Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-02 / 102. szám
2 JEGYZET Ünnepek május elején május első napján mindig némi nosztalgiát érzek az ifjúkori majálisok iránt. Akkoriban a május elseje egészen mást jelentett, mint most. A nagyobb városokban, például Szekszárdon is, volt felvonulás, tribünnel, hangosbemondóval, zászlóval, lufival. Jó volt együtt vonulni az iskolám csapatával a pattogós induló zenére, és mindig nagy sikert aratott a felvonulás záróképe, a középiskolás lányok művészi torna gyakorlata. Utána a munkahelyeken üzemi majálist rendeztek, virslivel, sörrel, kispályás focival, a gyerekeknek ügyességi játékkal. Megvolt ennek a maga tagadhatatlan bája, és higgyék el, senki sem az ideológiával foglalkozott, hanem a családjával és a barátaival. Ma már egészen mást jelent a majális. Inkább szórakoztató, mint közösségi program, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy unalmas lenne. ebben az évben szinte „kézen fogva” érkezett a majális a hónap elejének egy másik, nagyon szeretett, nagyon kedves ünnepével, az anyák napjával. Május első vasárnapján hagyományosan az édesanyákat - és persze a nagymamákat, dédmamákat - köszöntjük. Anyának lenni a legszebb feladat a világon, és akik már megérték egyhangúan állítják, hogy csak egy dolog van, ami még az anyaságnál is jobb egy icipicit: nagymamának lenni. az anyák és nagymamák iránti tisztelet és szeretet természetesen nem korlátozódik erre az egyetlen napra, mint ahogy az ő szeretetük és törődésük sem. Legyen a világ bármely földrésze, bármely országa, beszéljenek bármilyen nyelvet, tartsanak bármilyen vallást az anyák és gyermekeik, nagymamák és unokáik kapcsolata, egymás iránti szeretete és elfogadása mindenütt egyforma. VENTER MARIANNA KÖRKÉP Nagyobb forgalmat várnak áfacsökkentés Minden érintett bizakodó, várják a rendelkezést Jelentősen csökkentené a sertéstőkehús áfáját a jövő évtől a Nemzetgazdasági Minisztérium. De vajon mit jelent ez a vásárlóknak, és mire számíthatnak a termelők? Mauthner Ilona A sertéshús átlagára az elmúlt években jelentősen megnőtt. Míg 2007-ben átlagosan 979 forintért vásárolhattunk egy kiló sertéshúst, addig tavaly már 1350 forintot kértek érte. Tehát közel 38 százalékos áremelkedés történt - olvasható a Pénzcentrum honlapján. Amennyiben megvalósul a költségvetési tervezet, akkor a komoly áfamérséklés miatt jövőre az üzletekben az eddiginél jóval olcsóbbak lehetnek a sertéshúsok. Feltéve, ha a kereskedők nem teszik zsebre a hasznot. Ugyanis az áfa csökkentése első körben a kereskedőket érinti, ezek után ők határozzák meg, ebből mennyit vezetnek tovább az árakba. A Naki Mezőgazdasági Zrt. igazgatója, Soltész Gyula szerint, mindenképpen előremutató a tőkehús áfájának a jelentős csökkentése. Amit ő személy szerint vár ettől, az a kereskedelem kifehérítése, illetve a biztonságos értékesítés a termelők részéről. Kérdés viszont, hogy a fennmaradó 22 százalék hogyan oszlik meg a termelők, feldolgozók és üzletláncok között. Nem azonosak ugyanis az érdekek, mondta a naki igazgató, aki hozzátette, az árképzésnek önmagában élénkítő hatása lehetne, melytől joggal várható el, hogy megnövekszik a fogyasztás. Jelenleg azonban még gondban vannak a sertéstartók, nagyon nyomottak a felvásárlási árak, a tavalyi évi átlagár kilogrammonkén 387 forint volt, kérdés, ezt a szintet elérik-e idén a termelők. Jelenleg ugyanis 340 forint körül tartanak, mondta Soltész Gyula. Tisztában vannak azzal, hogy ennek hátterében jelentős szerepet játszik az orosz