Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-01 / 50. szám
1979. március 1. Szeretik a közös, nem szokványos játékot Nagy terület tartozik az óvodához, tavasszal már fű is lesz Atomerőmű-építkezés Gyerekek a Kishegyen A paksi Atomerőmű Vállalat dolgozóinak gyerekei néhány nap múlva teljesen megtöltik a 150 személyes óvodát. Jelenleg 141 gyerek jár a kishegyi óvodába. Március elején összeállítják az ötödik csoportot, aztán majd nemsokára a hatodikat is. Gyarapodik a vállalat létszáma, sok új lakást adnak át az atomerőmű lakótelepén, s mivel a PAV dolgozóinak többsége fiatal, szép számmal „gyűlnek” a gyerekek. Természetesen építenek a közeljövőben a meglévőhöz hasonló óvodát, de a jelek szerint nehéz lesz lépést tartani az idővel, a gyerekek számának növekedésével. Paks ötös számú óvodája a kishegyi, nyolc óvónő, négy dajka és egy konyhai dolgozó alkotja a személyzetet. Németh Ferencné vezető óvónő az egyetlen, aki azelőtt is Pakson dolgozott, az itteni óvónők közül. A többség úgy került Paksra, hogy férjük a PÁV-nál lépett munkába. Szerencsés helyzet, mindenkinek jó ez a megoldás. Két kezdő óvónő pedig egyenesen Kecskemétről jött a városba, diplomaszerzés után. Paksi származásúak és hazavágytak, érthetően. Nagyon kényelmes, szép a berendezés. A bútorok többségét és a játékokat a Népboltnál választották ki az óvónők. Az élelmezés a kishegyi 3000 adagos konyháról történik, a szomszédból. Nem hűl ki az étel, amíg áthozzák. Ha majd elkészül a lakótelepen az iskola is, annak konyhája látja el az összes gyermekintézményt az „atomvárosban”. G. J. Fotó: Gottvald Sokan vannak, a kiscsoport is nagynak számít Kistápéra A nótának, melyből a cím kölcsönvétetett, nem tudom mennyi köze van ehhez a parányi településhez, melyet 1910-ben még így jelöltek: kisközség Tolna vármegye dunaföldvári járásában, 364 lakossal. A nóta eredetét nem tudtam kideríteni, mint ahogyan azt sem, hogy a Szeged melletti Tápénak, hogyan származott a Kistápéja megyénkbe. A két út megvan. A Bikács felőlit a Nagydoroggal közös Uj Barázda Tsz szilárd burkolatúvá tette. A másik, mely Németkérre vezet, csak a szárazság és a kemény fagyok hatására válik szilárd burkolatúvá. A kisközség már nincs meg. Az őslakosok is csak Tápé pusztának nevezik a negyven háznyi települést, melyet a század elején feljegyzett 364 lakossal szemben ma hozzávetőleg 80-an laknak. — Valamikor az ötvenes években itt házhelyeket osztottak — mondja Pámer Mátyásné a kistápéiak tanácstagja. — Ott épültek is páran — mutat a németkéri út mellett árválkodó néhány házra, —, de aztán abbamaradt minden. Megszűnt a bolt, nincs kocsma se, a kultúrházat csak lakodalomkor nyitják ki. A fiatalok szétszéledtek. A Tápépusztaiaknak az ország minden részében vannak rokonaik — kirajzott innen a nép. Itt nincs több mint 5-6 kisgyerek. Fiatalok talán 15-en ha vannak. Csak idősebbek vagy egész öregek laknak itt pár év múlva. Ha nem tudja nyáron, akkor sok a gyerek. A fiatalok idehozzák az unokákat nyaralni a városokból. A környék nagyon szép. A gyerekféle egész napra találhat elfoglaltságot. Az itt lakók is találnak elfoglaltságot éppen eleget. Többen birkát tartanak és disznót nevelnek , hizlalnak. A tsz-mek nagy sertéstelepe van itt és jelentős a szarvasmarha-állomány is. (A háztájiban mindössze egy tehén található.) Az asszonyok a ház körüli gazdaság mellett a dohánymunkában hasznosítják magukat. — Mióta Bikácsra megépült az út, könnyebb