítős barátját meghívta egy korsó sörre. Amaz húzódozott. — Inkább legközelebb. Műszakba indulok, megisszuk máskor. Ebben maradtak, kézfogás és egyik jobbra, a másik balra. Mióta láttam és hallgattam őket, állandóan ott motoszkál a fejemben, hogy tulajdonképpen a többséget alkotó munkások két képviselőjével hozott össze a hirtelen jött „zuhé”. S ha van szemem, ismét belenézhettem a se fönt, se lent, hanem a középen lévők arculat megbízható, az erőt jelentő többséget átlagemberek alkotják. Közülük sokan barátaink, bizalmas beszélgető társaink, beavatnak örömeikbe, gondjaikba, s nekik köszönhetem, hogy most bátorságot érzek vázlatosan megrajzolni az átlagmunkás portréját. Miklóssal, a harmincéves lakatossal kezdem, aki gyakran meglátogat és nem jön üres kézzel soha. Két hete maga készítette virágcseréptartót hozott, otthon a sufniban barkácsolta hulladék anyagból. Ahova szerszám szükségeltetik, ott mindenre rááll a keze: a parkettajavítástól kezdve az ajtózárig, a tapétázásig mindenre. A gyárban a névtelenek közé tartozik, szerepel a neve a bérjegyzéken, ám, ha történetesen arra kérném a bérszámfejtőt: legyen szíves megmondani, hogy néz ki az a Kelemen Miklós nevű lakatos, a bérszámfejtő csak nézne és tanácstalanul hallgat, na. Alacsony, magas, kövér, sovány, szőke, barna? Isten tudja. Miklós nem sorolható sem a jók, sem a rosszak lélé. Mindazonáltal van véleménye, vannak vágyai, törekvései, örömei, keservei. Ismerem, el tudom mondani hogyan él, milyen közérzettel dolgozik, mivel tölti szabad idejét, s mik a távlati tervei. A család. Felesége munkásnő, bátyja a kenyérgyárban automatagép-kezelő, sógornője az építőipari vállalat üzemi konyháján dolgozik. Kölcsönösen számon tartják a név-, a születésnapokat, s ilyenkor négyesben indulnak a vendéglőbe ünnepelni. Sört isznak, étlapot soha nem kérnek és egyszer az is előfordult, hogy záróra után a zenészeket hazavitték, szombat lévén mulatoztak reggelig. Ezt az egy esetet Miklós azóta is emlegeti: „Jócskán elhajoltunk, de az a fontos, hogy kifogástalanul éreztük magunkat”. Náluk története van mindennek. Nem úgy megy az, hogy megvették a hűtőgépet és „slussz passz”. Ott az ilyesminek története van. Esemény. Miklóstól távol áll az alakoskodás. Mindig önmagát adja, s hangján belső elégtételt érzek. Maikor kijelenti, mai munkás embernek nem kell félnie senkitől és semmitől. Én sokkal többet megengedhetek magamnak, mint az igazgató. Igazat adok neki. Nincsenek szórongásai, felszabadultan tud örülni a kellemes élvezeteknek, a nyári üdülésnek, a hétvégi sörözgetéseknek, a jó tv-műsornak, a vasárnapi futballmeccsnek. Büszke arra, hogy alkotó, értékeket teremtő mesterem, bér, saját műve például a fürdőszoba, de a kordonos szőlő is. Megtervezte, kiszámította : 1980-ban jut el odáig, hogy vegyen egy használt autót és a családdal elinduljon Bulgáriába nyaralni. Külföldön még nem járt, mégis bámulatosan ismeri Európa valamennyi országát, ami azzal magyarázható, hogy az újságokban betűről betűre végigolvassa az úti beszámolókat és az érdekességeket tartósan megjegyzi. Érték, és mértéktartó ember. Bár nem mutatja, én tudom róla : a politikára — ő így mondja — nagyon odafigyel és zsörtölődik, hogy lent nem mindig mennek úgy a dolgok, önként fent akarják. Fia hét-, kislánya ötéves. „Szeretném, ha legalább az egyik továbbtanulna.” Mondom, két hete járt nálunk, kibeszélgettük magunkat, s hiába marasztaltam, a délután vonattal hazautazott: nincs mese, reggel kezdődik a meló. Margitka betanított munkás a műszergyárban, Lajos gépkocsivezető a DÉDÁSZ-nál, Antal kőműves, Péter autószerelő. Amit Miklósról elbeszéltem, kevéske eltéréssel róluk is elmondhattam volna. Átlagmunkások. A szó jó értelmében használom az „átlag” kifejezést, s azokra gondolok, akik... Valami eszembe jutott. Két éve talán, magas rangú vendég kíséretéhez tartozva, részt vettem egy üzemlátogatáson. A műhelyeken az igazgató kalauzolta végig a vendéget és a nagycsarnokban bemutatta nekünk a gyár büszkeségét, a legjobb szakmunkást. A többség a munkadarab fölé hajolva dolgozott. Őket nem mutatták be soha senkinek. Miklósék ma felvonulnak. SZEKULITY PÉTER Miklósék