Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-01 / 281. szám
2 JEGYZET Mindent vissza! szeretnek pótolni, meg szalagot átvágni. A politikusok már csak ilyenek. Orbán Viktor köztük is speciális, ő (legalábbis így tűnik) szeret gyáravatókon részt venni, s nagy bejelentések után megmutatni magát. Ilyen volt annak idején a MOL-visszavásárlás, s ilyen az E.On gázüzletágának megvásárlása is. EZt másfél két éve lebegtetik, de eddig, ha ez társaságban szóba került, valaki mindig azzal legyintett rá, hogy ahhoz a németeknek is lesz szavuk, meg oké, hogy az Orbán akar valamit, de majd a Merkel megmondja, mi lesz. Reméljük, a hír nem azt jelenti, hogy a németek lemondtak rólunk, habár az sem lenne jó, ha bármiféle paktum lenne a háttérben, akár németekkel, akár oroszokkal köttessék is az. FÉLREÉERTÉS NE ESSÉK: mi, kisemberek jövőre is az E.Onnak fizetjük a gázszámlát, most a tározókról és a földgáz nagykereskedelmi bizniszéről alkudozhat a kormány. Aztán, ha megállapodnak, még az is lehet, hogy a „remek” új adó, a „vezetékadó” eltűnik, vagy csökkenni fog, de ezen már csak mi spekulálunk, amivel A nagy bevásárlást jól magyarázzák, támogatandó: az ország energiafüggésének csökkentése. Persze ez akkor lenne igazán helytálló, ha a földgázt nem importálnánk, épp ezért kellene a nyilvánosság előtt vitázni arról, amit a zöldek mondanak, hogy nincs szükség a csillagászati összegbe kerülő paksi bővítésre, s inkább megújuló energiában kellene gondolkodni, az új bevásárlás egyik fő kérdése a miből. A MOL-t az elhappolt nyugdíjpénzből vették vissza, de az új érában a cég nyeresége rejtélyes módon visszaesett. A gázüzlet, reméljük, sikeresebb lesz. Ez mindannyiunk érdeke. BABOS ATTILA I KÖRKÉP PÉCS-SZEKSZÁRD-BUDAPEST Hetvenhét közlekedési beruházást nyilvánított a napokban kiemeltté a kormány, közöttük az M6-os autópálya Bóly és az országhatár között vezető szakaszát is. Konkrét időpont viszont nincs. Máté Balázs Út- és vasútfejlesztési tervek sorát, összesen hetvenhét beruházást minősített kiemelt jelentőségűvé a kormány. Ezek közül több a dél-dunántúli megyéket is érinti, ilyen például a Budapest-Dombóvár-Gyékényes közötti vezető vasút felújítása. Szintén a kiemelt tervek közé került a pécsi elkerülő megépítése. Ugyancsak ide sorolták az M6-os autópálya összekötését az országhatárral. A Boly és a horvát határ között vezető rész megépítését eredetileg 2025 utánra tervezték, ám a döntés azt sejte■ A horvátok a legújabb hírek szerint 2014-re megépíthetik a magyar határig a sztrádát. Ez ösztönözheti a magyarországi folytatást is is, ennél korábban kerülhet sor a kivitelezésre. Konkrét időpont mindazonáltal nincs. A beruházás elindítását nyilván az is befolyásolhatja, hogy a horvátok mikor készülnek el az Eszéktől még hiányzó szakasszal: ezt korábban 2013-ra ígérték, ám az építkezés egy ideje megtorpant, a legújabb hírek szerint viszont 2014-re megépíthetik a magyar határig a sztrádát. A Dél-Dunántúl gazdaságfejlesztésének egyik kulcsa a közlekedési lehetőségek fejlesztése - nyilatkozta lapunknak Tiffán Zsolt, a baranyai közgyűlés elnöke, fideszes országgyűlési képviselő. - Horvátország uniós csatlakozásával történelmi esély nyílik arra, hogy térségünk a tágabb értelemben vett régió fejlődési tengelye legyen. Az M6-os befejezetlen, Eszék felé vezető szakaszának megépítése kiemelt feladatunk, s ugyancsak fontos a sztráda Szigetvár, Barcs, majd a horvátországi Verőce irányában történő meghosszabbítása - tette hozzá. Gyorsulhat az ügymenet azzal, hogy kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a szóban forgó beruházásokat, egyszerűbbek és így gyorsabbak lehetnek a kivitelezést megelőző, igen bonyolult hatósági eljárások. Egy-egy beruházás kiemeltté nyilvánítása azért lényeges, mert ilyenkor a kérelmeket soron kívül kell elbírálni, az ügyintézési határidő pedig legfeljebb két hónap, sőt bizonyos esetekben ennél is rövidebb. Példának okáért a kiemelt jelentőségű közigazgatási ügyekben hozott hatósági döntések fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatók, így például a kisajátítási folyamatok is lényegesen egyszerűsödhetnek. A gyorsított ügymenetre tekintettel azoknak a beruházásoknak az esetében, ahol már elkezdődött az engedélyeztetés, az eljárás egy év alatt lezárulhat. Folytatódik az M9-es tolna megye közúti kapcsolatait jelentősen javíthatja, hogy a szekszárdi Duna-hídtól ma még gyakorlatilag a „semmibe” vezető M9-es autóút összekötése az 53-as főúttal ugyancsak a kiemelt projektek közé került. Ez a szakasz annak az új közlekedési folyosónak a része, amely a nyugati országhatártól halad majd Kaposvár-Dombóvár-Szekszárd irányában egészen a tompai határátkelőig. Ugyancsak érinti a megyét a Dunaföldvártól induló 52-es főút egyes szakaszainak négysávossá alakítása. A