az itteni élet, mert van rendszeres buszjárat — mondja Pámerné. — Naponta háromszor jön meg megy egy-egy járat. Kicsit sűrűbben is mehetnének, mert elég sok idő elmegy a várakozással. Különösen ha orvoshoz kell menni beteggel, akkor rossz ez. De itt is van már pár autó, az enyhít valamit. Orvosi rendelés nincs a helységben. A körzeti védőnő kijár. Aki óvodába akarja járatni gyermekét, Bikácsra, vagy Nagydorogra viheti. Jelenleg egy ilyen csemete van. — Mi jól érezzük itt magunkat. Minden házban van televízió, rádió. Nyáron hazajönnek az unokák. Évente van egy-két lakodalom. Tavaly is volt három. A fiatalok itt tartanak lakodalmat, mert itt olcsóbb. Kaptunk gázlerakatot. Azóta helyben lehet cserélni palackot. Kértünk egy tápárusító helyet, rövidesen megnyílik. Akkor már ez a gond is lemegy a vállunkról. Mi már megszoktuk az itteni életet, ezekkel még jobb lesz. CZAKÓ SÁNDOR NÉPÚJSÁG 3 Gyermekgondozási segély, kismama-szalag, egyműszakos beosztás, munkaidő-kedvezmény és... — nehogy túl szép legyen a menyasszony: — 12 ezernél is több gyermek a bölcsődékben, mint az eredetileg tervezett férőhely; 34 ezer állami gondozott; s bár minden száz aktív kereső nő közül 62 a fizikai foglalkozású, csak 11,1 százalékuk szakmunkás. Ezek a tények, a valóság egy-egy darabjának metszeteként magukban hordják a rész és egész közös jellemzőit. A tudományos szocializmus a nőkérdést a társadalom általános törvényszerűségeivel együtt vizsgálja; a nők helyzete sem függetleníthető a gazdaság, a társadalom egészének helyzetétől. ARÁNYOK, KÉRDŐJELEKKEL Hazánk népességének 51,5 százaléka nő, ezer férfire 1978-ban 1061 nő jutott. A „gyengébb nem” 55,7 százaléka van munkavállalási korban, ténylegesen aktív kereső minden száz nő közül 37. Száz aktív kereső nőből mindössze három a műszaki foglalkozású, 29 betanított munkával, 21 pedig segédmunkával keresi meg kenyerét. Az aktív kereső nők ötven százaléka munkás, ám közvetlen termelésirányító csupán 0,6 százalékuk, arányuk a férfiakénál ötször kevesebb. Még kedvezőtlenebb az arány a szövetkezeti parasztságnál, ahol nyolc férfi után következhet egy nő a közvetlen termelésirányítók sorában. Nagy út áll mögöttünk. Majdnem ötven esztendeje, 1930-ban a tizennyolc éves és idősebb nők közül 2,1 százaléka érettségizett, 1960-ban 6,3, 1975-ben pedig már 17 százalék. A fizikai foglalkozású nők tábora meghaladja az 1,1 millió főt! Az aktív keresők száma gyakorlatilag évek óta a női foglalkoztatottak számának gyarapodása következtében növekszik. TÉNYEK ÉS TÉVHITEK Tíz megkérdezett közül tízen vágják rá gondolkodás nélkül, hogy a nők foglalkoztatásának fő területe a könnyűipar. Tévedés! A nehéziparban több lányasszony dolgozik, mint a könnyűnek nevezett, s valójában korántsem könnyű iparokban. Még a kohászatban is 18 ezer fölött van a fizikai foglalkozású nők száma. Legtöbben egyébként 90,5 ezren, az élelmiszeriparban találhatók, arányát tekintve viszont a kézmű- és háziipar vezet, a nők 90 százalékos részesedésével. Még ott is, ahol jelenlétük a legszerényebb, a szénbányászatban minden száz foglalkoztatottból 15 a nő, a fizikaiakból pedig 11. Most már ennek ismeretében jogosnak tarthatunk-e bármiféle vitát arról, azon, fontos-e a női munka a népgazdaság bármely területén? Hódítanak asszonyaink így is, úgy is. Szíveket és munkahelyeket. Az iparban dolgozók 35 százaléka volt nő 1960-ban, 1978-ban részesedésük már 44,6 százalék. Az a kérdés: ilyen