Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-01 / 231. szám

1986. október 1. A szocializmus megújulásának útja (XII.) A­ mezőgazdaság átalakulása A gyors konszolidálódásnak kifejezője volt a parasztság termelési kedvének nö­vekedése. A pártvezetés nem erőltette a mezőgazdaság nagy ütemű átszervezését. A KB 1957. júliusi a­grártéziseib­en így fo­galmazta meg nézeteit: „A mezőgazda­ság nagyüzemi átszervezése nem ön­cél, hanem eszköze, fő módszere a mezőgaz­dasági termelőerők állandó fejlesztésének, a dolgozó nép és ezen belül a parasztság jólléte állandó növelésének.” Kézzelfogha­tóan be kell bizonyítani a dolgozó paraszt­ságnak a korszerű mezőgazdasági nagy­üzemek fölényét a kisgazdasággal szem­ben, és csak akkor szabad lépni — ezt vallotta az MSZMP. Ennek helyességére az ötvenes évek első felében történt két sikertelen nekifutás tanulsága, figyelmez­tetett. Az agrártézisekben megfogalmazott fel­tétel, hogy a nagyüzemnek bizonyítania kell fölényét a kisgazdasággal szemben. 1958 végén kezdett teljesülni. Több mint 26 ezer traktor végezte a munkát a szo­cialista szektor földterületén; a műtrágya­­fel­használás egy hold szántóra országos átlagban 1,1,4 kg volt, de ez a különböző szektorokban így oszlott meg: állami gaz­daságok 41,4; szövetkezetek 24,4; egyéni gazdaságok 4,5 k­g-ot használtak fel. A termésátlagok a szocialista szektor javára fordultak, ha az állattenyésztésben, még az egyéni gazdák állta­k is az élen, a szántó­­területen belüli arányuknál nagyobb részt adtak. Ennek ellenére a termelőszövetke­zeti parasztság évi jövedelme 12 százalék­kal túlhaladta az egyénileg gazdálkodó parasztok átlagjövedelmét. (Persze az át­lagon belül, voltak azért egészen nagy jö­vedelmű középparaszt gazdák is.) 1958. december 7-i ülésén a Központi Bizottság elhatározta a termelőszövetke­zeti mozgalom továbbfejlesztését. De mennyire másképpen indult és ment vég­be ez a harmadik nekifutás! Rendkívül körültekintően, a parasztság gondolkodá­sát a legmesszebbmenően tekintetbe véve, a gazdasági és politikai tényezőket mindig kombinálva, kellő körültekintéssel tettek meg minden lépést. Mindez persze nem jelenítette azt, hogy e nagy fontosságú és valóban bonyolult feladat megoldásában elvi és gyakorlati viták, elvi és politikai bizonytalankodás leküzdése nélkül lehetett volna célt érni. Az önkéntességet, mint a­lapelvet persze mindenki hirdette — ez a lenini szövet­kezeti elv elemi igazsága —, csak éppen az értelmezéseiben voltak nézeteltérések. A szektás nézetek maradványaival meg­vert elvtársak, megriadva az egyéni gaz­daságok megerősödésétől, csavartak volna a srófon, mert, szerintük, a jövedelmük csökkentése nélkül nem lehet rábírni a parasztokat, hogy a szövetkezeteit válas­­szák. Az inkább revizionista szemlélet ha­tása alatt lévő emberek viszont már a szervezés gondolatától is irtóztak, és — az önkéntességet valamiféle automatizmus­ként szemlélve — teljesen az ösztönös­­ségre bízták volna a szövetkezetesítést. A párt, szerencsére, mind a jövedelmet megnyirbálni akaróknak, mind az ösztö­­nösség híveinek tanácsaitól elhatárolta magát. Helyes­­ álláspontot alakított ki a vezetés a fejlesztési ütemről folyó vitában is. Minden siettetés — állapították meg — az erőszak alkalmazásának veszélyét rej­ti magában. Viszont az az érvelés, hogyha már minden gazdasági alap megvan az adott — tulajdonképpen így kellene mon­dani : jövendő... — nagyüzemben, csak akkor lehet szervezni a parasztokat a kö­zös gazdálkodásra, ugyancsak elfogadha­tatlan megközelítése volt a kényes fel­adatnak. A gazdasági feltételek jelentő­sége persze nem lebecsülhető, de azért az adott helyzetben a politikai feltételek vol­tak az elsődlegesek.­­Megint — mert már az első két neki­futáskor is — jelentkeztek a nézeteltéré­sek az úgynevezett kettős feladatról: egy időben történjen-e a szocialista átszerve­zés és a mezőgazdasági termelés növelé­se? Az új szövetkezetek megszilárdulásában fontos szerepet játszott az is, hogy a be­vitt állatokért, eszközökért térítést, a föl­dekért pedig föld­járadékot fizettek. 