Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-01 / 77. szám

XXX. évfolyam, 77. szám. AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1980. április 1., kedd ARA: FI A valóságos differenciálás feltételei Id­én a könnyűipariban várhatóan nyollc-kilencezer fő­vel csökken a létszám. A termelés ugyanakkor — ha mérsékelten is, egy százalékkal — növekszik,, azaz: sok­rétű intézkedésekkel kell kiegyenlíteni a létszámvesz­teséget. Ezek­­ között van az okos bérgazdálkodás, a dif­­ferenciállt — teljesítményekhez kötött — bérezés, nem­csak a fizikai­­ foglallkozásúak körében. A követelmény könnyen megfogalmazható, de mint sok más terüle­ten­­ úgy a könnyűiparban is meglehetősen kuszák a­­ bérarányok, ritkán esnek egybe a teljesítmények valós értékével, sokkal inkább tükrei annak a hosszú ideje érvényesülő­­ gyakorlatnak, amit — más kifejezés híján — bérpolitikai rögtön­zéseknek nevezhetünk. Ezek a rögtönzések olykor a differenciálás látszatát keltik, ám ténylegesen úgy oldották fel a feszültségeket, hogy úljtalblbarcat teremtettek. Mindössze a normák egyharmada műszakilag kiala­kított­­ mérce, a többi becsült — idő- és statisztikai — norma. Éppen ezért nem lehetünk bizonyosak abban, hogy az így kifizetett bér valóban teljesítménybér, ám itt, a normák alapján elszámoltak körében legalább van valami kapaszkodó a mérlegelésihez. Mit szóljunk azonban az olyasfajta gyakorlatihoz — amint azt a szakszervezetek egy országos vizsgálata különböző nagyüzemeknél föltárta —, amikor egy év alatt a mű­szaki és adminisztratív alkalmazottak 80—85 százaléka jutott bérnövekedéshez? Talán fölösleges is leírni: mi­lyen alapon? Mert az bizonyos, nem a differenciálás, a teljesítmények megkülönböztető értékelése, elismerése jegyében. A kohászatban és a­­ gépiparban 1980-ban átlagosa­n 4,5 százalékos bérnövekedés látszik elérhetőnek, de... vannak területek, ahol ennek a kétszerese is indokolt, igazságos, mert erre ad alapot a teljesítmény, a ter­melékenység, a gazdaságos kivitel. Ugyanakkor olyan iparágak, s még inkább vállalatok is akadnak, ahol az ed­d­ig elért átla­gl bér fedezete sincs meg, de­ ott sem mindenkinél! Ilyen helyen is dolgoznak munkaválla­lók, akik nemcsak a helyi mérce, hanem a­­ munka tár­sadalmi hatékonysága szemszögéből nézve szintén ki­emelkedően­ tevékenykednek. Náluk éppen az akadá­lyozza meg a kellő elismerést, hogy a cégük berendez­kedett a­­ bérezés olyan gyakorlatára, hogy legalább mindenki kapjon egy keveset. Már 197­1 és 1975 között is a kiegyenlítődés felé ha­ladtak a vállalatok nominálbér-indexei, s azóta ez a folyamat még inkább fölerősödött. Hasonló folyamat­nak lehetünk tanúi akkor, ha a különböző állomány­csoportok bérszínvonalának emelkedését vizsgáljuk; lé­nyegében azonos a növekedés mértéke.­ Kézenfekvő, ha a vállalatok teljesítményeinek eltérése alig vagy egyál­talán nincs­­ hatással a jövedelmekre — s a vállalati jö­vedelmekből következően a bérgyarapodásra —, ak­kor azt sem lehet remélni,­­hogy helyben ennek az el­lenkezője érvényesül, azaz legalább cégen belül létezik a különbségtevés munka és munka között kerülve a félreértést: szó sincs arról­ ,hogy a valósá­gos differenciálás feltételeit csakis vállalati körben hiá­nyoljuk, azaz kialakításukat kizárólag ott­­ sürgetjük. A hosszú­ távú bérpolitikai koncepció nélkülözése éppúgy közrejátszik a mai­­ helyzetben, mint a­z a hullámzás, hogy­­ a­­ keresetek növekedése hol tetemesen elmaradt a teljesítményektől — a főbb termelőágazatokat értve —, hol lényegesen meghaladta azt. Nyersebben fogal­mazva: egyre kisebb összefüggést­­ mutatott a béremel­­­kedés és a fedezet, olykor szinte a véletlen műve volt — gondoljunk csak a bérpreferenciák eredeti céljainak elhalványulására — kinek mennyi bérfejlesztési lehe­tőség jut.