Tolna Megyei Népújság, 1977. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-01 / 231. szám
2 “Képújság LAPZÁRTA BÉCS A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek a bécsi Hoffburgban folyó 21. közgyűlésén dr. Osztrovszki György, a magyar küldöttség vezetője kijelentette, hogy a pretoriai rezsim nukleáris programja sok országban mély aggodalmat vált ki. Hozzátette, hogy ezekért a veszélyes tervekért nemcsak a dél-afrikai kormány, hanem a „nukleáris exportban” érdekelt egyes nyugati országok is felelősek, amelyeket szintén el kell ítélni. PEKING Az új kínai vezetés gazdaságcentrikus elképzeléseit erősítette meg a három legfontosabb sajtóorgánum — a párt központi lapja és elméleti folyóirata, illetve a népi felszabadító hadsereg lapja közös október elsejei vezércikke. Az írást az Új Kína hírügynökség megjelenése előtt néhány órával, pénteken este hozta nyilvánosságra, körülbelül akkor, amikor Hua Kuo-feng, a Kínai KP KB elnöke háromezer vendég — közöttük a szinte teljes kínai vezetés — előtt ünnepi beszédet mondott a pekingi parlament épületében. RóMA Vatikánvárosban pénteken megnyílt az ötödik püspöki szinódus. A katekézis problémáinak szentelt egyházi tanácskozáson 204 katolikus püspök és bíboros vesz részt a világ minden tájáról, köztük Lékai László esztergomi érsek. Egy locarnói kórházban elhunyt a magyar származású Hans Habe író. Néhány könyve hazánkban is megjelent. (Képtávírónkon érkezett.) Az új szovjet alkotmány tervezetéről határozott a Legfelsőbb Tanács Elnöksége Pénteken a moszkvai Kremlben ülést tartott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, az alkotmányi bizottság elnöke tájékoztatta az elnökség tagjait az új szovjet alkotmánytervezet össznépi vitájáról és az elhangzott javaslatokról. Leonyid Brezsnyev összefoglalta az országos vita eredményeit és ismertette azokat a kiegészítéseket és pontosításokat, amelyeket az alkotmánybizottság az új szovjet alaptörvénybe belefoglalni javasol. Az alkotmánytervezet társadalmi vitája — mutatott rá Leonyid Brezsnyev — hozzájárult az egyes cikkelyek pontosításához, az új szovjet alaptörvény tartalmi gazdagításához. Az elnökség határozatban mutatott rá, hogy az alkotmánybizottság nagy munkát végzett a dolgozók kollektíváitól, a társadalmi szervezetektől és az egyes állampolgároktól érkezett észrevételek áttekintése, rendszerezése és általánosítása terén. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége az alkotmánybizottság által eléje terjesztett alkotmánytervezetet a társadalmi vita során elhangzott kiegészítő és módosító javaslatok figyelembevételével jóváhagyta. Az alkotmánytervezetet a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának kedden kezdődő rendkívüli ülésszaka elé terjesztik. Üdvözlő távirat Kína nemzeti ünnepe alkalmából Hua Kou-fengnek, a Kínai Népköztársaság államtanácsa elnökének Peking A magya nép, a Magyar Népköztársaság kormánya és a magam nevében jókívánságaimat küldöm önnek, a kínai népnek és a Kínai Népköztársaság államtanácsának, a Kínai Népköztársaság megalakulásának 28. évfordulója, a kínai nép nagy nemzeti ünnepe alkalmából. Remélem, hogy a két ország közötti kapcsolatok a béke és a haladás ügyét szolgálva fejlődnek. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke A magyar és a kubai népfront megállapodása Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Jorge Lezcano Perez, a kubai Forradalom Védelmére Alakult Bizottságok (ODIR) országos főtitkára ünnepélyes keretek között aláírta a két testvér-tömegszervezet közötti 1980-ig szóló együttműködési megállapodást. A megállapodásban a két tömegszervezet között eddig megvalósult együttműködés alapján a két nép és a két szervezet közötti további együttműködés, összeforrottság, a szocialista integráció folyamata támogatásának és elősegítésének programját rögzítették. A két szervezet közötti együttműködés keretében a Hazafias Népfront és a Forradalom Védelmére Alakult Bizottságok kölcsönösen tájékoztatták egymást szervezeteik fejlődéséről, delegációk cseréjével járulnak hozzá egymás jobb megismeréséhez. Az aláírásnál kubai részről megjelentek a ODR országos bizottsága titkárságának tagjai és jelen volt Jakus Jenő, hazánk havannai nagykövete. Gerhard Reinert sajtótájékoztatója Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete