Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-01 / 152. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam, 152. szám. ARA: WO Ft Q . r.0 .!’( 1980. július 1., kedd Megalakult a Tolna megyei Tanács Tegnap Szekszárdon, a régi megyeháza dísztermében a Himnusz hangjaival kezdődött el délelőtt 9-kor a Tolna megyei Tanács alakuló ülése, dr. Vígh Dezső korelnökletével. A megyénk életében jelentős esemény levezető elnöke az őszinte tisztelet szavaival köszöntötte a 81 tagú testületet, majd mindazokat a vendégeket, akiknek megjelenése okkal hangsúlyozta a választásokkal megújított megyei tanács cikluskezdő munkanapjának fontosságát. Részt vett a Tolna megyei Tanács alakuló ülésén Keserű Jánosné, az MSZMP KB tagja, könnyűipari miniszter, K. Papp József, az MSZMP megyei bizottságának első titkára, országgyűlési képviselő, dr. Raft Miklós, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese, Zana Károly, a KNEB tagja, országgyűlési képviselőink közül számosan, s többek között Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára. Az üdvözlések elhangzását követően került sor a négytagú ügyrendi bizottság megválasztására, mely a korelnök által javasolt szünetben készítette el a választásokkal kapcsolatos jelentését, amit a szünet után Vidóczy László, a bizottság elnöke terjesztett a tanácsülés elé. A megyei tanács elfogadta és hitelesítette a megyei tanácstagok megválasztásának törvényességét, megbízva az ügyrendi bizottságot a megyei tanács szervezeti és működési szabályzatának felülvizsgálatával, szükséges módosító javaslata később történő előterjesztésével. Az ülés harmadik napirendje volt a végrehajtó bizottság tagjai számának megállapítása, a tanácselnök, a tanácselnök-helyettesek és a vb többi tagjának megválasztása. Csajbók Kálmánnak, a Hazafias Népfront megyei titkárának részletesen indokolt javaslata alapján. A személyre szóló javaslatokat a megyei tanácsülés egyhangú szavazással fogadta el, így, a közelmúlt képviselői és tanácstagi választások alkalmával egyharmadában megújult megyei tanács elnökének ismét dr. Szabópál Antalt, általános elnökhelyettesének Császár Józsefet, elnökhelyetteseknek dr. Kálmán Gyulát és István Józsefet választotta meg. Mivel dr. Polgár Ferenc kinevezése határozatlan időre szólt, hivatalból látja el továbbra is a végrehajtó bizottság titkári teendőit. Az összesen 13 fős vb tagjai a következők lettek: Arany István, a mözsi Új Élet Tsz elnöke, Dudás Antal, az OTP Tolna megyei fiókjának igazgatója, dr. Erdősi Mária, a szekszárdi kórház-rendelőintézet főigazgatóhelyettese, Horváth József, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára, Balla Antal, a Szekszárdi Állami Gazdaság igazgatója, Németh Andrásné, a Paksi Konzervgyár szakmunkása, Szabó József, a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium igazgatója és Zsigovits Ferenc, a Szekszárdi MEZŐGÉP igazgatója. A Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának ünnepélyes eskütétele után az ülés elnöki tisztét dr. SzabóPál Antal vette át, aki a vb. nevében meleg szavakkal mondott köszönetet a megújított bizalomért, majd röviden szólt a tanácsok munkájának fejlődéséről, azt fejtegetve, hogy az új ciklusban helyi tanácsainknak a megkezdett úton kell tovább haladniok, s népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási szervekként mindent megtenni az MSZMP XII. kongresszusa határozatának szellemében a nagy és a kisebb haza népének boldogulásáért. A megyei tanács elnöke beszélt a VI. ötéves terv előkészítésének ma még az elemzéseknél tartó munkájáról, s azt hangsúlyozta, hogy igazodva a lehetőségekhez és követelményekhez, a legfontosabb, legsürgetőbb igényeket kell soron következő középtávú fejlesztési tervünkbe beépíteni. Szólt ezután dr. Szabópál Antal a helyi erőforrások feltárásának és hasznosításának településfejlesztési jelentőségéről, majd a tanácsi munka korszerűsítésének, egyszerűsítésének feladatairól. Sommásan: mindazokról a tennivalókról, melyek az elkövetkező öt évre alkotják majd a tanács munkaprogramját. Az elnöki székfoglaló után ismét Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront megyei titkára kapott szót, akinek javaslatára a megyei tanács megválasztotta öttagú számvizsgáló bizottságát, melynek elnöke Horváth Jánosné lett. A tizenhét tagú tervgazdasági bizottság elnöke Császár József általános elnökhelyettes. A Tolna megyei Tanács e bizottságában 10 tanácstag és 7 nem tanácstag tagja lát munkához. A megyei tanács ezután választotta meg a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tagjait és tisztségviselőit. A 11 tagot számláló megyei NEB elnöke Merkl Ferenc, eddigi elnök lett. Helyettese dr. Kun József, társadalmi elnökhelyettese pedig dr. Máté János. Az újjáválasztott Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tagjai a megyei tanács előtt tettek esküt. A városi, járási NEB-ek tagjainak és tisztségviselőinek megválasztására is sor került, majd a Tolna megyei Tanács elvégezte a megyei bíróság és a munkaügyi bíróság mellett működő népi ülnökök megválasztásának