Tolnai Népújság, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-01 / 27. szám
SZAKMAI ELISMERÉS: NEMZETKÖZI KONGRESSZUST RENDEZNEK (9. OLdal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1997. FEBRUÁR 1-2. SZOMBAT-VASÁRNAP ÁRA: 32 FORINT VIII. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM Megyebizottsági ülések Továbbra is költségvetés A megyei közgyűlés költségvetés-tervezete most első alkalommal számol működési hitel felvételével - állapította meg tegnap a megye pénzügyi bizottsága. Az összeg 80 millió forintot tenne ki, ez végül is eltörpül az összesen 6 milliárd forintos tervezet mellett. Sőt, a felvehető hitel elvileg - mármint technikai szempontból - a most betervezettnek a kétszerese is lehetne. Mégis, hangzott el a bizottság ülésén, minden lehetőséget meg kell ragadni új források felkutatására és biztosítására. Erre a célra a legalkalmasabbnak a pályázatok mutatkoznak. A másik lehetőség a dologi kiadások alultervezése, ez egyébként jellemzi is a tervezetet. A bizottság egyébként támogatólag utalta a közgyűlés elé a költségvetést, melyet az időközben felmerülő új elemek miatt május-június folyamán ismét célszerű megtárgyalnia a közgyűlésnek. A gazdasági és a mezőgazdasági bizottság együttesen ülésezett. A napirenden ugyancsak a költségvetés-tervezet szerepelt, melyet elfogadott a testület. -szá- Ismét sorsoltunk! Az „otthon melege” című, január 25-én megjelent mellékletünkben hirdetett partnereink ismét megajándékozták az olvasót. Most is, mint minden alkalommal, a róluk készült írásokból lehetett megtudni a feltett kérdésekre a helyes válaszokat. A nyerőszelvényt több száz olvasónk küldte vissza. Tegnap délután partnereink közreműködésével kisorsoltuk a helyes válaszokat beküldők közül a szerencsés nyerteseket. A Sárszeg Áfész vásárlási utalványát Marton Jánosné szekszárdi (Fáy u. 5.) olvasónk nyerte. Nyereményét a Sárszeg üzletház ruházati osztályán átveheti. A szekszárdi Ametiszt Solarium által felajánlott ajándékot, az 5x10 perces bérletet is kisoroltuk olvasóink között. A szerencse Fazekas Zsuzsanna bonyhádi (Vasvári P. u. 4.) olvasónknak kedvezett, nyereményét Szekszárdon, a Mészáros L. u. 5. szám alatti Solariumban veheti át. Kedvező változások, új áfa-törvény A mozgássérültek támogatásáról szóló kormányrendelet alapján ebben az évben kedvező változások léptek érvénybe. Az alábbiakban a pénzbeli közlekedési támogatásról lesz szó. A közlekedési támogatás alapösszege évi 7 ezer forint, ami a tavalyihoz képest 2 ezer forint emelkedést mutat. Ezt az összeget kaphatja minden 62 évesnél idősebb, továbbá az 1- 62 éves korosztályba tartozók közül a nem családfenntartó, nem tanuló és nem dolgozó súlyos mozgáskorlátozott személy. Az úgynevezett aktív kor határát kiterjesztették 162 évre, így csökkent a korcsoportok száma. Az aktív korban lévő, tanulói jogviszonyban vagy munkaviszonyban álló súlyos mozgáskorlátozott személyek az alapösszeg 3,5-szeres összegét, 1997-ben tehát 24.500 forintot kaphatnak támogatásként. (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden A Várdomb Iskolagalériában február 3-án délután fél négykor nyílik meg Homok László szekszárdi festő kiállítása. A képeket két hétig tekinthetik meg az érdeklődők. A sióagárdi vállalkozók bálját immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg. A mulatságot, melyre több mint százhúsz vendéget várnak, február 1-jén, 19 órától tartják a helyi művelődési házban. A szekszárdi általános iskolák képviselőit hívták meg a kórházi óvodába a február 3-án, hétfőn, 16 óra 15 perckor kezdődő rendezvényre, ahol az iskolába induló gyerekek szüleit tájékoztatják majd a város alapfokú iskoláiról, egy-egy intézmény „specialitásáról”. „Azt tanultam, hogy...” címmel szervez előadást Szekszárdon a Babits művelődési ház és a Városi Mentálhigiénés Műhely. Február 3-án, hétfőn 17 órától a kortárs segítő csoportokról szerzett ismereteit osztja meg az érdeklődőkkel Milánkovics Ibolya, a Magyar Gyermekvédő Liga tagja a művelődési házban. Hernádi Klaudia nyelvtanárnő is megrendezi festményei saját kiállítását Pakson a művelődési központ könyvtárának galériáján. Két éve indult útjára a „Rendezze meg saját kiállítást!” nagy sikerű sorozat, amelynek legújabb tárlatát febrár 3-án hétfőn, 17 órakor nyitják meg. Bibliaismereti szabadegyetem. A paksi művelődési központ könyvtárának sorozatában február 3-án, hétfőn 17 órai kezdettel A Bárány követői címmel Figler János dunaszentgyörgyi református lelkész tart előadást. Az izményi nyugdíjas klub ma este taggyűlést tart a helyi művelődési központban, amelyen az elmúlt év tapasztalatairól és az idei tervekről beszélnek. A