Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-25 / 97. szám

Ha kiléphetne a skatulyából, legszívesebben politikai műsorokat készítene Aki sohasem hiányozhat Péntek, délután öt óra. A hét elejénél jobb hétvé­gében reménykedő emberek szállnak le a villamosról, nem messze onnan, ahol a dombra vivő utca aljában elegáns, kö­zépkorú ikerház áll. Itt él Vágó István, az­az A VÁGÓ. Zakóban fogad, ami tőle termé­szetes. Az ismerkedésen gyorsan túl vagyunk. - Miért én? Nálam vannak érde­kesebb televíziós személyiségek. Újabb arcok. - Egyet tessék mondani. - Például Stohl Judit, aki ingatlanforgalmazó, mestercukrász és rendező, meg mindaz, ami lát­szik belőle. Netán úgy gondolja, a nők sorsa ke­vésbé érdekli az olvasót? - Vágó István pedig mérnök, meg az, ami lát­szik. És mi nem látszik? - A színdarabíró. Mert már azt is csináltam, ír­tam egy darabot, be is küldtem a Radnóti Szín­ház egyfelvonásos­ pályázatára. Arra is emlék­szem, hogy akkor Bacher Iván nyert. - Jobb volt? - Egykori barátom, Galsai Pongrác, átlapozva korszakos művemet, csak annyit mondott: ilyen rosszat régen olvasott. - Pedig ő egy kedves, jóindulatú ember volt. - Igen. Tehát beláttam, hogy a dialógusírás nem az én világom. - Emlékszik még, miről szólt a darabja? - Hogyne. Egy idős házaspár lakáshirdetése­ket ad fel, pedig esze ágában sincs bármit is elad­ni. Jelentkezik egy fiatal házaspár. A fiú apja va­laha rosszban volt az idős úrral... - Ennyi volt az írói karrier? - Ennyi. Valamivel tovább tartott a műfordí­tái, bár abban sem arattam túl nagy sikereket. - Pedig, ha jól tudom, hét nyelven beszél. - Ezt nehéz eldönteni, mármint azt, hogy mi­kortól számít egy nyelv bírása nyelvtudásnak. Felsőfokú nyelvvizsgám négyből van, ez tény. De például oroszból nincs, viszont tudok beszélni. Annak idején, amikor arról volt szó, hogy hová kerülhetek ki dolgozni, természetesen orientálni lehetett a döntnököket azzal, hogy milyen nyel­vet tanult meg az ember, így én az orosz helyett inkább a franciát, a spanyolt és a portugált része­sítettem előnyben. - Ahá, szóval brazilos! Jó futball, szép nők, mi­egymás. - Valami műfordításról érdeklődött a szer­kesztő úr... - Ha a nőkről nem beszélhetünk, akkor legyen műfordítás... - Valamikor régen lefordítottam egy könyvet a Rakéta regényújságnak. Az volt a címe, a Keselyű hat napja. - Ha jól rémlik, csak három. - Az a film címe volt. Az eredeti még hat nap volt. Ez a könyv úgy készült, hogy sok évvel a Rakéta-beli publikáció után felhívott a kiadó, hogy szeretné megjelentetni könyv alakban is. Örömmel hozzájárultam, aztán amikor megküld­ték a tiszteletpéldányt, elborzadtam. Egy nyelvi­leg ép magyar mondat nem volt benne. - Belejavítottak? - Ugyan! Ilyen nyelvi fenomén voltam tizenöt évvel ezelőtt magyarból. - Grétsy professzor úr kezébe is eljutott a mű­remek? - Remélem, nem. De vele amúgy is volt már bajom mindjárt az ismeretségünk legelején. Most, hogy a legnagyobb barátságban dolgozunk együtt évek óta, szinte vicces, hogy majdnem mi­atta nem kerültem a pályára. - Előbb talán arról, egyáltalán miért akart a pályára kerülni? Adott egy huszonhét éves fiatal vegyészmérnök, tisztes karrier reményében. Mi­ért akart riporter lenni? Csak, mert volt egy „ke­restetik”? - Szó szerint. Mint ahogy a drámapályázatra sem azért küldtem darabot, mert mindenáron író akartam lenni. Ebben is elsősorban a megmé­retés érdekelt. Valami, ami még nem volt az éle­temben.­­ Ha jól emlékszem, negyedik lett... - Rosszul emlékszik. A ti­zenkettő között kiestem, ép­pen Grétsy tanár úr szigo­rú bírálata miatt. - Ki nyert? - Puch Tamás. De az igazi sztár az Déri Jan­csi lett közülük. - Sajnos múlt idő­ben. Jelen időben Vágó István a tévés sztár. - Ki tudja, mi a sztárság. - Ön nem tudja? - Én nem. Dolgozom. Vitray találta ki, talán a fejem mi­att, hogy vetélkedőt vezessek. Ezzel el is készült a szép nagy skatulya. - Amiben láthatóan jól érzi magát. - Miközben soha semmi ilyesmiben nem vet­tem részt, és civilben semmilyen agytornát nem űzök. - Most jön az egypontos kérdés. Kíváncsi vagyok, kitalálja-e, mi az. - Egypontos. Akkor az, hogy én milyen ered­ményt érnék el a vetélkedőnkön? - Egy pont. - Ez, őszintén szólva, nem érdekel. Viszont arra már gondoltam, hogy mi­lyen lenne megmérkőz­­tetni a világon működő műsorvezetőket egy­mással. Bizonyára tud­ják, hogy ez a vetélke­dő több­­ országban is létezik. Az jutott eszembe, hogy egyszer talán összehozhatnánk a műsorvezetők versenyét. Mondjuk