Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-01 / 51. szám
i 2 Képújság Az SZKP XXVII. kongresszusának negyedik napja (Folytatás az 1. oldalról.) tervidőszakban 40 százalékkal több munkát kell elvégezniök a szovjet főváros metróépítőinek, de a programok egyharmadához még mindig hiányzanak a tervek és a költségvetések. Szovjet Örményország virágzásáról, a köztársaságok közötti együttműködés üdvös hatásáról beszélt felszólalásában Karen Demircsjan, az örmény KP Központi Bizottságának első titkára, őt Viktor Misin, a Komszomol Központi Bizottságának első titkára követte a szónoki emelvényen. Rámutatott, hogy a szovjet fiatalok méltó módon kiveszik részüket az ország társadalmi és gazdasági fejlesztéséből, de a Komszomol munkastílusán javítani kell. Emellett sok a nevelési gond, az ifjúság szabad idejének ésszerű és hasznos eltöltésével kapcsolatos probléma. Az élesen bíráló hangvétel folytatódott a szovjet kulturális miniszter felszólalásában. Pjotr Gyemicsev, aki egyben póttagja az SZKP KB Politikai Bizottságának, kifakadt azok ellen a pénzügyi és tervező szervek ellen, amelyek a legutóbbi időkig a gazdaságra nehezedő, nem jövedelmező terhet láttak a kulturális építő munkában. A miniszter ugyanakkor jelezte, hogy az országban immár meglehetősen sok olyan művészeti alkotás születik, amelyek az új típusú kezdeményező szellemet mutatják be, segítik az előrehaladást fékező tényezők felszámolását. Szemjon Grosszu, a Moldovai KP KB első titkára a köztársaság ötéves tervének teljesítését elemezve szóvá tette, hogy a részleges elmaradás egyes pártszervezetek formális munkastílusára, a döntési bátorság hiányára vezethető vissza, ami különösen az intenzív gazdálkodásra való áttérésben okoz következetlenséget. Egy Üzbegisztáni bentlakásos iskola igazgatónője, Marjam Jakubova szólalt fel ezután. Jakubova asszony bírálta a tankönyvkiadást és az iskolák ellátását. A délelőtti ülés utolsó szovjet felszólalója a volgográdi területi pártbizottság első titkára volt. Vlagyimir Kalasnyikov közölte, hogy elkezdődött egy új traktortípus, a „Volgar” gyártása, s e gép teljesítménye kétszer akkora, mint elődjéé. Kalasnyikov bíráló hangnemben szólt a területi építőipar szervezési gyengeségeiről. A péntek délelőtti ülésen üdvözölte a kongresszust Mengisztu Hailé Mariam, az Etióp Dolgozók Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Szocialista Etiópia Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanácsának elnöke, Gaston Plissonnier, a Francia KP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Bábrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, az Afgán Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának elnöke. A péntek délutáni ülés első és nagy érdeklődéssel várt szónoka Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere volt. A bányászlakás-építés fény- és árnyoldalait tárta a kongresszus elé egy Doryec-medencei bányász, Jurij Satalov, beszámolva egyfelől arról, hogy az elmúlt évben itt 15 ezer bányászcsalád jutott új lakáshoz, másfelől arról, hogy még nem épülnek sport- és kulturális létesítmények. A Kongresszusi Palotát ezután a különböző köztársaságok iskolásai, komszomolistái népesítették be. Üdvözölték a kongresszus küldötteit és vendégeit, s átnyújtották az elnökségnek a Lenini Komszomol szimbolikus jelentését a fiatalok eredményeiről. Dmitrij Gagarov, a szovjet Távol-Keleten fekvő primorjei határterület pártibizottságának első titkára rámutatott, hogy évszázadunk végére itt lesz a Szovjetunión belül a legdinamikusabb az energia-, a fűrészáru-, és a színesfémtermelés növekedése. A kerületi párttitkárok hétköznapjairól adott képet ezután Zsanna Fjodorova, a voronyezsi területről, majd Szapar Nyijazov, a Türkmén KP KB első titkára emelkedett szólásra. Az SZKP KB politikai beszámolója ismeretes módon e köztársaság pártveztését is elmarasztalta. Nyijazov elismerte a bírálat jogosságát, és ígéretet tett a köztársaságban elég hosszú ideje megfigyelhető gazdasági pangás felszámolására. Lev Kulidzsanov, a szovjet Filmművész Szövetség vezetőségének