Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-15 / 87. szám

BIM 2002. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ Mondom A Magamét MAUTHNER ILONA Panelházi idill Ak­i családi ház helyett lakótelepi lakást vásárol, az nagyjából tudja, mire vállalkozott. (Természetesen tisztában vagyok vele, ez az esetek teljes egészében nem választás, hanem anyagi kényszer kérdése.) A lényeg, hogy az ember számol azzal, ha hangosan be­szél, nevet, röhög, veszekszik, köhög azt a szomszéd is hallja. Tudja azt is, a folyosóm nem pakolhatja ki a cuccait, no nem csak azért mert ellopják (még egy éjszakát sem bírt ki ott a szomszéd­­asszonyom cserepes pálmája), hanem mert mást is zavar vele. Pa­nelházba nem illik venni zongorát, a jóval kisebb méretű trombi­ta, de még a hegedű sem nyerő. Nem illik reggel 7 óra előtt porszí­vózni, este 9-kor húst klopfolni. Nem lenne illendő (már csak azért sem, mert a közös költségből kell kifizetni) a liftet, lépcsőházat összefirkálni. Mindez elmélet, amit ugyan mindenki tud, de a la­kóknak a fele sem tartja be. Tegnap, vasárnap, ebéd után, amikor már a mosogatáson is túl van az ember, szívesen dől el egy újsággal a kezében és végre élve­zi a megérdemelt pihenést. Ebbe az édeni állapotba robbant bele az ütve-fúró rettenetes hangja. Ezt tette szombaton is, és az elmúlt napokban, szinte minden este. Felújítanak valamelyik lakásban, és a lakók akkor dolgoznak otthon, amikor a munkájuk mellett ráérnek. így maradt a szombat, vasárnap, és a hétköznapokban az esti órák. Az ember még beletörődne a dologba, hát istenem, egyszer azt a lakást is fel kell újítani, de mire azt befejezik (ebben a tempóban legalább egy-két hónap), addigra egy másik lakó kez­di élőről a mutatványt. Van aki legalább néhány sort ír a liftben, elnézést a zajért, de költözünk, felújítunk, meszelünk. Panelházi idill. Van aki mindenért szól, van aki mindent eltűr, és van, aki ez utóbbival gyakran visszaél. Megkérdeztük Olvasóinkat Mit jelentett önnek Hofi? Szombaton eltemették Hofi Géza humoristát. Lehetett őt sze­retni, nem szeretni, de az tény: humora mindenkire nagy ha­tással volt, fellépései mindig telt házat vonzottak. Hofi jelen­ség volt a magyar közéletben. Olvasóinktól azt kérdeztük, mit jelentett nekik, a nagy nevettető, Hofi Géza. Ádámné Perjési Mónika, Szekszárd: - Nagyon megdöbbentett a halálának a híre, szerintem nem él ember ebben az országban, aki nem ismerte és ne szerette volna a Hofit. Szerettem a humorát, mindig nagyon megnevettetett. Bakonyiné Gergely Diána, Szekszárd: - Pótolhatatlan embernek tartom, szerintem nem egyhamar születik hozzá hasonló humorista a hazai színpadokon. Évtizedeken keresz­tül képes volt a legjobb lenni a maga műfajában. Nagyon sajnálom őt is, és a családját is. Sárközi Ferenc, Mórágy: - Élőben sohasem láttam, de a tévében, kazettán, rádióban sokat hallgattam. Nagyon kedveltem a humorát. Egyformán tudott rajta nevetni az iskolázatlan és az egyetemet végzett is. Olyan nyelvet be­szélt, melyet mindenki értett. Polán György, Szekszárd: - Negyvenkét éve ismerem a Hofit. Azért emlékszem ilyen jól a dá­tumra, mert egy munkásklubban találkoztam vele először. Az ös­­­szes hanglemeze megvan, és a legérdekesebb az egészben az, hogy a régi előadásai is még a mai napig aktuálisak. Mindig kimondta azt, amit mindnyájan éreztünk, de nem tudtunk megfogalmazni. Sajná­lom, hogy már csak múlt időben lehet beszélni róla. (A témával kapcsolatban olvasóink SMS-en is elmondhatják vélemé­­nyüket a 20/454-36-64 -es