Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-12 / 162. szám
12 KÉPÚJSÁG kMAGAZINi I MAGAZIN MAGAZINM MAGAZIN MM "PP 1 MAGAZIN , MAGAZIN I p - ' MAGAZIN MAGAZIN ' MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN Arthur legendája Úgy látszik, az angol találmányi hivatal most elvesztette azt a kevéske humorérzékét is, ami még volt neki. A londoni találmányi hivatali épületben lévő tudományos referenciakönyvtár információs pultjánál mindig tartottak a „pult alatt“ egy kis gyűjteményt furcsa és hóbortos találmányokból, hogy kielégíthessék azoknak az újságíróknak a szükségleteit, akik arra kaptak megbízást, hogy írjanak cikket a szabadalmakról. A találmányi hivatal bürokratái azonban meghallották ezt, és megkérték a könyvtárosokat, hogy óvakodjanak ettől, mert ez rontja az angol szabadalmi rendszer hírnevét. Az angol találmányi hivatal most kereken megtagadott minden információt a sajtótól a különös szabadalmak szerzőjének alaptípusára, a sussexi megboldogult Arthur Pedrickre vonatkozólag is. Miután letöltötte az idejét a kormánynál mint hivatalos szabadalmi felülvizsgáló, Pedrick a hatvanashetvenes években a szó szoros értelmében az őrült ötletek százait szabadalmaztatta. Minthogy Pedrick remekül ismerte a jogszabályokat, a szabadalmi hivatal kénytelen volt elfogadni a kérvényeit, így azok most már az örökkévalóságig ottmaradnak a könyvtár polcain, a beképzelt találmányi hivatal állandó megrökönyödésére. Korai keltés — Hallatlan! Már megint alszik a munkahelyén. Elsejére felmondok, el van bocsátva. — De ha elsejére... akkor miért kelt fel már huszonötödikén? Nehéz választani A feleség így szól a férjhez: — Válassz: vagy én, vagy a sör? — De mennyi sör? — kérdi a férj. Az ismeretlen „kontinens” Az oceanográfia fiatal, tudományág, jelentősége azonban nagy. Bolygóink felszínének 70 százalékát tengereik fogllbalják el, s a fennmaradó 30 százalékon szorong az egyre félelmetesebb ütemben szaporodó emberiség. 1930-ban egy négyzetkilométeren még csak 16 ember élt, 1966-ban e szájm 25-re emelkedett, 2000-ben pedig már eléri az 56-ot. És ezt az évente 60 milliát meigihtalladó emberszapondllatot is ell kel tartania a Földünknek, így nemcsak az örök emberi kíváncsiság, hanem a szükség is az óceánok tanulmányozására kényszeríti az embert. A tengerkültiatás ma már túljutott a kezdeti nehézségeken, remélhetjük tehát, hogy az emberiség előbb-utóbb megszerzi magának az óceánok mérhetetlen kincseit. Megindult a tenger alatti bányászat. Az első ilyen természetű vállalkozás sekély tengerparti olajlkincseik kiaknázásával kezdődött, s ma már a fúrótornyaik ezrei állnak a világ szánábs tengerparti részén. . A modern technikai berendezések segítségével megváltozott a tengeri halászat. Az elektronikus műszerekkel felszerelt gyors hajókkal felderíthető a nagy halhajok vonulása,, a kifogott halat a nyílt tengeren feldolgozzák.A tenger élelimiszerlkincsei közül a jobban a növények, elsősorban az algák kezdenek szerepet játszani az emberiség életében. E téren a japánok vezetnek: készítenek algatartalmú kenyeret, teát, levest, fagylaltot, kozmetikai cikkeket, szappanokat stb. A tengervíziből számos anyag nyerhető, de talán a legfontosabb ezek közül az