1960- ban például a tagságnak kifizethető ös­­­szes jövedelem 7—8 százalékát földjára­dék címén fizették k­i. N­agy hatást tett az is, hogy a társadalombiztosítást, beleért­ve az öregségi nyugdíj fizetését, fokoza­tosan kiterjesztették a termelőszövetkezeti tagokra. Nyugdíjas paraszt — ez­­ valami egészen új, rendkívül vonzó volt a falusi lakosságnak. Elkezdődött — a szövetke­zeti önállóság alapján — a jobban telje­sítményekhez i­gazo­dó, ösztönző jövede­lemelosztási­ rendszerek kipróbálása és alkalmazása is — az addig alkalmazott egységes munkaegységrendszer helyett. Új, e valódi szövetkezeti elvet közvetítő gyakorlat volt az is, hogy egyre inkább a szövetkezeti tagságé lett a döntő szó a he­lyi vezetők kiválasztásában. Ennek ered­ményeként többnyire tisztelt és elismert gazdák kerültek a szövetkezetek élére, nemegyszer olyanok, akiket — egykor in­dokolatlanul — kólák listára tettek. Álta­lában elv lett, hogy a tagokat soha sem régebbi osztályhelyzetük, hanem a szövet­kezetben végzett munkájuk alapján kell megítélni. Lehetővé vált, hogy a kulákok szintén tagjaivá váljanak a szövetkezet­nek. Sőt, ha becsületesen dolgoztak, két­ év után tisztséget is kaphattak. A mezőgazdaság átszervezése a szocia­lizmus alapjainak lerakása szempontjá­ból óriási akció volt, amelyben az orosz­lánrész a fiáluisi pártszervezetekre és a fa­lu kommunistáira hárult, és ehhez se­gítséget kaptak a munkás elvtársaiktól is. A régi termelőszövetkezetek tagjai is je­lentős munkát végeztek, az ő legfőbb ér­veik a saját termelőszövetkezetük ered­ményei voltak. A tapintat és megértés ve­zérelte a szervezők munkáját, hiszen meg kellett érteniük a parasztok gyötrődését, át kellett élniük bizonytalankodásukat, kételyeiket, félelmeiket — mindazt, ami az embert mozgatja, mikor élete nagy el­határozását teszi meg. (Következik: Értelmiség és a kulturális politika.) NEMES JÁNOS Kibővített ülésen tárgyalták Javult az elmúlt időszak nemzetiségi munkája A kétnyelvű oktatás feltételeinek szélesítése, javítása Tegnap délelőtt első alka­lommal tartott a Hazafias Népfront Tolna megyei el­nöksége mellett működő nemzetiségi munkabizottság kibővített ülést, amelyre meghívták az országos vá­lasztmány megyei képviselőit is. A cél a két testület mun­kájának közelítése, racionali­­zálása, ezáltal a megyében folyó nemzetiségi munka színvonalának emelése, to­vábbi segítése volt. A meg­jelenteket Vida Jánosné, a nemzetiségi bizottság elnö­ke köszöntötte, majd első napirendi pontként a bi­zottság és a Nemzetiségi Szövetségek Tolna Megyei Választmánya tagjai között az együttműködésről, a to­vábblépés lehetőségeiről tárgyaltak. A lehetőségek közül egyik alternatívaként, de mindenképpen jó példa­ként elevenítették fel a Ba­ranya megyében tett láto­gatást, az ott létrehozott megyei munkabizottságot. Hogy nálunk, Tolnában mi­lyen munkaformát hoznak létre, erről egyelőre nem döntöttek, de mint az elnöki összegzésben erről szó esett, nem elsősorban ezen, sokkal inkább a helyben, adott te­­lepülésen végzett érdemi te­vékenységen van a hangsúly.­­Ezt követően a nemeztiségi kongreszusok óta eltelt idő­szakban végzett tevékenység­ről hangzott e­l beszámoló. Megállapították, hogy az el­múlt időszakban magasabb színvonalon végezték a tevé­kenységüket. A német nem­zetiségű lakosság városaink­ban, községeinkben harmo­nikusan él együtt a magya­rokkal és más nemzetiségű­­ekkel, változatlanul aktívan vesznek részt a helyi telepü­léspolitikában, a közéletben. Az anyanyelvi oktatás te­rén elmondható, hogy jelen­tős szemléletváltás követke­zett be. Az óvodai foglalko­zások anyanyelvi és kétnyel­vű megszervezésének igénye erősödött, Bonyhádon, Gyön­­kön és Szekszárdon a Hon­véd utcai és a gyakorló óvo­dában a személyi feltételek is javultak a kétnyelvű ok­tatás