embargó, emiatt az uniós országokban megteltek a raktárak, az itt elhelyezett hústól szabadulnának az érintettek, így olcsón szállítanak a magyar piacra is. A tengelici vágóhíd tulajdonosa, Sebestyén Gyula szintén üdvözli az áfacsökkentési szándékot. Bízik benne, hogy ez valóban azt jelenti majd, hogy a fogyasztó olcsóbban jut tőkehúshoz. Véleménye szerint az igazi az lenne, ha a felvágottaknak, kolbásznak, sonkának is csökkenne az ára. A sertéshús áfacsökkentéséről a héten tartottak Szekszárdon konferenciát, a termelők részéről is nagy volt az érdeklődés Jelentős összeget spórolhatnak a családok minden érintett fél bízik benne, hogy ilyen jelentős áfa mérséklés esetében szinte biztosan csökkeni fognak a fogyasztói árak is, melyre valóban nagy szükség lenne, hiszen egy átlagos 4 fős magyar család évente körülbelül 64,4 kiló sertést fogyaszt a KSH adatai szerint. Eszerint az 1350 forint/kiló átlagárral számolva ez évente 86 940 forint kiadást jelent a családoknak. Amennyiben a kereskedők teljes egészében érvényesítik az áfa csökkentést, akkor a magyar családok évente megközelítőleg 19126 forintot spórolhatnak meg. Jelenleg a legtöbben a viszonylag olcsó termékeket vásárolják, például a húsos csontot (420-450 Ft/kg), a belsőségeket, májat, vesét, velőt. Az elmúlt hónapokban egyre több az akció az üzletláncokban, főleg sertéscombot, lapockát lehet olcsóbban vásárolni. Ezeknek a húsoknak a döntő többsége a már említett olcsóbb importból érkezik hozzánk és a kereskedők akciókkal próbálják meg az üzleteikbe a vásárlókat becsalogatni. A húsfogyasztás növekedésére számít A sertésstratégia eredményeiről és a további intézkedésekről szóló konferencia előtti sajtótájékoztatón kérdeztük meg dr. Fazekas Sándor földművelési minisztert arról, miért preferálják az áfacsökkentéssel a sertéshúst a baromfi rovására. Az intézkedés nem a baromfihús rovására történik, válaszolta, mert a baromfihús lényegesen olcsóbb, s nem hiszi, hogy ezt a hátrányt a sertéshús képes lenne behozni. Úgy véli, a baromfi ettől nem lesz drágább. Hozzátette, a félsertésnél kezdődött a termelők és a vásárlók szempontjából is átgondolt áfacsökkentés, s ezen a pályán haladnak tovább. A sertéshús áfacsökentésének a hatása is befolyásolja, hogy mi lesz a következő lépés. A fogyasztás mindkét termékfajtából kiegyensúlyozott, talán több sertéshús fogy, tette hozzá. A fogyasztásban van valamennyi feketehányad is, a cél, hogy fehéredjen az ágazat. - Mintegy 23- 25 milliárd forintra lehet becsülni azt az adóbevételt ami a jövő évtől a vásárlóknál marad -fogalmazott a miniszter. (ii) 2015. MÁJUS 2., SZOMBAT Sikerélményen alapuló hagyományőrzés BONYHÁD-NAGYMÁNYOK Második lett a BÁI Vörösmarty Mihály Általános Iskola csapata a nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola által szervezett Német Hagyományőrző Versenyen. Illés Zsófia, Mátyás Petra Jennifer, Patócs Helga, Hinek Dominik és Szentes Tamás képviselte a bonyhádi intézményt. Ők készültek fel előre a kiadott anyagból. A tudáspróba témája ezúttal a sváb falu, illetve a régi parasztház volt. A nagymányoki Tájházban kezdődött a vetélkedő, ahol egy ügyességi feladat mellett még három próbatétel várt a növendékekre. Ezt követően az iskolában folytatódott a verseny, a prezentációkkal. A vörösmartys diákok egy ófalusi parasztházról tartottak színvonalas előadást, majd további játékos, színes feladatok következtek. A fiatalok szorgalma és Wagner Anna felkészítő tanár munkája eredményezte a szép sikert. ■ V. B. Szekszárdi az év