számon. )_____________________■ MEGYEI TÜKÖR Áder János: mérlegelni kell! A házelnök összehasonlító adatai ciklusokról és pártokról Szűknek bizonyult tegnap Szekszárdon a Művészetek Háza, az érdeklődők egy része a kapun kívül hallgatta Áder János hangszórók által közvetített nagygyűlését. Az Országgyűlés elnökét a zsúfolásig megtelt aulában Braun Márton, a Fidesz- MPP országgyűlési képviselője köszöntötte. Szekszárd A honatya bevezetésként azokról az eredményekről adott számot, melyeket képviselősége négy esz­tendeje alatt Szekszárd és körzete könyvelhetett el a maga javára. Ezek közé tartozik egyebek mel­lett a megyeszékhely közelében a Duna-híd építésének megkezdése, szennyvíz ke­zelési, elvezetési beruházás több településen, utak burkolása, közvilágítás korszerűsítése, intézmé­nyek felújítása. Áder János mérlegelésre kérte nem is elsősorban a gyűlés résztvevőit, hanem mind­azokat, akik még bizonytalanok a második fordu­ló előtt. Az április 21-i szavazáskor - mutatott rá a házelnök - két gazdaságpolitika között kell válasz­tani. Az egyik megszorításokat vált ki, a másik ösztönzi a növekedést. A növekedés, fogyasztás­bővülés, gazda­ság­élénkítés szavak hiányoz­tak az előző kor­mány gazdasági szótárából. S vá­lasztani kell az évente néhány ezer forinttal emelkedő minimál­bér, illetve a radikális minimálbér­­emelés között. Ugyanez vonatkozik a nyugdíj­­emelés két különböző formájára is: Áder János hangsúlyozta, hogy a nyugdíjak értéke a Horn kor­mány alatt 12 százalékot vesztett vásárlóértékéből, ezzel szemben az Orbán kormány idején a nyug­díjak vásárlóértéke 15,9 százalékkal nőtt. S érde­mes választani a családtámogatási rendszer meg­­nyomorítása, illetve a családtámogatási rendszer megerősítése között. A házelnök emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy a Hom-érában négy esz­tendő alatt kétszeresére növekedett a gáz ára, s há­romszorosára a villamosenergia ára. Ezzel együtt a fizetetlen számlákat az Orbán kormánynak átadó ellenzéki szocialisták az elmúlt négy esztendőben rendre nemmel szavaztak a terhek könnyítését célzó kormánypárti törvényjavaslatokra. -szá- Három külön világ Decsen A testvérvárosok képviselői véleményt cseréltek A hét végén a decsi nagyközség látta vendégül három testvértelepülésének küldötteit. A három település, három országot (Jugoszlávia, Szlovákia, Franciaország) és három különböző világot is jelent. Decs Biczó Ernő, Decs polgármestere nagyon sikeresnek érezte a hétvé­gi találkozót. A Csókáról, Nagy­­mácsédról, és Cormeilles-ből érke­zett vendégek megismerték egy­más kultúráját, véleményt cserél­tek mindarról, amit egymásról és a világról gondolnak. Nagy sikere volt a kerekasztal beszélgetésnek, mely az európai uniós tagságot is érintette. A francia-normand vá­roskából, Cormeilles-ből érkezett vendégek szerint nagyon sok előnyt jelent az uniós tagság, hi­szen olyan támogatáshoz is hoz­zájuthattak, me­lyekből a házai­kat építhették. Látványos volt a kiállítás, melyen mind a négy tele­pülés termékeit bemutatták. A testvértelepülé­sek kapcsolattar­tásának célja, hogy napi kon­taktust alakítsa­nak ki egymással, mely érinti a vállalkozásokat, a kultúrát, az is­kolákat, a sportot, az internetes in­formációk cseréjét. Munkacsopor­tokat hoznak létre, melyek felada­ta a kapcsolat ápolása lesz. MAUTHNER A nagymácsédi küldöttség fotó: gottvald Gyermektáncosok találkozója Lábukkal verték a taktust a színpad előtt A hangulatra mi sem jellemző jobban, hogy az éppen fellé­pésre váró csoportok a színpad előtt lábukkal verték a