Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-01 / 77. szám

f * i 1979. április 1. Pártoktatás A speciális tanfolyamok e­gyre szélesebb körben válik nemcsak ismert­té, hanem elismertté is, hogy a politikai­ideológiai műveltség integ­ráns része a korszerű művelt­ségnek. Ez az elismerés kü­lönösen fontos a szocialista viszonyok között, hiszen ez a társadalom többek között abban különbözik minden más társadalmi rendszertől, hogy itt a haladás tudatos, tervszerű tevékenység ered­ménye. A politikai műveltség ki­alakítása és fejlesztése erő­teljes lendületet az MSZMP Központi Bizottsága 1965- ben jóváhagyott ideológiai irányelveinek megjelenése óta vett. Megyénkben is több ezer ember ismerkedett meg az­­óta alap-, közép- és felső­fokon a marxizmus—lenin­­izmus eszméivel és az arra épülő pártpolitikával. A pártoktatás általánosan is­mert formáivá váltak a marxizmus—leninizmus esti középiskolák, az esti egyete­mek és szakosított tagoza­taik, a párttagság körében az 5 hónapos és 1 éves párt­iskolák. E tanfolyamok az el­múlt időszakban és a jövő­ben is fontos szerepet tölte­nek be a szocialista gondol­kodás és magatartás fejlesz­tésében. Széles körben folyik a kö­zép- és felsőfokú marxista— leninista világnézeti képzés az állami főiskolákon és egyetemeken, valamint a kü­lönböző szakmai tanfolyamo­kon is. A társadalomban végbe­menő fejlődés azonban — ugyanúgy mint az élet más területein — a politikai­ideológiai műveltséggel és a vele szoros kapcsolatban le­vő politikai képzési rendszer­rel szemben is újabb és újabb, a kor színvonalát kife­jező követelményeket tá­maszt. E követelmények alapvo­násait a Központi Bizottság 1976. október 26-i, a párt­propaganda helyzetéről és fejlesztéséről szóló határozat tartalmazza. A Központi Bizottság ha­tározata világosan fejezi ki: az emberek politikai-ideoló­giai műveltségét olyan irány­ba kell fejleszteni, hogy az szilárd marxista—leninista elvi alapokon álló gyakorlati készségeket alakítson ki. Egyrészről a politikai alap­képzés hosszabb időn át tar­tó széles körű kiterjesztése, másrészről a politikai isme­retek gyakorlati alkalmazá­sával kapcsolatos követelmé­nyek indokolttá teszik, hogy lehetőség nyíljon olyan po­litikai továbbképzésre, amely nemcsak az általános, ha­nem a konkrétság szintjén is ismeretet ad a helyes politi­kai állásfoglaláshoz és cselek­véshez. Ilyen továbbképzési formát jelentenek a pártok­tatásban — többek között — a speciális tanfolyamok. Tolna megyében e tanfo­lyamok még csak rövid múlt­ra tekinthetnek vissza, azon­ban az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a poli­tikai továbbképzésnek haté­kony formái. Ma már 11 féle központi tematika áll rendelkezésre, melyek a társadalmi élet kü­lönböző területeihez tartozó aktuális témákat foglalnak magukban. Jelenleg 4 féle — a párt­élet és pártirányítás, a szo­cialista kultúra, gazdaság­­politika és a politikai oktatás módszertana — tanfolyam működik. Az 1979—80-as tan­évre ezeken túl az oktatási igazgatóság meghirdette a magyar munkásmozgalom története és a marxista esz­tétika tanfolyamot is. Az igényektől függően azonban további lehetőségek vannak a marxista szocioló­gia, etika, valláskritika, ál­lamélet és államigazgatás, va­lamint a nemzetközi politika kérdései speciális tanfolya­mok indítására is. E szakosított rendszerű továbbképzési formák tema­tikái arra építenek, hogy a hallgatók legalább középfo­kú szinten (1 éves pártisko­la, esti egyetem, állami főis­kola) rendelkeznek