Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-01 / 27. szám
2 NÉPÚJSÁG Határozatképtelenség miatt berekesztette tegnapi munkáját az Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) melyi javaslatokat tárgyalnak meg. A januári ülésszak az interpellációkkal és kérdésekkel zárul, amelyekre - mint ismeretes - október óta nem kerülhetett sor. A napirend előtt kért szót HÁMORI CSABA, országos listán megválasztott képviselő, aki azt indítványozta, hogy a parlament - tekintettel a Romániából érkező hírekre - fogadjon el egy nyilatkozatot az ott zajló eseményekről és a magyar nemzetiség helyzetéről. Az ülésszak az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló alkotmányerejű törvény feletti határozathozatallal folytatódott. (E törvényt már a múlt heti ülésen megvitatták a képviselők.) Az elnök emlékeztetett arra: mivel alkotmányerejű törvényről van szó, elfoga- Hazudni pedig nem szabad! Elárulhatom, a sajtó munkatársai türelmetlenül várták a sajtótörvény módosítását, bár mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mire kialakul a módosított sajtótörvény gyakorlata, a T. Ház igyekezhet máris megalkotni az újat, s elképzelhető, hogy nem is a nagyon távoli jövőben. Most mindenesetre kiemelhetjük az időt múlató kollegiális beszélgetések „műsorából” azt a fiatal pályatársakat lúdbőröztető, az öregeket kesernyés mosolyra késztető mondást, amivel zabolázni igyekeztünk magunkat. így szólt ez a mondás: „Szabad országban szabad sajtó, azt ír, amit szabad!” Mesterségünk lényege íme a felelősség. Mindenkor szem előtt tartva a haza bölcseként oly sokszor idézett Deák Ferencnek abbéli mondását, hogy a sajtótörvénynek tulajdonképpen csak egy mondatból kellene állnia: „Hazudni pedig nem szabad!” Ennyi. Aki ez ellen vét, bűnét azzal tetézve, hogy erkölcsi kárt okoz, személyiségjogokat is sért, ne tehesse büntetlenül! A szakma tisztasága ez idáig is fontos volt nekünk újságíróknak. Most, hogy törvény is segíti a munkánkat, könnyebb lesz óvni ezt a tisztaságot és magunk mögött hagyni mindent, de mindent, ami a korábbi sajtójog gyakorlatából még ittmaradt. -óa Időzavar - műsorváltozás Ismét bekövetkezett hát olyasmi, amire eddig - emlékezetem szerint - nem volt példa. Országgyűlésünk négy naposra tervezett ülésszakán a fölöttébb vaskosra tervezett tárgysorozatából alig valamire jutott idő január 23. és 26. között. Csak az első „felvonáson” jutottunk túl. Tegnap kezdődött a második felvonás, és kérdés, hogy most felkerül-e az i-re a pont, fogyatkozhat-e lényegesen törvényalkotásunknak az az adóssága, mely a zökkenőmentes átmenet alapozását hivatott garantálni. Isten se tudja, hogy még milyen meglepetés vár ránk, akik egyfolytában érezzük békés forradalmunk kezdeteitől, hogy kizökkent az idő, aminek helyrebillentése másra át nem hárítható közös dolgunk. Azt azért nem szeretnénk, hogy hagyományossá váljanak a többrészes ülésszakok, s a parlamentnek egy-egy ülése azzal érjen véget, hogy „folyt. köv.”. Egyesek szerint a Kossuth és a Szabadság tér közelségében rejtőzik a mostani széttagolás magyarázata. A T. Ház besegített a televíziónak,ami lapos bugyellárisára való hivatkozással már elég régóta főleg ismétlésekkel és folytatásos filmekkel operál műsorszerkesztésében, így, tiszta haszna, ha valami rendkívüli adás miatt megmarad egy-egy műsorblokkja. Nekem nincs kedvem szegénységünkön humorizálni, mert a parlament nemcsak időzavarba került, hanem mintha megijedt volna attól a feladathalmaztól, ami ez idő szerint a jogállamiság felé tartó utunkat gátolja. - li - dásához kétharmados szavazattöbbség szükséges. A szükséges 252 helyett 242 volt a jóváhagyó vélemények száma, így az elnök bejelentette, hogy nem tekinthető elfogadottnak a törvényjavaslat, s a határozathozatalt elnapolják. Az Országgyűlés ezután az 1986. évi sajtótörvény módosításáról szóló alkotmányerejű törvényjavaslat - elmúlt héten megkezdődött - tárgyalásával folytatta munkáját. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság foglalkozott a vitában elhangzott módosító indítványokkal, a bizottsági munka tapasztalatait FILLÓ PÁL ismertette. Elmondta, hogy Velkey Lászlónak, a közerkölcs és a közszemérem védelme érdekében tett javaslatát a bizottság hosszas vita után elfogadta. Tóth Istvánná azt indítványozta: új sajtótermék engedélyezése előtt 500 ezer forint kauciót helyezzenek bírói letétbe, hogy ezt az összeget a sajtóperekben sértett kártalanítására lehessen felhasználni. Ehhez kapcsolódott Zsigmond Attila szóban előterjesztett indítványa, amely ezt az összeget egymillió forintra kívánta felemelni. A bizottság véleménye szerint ez az az intézkedés sok kiadványnak a létét veszélyeztetné, így például a kis példányszámú művészeti és tudományos lapokét. Király Zoltán szóban elhangzott megyei lapokra vonatkozó javaslata a bizottság megítélése szerint tulajdoni kérdés, s ennek rendezése nem a sajtótörvényhez tartozik. A módosító indítványok feletti határozathozatal után a törvényjavaslat egészéről szavazott a Tisztelt Ház. A sajtótörvény módosításáról szóló alkotmányerejű törvénytervezetet a képviselők nagy többséggel elfogadták. Ezután - következő napirendi pontként - rátértek a családjogi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalására, a döntést azonban végül is elnapolták. A délutáni szünet után a Magyar Köztársaság katonapolitikai érdekeinek képviseletéről, a szovjet csapatok hazánkból történő kivonásáról szóló országgyűlési határozattervezet tárgyalásával folytatta munkáját az Országgyűlés. A parlament a határozattervezetet - amely kimondja: a Magyar Országgyűlés felhatalmazza a Magyar Köztársaság Minisztertanácsát, hogy a magyar és a szovjet kormány között folyamatban lévő tárgyalásokon a magyar fél szorgalmazza a szovjet csapatok teljes kivonása menetrendjének mielőbbi kidolgozását - a technikailag szükséges időtartamot és a kérdés nemzetközi vonatkozásait figyelembe véve -, hogy annak alapján a teljes kivonásra még az idén, de legkésőbb 1991-ben sor kerüljön - egy ellenszavazattal elfogadta. Az Országgyűlés határozattervezetek sorozatának megtárgyalását követően interpellációkkal folytatta volna munkáját. Azért csak volna, mert Tóth Attiláné (Budapest 52. vk.) létszámellenőrzést kért. A létszámellenőrzésből pedig kitűnt, hogy a plénum egy fő híján határozatképtelen. Ezért az elnöklő Horváth Lajos az ülést berekesztette. Közéleti hírek Pólyák Sándor, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjelöltje választási gyűlésen mutatkozik be 1990. február 1 - jén (csütörtökön) 18 órakor Decsen a faluházban, február 3-án (szombaton) 18 órakor Medinán a kultúrotthonban. A helyszíneken lehetőség nyílik a kitöltött ajánlási szelvények leadására is. Minden érdeklődőt szeretettel várnak! SZDSZ A Szabad Demokraták Szövetsége Tamási Szervezete bemutatkozó gyűlést tart, 1990. február 2-án pénteken 18 órakor Felsőnyéken az öregek napközi otthonának épületében, február 3-án szombaton 17.30-kor Iregszemcsén a kultúrházban. Mindkét gyűlésen részt vesz Királyné Békefi Stefánia, a körzet képviselőjelöltje. A helyszíneken lehetőség nyílik a kitöltött ajánlási szelvények leadására is. Minden érdeklődőt szeretettel várnak! SZDSZ : A Magyar Demokrata Fórum bonyhádi és bátaszéki szervezeteinek országgyűlési képviselőjelöltje Ohnmacht György választási nagygyűlésen mutatkozik be a bátaszéki művelődési házban 1990. február 2-án 18 óra 30 perckor. Minden választópolgárt szeretettel várunk és hívunk, hogy megismerhessék a jelöltet és annak programját. MDF bonyhádi és bátaszéki szervezete Hitelbank Dunaföldváron Bankfiókot nyitott Dunaföldváron a Magyar Hitel Bank Rt. Dunaújvárosi Igazgatósága a városközpontban, az egykori pártbizottság épületében. Az ötlet két évvel ezelőtt merült fel először. Az MHB dunaújvárosi igazgatója, Máté Lajosné elképzeléseivel megkereste a város vezetőit, akik egyetértettek a hitelbank terjeszkedési szándékával, hiszen a kereskedelmi csomópontnak számító településen eddig csak az OTP-nek és a takarékszövetkezetnek volt fiókja. A dunaföldvári bankfiók feladatának tekinti a lakosság devizával történő ellátását éppúgy, mint a vállalkozók felkarolását újrakezdési kölcsön folyósításával. A