vasútvonalak fejlesztése között tolnai, baranyai szakaszok egyaránt szerepelnek: a Budapest-Dombóvár- Gyékényes közötti szakasz, illetve a Pécs-Magyarbóly között vezető rész is. Ezek elkészültével gyorsabban lesznek megközelíthetőek a célállomások. Második sínpár épülhet a kiemelt fejlesztések körébe került a két, Baranyát és Tolnát érintő vasútvonal rekonstrukciója is. A megvalósítást célzó tanulmány elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárás már folyamatban van, ennek elkészülte után születhet meg a döntés arról, hogy hol, milyen beavatkozásokra, fejlesztésekre van szükség. Elképzelhető az is, hogy Szentlőrinc és Pécs között egy második sínpár is épülhet. Mindezek után az engedélyeztetés, a tervek elkészítése, a kivitelező kiválasztása következik, majd megkezdődhet az építkezés. Erre akár már 2013 második felében sor kerülhet. A beruházások költségeit döntően uniós forrásokból kívánja fedezni az állam, az ország számára még ebben a költségvetési ciklusban rendelkezésre álló, lehívható keretből. M6: nem marad zsákutca? sztráda Több dél-dunántúli beruházást is kiemeltté nyilvánítottak 2012. DECEMBER 1., SZOMBAT HÍRSAV Rászoruló gyerekeknek gyűjtenek ajándékot bonyhád Folyamatosan érkeznek az ajándékok a Solymár Imre Városi Könyvtár által indított „Legyen minden gyereknek karácsony!” elnevezésű jótékonysági akcióra. A bonyhádi bibliotéka könyveket, játékokat, iskolaszereket és édességet gyűjt a hátrányos helyzetű völgységi fiataloknak. A kezdeményezés december 7-én zárul, az ajándékokat december 12-én adják át a rászoruló gyerekeknek. ■ V. B: Közösen szépítették falujukat a grábóciak grábóc A faluszépítő pályázaton nyert eszközöket - esőbeállók, kerti padok, hulladékgyűjtők, virágládák, hirdetőtáblák - társadalmi munkában, a napokban helyezték ki a község több pontjára a grábóci lakosok. Mindezek mellett még 45 facsemetét is elültettek, amelyeket ugyancsak ennek köszönhetően szerezhettek be - tájékoztatta lapunkat Takács László, a település polgármestere. ■ V. B. Önkormányzati klubot tartott a Hungária Takarék Pécs A cég hagyományait folytatva rendezte meg az Önkormányzati Klub újabb foglalkozását tegnap Pécsett a Hungária Takarék. Azért választották most a baranyai megyeszékhelyet, mert Pécs belvárosában új kirendeltséget nyitott a pénzintézet. A résztvevők a PTE Állam- és Jogtudományi Karán hallgattak meg egy előadást a volt igazságügyi minisztertől, dr. Petrétei Józseftől, a PTE AJK Alkotmányjogi Tanszéke tanárától arról, hogyan is folyik a jogalkotás a gyakorlatban. A résztvevőket Brauer János, a Hungária Takarék elnök-ügyvezető igazgatója és dr. Kiss László alkotmánybíró köszöntötte, míg a házigazda dr. Fábián Adrián egyetemi docens, a PTE AJK Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszéke vezetője volt. ■ B. A. Hárommillión forint jutott szálláshelyfejlesztésre a régióban ma Tizenhárom szálloda és panzió építését, bővítését támogatták, kiemelten a Balaton környékét és a borturizmust DÉL-DUNÁNTÚL Tizenhárom dél-dunántúli szálloda és panzió építését, bővítését támogatta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - értesült lapunk. Hárommilliárd forintot ítéltek meg a győztes pályázóknak, akik így mintegy 4,5 milliárd forintos beruházást tudnak megvalósítani az önerőt is figyelembe véve. Az NFÜ sajtóosztályán megtudtuk, hogy a szálláshely-fejlesztési pályázatot most négy régióban hirdették meg, 11 milliárdos kerettel. A nyár végi határidejű kiírásra annyian pályáztak, hogy ha mindenkit támogattak volna, akkor 110 milliárd forintot kellett volna szétosztaniuk. Éppen ezért az NFÜ a keretet 16,5 milliárd forintra emelte, de így is csak azoknak tudnak segíteni, akik maximálisan megfeleltek a szakmai és formai követelményeknek. Úgy tudjuk, a Dél-Dunántúlon is ez volt a helyzet, mintegy kilencvenen pályáztak, közülük került ki a tizenhárom győztes. Hat baranyai, hat somogyi és egy tolnai beadvány. Három baranyai nyertes beadvány villányi borászathoz kapcsolódó szálláshelyfejlesztés volt, de egy szekszárdi borászatot is támogattak. A borturizmus mellett a Balaton idegenforgalmának támogatása volt a régióban hangsúlyos, négy győztessel. Az eredmények ismeretében több alulmaradt pályázó is panasszal élt. A reklamálók között olyanok is voltak, akiknek amúgy magasra értékelték a pályázatat. Szerintük kérdéses a döntés szakmaisága, s aggályos az is, hogy több olyan nyertes volt, akik eleve jó gazdasági háttérrel, gazdaságilag fejlett területeken működnek. Az NFÜ válasza e felvetésekre az volt, hogy hangsúlyosan vették figyelembe a kereslet-kínálati igényeknek való megfelelést, a turisták tartózkodási idejének növelését, így elsősorban a turisztikai centrumokba tervezett programok kerülhettek előtérbe. ■ Babos A: A wellness ma már elengedhetetlen >iá