Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-26 / 22. szám

4 HÍRSAV A meleg idő miatt nem vágták a nádat A KORÁBBI MELEG időjárás miatt elhalasztotta a Hőgyészi Sporthorgász Egyesület a tervezett téli munkákat. A nádvágással, a stégek javításával egyelőre várni kell addig, amíg meg­jön a fagy - mondta Vámosi Jenő, az egyesület elnöke. Addig is megkezdték az éves horgászjegyek kiadá­sát. Tavaly több mint két­százan váltottak éves jegyet, a tagok 20 százaléka ifjúsá­gi, illetve gyermekhorgász. Óvodások kezdik a báli szezont az idei szezon első farsangi bálját az óvodások tartják Hőgyészen, a művelődési ház színháztermében febru­ár 3-án, szombaton. A gye­rekek farsangi jelmezekbe öltöznek, úgy vonulnak fel és műsort is adnak. A bál bevételét az óvoda játékok vásárlására fordítja. Programot egyeztetnek a borbarátok idei első összejövetelét tartja a hőgyészi Borbarát Kör ja­nuár 26-án 18 órakor a mű­velődési házban. Az összejö­vetelen először az elmúlt évet értékük, majd meghatá­rozzák az idei év feladatait, egyeztetik a programokat. A rendezvény végén újborral koccintanak a szőlősgazdák a jó termésben bízva. Egyelőre csonkák a bizottságok még mindig csak egy önkor­mányzati bizottság működik a tervezettnek megfelelő lét­számmal Hőgyészen. Eddig csak a szociális és egészség­­ügyi bizottságot sikerült kül­ső tagokkal kiegészíteni. A másik két bizottságba még nem delegáltak külsősöket, mivel a képviselők még nem tudtak megegyezni a jelöl­tekről. A szervezeti és mű­ködési szabályzat szerint az oktatási, sport-, művelődési és idegenforgalmi bizottság­ba két, a pénzügyi bizottság­ba egy külső szakértőre len­ne szükség. A további hírek: www.tolnainepujsag.hu HŐGYÉSZ Gyerekként lettek anyák nevelőotthon Megtanítják őket arra, amit a neveléshez tudniuk kell A hőgyészi gyermekotthon­ban csecsemőkortól hu­szonnégy éves korukig él­nek fiúk, lányok. Van olyan állami gondozott fiatalko­rú, aki a gyerekével van itt. F. Kováts Éva Délelőtt fél tíz van, amikor a Pe­tőfi Sándor Gyermekotthonhoz érünk, a 4. számú csoportot ke­ressük. A lakóházszerű épület előterébe belépve érezzük, el­kezdték az ebédet főzni, jó illatok terjengenek. A barátságos, pa­tyolattiszta, narancssárga színű konyhában Makrai Péterné gyer­mekfelügyelő tojáslevest és spa­gettit főz, mellette kollégája, Hilbert György serénykedik. A nappaliban a kanapén két kis­mama dajkálja picinyét Kálmán Andrásné gyermekfelügyelő tár­saságában. Csanálosi Ildikó kis­fia Hartmann Gyurika 4 hóna­pos, Nyári Krisztina dupla ke­resztnevű Imre József fiacskája 4 hetes. A kismamák mindketten 17 évesek. Ez az a helyzet, ami­kor a gyereknek gyereke van. - Segítünk mindenben a „gye­rekeinknek”, hogy felnőjenek az anyasághoz - mondja Kálmánné, hozzáfűzve, hogy a lányok innen mentek szülni és ide jöttek vis­­­sza a kórházból a csecsemőikkel. A családjuk nem fogadta be őket. Ildikót 16 éves korában vették állami gondozásba iskolakerülés miatt, Krisztina is ilyen idősen mondott búcsút nevelőszüleinek. Szakképző iskolába jártak, Ildi még az elején kimaradt, Kriszti a tizedik osztályig jutott el. Akkor jött a nagy szerelem alig néhány évvel idősebb fiúk személyében. A szerelmes állapot tinédzser korban nem ritka, mi több, ter­mészetes. Az már kevésbé, hogy a lányok teherbe estek és szül­tek. Kriszti azt mondja, a barátja nagyon akarta a babát, így ő is beleegyezett. Ildikónál véletlenül alakult így a helyzet, de ő is ra­gaszkodott a magzatához, abor­tuszról szó sem lehetett. A nevelők ilyen esetekben tehe­tetlenek. Hiába magyaráznak, a gyereklányok még nem érik fel ésszel, hogy a szüléssel gyökere­sen megváltozik az életük. Csak azt tudják, hogy kell nekik valaki, aki feltétel nélkül szereti őket, csak az övék. Ajnározzák a piciket, pu­­szilgatják, dajkálgatják. A gyere­kek meg mintha tudnák, mi az el­várás, nem sírnak. Gyurika, ha szólnak hozzá, széles mosollyal fe­lel, Smike anyjához simulva alszik.