édesvíz. Hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy az egyre fokozódó édesvízhirányt a tengerek vizének tisztításával leküzdjék. A világ elsősorban leggazdagabb országai hatalmas anyagi eszközöket fordítanak a kutatásra. A Szovjetunió igen nagy kutatóhajó-latdát épített, amelyek járva a világtengereket, végzik tudományos megfigyeléseiket, méréseiket. A hajókon tudósok jól felszerelt laboratóriumokban vizsgálják a tenger vizét, áramlásait, sőt, az egész Földre kiterjedt ketetikus méréseket is eszközölnek. Hasonlóan végzik munkájukat az angol, francia, amerikai kutatók is. Újabban Japán is egyre nagyobb figyelmet szentel az óceánológiak kutatásalalk. . Útra készen egy japán kutatóhajó, amely az Antarktisz térségében végzi kutatásait Beszélő számítógép Ha a jövőben Kelet-Anglia fátyolnak vízállása veszélyes szintihez közeledik, a helyi vízügyi felügyelő számíthat arra, hogy személyes telefonhívást kap egy számítógéptől. Egy kis hertlforos bíee-S társaság olyan beszélő számítógépet fejlesztett ki, amely jelentést tud venni a veszélyekről. Ezt elmondja annak a személynek, akiinek gyorsan kell cselekednie, hogy valamely időpontban mi történik. Az orwelli Sainds-Whteley cég Speakeasy Kilo egy hangszimbetizáló áramkörbe épül, amely az egyes hangálbrálásból vagy ,,fonémákból" mondatokat alkot. A beszédszintetilizáló áramkörök javasolt alkalmazási területei az olyan kávéfőző gépeknél kezdődnek, amelyek bemondják az időit, és az olyan tűzriiasztó berendezéseknél végződnek, amelyek utasításokat adnak arra, hogyan kell elhagyni az égő házat. A Speakeasy nagy segítséget tud nyújtani veszélyhelyzetekben, „mert az információik végtelen változatosságát nem tudja nyújtani, és állandóan éber" — mondja a Sand-Whiteley ügyvezető igazgatója. A számítógép közleményei 61 kódolt mássalhangzóra és magánhangzóra, valamint három, különböző hosszúságú szünetre épülnek. A hét karikatúrája Mi körül forog a világ? Gondolatok Az a legfontosabb adottság, ha helyesen látjuk minden dolog végét. (Platon) Magának feje van? De hiszen a gombostűnek is van. (Swift) Egyszer minden ellenségünk meghal. De mikor? (Paul Valery) Az önmagunk iránt érzett gyöngédség olyan idill, amely soha nem ér véget. (Oscar Wilde) Senkinek nem kötelessége, hogy nagy ember legyen. Már az is nagyon szép, ha valaki ember tud lenni. (Alfred Capus) A remény olyan kölcsön, amelyet a boldogság ad nekünk. (Rivarol) Ha szabadok akarunk lenni, önmagunk elöl kell elmenekülnünk. (Hugo Steinhaus) Egyesek lelkiismerete olyan, mint az a panaszkönyv, amelyet soha senki nem olvas el. (Robert Karpacz) Manapság a kultusz tárgya — a tárgykultusz. (Janusz R. Kowalczyk) A lehető legtöbbet akarjuk kapni és a lehető legkevesebbet akarjuk adni, aztán a végén azt mondjuk, hogy az élet kijátszott bennünket. (Antoni Lesniewski) r • ^ Új mágneses jelenség Az egyik amerikai autógyár kutatóintézetében a fizikusok magas hőmérsékletű sárgarézhuzalt függesztettek fel egy sokkal áldásonyabb hőmérsékletű gázban. Azt tapasztalták, hogy a huzall irányával párhuzamosan gyenge mágneses tér hatására a felfüggesztett huzal kitér eredeti helyzetéből. Ez a jelenség kétszeresen is meglepő. Először azért, mert a mágneses erő párhuzamos volt a huzallal, tehát maguk a mágneses erőik