Tolnai Népújság, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-04 / 78. szám

2011. ÁPRILIS 4., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG Az első félidei parádé kevés volt a Barca ellen Kiesett a férfi kézilabda Bajno­kok Ligájából az MKB Veszprém csapata, miután a nyolcaddöntő­ hazai visszavágóján - a szenzá­ciós első félidőt követően - 30-26-ra nyert Barcelona ellen. A spanyol sztáralakulat 54-51- es összesítéssel került be a leg­jobb nyolc gárda közé. Álomrajtot vett az első mérkő­zésen hétgólos hátrányba került magyar csapat, és a 22. percben már 12-3-ra vezetett, a szünet­ben éppen holtverseny volt. A fordulás után a katalánok ma­gyar átlövője, Nagy László igazi vezérnek bizonyult, és a több mi­nőségi cserével rendelkező ven­dégek végül biztosan jutottak to­vább. A két gárda hatszor került egymással szembe a BL-ben, és csak egyszer volt jobb összesí­tésben a Veszprém. „Mindent megtettünk azért, hogy ledolgozzuk a hétgólos hát­rányunkat. Az első félidő fan­tasztikus volt, a másodikra elfá­radtunk, illetve a Barcelona már úgy játszott, hogy arra nem tud­tunk megfelelően lépni. Hatal­masat küzdöttünk, és emelt fő­vel veszítettünk. Sokat elárul a teljesítményünkről, hogy noha kiestünk, a szurkolók felállva tapsolták meg a játékosokat” - nyilatkozta Mocsai Lajos, a Veszprém vezetőedzője. FÉRFI BL, NYOLCADDÖNTŐ, VIS­­­SZAVÁGÓ: MKB VESZPRÉM- BAR­CELONA (SPANYOL) 30-26 (15-8). Gól: Vujin 11/1, Sulic 4, Perez 3, Terzic 3, Gulyás 2, Iváncsik G. 2, Iváncsik T. 2, Korazija 1, Vilovsz­­ki 1, Lusnyikov 1/1, illetve Gar­da 9/5, Rutenka 5, Nagy L. 4, Tomas 3, Romero 2, Sarmiento 1, Oneto 1, Entrerrios 1/1. továbbjutott: a Barcelona, 54-51-es összesítéssel. ■ Lusnyikov és Noddesbo csatázik Bútor győzött az idénynyitó egri versenyen Bútor Róbert nyerte meg vasár­nap a hétfutamos WATT Energy országos bajnokság első verse­nyét, az Eger-ralit. A szombaton és vasárnap lebonyolított 11 gyorsasági szakaszt követően Bútor mögött a bajnoki címvédő Aschenbrenner György lett a második, Kazár Miklós pedig a harmadik. A mért szakaszok össztávja 163,2 km, a viadal tel­jes hossza 449,9 km volt. eredmények: 1. Bútor Róbert (Peugeot) 1:20:16.3 ó, 2. Aschen­brenner György (Mitsubishi) 1:20:28.5, 3. Kazár Miklós (Mi­tsubishi) 1:20:55.6. Az ob következő versenyét, a Miskolc-ralit április 29. és május 1. között bonyolítják le. ' ■ SPORT Bohner-hármas Siófokon labdarúgás A csatár hat perc leforgása alatt lőtt mesterhármast Az NB III-as focibajnok­ságban első tavaszi győ­zelmét ünnepelte az UFC, újabb sikerével már ne­gyedik a BVSC, a Paks to­vább növelte előnyét a ta­bella elején. Tudósítóinktól BFC SIÓFOK II-PAKSI FC II 0-4 (0-1). Siófok, 100 néző, V: Kasza. Siófok: Szalma- Balogh T., Már­ton, Pécseli, Körösi- Gáspár, Gyarmati, Balogh G., Varga ,­­Bogdán, Popp (Fazekas B). Edző: Szilágyi Csaba. Paks: Kiss M.­­Féhr (Pölöskei), Berkó, Racskó, Mészáros L- Tamási G., ifj. Ha­raszti (Mondovics), Cziráki, Boh­ner- Pap R., Palásthy (Hoós). Edző: Lengyel Ferenc. Bohner Roland sziporkázott, a 61. és a 67. perc között háromszor kö­szönt be a hazaiak kapusának. Gól: Bohner 3, Cziráki. Jók: Bog­dán, Varga, illetve Mészáros L, Bohner, Berkó, Tamási, Cziráki. LENGYEL FERENC:­­ Magabiz­tos győzelmet arattunk. BALATONLELLE SE-BONYHÁD vb­ 6-1 (0-0). Balatonlelle, 100 néző. V: Jakab. Balatonlelle: Posza- Kenéz, Bérczi, Bodrogi, Makarész- Magyar (Bérczi), Sylla (Baranyi), Graszl, Galgó­­czi- Pfeiffer, Gelencsér (Földes). Edző: Keszei Ferenc. Bonyhád: Kovács L.