az NDK megalakulásának 28. évfordulója alkalmából pénteken sajtókonferenciát tartott a nagykövetségen. Hangsúlyozta: a Német Demokratikus Köztársaság a Szovjetunió, valamint a szocialista országok oldalán 28. éve halad sikeresen a szocialista építés útján. Zászlólevonás Pénteken reggel a Gellért-hegyi felszabadulási emlékműnél katonai tiszteletadással levonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját, amelyet csütörtökön a fegyveres erők napja tiszteletére vontak fel. BT-határozat Rhodesiáról Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta David Owen brit külügyminiszter javaslatát, hogy nevezzenek ki egy ENSZ-megbízottat a rhodesiai helyzet rendezésében való részvételre. (A javaslatot a Biztonsági Tanács 13 tagja támogatta, ellenszavazat nem volt, a Szovjetunió képviselője tartózkodott, Kína megbízottja pedig nem vett részt a szavazáson. Waldheim főtitkár feladata lesz, hogy a tanács tagjaival folytatott konzultációk alapján kinevezze majd a megbízottat. Az ENSZ-megbízott kinevezése nem egyenlő az angol—amerikai rendezési terv elfogadásával, amellyel az afrikai vezetők sem értenek egyet. A szavazás előtt Harlamov nagykövet, a Szovjetunió p állandó ENSZ-képviseletének megbízott vezetője is hangsúlyozta, hogy „a Szovjetunió nem fogadhatja el az angol— amerikai tervet a rendezés alapjaként, tekintve, hogy az neokolonialista elemeket tartalmaz” és óvta a világszervezetet attól, hogy a tervnek a javasolt formában történő végrehajtásában bármilyen formában részt vegyen. 1977. október 1. Kőolaj és datolya Ázsia délnyugati részén helyezkedik el a hazánknál több mint négyszer nagyobb (438,446 négyzetkilométer) területű, 11,5 millió lakosú Iraki Köztársaság. A népességének kb 75 százaléka arab, 20 százaléka kurd, de a türkmén, a perzsa, az asszír és az örmény nemzetiség is megtalálható. Mezopotámiában, a mai Irak területén született meg az emberiség legrégibb állama, a suméroké. Mezopotámiát az arabok i. sz. 636-ban foglalták el, az általuk alapított állam a 14. században a mongol betörések áldozata lett. Később perzsa, majd 1638-tól török uralom következett. A széthullott Oszmán Birodalom 3 vilajetjéből keletkezett Irak, amit Nagy- Britannia megszállt és 1920- tól mandátumterületként kormányzott. Az 1958-as júliusi forradalom a monarchia bukásához, a brit katonai támaszpontok megszüntetéséhez, az 1955-ben kötött iraki—török szerződés felmondásához vezetett. Az 1968-ban hatalomra került Baath Párt által támogatott kormány számos haladó társadalmi és gazdasági intézkedést tett: államosított és földreformot hajtott végre. Irak a harmadik világ egyik legdinamikusabban fejlődő országa. 1976-ban 107,6 millió tonna kőolajat termelt. „Olajország”, s mint ilyen, élvezi az utóbbi évek konjunktúrájának hasznát. A nemzeti össztermék 4 százaléka export útján realizálódik és több mint 90 százaléka a kőolajból származik. A feldolgozóipar termelésének 40 százalékát az élelmiszeripar teszi ki. Legfontosabb növénye és a kőolaj mellett fő devizaforrása a datolya. A datolya- és gyümölcsültetvények területe 1630 négyzetkilométer. Legnagyobb mennyiségben búzát, árpát, és rizst termelnek. Állattenyésztése — a modern állami gazdaságok kivételével — alacsony színvonalú, legfontosabb állata a juh. Irak külkereskedelmi forgalmában — a fejlett tőkés országokon kívül — a szocialista országok is növekvő mértékben (18 százalék 1975-ben) részesednek. A fejlődő országokkal folytatott magyar külkereskedelem forgalmának 20 százalékát Irakkal bonyolítja le hazánk. Magyarország autóbuszösszeszerelő üzemet, autóbuszokat, telefonközpontokat, faluvillamosítási alállomásokat, baromfifarmokat, datolyafeldolgozó berendezéseket, malmokat, hűtőtárolót és konzervgyárat, továbbá vágóhidat szállított az arab országba. A magyar importban Irak kőolaj- és datolyaszállítmányokkal szerepel. — TERRA — Csillagváros nem egyszerűen az űrihajósok városa. Kiképzési központ, ahol a nehéz kozmikus munkára képezik ki az embereket. A központ parancsnokával, Georgij Beregovojjal együtt lépünk be az edzőterembe, ahol az imént fejeződött be az utolsó foglalkozás. A bejárat előtt két Szojuz, az egyik teljesen kész, már járt a kozmoszban, a másikon frissen csillog a festék, mintha csak most került volna le a gyári állványról. Azután kiderül,hogy