közvetlenül nem okozhatották a huzal oldalirányú kitérését. Másodszor: a sárgaréz nem is mágneses anyag. A huzal, különféle gázokban felfüggesztve, a mágneses térben más-más irányba tért ki, oxigénben és nitrogénben példáiul az egyik oldal felé, különféle szénhidrogénekben (metánban, butánban és propánban) az ellenkező oldalra. A kísérleteket úgy végezték, hogy a föld mágneses erőtere ne zavarhassa meg a fenti jelenséget. A nem mágneses huzalnak mágneses térben történő kitérését azzal magyarázzák, hogy a mágneses tér megjelenése nem közvetlenül a huzalra hat, hanem annak a gáznak a molekuláira, amely a huzalt körülveszi. A mágneses tér hatása alatt gázmolekuláik erőt fejtenek ki a huzalra; ez okozza a megfigyelt új jelenséget. 1981. július 12. Az erősen szennyezett járművek, építőgépek, mezőgazdasági gépeik, élelmiszeripari berendezések stb. tisztítására a forró vegyszeres vízzel végzett nagy nyomású mosás a leghatásosabb. Alkaalmazásával 60— 80 százallékikön csökkenthetők a tisztogatási költségek, mivel az 50—60 bor nyomású folyadéksugár mintegy „leborotválja” a szennyréteget, első érintésre — tehát rendkívül gyorsan — eltávoliítja azt, ami kedvező víz- és energiafogyasztást eredményez. A hőmérsékilésinek inkább a tapadó zsírok és olajok lemosásánál van szerepe, ugyanis megásva szíva és felhígítva távolítja el őket. Az egyik legnehezebb feladatot a vastag koromréteg letisztítása jelenti, azt ugyanis a víz és a szokásos mosószerek a legkisebb mértékben sem oldják, s a vízhőmérsékllet emelésével sem érhető el különösebb eredmény. Ezt a lecrkét még a gyakorlott szakembereik is csak a sugár beesési szögének ügyes változtatásával, megfelelően nagy nyomás alkalmazásával tudják elvégezni. De kivételes eseteikben akár még gőzt permetező sugárra is szükség leet. Hatvan barnál nagyobb nyomást nem ajánlatos alkalmazni, mert a tengelytömítéseik és a villamos foglalatok, kapcsollóberendezések már nem állják a hajlamos ütésnek megfelelő sugárnyomást. A csupasz acélbészeknek a radikális tisztogatás utáni rozsdásodástól valló megóvására olyan különleges vegyszert is hozzá szoktak keverni a mosóvízhez, amely kb. 0,2 militimiikron vastag foszfátréteget hoz létre a felületen, de rendkívüli csekély vastagsága folytán nem befolyásolja károsan az illesztéseiket, a vezető részeket, stb. Egy angol gyártmányú „vízborotva”, amely vékony sugárban percenként 45 liter vizet juttat 60 bar nyomással a tisztítandó felületre. A vizet a készülék fűtőtekercsei melegítik fel a kívánt hőfokra a „Hypa-blast”-ban Elköltöznek a fehérek A hetvenes években a fehér amerikaiak egy hatalmas elkölltözési hullámban mindenekelőtt az ország keleti részén fekvő nagy metropolisokat hagyták el, és „Szuburbiába”, az elővárosok övezetébe menekültek. Az 1980-as egyesült államokbeli nagy népszámlálás most rendelkezésre álló első eredményei ezen kívül azt is mutatják, hogy 1970 és 1980 között a fekete lakosság részaránya az össz népességben 11,1 százalékról 11,7 százalékra emelkedett, de olyan nagyvárosokban, mint Chicago (ahol minden harmadik fehér elhagyta a várost), Detroit és Atlanta, (ahol a fehéreiknek egyenesen a fele elköltözött), feketék képezik a lakosok többségét. Ebben az évtizedben New Yorkot 1,8 millió fehér hagyta el, a megmmaradt 4,3 milillióval 4,2 millió más bőrszínű New York-kal il szemben. Csupán az úgynevezett napövezetben, az Egyesült Államok délnyugati nagyvárosaiiban, mind San Diego, San Antonio, Phoenix és San José, emelkedett a fehér lakosok száma mintegy 20 százalékra.. Petőfi és a természet VÍZSZINTES: 1. Petőfi Sándor írja A Tisza című versében. (Zárt betűk E. S. M. O, Z). 