első titkára az emberi tényező szerepéről, a film nevelési feladatairól beszélt. Elismerte, hogy az utóbbi időben joggal bírálták a szovjet filmgyártást: a filmek egy része tartalmatlan, a forgatókönyvek gyatrák, kevés mit szól a munkásokról, nem elég a gyermekfilm. A péntek délutáni ülésen a külföldi vendégek közül Herbert Mies, a Német Kommunista Párt elnöke és Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára üdvözölte a kongresszust, amely ezzel zárta pénteki tanácskozását. Az SZKP XXVII. kongresszusa ma is ülésezik. PANORÁMA BUDAPEST Pénteken a Budapest Kongresszusi Központban megtartotta zárszámadó közgyűlését a Sasad termelőszövetkezet. Részt vett és felszólalt a tanácskozáson Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Czinczok György, a szövetkezet elnöke szerint a tsz sikeresen gazdálkodott 1985-ben: termelési értéke megközelítette a 2 milliárd forintot, a nyereség 22 százalékkal növekedett az 1984. évihez képest.* A Magyarország és Lengyelország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 40. évfordulója alkalmából Várkonyi Péter külügyminiszter és Marian Orzechowski, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere táviratban köszöntötte egymást. HANOI A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Pham Van Dongot, a Vietnami Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a Vietnami Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnökét 80. születésnapja alkalmából a magyar és a vietnami nép barátsága, országaink együttműködésének elmélyítése, valamint a béke és szocializmus ügyének előmozdítása terén szerzett kimagasló érdemei elismeréseként a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjével tüntette ki. Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke ebből az alkalomból levélben köszöntötte Pham Van Dongot. VARSÓ Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke pénteken Varsóban megbeszélést folytatott Manfred Gozywoda miniszterelnök-helyettessel, a lengyel kormány tervbizottságának elnökével. MANAGUA Az Egyesült Államok kormánya nyíltan szembeszáll a latin-amerikai országoknak azzal a törekvésével, hogy mihamarabb átfogó békeszerződéssel vessenek véget a közép-amerikai válságnak. Washington konfrontációs politikáját bizonyítja az is, hogy az amerikai kormány százmillió dolláros segélyben akarja részesíteni a nicaraguai ellenforradalmárokat — mutatott rá Daniel Ortega nicaraguai államfő abban a levélben, amelyet a középamerikai válság politikai megoldásáért tevékenykedő országok államfőihez intézett. A nyolc közvetítő ország külügyminisztere csütörtökön kezdett tanácskozást az uruguayi Punta del Estében, hogy újabb diplomáciai kísérletet tegyenek a térségbeli válság súlyosbodásának elhárítására. KOPPENHÁGA A dán szavazók a 74,8 százalékos részvétellel megtartott referendum hivatalos végeredménye szerint 56,2 százalékban igent, 43,8 százalékban nemet mondtak arra, támogatják-e az EGK alapokmányának megváltoztatását. A népszavazás eredménye lehetővé teszi, hogy a dán parlament zöld utat adjon a törvényhozás jogkörét megnyirbáló EGK-reformnak. PEKING A kínai űrkutatási minisztérium bejelentése szerint Kína gazdaságos szolgáltatást biztosít olyan országok és vállalatok számára, amelyek műholdakat kívánnak felbocsátani, de nem rendelkeznek az ehhez szükséges rakétakapacitással. A kínai vállalat bárki másnál 15 százalékkal olcsóbban hajlandó műholdak felbocsátására és pályára állítására. TUNISZ A Jasszer Arafatt vezette el-Fatah, a PFSZ legnagyobb tagszervezete, valamint a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért és a Palesztinai Kommunista Párt a hét elején megállapodtak álláspontjaik összehangolásáról, hogy közösen szálljanak szembe a jordániai uralkodó egyoldalú döntésének veszélyes következményeivel — közölte csütörtökön a PFSZ szóvivője Tuniszban. MANILA A Fülöp-szigetek kormánya megpróbálja visszaszerezni azt a vagyont, amelyet Marcos, a bukott diktátor külföldre juttatott — jelentette be nyilatkozatában Corazon Aquino elnökasszony. Feltételezések szerint Marcos