feladatát is. Az alakuló ülés napirendjén szereplő program végeztével kért szót Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, aki az MSZMP KB és a néhány nappal ezelőtt újjáalakult kormány nevében is szívbőljövő tisztelettel köszöntötte a Tolna megyei Tanácsot, azt kívánva, hogy alkotó szellemben, eredményesen folytassa munkáját. A miniszterasszony beszélt arról az országos figyelemről, mely nagy beruházásainkkal Tolna megyére vonja a figyelmet, s ami a megye lakosságát és a lakosság képviseletét ellátó tanácsokat is még jobb munkára kell, hogy ösztönözze. Befejezésül jó munkát, jó egészséget, sok személyes boldogságot kívánt a megyei tanácsban helyet foglalóknak. K. Papp József, az MSZMP megyei bizottságának első titkára, országgyűlési képviselő úgyszintén arról beszélt, hogy az új ciklusban — melynek programját a megyei tanács elnöke röviden fölvázolta — erőnk, képességeink javával kell folytatni a munkát. A jelenlévők nagy érdeklődéssel hallgatták a megyei pártbizottság első titkárának a tanácsi munka egyszerűsítésére, korszerűsítésére, a város- és községpolitika alakítására vonatkozó gondolatait. Végül, közösen létrehozott javaink nagyobb megbecsülésének fontosságára hívta fel a figyelmet, majd befejezésül eredményes munkát kívánt a Tolna megyei Tanácsnak. A kapott jókívánságokat zárszavában értékes útravalóként köszönte meg dr. Szabópál Antal. A végrehajtó bizottság eskütétele Dr. Szabópál Antal székfoglalóját mondja Mai számunkból A TÁRSADALOM MEGBÍZÓLEVELÉVEL (3. old.) SZÍNHÁZI ESTÉK (4. old.) TÚLKAPÁS (5. old.) Cdll HÚSKOMBINÁTÉPÍTKEZÉS (3. old.) ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ A PILVAXBAN (3. old.) Szovjet–NSZK csúcstalálkozó Brezsnyev és Schmidt megkezdte tárgyalásait Moszkva, Szászi Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A szovjet kormány meghívására hétfőn délben Moszkvába érkezett Helmut Schmidt, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, valamint Hans-Dietrich Genscher alkancellár, külügyminiszter, A vnukovói repülőtéren a vendégeket Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin miniszterelnök, Andrej Gromiko külügyminiszter és más hivatalos személyiségek fogadták. Az NSZK delegációjának tagjai: Günther Van Well külügyminisztériumi államtitkár, Klaus Bölling kormányszóvivője, Berndt von Staden és Horst Schulmann, a kancellári hivatal osztályvezetői, valamint több szakértő. A szovjet fővárosban csatlakozott a delegációhoz Hans-Georg Wieck, az NSZK moszkvai nagykövete. Moszkvában hétfőn megkezdődtek a szovjet—nyugatnémet tárgyalások. A megbeszéléseken szovjet részről Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke vesz részt. A nyugatnémet felet Helmut Schmidt, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja és Hans-Dietrich Genscher alkancellár, külügyminiszter képviseli. Hétfőn Bonnban megerősítették: a látogatás befejeztével Genscher külügyminiszter szerdán reggel Washingtonba repül, hogy „első kézből” tájékoztassa Carter amerikai elnököt a moszkvai tárgyalásokról. A többi NATO-partner tájékoztatása állítólag Van Well államtitkár feladata lesz. * Zászlódísztöltött hétfőn délelőtt a vnukovói repülőtérről Moszkva központjába Vezető Lenin sugárút: a sarlókalapácsos vörös zászlók mellett az NSZK lobogón a déli órákban érkezett Helmut Schmidt kancellárt és Hans- Dietrich Genscher alkancellárt, külügyminisztert köszöntötték. A Pravda hétfői száma címoldalán a két nyugatnémet politikus fényképével jelent meg. Az életrajzok ismertetését követően az SZKP KB központi lapja megjegyzi: a szovjet emberek abban a reményben üdvözlik fővárosukban Schmidt kancellárt és (Folytatás a 2. oldalon) Tájékoztató Szekszárdon Búzaminősítés béltartalom szerint Tegnap Szekszárdon, a megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál tájékoztatón ismertették a szakemberekkel az idén bevezetésbe kerülő minőségi gabonaátvétel szempontjait. Az eddigiektől eltérően a vállalat a termelőktől átvett búzát három kategóriába sorolja. Az egyik az úgynevezett szokvány malmi búza. Az átvételnél ennek vizsgálata az eddigiekkel megegyező módon történik. Tehát nedvességtartalmat, hektolitersúlyt mérnek, rostálják és érzékszervi vizsgálattal állapítják meg a minőséget. A másik kategória a takarmánybúza. Ennek eldöntésére fonolos vizsgálatot alkalmaznak, mellyel egyértelműen különválasztható az étkezési búzától, illetve megkülönböztethető. A harmadik kategória az úgynevezett javító búza minőség. Ennek vizsgálata eltér az eddigi gyakorlattól és megejtése minimum tizenöt, vitás esetekben negyvenöt napot vesz igénybe. A javító búza minőségbe öt fajtát soroltak be, egyértelműen sütőipari szempontok alapján. Így a GK Szeged Tiszatáj, a Martonvásári 4-es és 5-ös, a Partizánka és a Ljubilejnaja fajtákat. Ezenkívül természetesen elvégzik a vizsgálatot minden olyan — minimmum húszvagonos — tételnél, amelynél a termelő feltételezi, hogy eléri a javító minőséget. Ennek tizenöt forinttal nagyobb a mázsánkénti átvételi ára. Valorigráfos vizsgálattal állapítják meg a búza minőségét