lakossági szolgáltatásokon kívül teljes körű banki szolgáltatást kívánnak nyújtani a városi és városkörnyéki vállalatoknak, szövetkezeteknek, kis és nagy gazdálkodó egységeknek. - fkért - Dr. Falus András, az MHB hálózati ügyvezető igazgatója átvágja a szalagot Máté Lajosné igazgató köszönti a megnyitó résztvevőit 1990. február 1. Hat év után a Földön Kennedy űrközpont (USA) az 1984-ben Föld körüli pályára állított műhold berendezéseit a Columbia űrrepülőgép visszahozta, amelynek rakteréből január 30-án kiemelték további vizsgálatok céljából. Szűrős Mátyás az újságírószövetség elnökségi ülésén (Folytatás az 1. oldalról.) problémákat vettek górcső alá, mint például a megyei lapok helyzete, a tv és a rádió kuratóriumának tevékenysége, illetve a sajtó függetlenségét, önállóságát szavatoló törvénykezés állása. Az elnöki látogatásnak közvetlen aktualitást adott, hogy a parlament szerdán döntött a sajtótörvény módosításáról. Szűrös Mátyás e határozatra utalva emlékeztetett arra, hogy bár a sajtó működése újabb fontos garanciális elemekkel gazdagodott, nélkülözhetetlen egy új, korszerű tájékoztatási törvény megalkotása. Ennek feladata azonban valószínűleg már a szabad választások után összeülő új Országgyűlés feladata lesz. Addig is a sajtónak a békés átmenet elősegítésére kell összpontosítania erőit, csillapítva a magyar közéletben tapasztalható „rosszindulatú jelenségeket”. Ami a megyei lapok sorsát illeti, az ideiglenes köztársasági elnök határozott véleménye: korábbi pártelkötelezettségükkel szakítva nemzeti tájékoztatási eszközökké kell válniuk a megyei sajtóorgánumoknak. Az elnökségi ülésen a legélénkebb eszmecsere éppen e kérdés kapcsán alakult ki. A MUOSZ vezető testületének tagjai emlékeztettek arra, hogy a Magyar Szocialista Párt a minap nyilvánosságra hozott állásfoglalása szerint továbbra is egyértelműen ragaszkodik a tulajdonában lévő kiadóvállalatok és az ezek körébe tartozó lapok tulajdonjogához. Ehhez képest sovány vigasz, hogy az MSZP szerint a tulajdonjog fenntartása nem kötelezi a szerkesztőségeket pártpolitikai célok követésére. Az elnökségi ülésen megfogalmazódott álláspont szerint a kiadók párttulajdonának fenntartása ellentétes a megyei lapok nemzeti média jellegével. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az MSZP deklarációját követően megkezdődött a fiatal, tehetséges újságírók elvándorlása a „hagyományos” megyei lapoktól az új, független újságokhoz. A kialakult vitában Szűrös Mátyás maga is osztotta azt a vélekedést, hogy a kiadóvállalatok helyzetét is rendezni kell. Ezt ma már nem lehet halogatni, hiszen a probléma nemzeti üggyé vált. A megoldás konkrét lehetőségeit latolgatva elképzelhetőnek tartotta, hogy valamelyik illetékes parlamenti bizottság vizsgálja meg a kérdést, és az ügyet terjesszék az Országgyűlés elé döntésre. Hozzátette azonban, hogy a problémáról - úgymond a korrektség okán - még szót vált Nyers Rezsővel, az MSZP elnökével. Szűrös Mátyás a tv-, rádiókuratórium ügyében is osztotta a MUOSZ álláspontját, hangsúlyozottan magánvéleményként úgy fogalmazott: „a kuratóriumot, úgy ahogy van, fel kellene számolni”. A testület felállítását egyébként - mondta - már kezdettől ellenezte, s e véleménnyel azonosult például Nyers Rezső is. Mindketten úgy vélték, hogy nincs szükség ilyenfajta módszerekre; a sajtó nagyobb bizalmat érdemel, hiszen felelősen gondolkodó emberek dolgoznak e területen. Bár az elnökségi ülést a belpolitikával összefüggő problémák uralták, a nemzetközi politika sem maradhatott ki a kérdések köréből. Az elnökség tagjai a Szovjetunióból érkező nyugtalanító hírek kapcsán kereken feltették a kérdést: mennyire biztos Gorbacsov helyzete, várható-e valamifajta konzervatív átrendeződés. Szűrös Mátyás értékelése szerint bármennyire súlyos problémákkal néz is szembe Mihail Gorbacsov, egyelőre van elég „tartaléka" ahhoz, hogy az ország első számú vezetője maradjon, ami nem pusztán a Szovjetunió, hanem az egész világ érdeke is. Ami a feszültségek gyökereit illeti, világosan látszik, hogy a szovjet vezető lépéshátrányba került számos