tak­tust. Regionális gyermek néptánc találkozót rendezett szom­baton a bölcskei Kegyes József Általános Iskola, Bölcske Remek légkörben zajlott a moziban a hagyományos néptánc találkozó, amelyen a házigazdák Csuhajja együttesének három cso­portja mellett felléptek a nagydorogi Búzavirág, a dunaszentgyörgyi Vadró­zsa, a pálfai, dunakömlődi és Bács-Kiskun megyei Géderlak gyermek csoport­jai is. Telt ház várta az ifjú táncosokat, akik sorra kitű­nő, hangulatos produkciókkal há­lálták meg az érdeklődést. A rendezvényt a bölcskei Ke­gyes József Általános Iskola szer­vezte, a Mobilitás Dél-Dunántúli Regionális Ifjúsági Szol­gáltató Iroda pályázatán nyert százötvenezer fo­rintból, természetesen saját munkájukat hoz­zátéve, hiszen az összeg a vendégek útiköltségét és az ebédet fedezte. A találkozó sikerei közé tartozik a vastapsok mellett a gyermektánco­sok találkozásának él­ménye, az itt szövődött kapcsolatok, barátság FOTÓ: GOTTVALD gok II. RÁKOSI Bölcskei Óvodások körtánca Törvénysértő MSZP-közlemény A szocialisták gratulációja megtévesztheti a szavazókat Tolna megye 4. számú választókerületének választási bizott­sága szerint az MSZP által a „Dombóvári Hírmondó” című reklámújságban április 12-én megjelentett közlemény sérti a törvényt és a voksolás tisztaságát, mert alkalmas a szavazás­ra jogosultak megtévesztésére. Dombóvár A választási bizottság tagjai szombat délelőtti ülésükön az or­szággyűlési képviselőválasztás második fordulójának előkészíté­sével foglalkoztak, majd megtár­gyalták a Fidesz-MPP azon bead­ványát, melyben a párt helyi szer­vezete a szocialistáknak a Dom­bóvári Hírmondó április 12-i szá­mában megjelentetett közlemé­nyét kifogásolta. Az említett hirdetésben az MSZP gratulált Fehérvári Tamás­nak, a Fidesz-MPP és az MDF or­szággyűlési képviselőjelöltjének ahhoz, hogy a két párt közös me­gyei listájáról már a voksolás első fordulója után bejutott a Parla­mentbe. A közlemény további részében a szocialisták arra kérik a válasz­tókat, hogy a második fordulóban jelöltjükre, Tóth Gyulára szavaz­zanak, mert az ő győzelmével és a többi választókerület eredmé­nyének kedvező alakulása esetén még dr. Radochay Imre, az MSZP megyei listájának harmadik he­lyéről is mandátumot szerezhet és ennek köszönhetően három honatyája lehet a dombóvári tér­ségnek a következő négy évben. A választási bizottság egyórás tárgyalást követően hét igennel és egy tartózkodással arra a meg­állapításra jutott, hogy a szocia­listák helyi szervezetének emlí­tett közleménye sérti az 1997. évi C. törvény 33.§ 1. bekezdésének 1. pontját, ugyanis az eredmény közzétételére kizárólag a területi választási bizottság jogosult. A választások tisztaságára ügyelő testület többsége szerint az MSZP hirdetése alkalmas az április 21-i második forduló előtt a szavazás­ra jogosultak megtévesztésére, mert azt a látszatot kelti, hogy Fe­hérvári Tamás már bejutott a Par­lamentbe, így a rá történő vokso­lásnak nincsen tétje. _____________________-GR­ Mesél a múlt - videofilmen Helytörténet síremlékek nyomán Nagydorog A temetők sírkövei számos értékes, a település történeté­ben meghatározó szerepet be­töltő ember emlékét őrzi. A feliratok azonban szűkszavú­ak, ezért gondolta két refor­mátus presbiter, hogy a múl­tat filmen is érdemes feleleve­níteni. Vasárnap délután a református parókián mutatták be Hahn Ró­bert és Dobri László Mesél a múlt - a nagydorogi temetők című videofilmjét. Az ötlet csírája e re­formátus presbitérium tavaly de­cemberi ülésén született, ahol felmerült, hogy a 