világszerte elhelyezett vagyona elérheti a 3 milliárd dollárt is. PORT-au-PRINCE Haiti kérni fogja Franciaországtól Jean-Claude Duvalier volt elnök kiadatását — jelentette be Gerard Gourgue igazságügyminiszter. A megdöntött diktátor, mint ismeretes, a tartózkodási engedélyének lejárta ellenére továbbra is Franciaországban tartózkodik, mert a világ egyetlen országa sem hajlandó befogadni. I 1986. március 1. Ezt hozta a hét a külpolitikában Hétfő: Ronald Reagan válaszolt Mihail Gorbacsov január 15-i javaslataira, de láthatóan csak a közepes hatótávolságú nukleáris eszközökre összpontosít, s nem hajlandó lemondani az űrfegyverkezésről, sem pedig csatlakozni a kísérleti robbantások betiltásához — Jó hír Közép-Amerikából: Nicaragua és Costa Rica elvi megállapodásra jutott közös határok ellenőrzéséről, ahol tavaly májusban súlyos határincidens történt . A Biztonsági Tanács tűzszünetre szólította fel Irakot és Iránt, közben az iráni hadsereg újabb offenzívát indított a front északi szakaszán. Kedd: Megkezdte munkáját az SZKP XXVII. kongresszusa, Mihail Gorbacsov referátumát a békejavaslatok nyomatékos megismétlése, a belső megújulás igénye, a kemény bírálat hangja és a nagyszabású program felvázolása jellemezte . Ferdinand Marcos menekülni kényszerült Manilából, miután az USA látványosan Aquino asszony oldalára állt — A közös piaci külügyminiszterek hágai tanácskozásukon a kelet—nyugati párbeszéd folytatása mellett foglaltak állást. Szerda: Rendőrlázadás, súlyos zavargások Egyiptomban, Mubarak rendszerének eddigi legnagyobb megpróbáltatását a gazdasági nehézségek fokozódása és az iszlám szélsőségesek jelentkezése tetézte — Algéria, Irán és Líbia az olajexport leállítását sürgeti, hogy meg lehessen állítani az olaj árának további esését — Reagan a nicaraguai ellenforradalmárok támogatására 100 millió dollárt kér a kongresszustól. Csütörtök: A bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon egyelőre nem lehet megállapodásra számítani, a NATO-országok nevében felszólalt belga nagykövet elfogadhatatlan ellenőrzési feltételeket szabott . A pápa elleni merénylet római perében az olasz ügyész a bolgár vádlottak felmentését javasolta, mert nincs ellenük terhelő bizonyíték — A Fülöp-szigetek új vezetését az USA és a Közös Piac országai után Japán is üdvözölte, s egyben pénzügyi támogatást helyezett kilátásba számára. Péntek: A dán népszavazáson 56-44 arányban elfogadták a Közös Piac reformját, most már csak az olasz és a görög aláírás hiányzik, mivel a koppenhágai kormány már csatlakozhatott hozzá . A holland parlament évekig tartó vita után megszavazta a robotrepülőgépek telepítési programját, amelyről a kormány tavaly novemberben határozott. Az amerikai nukleáris eszközök telepítése 1988-ban kezdődik. A hét kérdése Mit jelent — már az első napok után is — az SZKP XXVII. kongresszusa a Szovjetuniónak, a szocialista közösség országainak, a nemzetközi munkásmozgalomnak, s az egész világnak? Felfokozott várakozás előzte meg világszerte az SZKP XXVII. kongresszusát, hiszen a világ egyik nagyhatalmának vezető politikai ereje olyan időpontban készült új célok kitűzésére, amikor az emberiség valóban válaszút elé került. A tömegpusztító fegyverek felhalmozódása rendkívül veszélyes helyzetet teremtett, s a fenyegetést fokozta, hogy egyesek a katonai diktátumot tartották a célravezető eszköznek-módszernek világuralmi törekvéseik megvalósításához. Ezzel szemben Mihail Gorbacsov az SZKP kongresszusának szónoki emelvényéről kijelentette, hogy a biztonság garantálása mindinkább politikai feladatként jelentkezik. A biztonság mindinkább nem épülhet a megtorlástól való rettegésre, a „féken tartás” és az „elrettentés” doktrínáira. Az SZKP főtitkára szólt Reagan elnök válaszáról, s megjegyezte, hogy az amerikai vezetők részéről nehéz felfedezni őszinte készséget a nukleáris fenyegetés felszámolásának gyakorlati végrehajtására. Ennek kapcsán Mihail Gorbacsov említést tett az idén esedékes újabb csúcstalálkozóról, s kijelentette, hogy annak gyakorlati eredményeket kell hoznia a