Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)

1991-12-09 / 288. szám

(tolnai) 4 NÉPÚJSÁG Szekszárdi Szemle Belvárosi beszámoló Központi kérdések Dombai Gyula, a szekszárdi 9-es számú körzet képviselője annak idején már az első fordu­lóban - a szó szoros érelmében páratlan módon - megszerezte a szükséges szavazatokat s el­sőként jutott be a az önkor­mányzati testületbe. Körzete - a Skála áruház-Kórház-Béla ki­rály tér-Kálvária - által határolt rész, azaz a belváros sok tekin­tetben rendhagyó terület, mégis, nem mentes a gondok­tól. Ez bizonyosodott be azon a képviselői beszámolón, melyet Dombai Gyula pénteken dél­után tartott dr. Pataki Gábor al­polgármester és Szeleczki Jó­zsef műszaki irodavezető tár­saságában az érdeklődő polgá­rok részére a Garay­ téri általá­nos iskolában. Sok olyan kezdeményezésről lehet számot adni ebben a kör­zetben, melyek a város egészét is érintik valamilyen formában - derült ki a képviselő tájékoztató­jából. Példaként említhető a Széchenyi utcai halszaküzlet, mely éppen a teljes átalakítás stádiumában van. Az épületet a tervek sz­erint egészen az utca­frontig kihozzák, az alsó szin­ten hét üzletet alakítanak ki. Emellett itt kap helyet izraeli vál­lalkozásban az a gyorsbüfé, ahol hamburgerek, szendvicsek és más ínyencségek vásárolha­tók. Folyamatban van a Ga­­ray-udvar és a piactér átépítése is, az előbbi helyszínen várha­tóan egy kút teszi szebbé a környezetet. Ugyancsak tart a Garay téri általános iskola fel­újítása és az itteni tornaterem bővítése is. Ugyanez mondható el a Bezerédj utcai speciális is­kolára is. Örömmel említhető, hogy a belvárosban egyre több facsemetét helyeznek el, az már viszont sajnálatos, hogy ezek egy részét vandál kezek szinte azonnal el is törik, vagy kitépik. Két utcát érinthet a név­változtatási hullám: a Népfront utcát, amely a javaslat szerint Holub József nevét viselné, a Marx Károly utca pedig vissza­változna Séd utcává. Megoldatlan, s a jelenlegi le­hetőségek ismeretében meg­oldhatatlan az ugyancsak az egész várost érintő központi au­tóforgalom elterelése. Az egészségre káros anyagok há­romszorosa-négyszerese kon­centrálódik egy-egy csúcsforga­lom idején a centrumban, s az állandó rázkódás is folyamato­san károsítja nemcsak a lakó­házakat, műemléki jellegű épü­leteket, de az emberi szerveze­tet is. Anyagi okok miatt egye­lőre nem lehet látni a kiutat - húzta alá Dombai Gyula. A pénzhiányt valamelyest enyhí­tené a helyi adók bevezetése, melyek azonban a legkisebb mértékben, vagy egyáltalán nem érinthetik a lakosságot. Dr. Pataki Gábor hozzászó­lásában mindehhez hozzátette, hogy ez az észak-déli tranzitút naponta 23 ezer gépkocsit en­ged át, ezt pedig a város már nem bírja el. Nem a rendőrlám­pák szinkronba hozása lenne a megoldás, mint azt egyesek vé­lik, hanem a többszáz millió fo­rintot kitevő kerülőút. Erre nincs pénz, főleg akkor, amikor a költségvetés 87 százalékát a város intézményeinek fenntar­tása emészti fel. Dr. Pataki Gá­bor ugyancsak fontosnak tar­totta a helyi adók bevezetését, számításai szerint így 50-60 millió forintos bevételhez jut­hatna a város. Ettől függetlenül, azaz a helyi adók nélkül termé­szetesen a város - amelyik egyálalán nem tartozik a sze­gényebbek közé - továbbra is élni, fejlődni fog, legfeljebb nem olyan mértékben, ahogyan azt sokan szeretnék - fejezte be mondandóját dr. Pataki Gábor. A hozzászólók véleményei közül érdemes kiemelni azt, amelyik a belváros szemetes mivoltát panaszolta fel. Sok a garázda alak, akikkel szemben példát kellene statuálni. Akkor ennek híre menne, s mások is meggondolnák kétszer is, hogy érdemes-e randalírozni. -szá­ Fotó: Ótós