- Takács N., Márton, Máté N., Breno- Tálas, Máté R., Márk K., Sebestyén N. (Kovács R), Czinkon- Márk A. Edző: Kniesz Mátyás. Izgalmas mecs­csen megérdemelten nyert a bonyhádi csapat. Gól: Márk A. Jók: Kenéz, Graszl, Galgóczi, il­letve az egész vendégcsapat di­csérhető. KNIESZ MÁTYÁS:­­ A Völgységi egyesület Krausz Márton édes­anyja emlékére ajánlja a győzel­met. TOLLE UFC SZEKSZÁRD-NAGY­­KANIZSAI TE 2-1 (1-0). Szek­­szárd, 100 néző, V: Kozári, Szek­szárd: Horváth B.- Dienes G. (Kőkuti), Rátkai, Tóth B, Calka S.- Deli (Búzás), Weidinger, Koch, Szabó V. (Mészáros T.)­­Pákai, Csende­s. Edző: Dienes Pál. Nagykanizsa: Markek- Bo­ros (Kotnyek), Pozsgai, Csertő, Szép- Újvári, Rácz, Nagy T., Ru­bens (Budai)- Luiz Fernando (Kisharmados), Szőke. Edző: Kollár Zoltán. Változatos csatá­ban a szép akciógólokat szerző hazaiak győzelme megérdemelt a harcos vendégek ellen. Gól: Csende R. 2, illetve Szőke. Jók: Rátkai, Weidinger, Pákai, Cse­nde R., illetve Pozsgai, Rácz, Új­vári, Szőke. Dienes PÁL: - Nagyon örülünk első tavaszi győzelmünknek. BÓLYI SE-BÖLCSKEI SE 1-3 (1-1). Boly, 200 néző, V: Hegyi. Boly: Helesfay- Schneider, Kele­men, Morvai, Sághy- Schnell, Erdélyi, Ambrus, Blandl- Gál (Szabó Zs.), Kiss E. Edző: Nagy Ervin. Bölcske: Müller- Jaksa G., Jaksa R, Kern (Rácz I.), Jenei-Fenyősi, Tóth J., Besenczi I., Szé­les (Keresztes)- Szili I. (Fröh­lich), Rompos. Edző: Búzás Atti­la. Küzdelmes mérkőzésen a vendégek a hajrában fordították maguk javára az állást, és végre begyűjtötték a három pontot. Gól: Kelemen, illetve Rompos 3. Jók: Kelemen, illetve az egész vendég csapat teljesítménye di­cséretet érdemel. BÚZÁS ATTILA:­­ Gratulálok csapatomnak a kitűnő hozzáál­lásához. KOMLÓI BSE-DOMBÓVÁRI FC-rutin o-6. Komló, 150 néző. V: Böröczi. Komló: Horváth T.­­Varjasi, Győri, Schuszter, Kovács Á.- Korbuly, Kalmár G., Kalmár B., Kusz- Ivusza, Nagy G. Játé­kos-edző: Schuszter Roland. Dombóvár: Szabados- Takács Z., Várai, Fentős, Illés I.- Bán, Kadarkuti, Kázmér, Varga N.­­Farkas N., Fábián. Edző: Reith Róbert. A fiatalokkal megtűzdelt vendégcsapat küzdeni tudásból jelesre vizsgázott. Jók: Kalmár G., Ivusza, Győri, illetve Fentős, Kadarkuti, Várai, Fábián. Reith Róbert:­­ Ilyen összeál­­lításban minimális céljainkat el­értük, igazságos a döntetlen. Csende Roland, a Tolle UFC Szekszárd csatára két remekbe szabott góllal segítette győzelemhez csapatát a Nagykanizsai TE elleni összecsapáson Az NB III állása 1. Paks II 20 162 2 54-11 50 2. Szentlőrinc 20 143 3 47-11 45 3. Nagyatád 20 106 4 35-21 36 4. Bonyhád 20 103 7 26-24 33 5. Kaposvár II 209 5 6 24-22 32 6. Balatonlelle 20 101 9 23-28 31 7. Dombóvár 208 7 5 25-26 31 8. Szekszárd 207 5 8 24-29 26 9. Siófok II 207 4 9 29-34 25 10. Pogány-PMFC 206 7 7 33-33 25 11. Bölcske 206 4 10 33-45 22 12. Nagykanizsa 206 3 11 23-30 21 13. Mohács 205 510 27-32 20 14. Boly 206 113 25-37 19 15. Komló 204 511 20-39 17 16. Bogád 203 512 22-48 14 Sorrend: pont, több győzelem­, gólarány,több rúgott gól... Moszkvai utat ért Haskó bajnoki címe cselgáncs Negyedik aranyérmét nyerte a szekszárdi kapitányság őrnagya Haskó