fegyverzet korlátozásának és csökkentésének legfontosabb területein. „Üres beszélgetéseket nincs értelme folytatni” — figyelmeztetett. A szocializmus világának helyzetét elemezve az SZKP főtitkára sürgette a mind aktívabb együttműködést. Példaként említette, hogy a Varsói Szerződés érvényét meghosszabbítva ez a szerződés mintegy másodszor született meg, nélküle manapság nehéz lenne elképzelni az egész békepolitikát. A KGST-vel kapcsolatban Mihail Gorbacsov tett bíráló megjegyzéseket is, s azt igényelte, hogy nagyobb figyelmet fordítson a KGST a gazdasági ösztönzőkre, a kezdeményezésre. Nagy figyelmet keltett a szovjet—kínai viszonyra vonatkozó megállapítás, amely szerint érzékelhetőek bizonyos javulás jelei. Léteznek a nézetkülönbségek, de megvan a lehetősége annak is, hogy sok esetben egyenjogú és elvi alapon együttesen lépjen fel a Szovjetunió és Kína. Természetesen rendkívüli jelentősége volt annak, amit az SZKP Központi Bizottsága a kongresszus elé, gyakorlatilag tehát a párt több mint 19 millió tagja elé tárt: a valóságot bemutató beszámolót, a párt új szövegezésű programját, az ország társadalmi és gazdasági fejlesztésének fő irányait. Már Mihail Gorbacsov hangsúlyozta: realista, minden szempontból mérlegelt cselekvési programot kell kidolgozni. Nagyon fontos és sürgető feladattá vált a szovjet gazdaság átállítása a fejlesztés intenzív módszereire, és a tudományos-műszaki haladás eredményeit minél előbb s minél szélesebb körben kell felhasználni. „Az igazság tanulságát” említette mindenekelőtt az SZKP főtitkára. A múltat felelősen kell elemezni, ez megtisztíthatja a jövőbe vezető utat, reális politikát nem lehet kidolgozni, ha a kényes kérdéseket szégyenkezve megkerülik ... A Szovjetunióban radikális reformra van szükség — mutatott rá az SZKP kongresszusának szónoki emelvényéről nemcsak a párt főtitkára, hanem egész sor felszólaló, politikai bizottsági tagtól kezdve munkásnőig. A gazdaságirányítást folyamatosan tökéletesíteni kell — s fogják is! Azért kapott ez ismételten nagy hangsúlyt, a felszólalásokban, mert — amint erre maga Mihail Gorbacsov figyelmeztetett — elterjedt a Szovjetunióban is olyan nézet, hogy a gazdasági mechanizmus mindenfajta módosítása a szocializmus elveinek megsértésével egyenlő ... A pártkongresszus vitája a realista elemzés jegyében, a nyílt, őszinte véleménynyilvánítást lehetővé téve zajlik. Természetesen a szocializmus ellenségei a nyugati világban megpróbálhatják a moszkvai önbírálatot a szocializmus lejáratására felhasználni. Az SZKP azonban ezt is vállalta, hiszen a valóság feltárása a legjobb kiindulópont az új fejlődés előtt, a sokat emlegetett felgyorsulás megvalósításához. A pártkongresszust köszöntő külföldi vendégek között már a vita első napján kapott szót Kádár János, az MSZMP főtitkára. Hangsúlyozta, hogy a magyar kommunisták a lenini politika és munkastílus gyakorlati érvényesülésének tekintik, ahogyan az SZKP a jelenlegi helyzet reális értékeléséből indul ki, a szocialista építés általános érvényű törvényszerűségeit és a Szovjetunió sajátosságait egyszerre veszi figyelembe, amikor kidolgozza terveit az ezredfordulóig. Kádár János rámutatott arra is, hogy a kongresszusi témák jelentős része egyben központi kérdése a szocialista társadalmi rendszer általános fejlődésének. Az SZKP kongresszusán alkotó jelleggel vetették fel ezeket a kérdéseket, a rájuk adott válaszok segítik a szocialista országokat. Változatlanul érvényes a lenini megállapítás, hogy a szocializmus a példa erejével gyakorol igazán vonzást a világ népeire. Kádár János emlékeztetett a tavalyi MSZMP-kongresszus határozatának arra a megállapítására, hogy elsőrendű nemzeti érdekünk a magyar—szovjet barátság további erősítése, a két ország és a két nép együttműködésének gazdagítása. A Szovjetunió hazánk függetlenségének, szocialista építőmunkánknak legbiztosabb nemzetközi támasza. PÁLFY JÓZSEF Fidel Castro küldöttek körében a kongresszus szünetében (Telefotó) Fényárban a Kalinyin sugárút. A pártkongresszus tiszteletére díszkivilágítást kaptak a moszkvai utcák.