­­ Nagyon jó anyukák mindket­ten. Kriszti különösen nyugodt, biz­tosan ezt érzi a baba is, azért ilyen jó gyerek - mondja a gyermekfel­ügyelő. A lányok tőle tanulják, ho­gyan kell gondozni, etetni, fürdetni, öltöztetni, tisztába tenni a babákat - Próbáljuk megtanítani őket mindarra, amit egy családanyá­nak tudnia kell, ha már így ala­kult a helyzetük. Mosogatniuk kell, takarítani, beosztás szerint. Ősszel főzőtanfolyamot indítot­tunk, csütörtökönként versenyfő­zést rendezünk, ott megmutathat­ják a lányok, hogy mit tanultak - mondta Oszbach Mária, az intéz­mény igazgatója. Mindkét fiatal kismama szíve­sen főz, Kriszti szeretne ilyen irá­nyú szakképesítést szerezni. Ildi­ben még nem körvonalazódott, hogy mit akar, csak azt, hogy sa­ját házat szeretne. Hogy miből, azt nem tudja. Amiben mindket­ten egyetértenek, gyermekeik ap­jával egyelőre nem kívánnak frigyre lépni. Bár ki tudja? Tizen­hét évesen még nem olyan hatá­rozott az ember. Mindenesetre szerencséjük van a lányoknak. Van még egy kis idejük gondol­kodni, a jelenlegi törvények sze­rint nagykorúságuk után is az ott­honban maradhatnak gyerekeik­kel mindaddig, amíg be nem töl­tik a 24. életévüket. A két 17 éves kismama, Csanálosi Ildikó (balról) és Nyári Krisztina ragaszkodik a gyermekéhez. Kell valaki, aki feltétlenül szereti őket Aki korán kerül az otthonba, jobban alkalmazkodik Oszbach Mária igazgató sze­rint igazán beilleszkedni, el­sajátítani az elvárt társadal­mi normákat, tanulni, szak­mát szerezni többnyire az a gyerek tud, aki kiskorában kerül az otthonba. Kamasz­korban, deviáns, a megszo­kottól eltérő magatartása mi­att állami gondozásba vett gye­rekeknél már kisebb az esély erre. Erre is vannak azonban pozitív példák - fűzte hozzá az intézmény vezetője. ___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________FIZETETT HIRDETÉS •150778* f ■ [UNK] W­SZTRÁJKKÖZLEMÉNY A villamosenergia-ipari dolgozók és a nyugdíjasok 100 éves szerzett joga a villamos energia kedvez­ményes vételezésének lehetősége. A dolgozók ez­zel a feltétellel vállaltak munkát és 30-40 év szolgá­lati idő után annak tudatában mentek nyugdíjba, hogy halálukig megilleti őket. Ez így van Európa szerte most is. Az alkalmazotti tarifa a munkavállalók jövedel­mének fontos része. Ennek szabályai törvényben, miniszteri rendeletben és az ágazati kollektív szer­ződésben találhatók. Ezeket próbálja lesöpörni Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter! Négy hónapos tárgyalás és hitegetés után! A miniszter inkorrekt volt, mert minket hallgatásra ítélt, majd egyoldalúan a tv-n ke­resztül felrúgta az általa kialakított szabályokat. A milliárdosnak semmi se drága, de a nyugdíjasoktól elvenné a kedvezményt! Vizet prédikál és bort iszik. Fel vagyunk háborodva! Tudja meg mindenki: nemcsak rólunk szól a történet, hanem a pilótákról, a mozdonyvezetőkről, buszsofőrökről, a kalauzok­ról és a többiekről. A mi harcunk az ő harcuk is! Aki azt állítja, hogy az állam fizeti a tarifánkat, tudatosan félrevezet, rosszindulatú hangulatkeltést folytat. Az állam adóbevételek formájában több mint 200 milliárd forint bevételre tesz szert a