marxista —leninista ideológiai isme­retekkel és a választott szak­ban gyakorlati jártasságuk van. Mindenekelőtt a helyi vezetők továbbképzését szol­gálják. Bár a speciális tanfolya­mok lebonyolításának mecha­nizmusa sok vonatkozásban (előadások, osztályfoglalko­zások, beszámolók stb.) azo­nos az alapképzést nyújtó tanfolyamokéval, a tartalmi és módszerbeli megoldások mégis jelentős mértékben el­térnek azoktól. Itt a hang­súly a marxizmus—leniniz­mus elméleti tanításainak és a pártpolitikának a társadal­mi élet meghatározott rész­területére való alkalmazásán van. Igen jó lehetőséget nyúj­tanak tehát az elmélet és gyakorlat egységének meg­értéséhez és alkalmazásához. Ma még a legjobb megol­dásokat illetően kevés tapasz­talattal rendelkezünk, ezért a jövőben valószínűleg több változtatásra, módosításra kerül sor mind tartalmi, mind pedig módszertani vo­natkozásban. Jelentősnek kell tekintenünk viszont azt, hogy már az eddigiek során is ki­alakultak és általánossá vál­tak olyan módszerek, ame­lyek a politikai oktatásban korábban csak ritkán vagy egyáltalán nem kerültek al­kalmazásra. Ezek legszemléletesebb for­mái az úgynevezett gyakorlati foglalkozások. A gyakorlati foglalkozások célja, hogy a hallgatók elsajátítsák azokat az ismereteket és készségeket, amelyek az elméleti és poli­tikai célkitűzések gyakorlati megvalósításához szüksége­sek. A foglalkozások tartal­ma és módszere természete­sen a tanfolyam jellegétől és a napirenden lévő témától függően változó. Például: — a szocialista kultúra spe­ciális tanfolyamon irodalmi műveket, filmeket elemez­nek, vitafoglalkozásokat ren­deznek a dolgozók különböző csoportjaival a kultúra és közművelődés kérdéseiről; — a pártélet és pártirányí­tás tanfolyamon politikai elemzési, vizsgálati, tervezé­si, irányítási és vezetési fel­adatokat oldanak meg a hall­gatók különböző tényhelyze­tek alapján. A többi tanfolyamokon is sor kerül hasonló megoldá­sokra, de ezektől eltérő mó­dok is vannak. A szociológiai tanfolyam tematikájában például a má­sodik tanév gyakorlati év­ként szerepel, melynek so­rán a hallgatók feladata az, hogy a tanfolyamvezető kon­zultációs segítségével, meg­határozott témában szocioló­giai vizsgálatot végezzenek és vizsgálati eredményükről a tanév végén beszámolja­nak, illetve szakdolgozatot ír­janak. élszerű tehát, hogy a p­ártoktatás e kevésbé ismert formái nagyobb ------ figyelmet kapjanak a különböző káderképzési ter­vekben, mert alkalmasak ar­ra, hogy a politikai tovább­képzés bázisai legyenek mind szélesebb körben. TÓTH JÁNOS az MSZMP MB Oktatási Igazgatóság igazgatóhelyettese 1 f ^ Parancsnoki értekezlet 1979. március 27-én a BM Tolna megyei Rendőr-főkapi­tányságon az 1978. évi mun­kát értékelő parancsnoki ér­tekezlet megtartására került sor. Az értekezleten megjelent dr. Kamara János r. vezér­őrnagy, belügyminisztériumi államtitkár, dr. Szabópál An­tal, az MSZMP Tolna me­gyei Végrehajtó Bizottságá­nak tagja, a Tolna megyei Tanács elnöke, Harmat Jó­zsef, az MSZMP Tolna me­gyei Bizottság közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője, dr. Pájger Vince megyei főügyész. Dr. Dajka Miklós r. alez­redes a megye közrendjét, közbiztonsági helyzetét érté­kelő beszámolójában többek között elemezte az elmúlt évben elkövetett bűncselek­mények struktúráját, kiemel­ten foglalkozott a fiatalkori bűnözés, a cigánybűnözés helyzetével, illetve a közúti közlekedés biztonságával, a közlekedési bűncselekmények alakulásával, a szocialista