Réka Dombai Gyula, dr. Pataki Gábor és Szeleczki József Parkolóőr­etika Nem üdvözöltük kitörő lelke­sedéssel Szekszárdon a fizető parkolók bevezetését, de aztán ha fanyalogva is, mélyen a zsebünkbe nyúltunk. Engedel­meskedtünk az önkormányzati akaratnak, bízva benne, hogy a parkolódíjak a köz javát szolgál­ják. Már napok óta azon töröm a fejem, hogyan lehetnék parko­lóőr, hisz kedvemre terrorizál­hatnám a renitens autósokat, s közben talán meg is tollasod­­hatnék. Időnként irigykedve fi­gyelem a parkolóőrt. Életrevaló, temperamentumos asszony­ság, túlcsorduló hivatástudattal, még csúcsforgalomban is bá­mulatos érzékkel terelgeti a négykerekű járműveket. A minap elgondolkodtató ajánlatot tett: egy falinaptár el­lenében nem háborgat többé. Világgá kürtölte, hogy javaslata a többi autósnál már termékeny talajra talált, így mindenki jól járt. Nem titkolta azt sem, hogy nem mindenkinek ad parkolóje­gyet, így a maradékkal kedvére manipulálhat. A kuncsaftok apró-cseprő csecsebecsékkel kedveskednek neki, cserébe el­feledkezik a fizetségről. Egy közeli butikos táskákkal, megint mások piperecikkekkel igyekez­tek a kedvében járni. Legutóbb éppen egy nagy csomag Arany Mokka kávét hordozott körbe diadalittasan, mint a véres kar­dot. Nem vitás: valóságos aranybánya a Korzó-áruház mögötti parkoló. Egyszer azonban nem hittem a szememnek. Az élősdi as­­­szonyság végre azt kapta, amit megérdemelt: Mikulás-nap al­kalmából virgáccsal kedvesked­tek neki. Vajon hány tonna vir­gácsot kellene szétosztani, hogy minden simliskedőt mél­tóképpen jutalmazzunk? -km- 1991. december 9. Francia kapcsolat Vendégszerető fogadtatás Bezonsban Folytatás jövőre Szekszárd­on Keveset lehetett hallani az utóbbi néhány évben franciaor­szági testvérvárosunkról, Be­­zonsról. A kapcsolatok a nagy változások következtében szü­neteltek, de azért meg nem szakadtak. Erre bizonyíték az a látogatás, melyre városunkból invitálták Bezonsba Kocsis Imre Antal polgármestert, Mohai András testvérvárosi referenst, valamint Csáki Béla önkor­mányzati képviselőt, a művelő­dési bizottság elnökét. Tőle kér­tünk egy rövid ismertetést, él­ménybeszámolót a Bezonsban történtekről. — Mindenekelőtt hadd je­gyezzem meg, hogy a szek­szárdi önkormányzati testület­ben soha nem vetődött fel a ko­rábban kialakított testvérvárosi kontaktusok megszüntetésének a kérdése - mutatott rá Csáki Béla. — Midenki számára evi­dens volt, hogy a kapcsolatokat a továbbiakban is ápolni kell, s amennyiben van rá lehetőség, azokat ki kell bővíteni, döntően a gazdasági szféra felé. — Miként fogadták néhány év „kihagyás” után a szek­szárdi delegációt Bezons­ban? — Rendkívül barátságosan és vendégszeretően. Még­hozzá attól függetlenül, hogy Bezonsban döntően kommu­nista vezetés van, immár több mint két évtizede folyamatosan. Beszélgetéseink alkalmával vendéglátóink többször kinyil­vánították abbéli véleményüket, hogy a magyarországi esemé­nyekkel összességében nem értenek egyet. Ám ezt, azaz a változásokat természetesen magyar belügynek tekintik. — Bezons tudvalévően gyakorlatilag Párizs egyik külvárosának is tekinthető. Csak errefelé jártak, vagy si­került megismerkedniük a francia fővárossal is? — Négy teljes napot töltöt­tünk Bezonsban. Két és fél na­pig folyamatosan ismerkedtünk a környékkel, tanulmányozhat­tuk az ottani polgármesteri hiva­tal működését, szervezeti fel­építését. Hasznos tapasztala­tokat szerezhettünk az egész­ségügyi és szociális ellátás te­kintetében is. Ebből a szem­pontból számunkra is köve­tendő példát nyújthat az a majdnem teljesen kiépített vé­dőháló, amely a bölcsődétől a nyugdíjaskorig óvja az állam­polgárokat. Igaz, a