tanácskozást követően farsangi bált tartanak az izményi italboltban. AGIP benzinkút nyílt tegnap délelőtt Bonyhádon. A város határában, a Dombóvár felé vezető út mellett felépült kutat Oroszki István polgármester avatta fel. Az új töltőállomást a PESATO Rt. két munkatársa, Süli Miklós és Újvári István tervezte. fotó: gottvald Károly I ÉPÚJSÁG -ot telefonon is megrendelheti! Jótékonysági est a Babitsban. Tegnap este a Gyermekétkeztetésért Alapítvány jótékonysági estet szervezett Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében. A műsorban a város általános iskoláinak tanulói működtek közre. Az est teljes bevételét a hátrányos helyzetű szekszárdi általános iskolás gyermekek iskolai étkeztetésének támogatására kívánják fordítani. fotó: gottvald Károly Éppen diszkónak is megfelelne ... Rémhír az áruház metamorfózisa Diszkóvá alakul át a tolnai Hámori Üzletház - kapott lábra a híresztelés az utóbbi időben a városban. Techno, rap, nosztalgia, esetleg acid? — kérdeztük az áruház vezetőjét. — Ha jól belegondolunk, az épület diszkónak is remekül megfelelne. Kérdés, mit szólnának hozzá a környékbeli lakók - kezdte Hikádi Attila, majd komolyra fordítva a szót a leghatározottabban leszögezte, hogy ez a szóbeszéd nem más, mint rémhír. Az igazgató elmondta, hogy a vállalkozás jól megy, több tízmilliós az árukészletük, bevételeik az előzetes számításoknak megfelelően alakulnak. Aláhúzta, hogy a jövőben is kizárólag az áruház alaptevékenységével, a kiskereskedelemmel kívánnak foglalkozni, tavasztól pedig tovább bővítik a kínálatot. Arra a kérdésre, hogy mégis mi lehet az alapja a szóbeszédnek, az igazgató így válaszolt: — Nem tudunk másra gondolni, mint hogy a rémhírt egyes konkurens cégek terjesztik, amelyeknek nem tetszik, hogy létrejött ez az áruház. (Tolnáról és környékéről szóló további írásainkat lapunk 4. oldalán találják olvasóink.) Februártól már csak írásos szerződéssel Ki fölözi le a tejet Madocsán? A frontok megmerevedtek Madocsán az önkormányzat és a szövetkezet vitájában. Állóháború folyik, amelyben így vagy úgy minden falubeli érdekelt. A legújabb ok az indulatok feltörésére, hogy elterjedt a hír: a szövetkezet nem veszi át a tejet. Szintai István, az Igazság Szövetkezet főállattenyésztője szerint nincs ok a riadalomra. A gazdáktól a tejet februártól is átveszik, csak a feltételek változnak és nem a szövetkezet bonyolítja az átvételt és a kifizetést, hanem annak állattenyésztési részlegéből nemrégiben alakult kft. Ami még változás, az eddigi szerződés nélküli, szóbeli megállapodáson alapuló tejátvétel megszűnik, ezentúl csak azoktól fogadják el a tejet, aki aláírja a megállapodást. (Folytatás a 3. oldalon.) MSZP sajtótájékoztató □ tájékoztató Új honatyát választanak A megyei közgyűlés költségvetésének ismertetésével kezdődött tegnap Szekszárdon az MSZP sajtótájékoztatója. Bach József, a megyei közgyűlés elnöke a tervezetről többek között elmondta, hogy a korábbi évekhez képest változás történt, mivel a parlamenti döntések következtében most első alkalommal lesz szükség működési hitel felvételére. Ez az összeg a jelenlegi ismeretek szerint 80 millió forintot tesz majd ki. A megye - hangsúlyozta Bach József - a súlyosbodó helyzet ellenére is maradéktalanul eleget kíván tenni a jogszabályokban előírt kötelezettségeinek, sőt azokon felül is tervez juttatásokat: a középfokú oktatás a normatíván túl még 8 százalékot, az alapfokú oktatás plusz 47 százalékot, az idősgondozás pedig 20 százalékot kapna. Dr. Jánosi György országgyűlési képviselő a saját körzetében fontosnak ítélt tennivalókkal - megyei könyvtár bővítés, tehermentesítő út, Duna híd - kapcsolatban közölt informácókat, s elárulta azt is, hogy Szekszárd hamarosan ismét gyarapodni fog egy olyan beruházással, mely 200-300 főnek biztosíthat munkát. Csáki Béla, Szekszárd alpolgármestere azt a helyzetet elemezte, mely dr. Kiss József kinevezésével állt elő. Miután az Országos Egészségbiztosítási Pénztár leendő főigazgató-helyettese, mint közalkalmazott, nem lehet tagja az országgyűlésnek, dönteni kell az új képviselő személyéről. Miután dr. Kiss József a Tolna megyei listáról jutott be a parlamentbe, ugyancsak a megye joga egy új képviselőt javasolni. Ugyanakkor dr. Kiss József az MSZP megyei szervezetének elnöki tisztét is viselte, s miután új munkája a fővárosba szólítja, ezen funkciójáról is lemond. Február végén tehát egyszerre két választás is lesz a megyében a szocialisták berkein belül. A politikai logika szerint - engedte sejtetni Csáki Béla - az országgyűlésben MSZP-s mandátummal nem rendelkező bonyhádi területről célszerű megválasztani az új képviselőt. -szá-