előkészítéséhez. Megva­lósult a nemzetiségi óvónő­képzés Szekszárdon. Az álta­lános iskolákban is növeke­dett a nemzetiségi csoportok, németül tanulók száma, több, mint négyszáz gyerekkel fo­gadtak többet a megyében. Fokozatosan, teremtik meg a kétnyelvű oktatás feltételeit Bonyihádon és a Gyönki gimnáziumban. A kultúra te­rületén a beszámoló foglal­kozott a Német Bemutató Színpad megalakulásával, működésével, lehetőségeivel. A megye múzeumi hálózata és az itt élő nemzetiség a gyönki tájházzal, a szakadáti tanmúzeu­m­mal gazdagodott nemrégiben és a közeljövő­ben Bonyhádon a Völgység Múzeumban kap majd helyet az ott élő nemzetiség gyűj­teménye. A kórusok közül a bonyhádi Baráti Kör Kórus fejlődött sokat, de ide sorol­hatjuk a szekszárdiakat az újonnan alakult fúvószene­karral együtt. Tartalmas munkát tudhat maga mögött a nagymányoki, mórágyi, bá­­taszéki együttes is. Ezt köve­tően Gyönk község tanácsa számolt be a településen élő nemzetiségiek helyzetéről, hagyományápolásáról, majd G. Lengyel Éva táborvezető a Német Nemzetiségi Olvasó­tábor tapasztalatait össze­gezte. — tzs — Képújság 3 Bankreform és kockázati készség Négy évtizeden át a ma­gyar vállalatok betétszámlái­nak vezetését, a hiteligények kielégítését szinte kizáróla­gosan a Magyar Nemzeti Bank végezte. A kereskedel­mi és jegybanki funkciót eb­ből következően az MNB gyakorolta. Ez a rendszer az évek során mind jobban gát­jává vált az üzleti jellegű hitelezés kibontakozásának. A hitelelosztó funkció gya­korlása a bankot a hatósági szférába emelte a vállalatok szemszögéből. A tovább­fejlődés érdekében már a nyolcvanas évek elején meg­fogalmazódott, hogy elodáz­hatatlan a magyar bankrend­szer átalakítása, annak re­formja. 1987. január elseje e tekintetben határnap: a jegy- és hitelbanki funkciók elkülönülnek egymástól és kialakul a kétszintű bank­­rendszer. Az említettekből követke­zik, hogy január 1-től új alapokra helyeződik a ban­kok és a vállalatok kapcso­lata. Mondhatjuk, hogy az azonos érdekeltségi jegyek­ből fakadóan a bank és a vállalat egyenrangú partnerré válik. Végső soron régi óhaja ez a hazai ipari, me­zőgazdasági üzemeknek és kereskedelmi cégeknek egy­aránt. Ugyanis a hatékony és al­kalmazkodóképes gazdaság kialakításához a vállalatok­nak az eddigieknél jóval nagyobb mozgásteret szük­séges biztosítani az eredmé­nyesebb gazdálkodás érdeké­ben, amely eleve feltételezi a kockázati készség növelé­sét. Mindez maga után kell, hogy vonja annak a lehető­ségét, miszerint a gazdálko­dó egység szabadon dönt­hesse el, melyik bankkal lép üzleti kapcsolatba. Az emlí­tettekből fakad, hogy a ban­kok egymással is versenyez­ve, az elviselhető kockázat mértékéig korrekt pénz­ügyleti ajánlatokat tesznek a vállalatok részére. Az eddi­gi gyakorlattól eltérően a kereskedelmi bankok ügy­félköre nem lesz korlátozott sem területi, sem pedig ága­zati szempontból. Az imént említett gyakorlat a jövő év második félévétől lép ér­vénybe. Végső soron, már az év elejétől, majd pedig 1987 júliusától számolhatunk a banki üzleti verseny meg­élénkülésével. Ez a klasszi­kus banki funkciók igen erőteljes előtérbe kerülését jelenti, meghatározóvá válik tehát a­ bankári kiszolgálás és tanácsadás. Az említet­tek feltétlen bővítik és szí­nesítik a banki palettát, attól függetlenül, hogy a vállala­tok elszámolási számláját továbbra is egy bank vezet­heti majd, ám a cégek több banknál is elhelyezhetik be­tétjüket, illetve több bank­tól és pénzintézettől vehet­nek föl hiteleket. Az emlí­tettekből következik, hogy bővülnek a szolgáltatások, és azok színvonala javulni fog. A megfelelő, illetve jó hi­telképességű vállalatok, a fizetőképes gazdasági egy­ségek tehát a szelektív hi­telfolyósításnak köszönhetően nagyobb lehetőségeket kap­nak, ugyanakkor a fize­tési zavarral küszködők, a rossz gazdasági eredményt produkáló vállalatok mind nehezebben jutnak majd a banki forrásokhoz. A bankok tevékenységét