villa­­mosenergia-iparból. Minden szakmában van olyan költség, mely a dolgozókra jut. Nálunk ez nettó 7,2%! Ebben benne van az alkalmazotti tarifa ára is! Az elmúlt egy évben a lakossági villany árát közel 6 Ft-tal emelték. További jelentős áremelés várható. Ezzel nem értünk egyet Mi tárgyalni akarunk és megállapodni. Ősszel a Miniszterelnök Úr azt mondta: Az utcán nem lehet megállapodást kötni. Akkor hasson oda, hogy a kormány képviselői üljenek vissza az asztal­hoz. Ha ezt nem teszik, SZTRÁJK lesz. Sztrájkunk igazságos és törvényes lesz. Mi min­dig a villamosenergia-szolgáltatás folyamatos, biz­tonságos ellátásáért dolgoztunk. Szerzett jogainkat védjük! Kérjük minden magyar megértését és támogatását! Villamosenergia-ipari Sztrájkbizottság Budapest, 2007. január 24. i « TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JANUÁR 26., PÉNTEK Kétszázhatvanezer forint egy lakóház csatornázása Közmeghallgatáson tájékoztatta a hőgyészieket a szennyvízberu­házással kapcsolatos kérdések­ről Gyetvai László polgármester, valamint a szervezéssel megbí­zott Márton István és Sebestyén Lajos. A lakossági fórumon részt vettek a helyi és környékbeli pénzügyi intézmények vezetői is. A fórumon szó esett a víziközmű­­társulat megalakításáról. Az elő­adók ismertették mindazokat a teendőket, amiket a beruházás érdekében teljesítenie kell az ön­­kormányzatnak, illetve azoknak . A társulathoz a tulaj­donosok kétharmadá­­nak csatlakoznia kell­ az ingatlantulajdonosoknak, akik a rendszerre akarnak csat­lakozni. A csatornára való rákö­tés 260 ezer forintba kerül majd ingatlanonként - hangzott el. Azért, hogy ez az összeg ne le­gyen magasabb, az önkormány­zat kedvező pénzügyi megoldá­sokat, illetve hitellehetőségeket keresett - mondta Gyetvai Lász­ló. Az egyik ilyen lehetőség, hogy a társulat tízéves futamidejű hi­telt vesz igénybe. Mivel ahhoz, hogy a víziközmű-társulat meg­alakulhasson, az érintett ingat­lantulajdonosok kétharmadának csatlakoznia kell, a hőgyészieket hamarosan megkeresik belépé­si nyilatkozatokkal. ■ F. K. É. Egyeztettek arról, mire lesz pénz, és mire nem futja Több mint háromórás megbe­szélést tartott a hőgyészi önkor­mányzat pénzügyi bizottsága a 2007-es költségvetésről. A ta­nácskozásra a bizottság vezetője, Kristóf Károly nemcsak a képvi­selő-testület tagjait hívta meg, de az önkormányzat intézményei­nek vezetőit, a jegyzőt és a hiva­tal pénzügyekkel foglalkozó munkatársait is. Az összejövete­len a polgármester vezetésével azt vitatták meg, hogy az idei költségvetésből mire mennyi pénz jut. Szó volt a civil szerve­zetek, egyesületek támogatásá­ról, és hogyan képzelik el a jövő­ben az orvosi ügyeletet. A költ­ségvetést az előzetes egyeztetés után terjesztik a képviselő-tes­tület elé. ■ É. K. F. axel springer gl MEGREND­ELAP 20 HIRDETÉS ELŐFIZETÉSI AKCIÓ 2007 Akciónk FOLYAMATOSAN minden régi és új előfizetőnk számára biztosítja a kedvezményeket! Kérjük, töltse ki a megrendelőlapot, és küldje vissza címünkre (Szekszárd, Liszt F. tér 3.), vagy díjbeszedéskor jelezze kézbesítőnknek, díjbeszedőnknek. Ingyenesen hívható zöldszámunk: 06-80/203-995 e-mail: judit.balogh@axelspringer.hu, telefon: 74/511-503, fax: 74/511-501 NŐI LAPCSOMAG 27% kedvezménnyel 3758 R1018 Ft/hó megtakarítás Ára: 2740 Ft/hó Amennyiben már előfizetőnk, kérjük adja meg előfizetői kódját:. Megrendelt lapcsomag neve:..................................................................... Előfizetés gyakorisága: □ 1 hónap □ 1/4 év □ 1/2 év □ 1 év [Iliim5IIJ A hír velünk jár!

Next