­ Ezek ismeretében már nem hat meglepően, hogy némely termelőhelyen a keresetek — tehát az úgynevezett, alapbérek, havi bérek — is elvesztették ösztönző — különséget tevő — jellegüket, halott ,nyil­vánvaló: a valóságos differenciálás már a keresetek —­­az alapórabérek, a havi­­­ törzsbérek stb. — m­eg­állapí­­t­ásánál érvényesítendő, elengedhetetlen lenne. Termé­szetesen úgy, hogy az elérhető pénzzel szemben eléren­dő telj­esí­timények sorakozzanak. A munka társadalmi hatékonysága növelésének rend­kívüli erejű tartalékai rejlenek az ésszerű, igazságos — de­ gyakran a közvélemény által is­­ csak elvben, he­lyeselt, a mindennapi valóságban még kevéssé érvé­nyesített — differenciálásban, a teljes­ítmény­ek valósá­gos értékelésében. Amihez olykor több pénz is kell a termelőhelyek némelyikén, s nem utolsósorban bátor­ság — az irányításban éppúgy, mint a gazdálkodó egy­ségeknél. " VERESS TAMÁS Világ proletárjai, egyesüljetek! Április 4-re készül a megye Koszorúzások, nagygyűlések, ünnepi műsorok Hazánk felszabadulásának 35. évfordulójának méltó megünneplésére nem ezek­ben a napokban kezdődött meg a felkészülés. Elég ha csak a munkafelajánlásokra, illetve már elvégzett társa­dalmi munkára utalunk. Az utolsó öt év eredményeinek számbavételét és a felada­tok kijelölését még éppen pártunk XII. kongresszusa végezte el. Az ünnepi eseményekből az egész hétre jut. A hét elején megérkeznek a test­vérmegyei delegációk, a leg­jobban dolgozók egy részé­nek átadják a kitüntetéseket. A HNF Tolna megyei Bi­zottsága az MSZMP megyei Oktatási Igazgatósága, a megyei levéltár és TIT a levéltárban tudományos ülésszakot tart április máso­dikén, a felszabadulásról. A mai napon hivatalosan is felavatják a bonyhádi művelődési központot, este ugyanott az ünnepi nagy­gyűlés után a Pécsi Balett ad műsort. Koszorúzások és gyűlések lesznek a járási székhelye­ken, a városokban és a köz­ségekben is. A megyei ün­nepségre is április harmadi­kán kerül sor Szekszárdon. A temetőben és a felsza­badulási emlékműnél dísz­őrségek állnak, a koszorú­zásra az alsóvárosi temető­ben 16, a Felszabadulás té­ren pedig 17 órakor kerül sor. Este hatkor a megyei művelődési központban ün­nepi nagygyűlés lesz. Megemlékeznek az évfor­dulóról az MSZBT-tagcso­­portok és a pártalapszerve­­zetek is. A tanintézetekben is lesznek ünnepségek. A megyei és a városi KISZ-bizottság a Forra­dalmi Ifjúsági Napok kere­tében megyei ifjúsági napot rendez Szekszárdon, április 4-én. Ekkor kerül sor a középiskolások mozgalmi és honismereti versenyének döntőjére. Az FMKT-kon­­ferencia és vita a munkáról, illetve a munkához való vi­szonyról. Jó idő esetén szabadtéri színpadokon mutatkoznak be a Mű­vészet és ifjúság akció legjobbjai, majd este a me­gyei művelődési központban gálaesten szerepelnek. A programot sportversenyek egészítik ki. Afganisztán­­i kormány ülése Kabulban ülést tartott a minisztertanács és megvi­tatta az ország