János, a Szekszárdi Rend­őrkapitányság 90 kilós súlycso­portban induló őrnagya nyerte meg a Belügyminisztérium által szervezett cselgáncs BM-bajnok­­ságot a 35 év felettiek korosztá­lyában. Az aranyérem azt jelen­ti, hogy Haskó elutazhat Moszk­vába, ahol április 7. és 10. között rendezik meg a rendvédelmi szervek szenior Európa-bajnok­­ságát. A szekszárdi rendőr ko­rábban három alkalommal is el­ső helyen végzett a 35 éven alu­liak hasonló versenyében: 2007- ben, 2009-ben és 2010-ben is az ő nyakába akasztották a legfé­nyesebb medállát. A Szekszárdi Rt. bűnügyi osztálya, nyomozó alosztályának vezetője 2010-ben is járt Moszkvában a magyar vá­logatott tagjaként, akkor a rend­őr szenior csapat Eb-n vett részt. Idén viszont már nívósabb lesz a mezőny, hiszen ezúttal a Rendé­szeti Szervek és Katonai Szenior Csapat Európa-bajnokságot tart­ják az orosz fővárosban, ahol a magyar válogatott tagjaként áll majd tatamira Haskó a 90 kiló­sok súlycsoportjában. A 2011-es BM-bajnokságon két ezüst is jutott Tolna megyé­nek: a 66 kilósoknál Bati József bonyhádi főtörzszászlós ezüstér­met nyert, mint ahogy testvére, Bati József főtörzszászlós is a do­bogó második fokára állhatott fel - ő viszont a 73 kilogrammosok között lett ezüstérmes. ■ R. G. Bati József és Bati László között Haskó János, guggol Szepesi Dávid edző Á ( i i 11 Jorge Lorenzo győzött a királykategóriában motorsport A címvédő spa­nyol Jorge Lorenzo győzött vasárnap a MotoGP-ben a gyorsaságimotoros-világbaj­­nokság második futamán, a Spanyol Nagydíjon. A ki­lencszeres világbajnok olasz Valentino Rossi úgy lett ötö­dik, hogy a verseny elején kicsúszott, s kiütötte az első futamon nyerő Casey Sto­­nert. Rossi vissza tudott áll­ni, az ausztrál viszont ki­esett. Moto2-ben Iannone, a 125-ösöknél Terol nyert. Sorozatban hetedszer lett kupagyőztes a Győr kézilabda Sorozatban heted­szer nyerte meg a női kézi­labda Magyar Kupát a Győri Audi ETO KC csapata, miu­tán a saját pályáján rende­zett vasárnapi fináléban 29-21-re legyőzte a 45 per­cig kitűnően helytálló DVSC­­Korvex együttesét. Konkoly Csaba edző gárdája a bajnok­ságban is százszázalékos tel­jesítménnyel áll. A bronzér­met az Alcoa-FTC-Right- Phone szerezte meg a soro­zatban, miután a helyosztón 27-24-re legyőzte a Syma- Váci NKSE alakulatát. Cavani mesterhármasa is kellett a fordításhoz labdarúgás A Napoli fordu­latos, gólgazdag mérkőzésen 4-3-ra verte a vendég Laziót az olasz bajnokság 31. fordu­lójának vasárnap kora dél­utáni rangadóján. A második félidő elején 2-0-ra, majd 3-2-re is vezetett a Lazio, a hazai csapat azonban - el­sősorban Edinson Cavani mesterhármasának köszön­hetően - fordított az utolsó 10 percet emberhátrányban lejátszó vendégek ellen. A brazil Zé Roberto a Bundesliga rekordere r­ekord A Hamburgot erősí­tő brazil Zé Roberto lett a né­met labdarúgó Bundesliga történetének legtöbb mérkő­zésen pályára lépett légiósa. A dél-amerikai hátvéd 331. bajnokiján szerepelt szom­baton a Hoffenheim vendé­geként elért 0-0 alkalmával, s ezzel megelőzte a Bayer Leverkusennél játszott bos­­nyák Sergej Barbarezt. A je­lenleg is aktív futballisták közül a perui Claudio Pizar­­ro (Werder Bremen) 299 né­metországi meccsel a nyol­cadik helyen áll a légiósok rangsorában. Továbbiak a TEO.hu hírportálon Cavaniék ismét a 2. helyen

Next