63. út melletti református temetőben számos, a helytörténet számára értékes sír­emlék található, ezeket meg kell őrizni a későbbi idők számára is. Dobri István presbiternek a kö­zelmúltban jelent meg Nagydo­­rog történetét feldolgozó kötete, valami hasonló megoldásra, fotó­albumra gondolt először, majd presbitertársával, Hahn Róberttel együtt egy videofilm elkészítése mellett döntöttek. Az egykoron szinte száz százalékig reformá­tus község ma már közel fele ka­tolikus, így megkeresték a katoli­kus egyházat is. A tegnap bemu­tatott film operatőre Hahn Róbert volt, a szöveget - amely a hely­­történeti ismereteken túl verse­ket is tartalmaz és nem hiányzik a zenei aláfestés sem - Dobri Ist­ván állította össze, a technikai munkákat a szekszárdi Mayer Stúdió végezte. A filmet tartalma­zó kazettát az érdeklődők meg­vásárolhatják________RÁKOSI 5. OLDAL Hírek NAGYMÁNYOK: Rendkívüli ülést tart a település képviselő­testülete április 15-én 18 órakor. Az ülésen a Gondozási Központ működtetésével kapcsolatos kérdéseket tárgyalják meg. DOMBÓVÁR: Az 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola meghívására vasárnap tizenkilenc diák és két tanár érkezett a franciaországi Saint-Rambertből egy hetes lá­togatásra a városba. A partner­­intézményből érkezett küldött­ség a településsel és annak kör­nyékével ismerkedik, majd ellá­togat Pécsre, Kaposvárra, vala­mint Budapestre is. PAKS: A művelődési központ­ban április 16-án, kedden 10 és 14 órakor az Ovi-bérletek, szer­dán 10 órakor a Gyermek­bérlet keretében Tordon Ákos Kökény király lakodalma című zenés mesejátéka kerül színpadra a Budaörsi Játékszín előadásá­ban. DOMBÓVÁR: A képviselő-tes­tület jogi és javadalmazási bi­zottságának hétfő délután két órakor kezdődő ülésén az ön­­kormányzati tulajdonú gazda­sági társaságok felügyelő-bizott­ságainak felülvizsgálatáról és az orvosi rendelők privatizációjá­nak lehetőségéről lesz szó. DUNAKÖMLŐD a Szülők sza­­badegyeteme sorozatában ápri­lis 16-án, kedden 17 órai kez­dettel Radnótiné Barna Éva pszichopedagógus tart előadást Én is tudok olvasni címmel az egyes életkorok olvasási és he­lyesírási problémáról. DOMBÓVÁR: Hétfő délután fél háromtól tartja havi fogadóórá­ját dr. Szíjártó István alezredes, a városi rendőrkapitányság ve­zetője, NAGYKANIZSA. Az V. kárpát­medencei Csengey Dénes Vers- és Prózamondó-verseny díjki­osztó gálaműsorát tegnap tar­tották Nagykanizsán. A hétvé­gén tartott döntőben 36-an in­dultak. A felnőtt mezőnyben a budapesti Korhecz Imola győ­zött, a második díjas a szintén fővárosi Duducz Erika, a har­madik pedig a szegedi Kis Má­té lett. Az ifjúsági előadók ver­senyét a veszprémi Nagy Dávid nyerte, a kiskunfélegyházi Magony Ágnes és a nagykani­zsai Bazsó Adrien előtt. A házi­gazda város versenyzőjének, Báli Juditnak ítélték a tízezer forintos közönségdíjat, aki azt felajánlotta a határon túli ver­senyzők közösségének. A Csengey Dénes vers- és próza­mondó verseny döntőjét meg­előző tíz előversengésen össze­sen több mint háromszázan vettek részt. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy PORUBSZKY GYULÁNÉ szül.: LICSKÓ MÁRIA aparhanti lakos, életének 85. évében elhunyt. Teme­tése 2002. április 16-án, kedden 14.30 órakor lesz az apari temetőben. (xi A gyászoló család „Ajtó csukódott, valaki elment...” Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy Ifj. Fodor Mihály (szálkai lakos) 41 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2002. április 17-én, 13.00 órakor lesz a szálkai temetőben. (xi A gyászoló család

Next