szakszervezeti vezetője kaposvár-szekszárd Balogh Péter, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) Alisca Terra Kft-nél működő alapszervezetének titkára kapta Az év szakszervezeti vezetője 2015 kitüntetést a Kaposváron tartott regionális ünnepségen. Mint azt Svajda Józseftől, az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége regionális képviselet-vezetőjétől megtudtuk, 1990 óta hagyomány, hogy ünnepségre hívják a régióban lévő HVDSZ alapszervezetek, Somogyból pedig minden szakszervezet képviselőjét. Ezen alkalomból elismeréseket adnak át, közöttük az 1995-ben alapított Az év szakszervezeti vezetője címet. Az idei kitüntetett, Balogh Péter, 1997-ben lett szakszervezeti tag, 2011 óta irányítja a vállalat alapszervezetét. Működése alatt megkettőzte a tagság létszámát, és kiegyensúlyozott, korrekt kapcsolatot alakított ki a Kft. menedzsmentjével. ■ Venter M. Erkölcsi és jogi kötelesség tároló A nyugat-mecseki agyagkő formáció a legalkalmasabb Morzsi a hűséges társa Évtizedes távlatokban gondolkodik, több mint száz évre tervezi munkáját a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Közhasznú Nonprofit Kft. A cég ütemezése szerint 2064-re épülhet meg egy nagyaktivitású hulladék befogadására alkalmas mélységi geológiai tároló. Ennek szükségességéről dr. Kereki Ferenc ügyvezető azt mondta, hogy mivel a paksi atomerőmű blokkjai hosszú évtizedek óta termelnek, már eddigi működésük során is keletkezett radioaktív hulladék - természetesen kiégett fűtőelem is. Mindezt erkölcsi és jogi kötelessége az országnak biztonságosan kezelni, tárolni. Az RHK Kft. tevékenysége az atomerőműben keletkező kis és közepes aktivitású hulladék kezelése, a kiégett fűtőelemekkel és a reaktorok majdani leszerelésével kapcsolatos feladatok mellett kiterjed a mezőgazdaságban, az iparban, az orvosi diagnosztika és a gyógyítás, a kutatások során keletkező radioaktív hulladék kezelésére. A nagyaktivitású hulladék végleges elhelyezésére a szakemberek világszerte a mélységi tárolót tartják a legmegfelelőbb megoldásnak. A több mint tíz éve elvégzett felmérések során a nyugat-mecseki agyagkő formációt találták a legalkalmasabbnak egy ilyen mélységi tároló befogadására. Ennek igazolására kezdődtek újra a kutatások a térségben. A tevékenységeket finanszírozó Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból jelen állás szerint 1700 milliárd forintot kell az elkövetkező hét évtizedben az összes tároló működtetésére, a hulladék kezelésére, a beruházásokra és a kutatásokra fordítani. Ennek az összegnek kevesebb, mint a felét, 745 milliárd forintot tesz majd ki a nagy aktivitású hulladék és a kiégett fűtőelemek végleges elhelyezését célzó program. Ez a pénz a most újraindult kutatás, a létesítés és a majdani üzemeltetés költségein túl a jövőbeni lezárás, illetve felügyelet összegét is magában foglalja, 70 évre vonatkoztatva. ■ V.T. Julianna Százkét esztendős lett a falu legidősebb polgára párja Százkét esztendős lett a falu legidősebb polgára, Gyene Jánosné, Rigó Julianna. Ahogy két esztendeje, századik születésnapján, úgy most is felköszöntötte az ellátásában részt vállaló Paks Kistérségi Szociális Központ. Az intézmény nevében Szűcs Antalné Csilla, házi segítségnyújtást végző szociális gondozó köszöntötte Juliska nénit, aki nagy örömmel fogadta az ajándékot: hagyományos piros muskátlit, ami a kedvenc virága. Juliska néni valamint hűséges társa, Morzsi kutya is jó egészségnek örvend. ■ Vida T. A 102 éves Gyene Jánosné, Rigó Julianna és Morzsi kutya