lakáshely­zettel ott is gondok vannak, mi­után - akárcsak nálunk - az ál­lam szinte teljesen kivonult er­ről a területről. — Párizs? — Egy teljes nap és egy éj­szaka állt rendelkezésünkre Párizs megismerésére. Megte­kintettük a nevezetességeket, mindent, ami csak elképzel­hető. Az igazi élményt azonban az a zenés szórakozóhely je­lentette, ahol három és fél órán keresztül hallgathattuk a hangu­latos francia sanzonokat. Min­dent összegezve, csak elisme­réssel szólhatok bezensi ven­déglátóinkról, akikkel nemcsak hivatali, hanem baráti kapcsola­tokat is sikerült kialakítani. — Lesz-e folytatása ennek a találkozónak, esetleg Szek­­szárdon? — Igen, hiszen a két pol­gármester aláírta azt a szán­déknyilatkozatot, melyben a két város hitet tett a kapcsolatok fejlesztése mellett. Egyébként jövőre, azaz 1992-ben ünnepel­jük a testvérvárosi kapcsolat felvételének a 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból - várha­tóan valamikor tavasszal - Szekszárdon francia hetet kí­vánunk tartani. Ekkor a tervek szerint nemcsak hivatali dele­gáció érkezne hozzánk, hanem hagyományőrző együttesek, va­lamint a híres francia konyhát bemutató szakácsok is. — Szavaiból úgy veszem ki, hogy nagy jövőt jósol a két város további kapcsolatának. — Személy szerint úgy gon­dolom, hogy mindkét város csak profitálhat a több mint két évtized óta élő kontaktusból. Francia barátaink hozzáállásá­ból világosan kiderült, hogy erre a megújult viszonyra - a kö­zelmúlt átmeneti visszesése el­lenére - minden bizonnyal szép jövő vár. Szeri Árpád Egy nevezetesség: az Eiffel torony Megszólalt az aranycsengő Megnyíltak az aranykapuk, karácsonyi díszbe öltöztek a szekszárdi kirakatok. Nézelő­dünk, tervezgetünk, számolga­tunk. A mozi előtti és a vásár­­csarnoki aranykapu, a két nagy áruház, a sok-sok könyvárus, a kis és nagyobb divatáru üzle­tek, a legális és az illegális áru­sok soha nem látott bőséggel várják a vásárlókat. Nekünk pedig hamarosan döntenünk kell. Van, aki előrelátóan már évközben megvette szerettei­nek az ajándékot azzal, hogy ki tudja, mennyibe fog kerülni ugyanaz pár hónap múlva. Van, aki a mostani kínálatban találja majd meg a kedvére valót, és olyan is lesz, aki az utolsó napra hagyja a választást. Hisz nem könnyű eldönteni, hogy mire adja ki az ember az amúgy is egyre kevesebbet érő pén­zét. Valamikor esküdtünk arra, hogy az az igazi ajándék, ami „haszontalan”. Amit az ajándé­kozott nem venne meg - bár nagyon vágyik rá - , ami nem ruhanemű, nem létszükséglet. Egyre kevésbé engedhetjük ezt meg magunknak, és sajnos so­kan még azt sem, hogy egyálta­lán ajándékot, akár jelképeset vehessenek. Körülöttünk forrong a világ, mi itt a Kárpát-medencében mint egy gyermek anyja védő ölében a karácsonyra készülő­dünk. A hírek, melyek nap-nap után eljutnak hozzánk, megke­serítik a várakozás tiszta örö­mét. Megint egy karácsony, amikor - a saját gondjaink mel­lett - a fegyvercsövek, a zo­kogó öregek, a megszeppent gyermekarcok képei kevered­nek majd a Mennyből az an­gyallal. Mert nem tudjuk kire­­keszteni gondolatainkból, ami tőlünk nem is olyan messze, mindössze pár kilométerre tör­ténik. A legtragikusabb az, hogy szinte semmit sem tehe­tünk. Várjuk a karácsonyt, a szeretet, a megbocsátás, a bé­kesség ünnepét. Várjuk, hogy egyszer majd az egész világ úgy gondolja, mint mi. Mert mi, magyarok, úgy gondoljuk­? Megszólalt az aranycsengő, megnyíltak a karácsonyi arany­kapuk Szekszárdon. Az olva­sónak tulajdonképpen azt akar­tam elmesélni, hogy mi mindent láttam, hogy hol, mit vásárolhat, mit találhat. Sajnos, a séta kissé ünneprontóra sikeredett. Biztos vagyok benne, hogy úgyis mindenki - talán