Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-10 / 8. szám
1998. január 10., szombat Dr. Balogh József (1923-1997) A Tolna Megyei Önkormányzat Kórházának nyugalmazott főigazgató-helyettes főorvosa, az orvostudományok kandidátusa, címzetes egyetemi docens, a népszerű Tanár Úr 1997 december 22- én türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Végakaratának megfelelően a temetése szűk családi körben történt szülővárosában, Orosházán. 1941-ben érettségizett, kezdetben a műszaki egyetem agrármérnöki karán tanult. Fiatal felnőttként tapasztalta meg a háború borzalmait, az emberi szenvedést - ezért pályát módosított - s a Szegedi Orvostudományi Egyetemre iratkozott be. Az egyetem igazságügyi intézetében, majd a hódmezővásárhelyi kóvéház patológiai osztályán dolgozott. Innen pályázta meg és nyerte el 1961-ben a szekszárdi megyei kórház kórbonctani intézetének vezető főorvosi állását. Működése alatt az osztály teljesen átalakult. A klasszikus tevékenység mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott az élő szervezetből nyert szövetek, szervek egyre fejlettebb módszerekkel történő értékelése, a hisztológia, valamint a sejtek vizsgálata, a citológia. A koraibb kórismézés nyomán a betegek ezrei köszönhették gyógyulásukat, életük meghosszabbodását, életminőségük javulását a Tanár Úrnak és munkatársainak. A megváltozott és egyre nagyobb követelményekhez megteremtette a feltételeket, nőtt az orvosok és asszisztensek létszáma, képzettsége, minőségileg átalakult a dokumentáció. Korszerűbbé vált a műszerezettség, nevéhez fűződik az osztály bővítése is. Kiváló kutató orvos volt, 1966-ban megvédte kandidátusi disszertációját, amelyben állatkísérletek alapján a magas vérnyomás kóreredetével foglalkozott. Később a kisvérköri keringési elégtelenség kialakulását kutatta. Rendszeresen publikált szakmai folyóiratokban és előadásokat, referátumokat tartott országos tudományos kongresszusokon. Tizenegy évig szerkesztette az Orvosi Közlemények című folyóiratot, amelynek segítségével a fiatal orvosokat is a tudományos munkára nevelte. Mindig nagyon tanulságosak voltak az általa bevezetett esetmegbeszélések, klinikai - patológiai konferenciák. Nemcsak osztálya munkáját irányította eredményesen, 1969 január 1-jével főigazgató helyettesként a kórház vezetésében is jelentős szerepet játszott. Kiemelkedő tevékenységet végzett országos szakmai szervezetekben, aminek elismerését jelentette, hogy működése alatt Szekszárd város három alkalommal volt országos tanácskozás színhelye. A Pécsi Orvostudományi Egyetemtől címzetes egyetemi docensi kinevezést kapott. Baló József-emlékérem, Érdemes Orvos, Kiváló Orvos, a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatú birtokosa volt. Igazságügyi szakértői munkáját a belügyminiszter aranyéremmel jutalmazta. Tevékenysége idején a kórház kimagasló egyénisége volt. Sokáig fogunk emlékezni meleg szívű emberségére és bölcs humorára. Volt munkatársai, orvoskollégái és a Megyei Kórház vezetősége A rendőrség felhívása A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen, akik 1998. január 5-én 11.00 óra körül álarcosan fegyvernek látszó tárggyal rablást kíséreltek meg a Tamási és Vidéke Takarékszövetkezet Szakályban lévő kirendeltségén. A bűncselekményt a Takarékszövetkezetben tartózkodó ügyfelek és alkalmazottak együttes fellépése gátolta meg. Az elkövetők a helyszínről egy személygépkocsival menekültek el. A rendőrség kéri, jelentkezzenek a 06-74-411-199-es telefonszámon, akik a bűncselekmény elkövetésével vagy az elkövetőkkel kapcsolatban segítséget tudnak nyújtani. Megyei Körkép A gyerekek jobbító szándéktól vezérelt ötletei Egy életrevaló program részesei Tegnap négy kisdiák kopogtatott a Nagydorogi Általános Iskola igazgatójának ajtaján. Azok közül valók, akik a községben részt vesznek a Pharmavit Rt. PLUSZ Életrevaló programjában. A cég által elindított környezet- és egészségvédelmi program második fordulójához érkezett. Ezúttal a feladat az volt, hogy a diákok tegyenek javaslatot az intézmény igazgatójának, valamint az önkormányzat vezetésnek, hogy miként szeretnék megváltoztatni az iskola környezetét. A gyerekek Feithné Sánta Saroltának átadták az általuk készített ajándékot és azt a borítékot, mely tartalmazta a diákok kéréseit. Hogy milyen jobbító szándékú észrevételek érkeztek? A gyerekek szeretnék, ha a folyosón több szeméttároló lenne, ha az iskola