az eredményérdekeltség ha­tározza meg, amit termé­szetszerűleg befolyásol a hitelforrások alakulása. Mi következik ebből? Elsősor­­on az, hogy a kialakuló ver­senyben a bankoknak mind nagyobb figyelmet kell majd fordítani a betétgyűjtésre. Mindez várhatóan a népgaz­dasági megtakarításokat nö­veli, ezáltal is erősödhet a források áramlása. A továbbiakban érdemes arról szólni, hogy a magyar bankrendszer reformjának milyen kisugárzása lesz Tol­na megyében. A felállás kö­veti az országosan kialakí­tott kétszintű bankrendszert. Ez azt jelenti, hogy a Ma­gyar Nemzeti Bank Tolna Megyei Igazgatóságából ki­válik egy, a kereskedelmi funkciókat ellátó bank. Az MNB viszont továbbra is a jegybanki feladatokat látja el. Így többek között vezeti a pénzintézetek számláit, és a későbbiekben is ők végzik a devizagazdálkodással ös­­­szefüggő feladatokat. Ja­nuár 1-től a következő ke­reskedelmi banki fiókok mű­ködnek majd a megyében: Szekszárdon és Tamásiban az Országos Kereskedelmi és Hitelbank, Dombóváron a Magyar Hitelbank, Pakson pedig a Budapesti Fejlesz­tési és Hitelbank fiókja jön létre. Jerkovits János, a Magyar Nemzeti Bank Tolna Megyei Igazgatóságának helyettes vezetője hangsúlyozta, hogy a továbbiakban igen erőtel­jesen előtérbe kell, hogy ke­rüljön a bankári szemlélet, amely a banki apparátusban dolgozó munkatársakra nagy felelősséget ró. Hiszen az ed­digi úgynevezett hatósági né­zőpontnak egyszer és min­denkorra el kell tűnnie! A továbbiakban döntően meg­határozóivá válik a korrekt bizalmon alapuló személyi kapcsolat a banki dolgozó és a vállalat között. Mikor ,te­hát a bank kopog majd egy vállalat ajtaján a maga ajánlatával, akkor a legrész­letesebben ismernie kell, a cég hitelképességét, amely a mérleg szerinti eredmény függvénye. A rizikó tényező tehát nem lehet nagyobb a várható eredménynél. Egy adott technológiai fejlesztés esetében a bankárnak ismer­nie illik előre, hogy várható­an milyen lesz a piaci felve­vő készsége az új termékből legyen az akár ipari, akár mezőgazdasági eredetű. Az érvényben lévő szabá­lyozó rendszer mechanizmu­sából fakadóan a vállalatok által megtermelt jövedelem jelentős hányadát elvonja a költségvetés. Ennek követ­keztében a fejlesztésre for­dítható pénzeszközök a je­len helyzetben a vállalatok többségénél a szintentartásra is alig elegendők. A hitele­zésnél ugyan mindezt figye­lembe veszik, a fejlesztési megelőlegezésnél feltétel a jövedelem emelkedése, amely végső soron nyereségnövelő tényező, ám mindez a lehe­tőség nem lendíthet kellő­képpen vállalataink műszaki egyhelyben topogásán. Példaként szükségszerű megemlíteni, hogy a tolnai ipari üzem­eknek folyósított éves hitel alig haladja meg a 12 milliót. Ez az összeg egyszerűen elhanyagolható és eleve jelzi: a kockázatviselés és fejlesztési készség egyelő­re karnyújtásnyi távolon kí­vüli. Más a helyzet a megye élelmiszergazdaságában. Az üzemekben például az éven­kénti fejlesztésnek mintegy 20 százalékát teszi ki a banki hitel, melynek nagysága 200 millió forint körüli összeg. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az élelmiszergazdasághoz tar­tozó üzemek többsége a vi­lágbanki hitelekből képes megújítani a technikát és a technológiát. Az ipari üzemek hitelezési készségén segíthet majdan az a banki koncepció, hogy a vállalati tőkék mobilizálásá­val, a cégek közötti pénz­mozgást elősegítsék. Az emlí­tetteken túl a megalakuló bankok mind nagyobb­­ fi­­gyelmet fordítanak arra, hogy a lakosság ne tartsa a ládafiában a pénzt, hanem azt kötvények formájában mobilizálva segítsék elő a vállalati fejlesztéseket. Csak példaként említjük végezetül, hogy két Tolna megyei élel­miszergazdasági jellegű üzem, vállalati fejlesztést szolgáló lakossági kötvényt bocsájt ki a közeljövőben 90 millió forint értékben. SALAMON GYULA Gottvald Károly felvételei Eslényteflonozó berendezés a Bonyhádi Zománcgyárban Részlet ,a korszerű Szekszárdi Tejüzemből

Next