többször is - végignézi a gyönyörű aján­déknak kínálkozó árukat. Ha egy adventi koszorú gyertyájá­nak fényébe nézve pedig ugyanazok a gondolatok jutná­nak az olvasó eszébe, mint je­len sorok írójának, az - bizo­nyos vagyok benne - nem a vé­letlen műve. Ebben a tudathasadásos ün­nepi várakozásban talán csak egy dolgot tehetünk. Békessé­get és szeretetet kellene adni azoknak, akik azt tőlünk várják és akiknek módunkban van azt megadni. Sas Erzsébet­Fotó: Óiós Réka Karácsonyi csillogás Rejtett értékeink Dr. Sass egykori háza A Bezerédj utca 20. számú épület ma már alig emlékeztet egykori lakójára, akit méltatla­nul feledett el megyénk és székvárosa: sem megyei lexi­­konaink, sem intézményeink és utcanévtábláink nem őrzik ne­vét, pedig a száz esztendeje, 1891. december 3-án elhunyt férfiú munkásságával kivívhatta volna figyelmünket. Régi nemesi család sarjaként született 1822. február 23-án Borjádon, majd a közeli sár­­szentlőrinci gimnáziumba járt, ahol Petőfi Sándor iskolatársa volt, s a költő később is legré­gibb barátjaként tartotta vele kapcsolatát. Ezt az is jól mu­tatja, hogy az 1849-es téli had­járat után szülei orvosi ellátását is rábízta, s „honoráriumként” azt a kedvelt Horatius-kötetet adta neki, amelyben régi jó kapcsolatuk tényéről emléke­zett meg. Az ekkor hon­véd-törzsorvosként a hazát szolgáló dr. Sass csupán annak köszönhette későbbi megme­nekülését, hogy fél év múlva Sauer Ignác igazoló levelet írt számára, amiben egyetemi ta­nársegédi működését ez időre teszi. Visszatérvén szülőmegyé­jébe, a herceg Esterházy urada­lom orvosa lesz Tamásiban, majd a paksi dr. Novák Sándor utódaként megyénk főorvosá­nak jelölik. E tisztét negyed századnál tovább viseli becsü­lettel, miközben lezajlott az 1873-as kolera-járvány­­ az or­szágban itt a legkevesebb vér­áldozattal. A főorvos megszer­vezte minden községben a vé­dekezés és betegellátás előtte nem létező rendszerét, s a leg­korszerűbb módszerek mellett felvilágosító előadásokkal igye­kezett célt érni. Emellett szinte az összes jelentős megyei ne­mesi család házi orvosának te­kintette a Bezerédjektől kezdve a Perczelekig, Budapesten pe­dig Korányi - akiről hálás utó­korú kórházat nevezett el - azt kérdezte a hozzá innét felutazó betegtől:­­ „Miért nem maradt otthon, hiszen van maguknak Sassukl”. Elismert, országos szaktekintély volt, akinek nem kis része volt abban, hogy megnőtt a köznép orvosok iránti bizalma, s inkább már hozzájuk fordult a javasasszo­nyok helyett. „Háza nyílt helye volt a társa­dalom tekintélyes osztályának, s vendégszeretete, keresetlen, minden gőgtől ment viselke­dése népszerűvé tette alakját” - olvashatjuk a Tolnamegyei Közlönyben megjelent nekro­lógban. Abban az újságban, ahol Petőfiről talán a legtöbb cikkét tette közzé, méghozzá olyan alapossággal, hogy Hat­vany Lajos a legszavahihetőbb szemtanúnak tartja. Az általa feltárt irodalomtörténeti értékű adatok nélkül szegényebbek lennénk ma, s ugyanez mond­ható el széleskörű társadalmi tevékenységére is. A megyei gazdasági egyesületben, mé­hészegyletben, orvos- és gyógyszerészegyeletben épp­úgy vezető szerepe volt, mint elnökként a szekszárdi iskola­szék munkájában. Az ő javasla­tára alapították meg 1883-ban a Tolnamegyei Régészeti és Történelmi Társulatot, hoztak létre helyi bankot, gyűjtöttek már Bezerédj Pál előtt a szegé­nyek téli ellátására. Szomorú, de szűkkeblű korunk mindeddig semmit nem tett azért, hogy mindez ne merüljön a feledés homályába... Dr. Töttős Gábor­Fotó: Óiós Réka E heti kérdésünk: Petőfi Magyar nemes című versében a Sass család egyik tárgya is szerepel. Melyik? Ma is orvosi rendelőknek ad otthont a Sass ház

Next