parkjában található mókusokra több figyelem jutna, ha több madáretetőt készíthetnének és helyezhetnének ki a gyerekek. A kérések között volt az is, hogy szeretnének iskolatévét is beindítani, ám, mint azt az intézmény vezetője elmondta, erre csak akkor lesz lehetőség, ha az anyagi és személyi feltételek is megteremtődnek, garay Hosnyánszki Balázs, Vódli Dávid, Guttengéber Kitti és Szeip Dávid az igazgatói szobában Lassan helyreáll a rend a Körösi Csoma Sándor utcában A vizsgálat még folyik Szekszárdon Több, mint három hét telt el a szekszárdi gázrobbanás óta. A Körösi utcai társasház körül lassan helyreáll a rend. A rendőrség azonban még mindig nem zárta le az ügyet. A pécsi Honvéd kórház égési osztályán belehalt sérüléseibe az a férfi, aki a szekszárdi gázrobbanás sújtotta épület egyik földszinti lakásában élt, ahol a robbanás történt. A földszinten lévő másik két, szomszédos lakásban már folynak a helyreállítási munkák. Kutrovácz Jenőt, az Epsol Társasház Üzemeltető Kft. igazgatóját, a lakóközösség vezetőjét a részletekről kérdeztük. — Várhatóan mikorra fejeződik be a három leginkább sérült lakás helyreállítása? — A lakók maguk végzik a felújítási munkákat, én csak a sérüléseibe belehalt férfi lakásának a helyreállítását vállaltam. Szerencsénk volt a Providencia Biztosítóval, mert vita nélkül elfogadták a helyreállítás tervezett költségét. Ezt az összeget meg is előlegezték, így közel 800 ezer forint jut a lakás rendbetételére. A kevésbé sérült lakásokban a rend már helyreállt, a lépcsőház és a folyosó festése is befejeződik két héten belül. Éppen a napokban cserélték le az utolsó sérült bejárati ajtót. Még szerencse, hogy kellemes az idő, így nem kellett a ház lakóinak fagyoskodniuk a munkálatok miatt. A lakásokon belül megrongálódott beépített szekrények és egyéb ingóságokban keletkezett kárért ki kárpótolja a lakókat? — Ahol volt ingóságra is biztosítás, ott nincs vita, mert a biztosító a tárgyakban keletkezett károkért is fizet. Ott, ahol csak az épületre volt biztosítás, nagyobb a gond, mert a beépített szekrény, az ablak, az ajtó megrongálásáért ugyan fizet a biztosító, de más értékekért, - például ha a televízióban esett kár - már nem. Az önkormányzat felajánlotta a segítségét és mint ismeretes, számlát is nyitottak a károsultak megsegítésére. Össze is jött 8-900 ezer forint körüli összeg. A helyzet azonban ennél is bonyolultabb, mert a szomszédos épületben is jelentős ablaküvegkár keletkezett - közel félmillió forintos értékben - és ők is igényt tartanak a felajánlott támogatásra, ugyanis nekik nem volt az épületre sem biztosításuk. — Az üvegszilánkokat sikerült-e összeszedni? — Összeszedni képtelenség lenne, viszont a háztömb környékét, ahol az apró szilánkok beborítják a földet, ott az önkormányzat támogatásával előbb lekaparják a terület felső rétegét, majd friss földet hoznak rá. A megyei rendőr-főkapitányságon Horváth József ezredes tájékoztatott bennünket arról, hogy a vizsgálat befejezéséhez a szakértői vélemény még hiányzik. A vizsgálatot egyébként az energiafelügyelet végzi. Azt sikerült egyértelműen megállapítani, hogy nem volt hajszálrepedés vagy törés a gázvezetékben, amely a szivárgást, majd a robbanást okozhatta. A helyszíni vizsgálat során megállapították, hogy a sérült, földszinti lakásban, a hollanderből hiányzott a gumitömítés. A lakás tulajdonosát, a robbanást követően, a pécsi kórházban még sikerült a nyomozóknak kihallgatniuk. Mauthner Katolikus iskola, új fenntartóval A közelmúltig a Szekszárdi Római Katolikus Egyházközség fenntartásában működött a megyeszékhelyen a Szent József Katolikus Általános Iskola. Nemrég jelentős formai és tartalmi változás következett be ezen a téren, miután a fenntartói feladatokat a Pécsi Megyéspüspökség vette át. A gyakorlat azt bizonyította, hogy egy növekedő iskola szempontjából önmagában az egyházközségi háttér nem elég biztos és széles - adott magyarázatot a változásra Uzsalyné dr. Pécsi Rita, a szakmai fórumként működő Egyházmegyei Közoktatási Bizottság referense, aki a napokban kereste fel a szekszárdi intézményt a szükséges tájékoztatás és egyeztetés céljából. — Nyilvánvaló, hogy az egyházmegyei gazdasági hivatal, mely figyelemmel kíséri a hozzá tartozó iskolákat, a korábbinál komolyabb bázissal és áttekintő képességgel rendelkezik. — A változás ezek szerint biztosítéka lehet a további növekedésnek? — így van, tehát nemcsak