ez az űrhajó is megjárta a világűrt, csak éppen rendbe hozták, és most a kiképzést szolgálja. Az alacsony kerítés mögött egy újabb Szojuz az androgén kapcsolószerkezettel, a közelében pedig egy Sztaljut áll... — „VISSZATÉRÉS A FÖLDRE” — A kozmonautika még fiatal: tizenkilenc év telt el az első szputnyik fellövése, tizenöt Jurij Gagarin űrrepülése óta. A mostani szakaszban tovább folynak az alapkutatások, s a hangsúly észrevehető eltolódása figyelhető meg, a kozmonautika „visszatér a Földre”. Éppen ezért a központ parancsnokához intézett kérdéseim is ezt érintik. — Hogyan válaszol a kozmonautika az idő parancsára és megmutatkozik-e az űrhajósképzésben? — Társadalmunk — ifeleli Georgij Beregovoj — jelenleg nagyméretű társadalmi-gazdasági feladatok megoldásán fáradozik. Ezek kapcsolatban vannak az új források népgazdaságba való bevonásával. Ezt szolgálja például a Bajkál—Amúr vasúti fővonal építése vagy a hasznos ásványi kincsek példátlan arányú felkutatása a nagy kiterjedésű területeken. Mi, űrhajósok, igen tevékenyen részt veszünk számos munkában. Vegyük akár a Sztaljutokat. Csak a legutóbbi ötéves tervidőszakban jelentek meg, a segítségükkel elvégzett kutatások eredményei pedig több mint lenyűgözőek. A harmadik állomás igen nagy mértékben járult hozzá az olaj- és gázkészletek tanulmányozásához a Kaspitengermellék és Üzbegisztán körzeteiben. A segítségével felkutatott készletnövekedés több tucat millió tonna olaj. Míg a geológusoknak például az üzbegisztáni Fergánaivölgy átvizsgálásához 60 év kellett, addig az állomás ezt három hónap alatt elvégezte. A negyedik Szaljutnak, amelyet 1974 végén juttattak fel a röppályára, még ennél is nagyobb szabású munkát sikerült végrehajtania. Az első legénység lefényképezte az ország több mint egymillió négyzetkilométernyi területét, a második többszörösen lefényképezte az 53. szélességi körtől délre eső nagy kiterjedésű területeket. — A KOZMOSZT „ÉREZNI" A FÖLDÖN — A központ egyik fő feladata: az ember felkészítése a világűrrel való találkozásra, mégpedig úgy, hogy minél kevesebb meglepetést tartogasson a számára. — Hogyan tökéletesítik ezt a folyamatot? — Mindenekelőtt — válaszolja Georgij Beregovoj — sokkal változatosabb és tökéletesebb lesz maga az edzési technika. Például a Szojuzra, amelyet itt lát, számítógépek és speciális szerkezetek vannak rákapcsolva, amelyek lehetővé teszik, hogy a növendékek ne csak a vezérlőpult kezelését sajátítsák el, hanem „végrehajtsák” az egész repülést. Csupán a túlterhelés és a súlytalanság képez kivételt, amelyeket más berendezéseken gyakorolnak. Ugyancsak ezen a berendezésen végezzük az összekapcsolást, a pályamódosítást, a leszállást. Hasonló elvekre épül a komplex Szaljut edzési berendezés is, csak az arányok kissé mások, hiszen több mint két és fél tonna súlyú tudományos berendezés és negyvennél több különböző vezérlőpult van az állomás fedélzetén. — ÚJDONSÁGOK AZ ŰRHAJÓSSZAKMÁBAN — Az űrhajósnak amellett, hogy el kell sajátítania különböző földi szakmákat, meg kell tanulnia a kozmikus rokonszakmákat is: a fedélzeti mérnöknek szükség esetén le kell tudnia szállítani az űrhajót, a parancsnoknak helyettesíteni a fedélzeti mérnököt. — Mi a legérdekesebb ezekben a kiképzési módszerekben? — A szoros együttműködés a szakemberekkel és a sajátságos tapasztalatcsere. Hiszen például a geológusok tudtak a nagyszabású képződmények létezéséről a földkéregben, de csak akkor láttatták azokat, amikor kézhez kapták a kozmikus felvételeket. A geológusok elemzik adataikat, ellenőrzik, földi eszközökkel és javaslatokkal látnak el bennünket a következő repüléshez: hol, mit és hogyan keressünk, mire fordítsunk figyelmet. Adott esetben az ember előnyben van az automatikával szemben, nem filmez szigorú program szerint. Ez természetesen, nemcsak a geológusokra vonatkozik. Az ember a műszerek segítségével nagyon pontosan meg tudja különböztetni az erdők fajtáit. A kozmoszból nagyszerűen látni a planktonok barna foltjait a tengerben, a sekély vizeket, a tengeri áramlatokat. Mindez nem jelenti azt, hogy lemondunk az információgyűjtés és -feldolgozás automata rendszereinek létrehozásáról, csupán ésszerű párosításukról van szó. A Föld a kozmoszból nyitott könyv, amelyet azonban még meg kell tanulni elég jól olvasni. MIHAIL CSERNISOV AFN—KS