úgy, hogy a ver­seny angolul folyna... Ennyi elő­nye lenne az angol kollégának, viszont cserébe ezért csupa olyan kérdés szerepelne, ami nem angolszász tematikájú. - Első lektora vagyok az ötletnek? - Első. - Kiválónak tartom. Ha ilyen ötletdús ember, miért nem láthatunk többet az ötleteiből? - Remélem ennek is eljön majd az ideje, de kétségtelen, hogy ez most nehezebb, mint régen volt. Ez a médiavilág jogtisztább, mint korábban volt, amikor mondjuk a Glückstadból és a Min­dent vagy semmitből összeállhatott a Kerékbár című játék. Most így nem lehetne, a hazai ötle­teknek pedig nehezebb támogatót találni. - Ez elég szomorú. - Egyúttal természetes. Vegyünk egy példát. Megkeresek egy nagy multinacionális céget vala­milyen ötlettel, azok meg csak rólam nem tudják ki vagyok, meg az ötletemről, hogy mit ér. Ha vi­szont azt mondom nekik, hogy itt van ez a dolog, amit ismerhetnek Amerikából, vagy Nyugat-Eu­­rópából, s azt a kintit is önök támogatják, akkor bólintanak és adják a pénzt. Ezzel számolni kell, mert ez a helyzet, úgy gondolom sokáig nem vál­­tozik meg. - Mégis, ha most valaki azt mondaná, sza­bad a gazda, mit csinálna a legszívesebben? - Először is egy olyan műsort, amiben bizo­nyítási kényszer alá vonnám a sok természet­gyógyászt, bioenergetikust, asztrológust és ha­sonlót. Én ugyanis nem hiszek az ilyesmiben és azt gondolom, hogy az ország butításában élen járnak ezek az urak. Persze megadnám nekik a bizonyítás lehetőségét. Ha a tisztelt energetikus azt mondja, hogy vigyem át az ágyam máshová, mert ott kisebb a sugárzás, akkor megkérdezném tőlük, mihez képest kisebb, s megméretném egy másik kollégájával is. Tehát nem abból indulnék ki, hogy juszt se hiszek nekik, de mindenkép­pen úgy vágnék bele a beszélgetésbe, hogy tessék minket meggyőzni. - A másik? - Szeretnék beszállni a politikaiműsor-ké­­szítésbe. Először is azért, mert a politikusok fontosak, a munkájuk rendkívüli hatással van mindnyájunk életére. Másodszor: a poli­tikus minden szereplése alkalmával a nézőt szeretné megnyerni. Én nem általános elvek­ről beszélgetnék velük, nem is arról, hogy szeretik-e az állatokat, vagy sem, hanem fel­adnék egy-egy konkrét problémát. Egy megol­dandó esetet, amellyel kapcsolatban néhány perc alatt ismertetniük kellene a szerintük he­lyes megoldást. - ...s a győztes nyer egy autót. -A győztes nyer egy csomó szimpatizánst. Mert ne feledje, a politikusok állandó szerepelte­tésének vannak gazdasági okai is. Ők azok az is­mert emberek, akik majdnem mindig hívhatók, s ezt mindig ingyen teszik. Ilyen egyszerű. - Ön nemsokára ötvenéves lesz, elismert em­ber, ráadásul az a fajta, aki nyugalmat áraszt magából. Én szívesen látnék egy ilyen elnököt, mondjuk az MTV élén. - Én nem látnám szívesen magamat. Nem vál­lalnám. - Programigazgatóságot sem? - Azt sem. Különben én jelenleg is vezető va­gyok. A tv2 szórakoztató műsorainak főszerkesz­tője. Ennyi nekem elég. - Ezenkívül csak a basszusgitárosi státusát tartja meg a Favágók együttesben. Én a névből ar­ra következtettem, míg nem láttam önöket, hogy csupa lelkes amatőr. - Mégiscsak jobban tette volna a szerkesztő úr, ha valaki mást keres fel ma délután. Heilig, Mak­rai, vagy Gallai, mint amatőr... Huh! - Nem rájuk gondoltam. - Hanem rám. Tudja mit? Ezek az emberek meg­mondanák, ha én kilóg­nék a sorból. Eddig nem szóltak. Igyekszem mindenütt olyanokkal dolgozni, akik nemcsak munkatársnak, hanem kontrollnak is jók. - író, szerkesztő, ze­nész, néptanító... Valami még hiányzik a sorból. - Mire gondol? - Politikára. Nem politikai műsorra, politikai szereplésre. - Van néhány politikus barátom, akiknek szí­vesen adok baráti tanácsot, természetesen azzal kapcsolatban, hogyan kell szerepelniük. Érkez­nek hívások ennél nagyobb szerepvállalással kapcsolatban is. Ma is keresett az egyik párt, hogy lépjek be közéjük. Ezt két okból nem te­szem. Az egyik, hogy kereskedelmi televízió munkatársainál ez nem szokás, a másik ok leg­alább ilyen fontos: én nem tagtársban, nézőben gondolkodom. Siposhegyi Péter Vágó István a Ki kicsoda szerint 1949 februárjában született, dolgozott a Chinoinban, és a Medimpexnél, aztán a Riporter kerestetik című vetélkedőn elért sikere újságíróvá avatta. Vezetett ismeretterjesztő műsorokat, könnyűzenei programokat, de az igazi sikert és népszerűséget a vetélkedők hozták meg számára. A néző szemében ő lett a művelt, intelligens és sokoldalú Vágó. f „Ezi nem tagtársban, nézőben gondolkodom... ” I

Next