a mindennapi „megélhetésnek”, hanem valóban a növekedésnek, sőt, a szakmai fejlődésnek is - gondolok elsősorban pedagógusaink továbbképzésére, a tanulók beiskolázására, avagy a közös pályázatok beadására. S örömmel nyugtáztuk, hogy végre - a kormány és a Vatikán megállapodásnak eredményeként - az egyházi iskolák megkapják ugyanazt a támogatást, mint amit az állami iskolák kapnak. Úgy érzem, hogy most indulhatunk el a pályán - másokhoz viszonyítva is - igazán azonos gazdasági és szakmai esélyekkel. — Mindezen információk birtokában miként jellemezné a szekszárdi katolikus általános iskolát? — Ez az iskola jó helyzetben van, hiszen már megtörtént a felújítása. S a fenntartóváltásról szóló püspökkari határozat értelmében még jobb helyzetbe kerül. Természetesen az egyházközség a jövőben is kiveheti részét az iskolát érintő munkából, de már egy előnyösebb pozícióból: azt vállalhatja, amihez éppen ötlete, kedve és lehetősége van. -szá- 3. oldal Hírek Benkő András fogadóórája Dr. Benkő András országgyűlési képviselő január 12- én 9-től 10.30-ig Nagyszokolyon, 11.30-tól 13.00-ig Újiregben a polgármesteri hivatalban, délután 14-kor Medgyes pusztán, a Kódiás vendéglőben fogadóórát tart. Önkéntes véradás Dombóváron A Vöröskereszt szervezésében önkéntes véradást tartanak a dombóvári kórház véradó állomásán január 13- án, kedden reggel kilenc órától délután 2-ig. Minden véradót szeretettel várnak. Kaposszekcsői találkozás Tegnap délután a kaposszekcsői önkormányzat kezdeményezésére a település volt intézményi, gazdasági, önkormányzati és egyházi vezetői, valamint a község mostani hasonló vezetői jöttek össze mintegy hatvanan baráti beszélgetésre, aminek témája a település múltja és jelene mellett természetesen Kaposszekcső jövője volt. Meneterendfórum A dombóvári önkormányzat a helyi tömegközlekedési menetrend változásával kapcsolatos fórumot tart január 13-án a Városháza dísztermében a város jelentősebb munkáltatóinak és intézményeinek vezetői részére, ahol a Gemenc Volán Rt. vezetői adnak számukra tájékoztatást. A fórum célja, hogy a párbeszéd kialakulása a lakosság által elfogadható racionális menetrend bevezetését eredményezze. Újabb dohánylopás Hőgyészen Ezen a héten már második alkalommal loptak nagyobb mennyiségű dohányt Hőgyészen. A napokban a művelődési ház büféjéből vittek el húszezer forint értékű cigarettát, tegnapra virradóra pedig ugyanilyen értékben a buszpályaudvar büféjéből. Mindkét esetben meglett a dohány. Ez utóbbi üggyel alaposan gyanúsítható egy helybéli, aki rövidesen megkezdi börtönbüntetésének letöltését egy korábbi hasonló betörés miatt. Fontos feladat a csatornázás Dombóváron Szuhaj-domb lehet az első A dombóvári Szuhaj-dombi városrész szennyvíz csatornázottságával kapcsolatos lakossági fórumot tartottak csütörtökön este a DVMSE sportcsarnokában, ahol viszonylag nagy érdeklődés mellett egyebek mellett Gyöngyösi Tibor, a város gazdasági alpolgármestere számolt be a város elképzeléseiről. Mint azt az alpolgármester elmondta, a dél-dunántúli régióban az esélyegyenlőség megteremtése, a gazdaság modernizálása időszakában a város versenyképességének megteremtésének növelése érdekében elengedhetetlenül szükséges a teljes infrastrukturális lefedettség. Éppen ezért - mondta Göngyösi Tibor - a telefonhálózat és a gázhálózat kiépítése után az önkormányzat kiemelt feladatként kezeli a jelenlegi csatornázottsági szint emelését. Az önkormányzat elképzelése szerint ezt a város különböző területein, több éves ütemezéssel lehetne megoldani, mivel az elkészített terveket figyelembe véve a beruházás 1,2 milliárd forintba kerülne. Az első ütemnek - hangzott el a fórumon - célszerű a Szuhaj-dombi területet kijelölni, hiszen ez városrész fenyegetett leginkább a talajvíz okozta problémáktól. Emellett önkormányzati finanszírozásban már elkészült a Dózsa György utcai szennyvíz-gerincvezeték kivitelezése, ami 20 millió forintba került, s ez is ezt a területet érinti. A Szuhaj-domb teljes csatornázása jelenleg azonban 300 millió forintos költséggel megoldható, s éppen ezért több helyre is pályázni kíván az önkormányzat a kivitelezés segítésére. Emellett azonban - mondta el Gyöngyösi Tibor a számos hozzászólás előtt - a 660 Szuhaj-dombi ingatlan tulajdonosaival alakítandó társulatnak is lépnie kell a kivitelezéshez szükséges további hitel felvételéhez, amit a társulat tagjain keresztül fizetne vissza. - nagy -