13. Előkelő. 14. Portékát pénzért kínál. 15. Adatlap volt 16. Cseh férfinév. 17. A kérődző állatok egyik gyomra. 18. Világos angol sör. 19. Egyik minisztériumunk 20. Egyre magasabb lesz. 21. Iskola büntetés. 22. Búzavirágféle gyomnövény. 24. Egy ismert Lear. 26. A cirkónium vegyjele. 27. A folyó ágya 29. Ritka női név. 30. Nem látszik tisztán. 32. Néha mellőzhető kellék a ruhán. 33. ...Worth, nagy város az USA Texas államában. 35. Szánt. 37. A tenger neve angol földrajzi nevekben. 38. Kereskedelmi rövidítés. 40 Kampózár. 43. Kettős mássalhangzó 44. Dunántúli borvidék központja. 46 A mohácsi sokácok tréfacsináló alakja. 47. Víz partján nő, névelővel. 49 Felfog, tapasztal. 51. őrlemény. 52. Magasra tartó. 54. Becézett orosz férfinév. 56. Kicsinyítő képző. 57. El elcsen. 58. A földre helyez. 60. Keserűvíz-márka. 61. Szabó dolgozik vele. 62. Házőrző. 64. Az ilyen fa ékszer. 65. A Nílus forrástava. 66. Kórházi osztály. 67. Kissé kinincs ízű üdítő ital. 69. Svéd tábornok, államférfi (Arvin Bernhard, 1664—1742). 70. Lefolyástalan sóstó az Atlasz-hegységben. FÜGGŐLEGES: 1. Spanyol város a Kantábriai-hegység lábánál. 2. Bedugaszolja. 3. Női név. 4. Káté! 5. Sziget a Földközi-tengerben. 6. Valamiben jártas, képzett. 7. Színpadi kettős. 8. Messzire. 9. A maiak már nem széllel működnek. 10. Mesterkélten kedveskedik. 11. Szolmizációs hang. 12. Az ittrium és a tórium vegyjele. 17. Egy bizonyos fém töredéke. 18. Annyi mint rövidítése. 21. Érv. 22. Egy közel-keleti állam lakója. 23. Aki tartozik. 24. Az idézet befejző része. (Zárt betűk: E, Z, O, Z, G, L.). 25. ...Ramsey — volt angol labdarúgó szövetségi kapitány. 26. Láncon viselt időmérő eszköz. 28. Ez a tárgy. 31. Szibéria hosszú folyója. 34. A szovjet szakszervezetek központi lapja. 36. Tanítási idő a konzervatóriumban. 39. Formátlan. 41. Jelenlegi világbajnoka Anatolij Karpov, itt névelővel. 42. Magasított rakodótér. 45. Régi spanyol és braziliai ezüstpénz. 48. Az érdek vége! 50. Lángelmék. 53. Növények gyökerét pusztító rovar. 55. Balatonfüredhez csatolt település. 57. Fő műve a Systema Naturae. 59. Régi római pénzdarab. 60. A Nap egyik bolygója. 63. Ital. 65. Tip... 66. Idős ember támasza. 68. A férfi sorsa. 69. Durva megszólítás. 70. Község Vas megyében. N. B. Beküldendő a vízszintes 1. és függőleges 24. számú sorok megfejtése, a Tolna megyei Népújság címére. Szekszárd, Beloiannisz 1—3. 7100. Beküldési határidő: július 20. Az 1981. június 28-i rejtvény helyes megfejtése: Vezető ideológusa volt a népi írók csoportjának, Égető Eszter, Az áruló, Iszony, Irgalom. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Halmos István, Szekszárd, Bezerédj u. 1. 7100, dr. Balassa Mária, Szekszárd, Mikes u. 9. 7100, Varga Csaba, Tevel, Dorogi utca 312. 7181, Rácz Károlyné, Szekszárd, Ybl Itp. 12. 17. 7100, Baller Ferenc, Paks, Marx tér 10. 7030.