társadalmi és gazdasági fejlesztésének kérdéseit. A Bakhtar afgán hírügynökség közlése szerint az ülésen jóváhagyták és a forradalmi tanács elé ter­jesztették a fogyasztási cik­kekre kivetendő adókról szóló törvénytervezetet, ha­tározatot hoztak az óvodai térítési díjak csökkentéséről és gépesített állami gazdasá­gok megteremtéséről. Indiai-PFSZ közlemény Jasszer Arafatnak, a Pa­lesztinai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizott­sága elnökének háromnapos indiai látogatása befejezté­­­­vel Új-Delhiben közös köz­leményt hoztak nyilvános­ságra. Az okmány hang­súlyozza, hogy a Közel-Ke­leten csak úgy teremthető meg az igazságos béke, ha a tárgyalásokba teljes jogú tagként bevonják a Paleszti­nai Felszabadítási Szerveze­tet, Izrael kivonul az összes általa megszállva tartott te­rületről, beleértve Jeruzsá­lemet és elismerik a Pa­lesztinai nép államalapítási jogát. b - {%'. MaI számunkból APRÓPÉNZ A MI MUNKÁNK (3. old.) A BÜROKRÁCIA NEM HIÁNYCIKK (3. old.) SZÍNHÁZI ESTÉK (4. old.) HÁROMSZÁZAN DACOLTAK AZ IDŐJÁRÁSSAL (6. old.) DOMBÓVÁR ISMÉT A 2. HELYEN (5. old.) Elutaztak a kongresszuson részt vett külföldi delegációk Az MSZMP XII. kong­resszusán részt vett testvér­pártok küldöttségei hétfőn elutaztak Budapestről. Hazautazott a Laoszi For­radalmi Néppárt küldöttsége, amelyet Phoumi Vongvichi­, a KB politikai bizottságá­nak tagja, a minisztertanács elnökhelyettese vezetett. Ugyancsak elutaztak­ a Vietnami Kommunista Párt külöttsége, élén Le Van Luonggal, a VKP KB politi­kai bizottságának tagjával; Írország Kommunista Pártjának küldöttsége, ame­lyet Michael O’Riordan, a párt központi bizottságának főtitkára vezetett. A vendégek búcsúztatásá­ra megjelentek: Biszku Bé­la, Borbándi János, Győri Imre és Szakali József, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagjai, Kárpáti Fe­renc altábornagy, a KEB tagja, Horn Gyula és Varga István, a Központi Bizottság külügyi osztályának helyet­tes vezetői és Karsai Lajos, hazánk hanoi nagykövete. Az elutazásnál jelen volt Nguyen Phu Soai, a Viet­nami Szocialista Köztársa­ság magyarországi nagykö­vete, a Vietnami testvérpárt küldöttségének tagja. (MTI) Brezsnyev kitüntetése Ünnepélyes keretek között nyújtották át hétfőn a Kremlben az irodalmi Lenin­­díjat Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnöké­nek, három kötetben — A kis föld, Újjászületés, Szűz­föld — megjelent vissza­emlékezéseiért. A kitüntetés átnyújtása al­kalmából rendezett ünnepi gyűlésen jelen voltak az SZKP és a szovjet állam ve­zetői, a Lenin-díj bizottság tagjai, ismert irodalmi és művészeti személyiségek a moszkvai dolgozók képvise­lői. A díjat Georgij Markov, a Lenin-díj bizottság elnöke nyújtotta át Leonyid Brezs­nyevnek, s rövid beszédben méltatta a trilógiát. Leonyid Brezsnyev meleg szavakkal mondott köszöne­tet a Lenin-díjat odaítélő bi­zottságnak. Nagyjavítás .Bár az év minden hónap­jában dolgoznak a Szekszár­d —paksi Vízi társulat gépei, a munka dandárja — mivel azt az időjárás is elősegíti — most tavasszal kezdődik. Leggnagyobb feladatuk a szekszárdi Aranyfürt Tsz száz­hek­táros szőlőtelepítésé­nek előkészítése. A siófoki út mentén a vállalat dolgozói a talajvédelmi munkákat vég­zik. Közben bent a műhelyek­ben javítják, s a tavaszi mun­kákra készítik elő a gépeket. Egy X—100-as nagyjavítását végzik a vállalat műhelyében

Next