igen súlyos kérdésben. Az alapprobléma azonban az, hogy az élet kikényszerítette váltás, megújulás került késésbe, amiben magának a szovjet vezetőnek is része van, hiszen még ő is a „régi iskolában” tanult. Nagy csapást jelentett a radikális megújulási törekvésekre Andrej Szaharov halála is. A magyar megítélés alapján a lépéshátrányt okozó hibák közé sorolta az ideiglenes köztársasági elnök, hogy Gorbacsov nem reformálta meg a pártot. A közép-kelet-európai térségben végbement változások ma már egyértelműen bizonyítják, hogy ez a megújulás egyik alapfeltétele. A szovjet vezetők még mindig abból a tételből indulnak ki, hogy az egypártrendszer keretei között megteremthető a demokrácia. A magyar megítélés szerint azonban pluralizmus nélkül nincs demokrácia. Bár elméleti tételként elfogadható a szovjet álláspont, a valóság még soha sem igazolta azt a tételt. Mihail Gorbacsovnak olyan súlyos problémákkal kell megküzdenie, mint a gazdasági reform, a nemzetiségi kérdés és az apparátus „áthangolása". E nagy horderejű problémák megoldása során a már említett lépéshátrány mellett Mihail Gorbacsovnak a Szovjetunió helyzetéből adódó „nagyhatalmi görccsel” is meg kell küzdenie, ami az új gondolkodásmód próbaköve is egyben. Ami Magyarország és a Szovjetunió viszonyát illeti, Szűrös Mátyás nézete szerint hazánknak úgy kell alakítania politikáját, hogy egy esetleges szovjet konzervatív átrendeződés se gyakorolhasson nyomást a magyar belpolitika alakulására. E szempontból a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonása nemcsak nemzetközi, hanem fontos belpolitikai kérdés is. Az MTI tudósítójának külön kérdésére az ideiglenes köztársasági elnök reálisnak ítélte, hogy a szovjet csapatok még az év végéig távozzanak Magyarországról. Szűrös Mátyás osztotta azt a véleményt, amely szerint magyar földön való állomásoztatásuknak immár sem politikai, sem katonai indoka sincs. Fontosnak tartotta azonban, hogy a kivonásról kezdődő tárgyalásokon hazánk kellő tapintattal, a szovjet fél érdekeit is figyelembe vevő körültekintéssel járjon el. Hasonló körültekintést kell tanúsítani a kivonás végrehajtásának várható nehézségeivel kapcsolatban is: biztosítani kell a megfelelő ütemezést, s mindent meg kell tenni a jószomszédi viszony megőrzése érdekében. A lemondást fontolgatja három vb-tag (Folytatás az 1. oldalról.) történő részvételről. Álláspontjához Wéber Antalné pedagógus is csatlakozott, aki a félreinformáltságot jelölte meg a helytelen döntésekkor, s ugyanakkor nehezményezte, hogy az utóbbi tanácsüléseken a pártok gyakorta felkészületlen képviselői miatt nincs érdemi munka. Ezt követően Révai Ferenc szakoktató jelentette be, hogy szintén foglalkozik a lemondás gondolatával, a tanácstestület cselekvésképtelen, egyebek mellett a pártok képviselőinek nyomásgyakorlási módszerei miatt. Dr. Berta Attila rendőr őrnagy mindezekhez hozzátette, hogy ha a helyhatósági választások után a pártok képviselői ilyen felkészültséggel kívánnak kormányozni, abban az esetben siralmas eredményre lehet számítani. Állampolgári véleménye: amennyiben a pártok ütőképes tanácstestületet kívánnak, akkor nem engedhető meg az általuk jelenleg alkalmazott halogató taktika. Ferincz János vb-titkár a beendási szándékokra reagálva arról tájékoztatta az érdekelteket, hogy azt a vb - a jogkör hiánya miatt - ebben az esetben nem fogadhatja el, arról a tanácstagság dönthet. A Szekszárd Városi Ügyészségnek a tanácsi lakásépítési és -vásárlási támogatási ügyekben bejelentett óvását a végrehajtó bizottság - hosszas vita után - zömében elfogadta, így az ügyészség által óvott határozatok a bíróság elé kerülhetnek, ahol az ehhez értő fórumon a szakemberek előtt az ügyfelek kifejthetik mindazon indokokat, amelyek motiválták őket igényeik benyújtásakor. A kérdéses tizenkilenc kérelemből négy alkalommal - dr. Gergelyffi László, Korcsmár István, Nemesné Hufnágel Mária és Vizdár Csaba esetében - a vb saját megítélése szerint helyes álláspontra helyezkedett, s a testületet egyéb alkalmakkor is - a tévedés joga mellett - a segítő szándék vezérelte. - szá -