iramban javultak-e a gondoskodás, a törődés szellemi, tárgyi feltételei is? Hiszen csak az iparban 768 ezer a napról napra munkába álló lányok, asszonyok létszáma. Úgy vásárolhatnak, közlekedhetnek, helyezhetik el a gyermekeket, vehetik igénybe a szolgáltatásokat, ahogy az számukra — s munkájuk minél jobb ellátása érdekében — a legkedvezőbb lenne? A kérdés szónoki, mert hiszen a tapasztalatok figyelmeztetnek: rengeteg még a tennivaló. KÖZÖS KÖTELESSÉG Ezer kockából biztató mozaikkép rakható össze: 1960 és 1978 között a textiliparban négyszeresére nőtt a kezelők fizikai igénybevételét jelentősen mérséklő automata szövőgépek aránya. Nagy iramban bővültek a gyermekintézmények, a korábbinál jóval magasabb színvonalú a vállalati szociális gondoskodás. Mindezt akkor értékelhetjük fontosságának megfelelően, ha tudjuk: az iparban foglalkoztatott nők legnagyobb csoportját — 275 ezer főt — az 1948 és 1961 között születettek alkotják, azok tehát, akik egyszerre viselik a munkakezdés, a beilleszkedés, a családalapítás, gyermeknevelés terheit. Nekik minden apró könnyítés nagy segítség! A gépiparban a férfi szakmunkások átlagos havi bére ma is nyolcszáz forinttal magasabb, mint a nőké. Nem feledkezünk el a képzettségben, begyakorlottságban, stb. mutatkozó eltérésről, de vajon indokolt-e ekkora különbség? És indokolt-e a gyógyszeriparban, ahol ezer forint a keresetkülönbség a férfi szakmunkások javára, vagy az olyan, nőinek tartott területen, mint a kötszövőipar, ahol 1100! Ez utóbbinál a különbség megmarad a betanított munkásoknál is. A segédmunkásoknál is jelentős a különbség: 700 forint — természetesen — a férfiak javára. Kilenc esztendeje, 1970. február 18-i ülésén az MSZMP Központi Bizottsága határozatot fogadott el a nők politikai, gazdasági, szociális helyzetéről és a további feladatokról. Ebben a dokumentumban olvashatjuk: „Figyelembe kell venni, hogy a társadalmi és gazdasági élet fejlődése, valamint a nőkérdésben meglévő problémák és ellentmondások jellege elsősorban helyi intézkedéseket követel. A központi döntések csak könnyíthetik, de nem pótolhatják a nők érdekében teendő helyi állásfoglalásokat, intézkedéseket. A politikai, gazdasági feladatok nagyfokú önállóságot, szélesebb alapokra helyezett politikai és gazdasági tevékenységet igényelnek.” MÉSZÁROS OTTÓ Simontornya Milliókat érő társadalmi munka A napokban készült el az összesítés. Az elmúlt évben a simontornyaiak 8 millió 820 ezer forint értékű társadalmi munkával tették szebbé, gazdagabbá településüket. A nagyközség lakói — beleértve a csecsemőket és aggastyánokat is — átlag több mint másfél ezer forintnyit dolgoztak a közösségért. A legtöbb, öt és háromnegyed millió forintot a fejlesztési alapot növelő, a közcélú létesítmények építési költségeit csökkentő társadalmi munka tett ki. Ennek közel egynegyede az a munka, forintokban kifejezve, amivel a simontornyai intézmények működési feltételeit javították, s egymillió 636 ezer forintnyit dolgoztak a község szépítése, tisztábbá tétele érdekében. * A sok milliót érő segítség eredményezte, hogy elkészült a labdarúgó-edzőpálya, a vártéri park, több buszmegálló, gyorsabban épül a bölcsőde, a szocialista brigádok dolgoztak az óvodák korszerűsítésénél, s készítettek a legifjabb simontornyaiaknak sok játékot is. A fiatalok a munkába kicsit nehezen lendültek bele. Aztán az év második felében már derekasan kivették részüket a bölcsőde, s a pinceklub építéséből.