törvényességgel. A meghívott vendégek hoz­zászólásaikban elismerően szóltak a Tolna megyei rend­őri szervek bűnmegelőző te­vékenységéről, valamint a bűncselekmények tettesei el­fogása és felderítése terén el­ért eredményekről. Harmat József hozzászólá­sában kiemelte, hogy az el­múlt évben a megyében olyan kiemelkedő jelentőségű bűn­­cselekmény nem történt, amely a közrendre, közbiz­tonságra, a köznyugalomra is kihatott volna. Tolna megye általános tár­sadalmi, politikai, gazdasági fejlődésével összhangban 1979-ben hatékonyabban kell az erőt centralizálni a társa­dalmi tulajdont károsító és ezt elősegítő körülmények felszámolására, a vagyonvé­delem, vagyonbiztonság erő­sítésére, az alkoholizmus, il­letve az alkoholos állapotban elkövetett bűncselekmények megelőzésére, a közúti közle­kedésbiztonság javítására, a fiatalkorú és cigánybűnözés visszaszorítására. Dr. Kamara János r. vezér­őrnagy, belügyminisztériumi államtitkár hozzászólásában értékelte a megye rendőri szerveinek 1978. évi munká­ját és meghatározta az ál­lam-, közrend, közbiztonság szilárdítása érdekében teendő legfontosabb feladatokat, el­ismerve a megye rendőri szerveinek 1978. évi munká­ját. Hirsch Kálmán r. ezredes megnyitja a parancsnoki ér­tekezletet. Képújság 3 A márvány emléktábla örökké tart. Legalább is ad­dig, míg az épület áll. A márványtáblába szép kerek betűkkel belevésik a tervező, az építész nevét. Aki felépíti a két kezével, annak neve nem kerül márványba. Csavaros eszű, vidám gye­rek lehetett Mándity Béla. Mosolya közben a szarkalá­bak, az időt mutogatók meg­sokasodnak. Jó kedvvel jön elénk. — Gyertek be, gyerekek — s szélesre kitárja a bejárati ajtót. A felesége rászól: — Miért kell neked min­denkit tegezni! — így szoktam meg — mondja, s ezzel az ismerke­dést elintéztük. Béla bácsi, mintha tanítómesterünk len­ne, vagy legalább­is együtt dolgoztunk volna a brigád­ban, a hegesztőpad mellett, de lehetnénk horgásztársak is. Mindegy, Béla bácsi társ­nak tart, vagy talán azt gon­dolja, végre megmondhatom ezeknek a nyálasszájúaknak. A maga készítette nyugágy­ba ültet, mellém telepszik. Kollégám nézi a fényviszo­nyokat, beméri Mándity Bé­lát. — Csak nem akarsz így vezetkezni! Vegyél fel tiszta inget! — mondja a feleség.­­ — Jó ez így — mondom, de nincs pardon. Míg Béla bácsi szépítkezik, a kitüntetéseket nézegetjük. Több okból is: soha nem lát­tam még sztahanovista iga­zolványt, és Munkaérdem­rendet sem. Itt pedig van; 39 évi munka eredménye. Mondom jövetelem célját. — Béla bácsi, magát fel­jelentették. Azért jöttünk, hogy kivizsgáljuk az ügyet — kezemben gyűrögetve a levelet, melyet a szerkesztő­ség címére küldtek. Olva­som: „Tisztelt Szerkesztőség! Az utóbbi időben sokat ol­vastam különböző hegesztő­riportot. A közelmúltban ment nyugdíjba kormányki­­tüntetéssel egy hegesztő, a TÁÉV dolgozója, aki 15 évig hegesztette Szekszárd kultu­rális épületeit, üzemeit, la­kásait, róla egy árva szó nincs. Egyébként végtelen szerény ember.” — Ki volt, hadd nézem — nyúl a papiros után. — Gyéni András — erre egy büszke mosoly Mándity Béla részéről. — Szerethet­ték a kollégái, mert nem sok ilyen levelet kaptunk. — Hogy szerettek-e? — Az előbbi kérdés olyan volt részemről, mintha azután ér­deklődnek, tud-e hegeszteni. — Béla bácsi szerb nem­zetiségű? — Nem, Rác, Vadrác — mondja mosolyogva. Bajáról indult útnak. Az első években a városban dolgozott, mindenfélét, amire ember kellett. Később Pestre került, itt szerzett lakatos- és hegesztőoklevelet. Ezután jött Komló az ötvenes évek­ben. — Jelent meg arról az idő­ről egy könyv — kezdek más témát. — Hallottam róla — Moldova György írta, Tisztelet Komlónak a címe. — Nem ismerem. — Vas Zoltán volt a vá­ros vezetője, ismerte? — Hogyne! — Erős kezű ember volt? — Közeli nebszusban nem voltunk, de rendet teremtett, az biztos! — Milyen volt akkor Komló? — Hát semilyen. — Hogy érti ezt? — Rossz volt a közbizton­ság, a piros lámpás házakból a lányokat oda telepítették, meg ehhez hasonló. — Akkor maguk hol lak­tak? — Az asszony Gyönkön, én munkásszálláson. — Béla bácsi, ’53-ban sztahanovista volt. Nekünk, fiataloknak ez nem sokat mond. Ki lehetett ennek a kitüntetésnek a tulajdonosa? — Ugyanaz volt, mint a mostani kiváló dolgozó. Csak többet kellett érte tenni. Mostanában könnyebben osz­togatják a jelvényt. Akkor nagy szó volt, ha valaki szta­hanovista lett — keze oda­­oda téved a kitüntetéses do­bozok közé, mutatná bizony­ságképp, az újabb kérdés azonban mindig megállítja ebben a szándékában. — Azért az idősebbektől azt is hallhattuk, hogy sok sztahanovistát „futtattak” — mélyen a szemében szeret­ném meglátni, egyez­ik-e a lélek és a szó. — így igaz. Most is van ilyen. Magamról: soha nem voltam párttag, ez pedig kel­lett a sztahanovistasághoz. Mégis az lettem. Ezek sze­rint a munkám után kap­tam, és a 10. évfordulóra a felszabadulási emlékplaket­tet is. Van jó és van rossz hegesztő. Sok a rossz hegesz­tő, s mégse akarják ezt el­ismerni. Féltéglával verik a mellüket, pedig abból nem lesz varrat. — Hogy a szóból kiveszem, sokat veszekedett? — Nem voltam soha izgá­ga. Ha valamelyik főnök szakmai szamárságot mon­dott, akkor visszaszóltam. Miért ne; én tudtam hegesz­teni, ő nem. Komlói pálya­futásom alatt 17 igazgatót nyűttem el — ez a kifejezés ismét okot ad a nevetésre, s Mándity Bélának azt hiszem, a nevetés az éltető eleme. — Mikor járt utoljára Komlón? — Két éve. — Szép? — Szép — szeméből su­gárzik ismét: „Én építettem”. Az építőipari vállalat Szekszárdra költözésével Mándity Béla felhagyhatott a munkásszállással. Szek­­szárdról mindennap, minden este hazamehetett. — Szekszárdon hol dolgo­zott? — Soroljam? — Csak a lényegeseket. — A 160 lakásos bérház, a nővérszállás, a művelődési központ... — A legkedvesebb? — ke­ze ismét a kitüntetések kö­zött keresgél. — Ez — mutatja a műve­lődési központért kapott mű­vészi plakettet. — Szép munka volt. — Meghiszem azt! — mondja büszkén. Végig ott voltam. Egyedüli hegesztő. — Ki a jó hegesztő? — Ki a jó hegesztő? —tart kis szünetet. — Aki rendel­kezik megfelelő vizsgával és felelőssége tudatában elvégzi a munkát, amit rábíztak. — Felelősség? — Egy panelfalban 30—36 mázsa van. Annak soha sem szabad kibukni. Ez pedig a hegesztőn múlik. — Béla bácsi, láttam a szemében egy könnycseppet az előbb, a hegesztésnek kö­szönheti? — Hát?... az idő is eljárt. — Sokan azt mondják: buta ember, aki szeret dol­gozni? — Akkor az okosok miért dolgoznak? Vagy a buták az okosok? Szerettem és tisz­teltem mindig a munkát. Két város: Komló és Szek­szárd volt a munkapadom... A márvány emléktábla örökké tart. De legalább ad­dig, míg az épület áll. A márványtáblába szép kerek betűkkel belevésik a tervező, az építész nevét. Az, aki fel­építi a két kezével, annak ne­ve nem kerül márványba. Azért ez az Írás. HAZAFI JÓZSEF Fotó: Steiner „...és felelőssége tudatá­ban...” „Ki a jó hegesztő?” „...elvégzi a munkát, amit rábíznak” „Aki rendelkezik megfe­lelő vizsgával...”

Next