Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-06 / 31. szám

2019. FEBRUÁR 6., SZERDA Dr. Dobos Gyula előadása a százhúsz éve elhunyt Perczel Mór tábornokról Bonyhád szülötte huszonnégy csatát vívott a gaz ellenséggel Perczel Mór (1811-1899) bemutatásával folytatódott a Wosinsky Mór Megyei Mú­zeum 1848-as arcképcsar­nok című sorozata. Bonyhád szülöttének életével dr. Do­bos Gyula ismertette meg az érdeklődőket. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD - Vörösmarty Mi­hály tanítványa az igencsak zűrösre sikeredett bölcsész és katonaiskolás évek után hasonlóan zajos pályafutást mondhatott magáénak a re­formkori Tolna megyében - mondta el lapunknak a me­gyei levéltár nyugalmazott igazgatója. - Nem volt több húsz évesnél, amikor már or­szágos hírnevet vívott ki tet­teivel. Perczel Mór volt az, aki Miklós nevű testvérével együtt a később Kossuth La­jos által felkarolt, országossá tett védegyleti mozgalmat el­indította a Dél-Dunántúlon. Az 1843/44-es országgyűlé­sen, mint Tolna megyei követ, Szemere Bertalannal együtt a legtöbbször szólalt fel a ma­gyar nyelv ügyében. Ezek után nem is meglepő, hogy 1848 márciusában Vö­rösmarty Mihály és Fényes Elek mellett Perczel Mór is ott van Pilvaxban, mint a 12 pont egyik megfogalmazója. Kia­padhatatlan energia jellemez­te szerepvállalásaiban: volt közcsendi bizottmányi tag, belügyminiszteri osztályigaz­gató, országos rendőrfőnök, majd a nemzetgyűlési képvi­selőválasztáson Bonyhád és a fővárosi Víziváros is kép­viselőnek választotta. A kép­viselőházban minden hazát érintő kérdésben véleményt nyilvánított. Nem félt az ös­­­szeütközéstől, így Kossuth La­jossal, Mészáros Lázárral, de német nyelvű vezénylés témá­ban az egész országgyűléssel összerúgta a port. Tehetetlen­nek nevezte a délvidéki főpa­rancsnokot, Bertold Fülöp tá­bornokot, akivel ezért kard­párbajra is kényszerült. Pes­ti katonákból, polgárokból és bécsi diákokból megszervezte a „Győzni vagy meghalni!” fel­iratos lobogó alatt hadba vonu­ló Zrínyi zászlóaljat. Egyik kierőszakolója volt pákozdi csata vállalásának. Az ozorai fényes sikerrel vég­ződő, Karl Roth császári tábor­nok elleni hadi operáció vezé­re, majd a muraközi harcok si­keres irányítója. Mindezekért tábornoki kinevezést kapott. A többi tábornoktól eltérően a haza iránti elkötelezettsé­ge soha nem volt megkérdője­lezhető, de a körültekintő had­vezetés nem mindig volt eré­nye. A szabadságharc legtöbb csatát vállaló vezéreként hu­szonnégy ütközetbe vezette a korántsem kellően felszerelt hadfiakat. A hat vesztes csa­ta azonban számos tanulság­gal szolgált. A magát első számú vezér­nek tartó, a szabadságharc végére tábornagyi rendfoko­zatot és első osztályú érdem­rendet kapó, számos alkalom­mal megsértődő, átmenetileg vissza is vonuló Perczel Mór nem kis energiáját emésztette fel Görgei Artúr ellenessége, akit halogató taktikájáért ha­zaárulónak tartott. Bem sérü­lésekor nem vállalta a főhad­­vezérletet Temesváron, a sza­badságharc utolsó nagy csatá­jában. A vereség után Törökor­szágba emigrált. Távollétében halálra és vagyonelkobzásra ítélték, jelképesen felakasz­tották. Törökországot elhagy­va az Angliához tartozó Csa­torna-szigetek egyikén, Jer­sey földdarabkáján telepedett le és ott élt nagy nyomorban. A piemonti-francia együttmű­ködéssel folyó osztrákok elle­ni háborúban egyik szervező­je volt a magyar légiónak. A kiegyezést követően tért haza, az első országgyűlésen a zalaegerszegi kerület képvi­selőjeként a Deák-pártiak szá­mát gyarapította. A látványos ünneplések, kitüntetések elbi­­zakodottá, önhitté tették. Kos­suth Lajos elleni politikai ki­rohanásaival elsősorban ön­magának ártott. Az Országos Honvédegyletben folyó belső áskálódások ellen számos be­szédet mondott. Idővel felis­merte elszigetelődését, vala­mint az ehhez járuló családi tragédiák miatt a visszavonu­lás mellett döntött. Ezt követő­en családi iratok rendezgeté­sével, önéletrajzának, öniga­zoló munkáinak elkészítésé­vel foglalkozott. Halálakor éle­tének hosszabb-rövidebb érté­kelése száztíz (!) újságban volt olvasható. Dr. Dobos Gyula (jobbra) a Wosinsky Mór Megyei Múzeum könyvtártermében népes hallgatóságnak tartott nagy sikerű előadást­Fotó: Retkes Tamás Könyvet is írt a történelmet formáló nemesi családról Dr. Dobos Gyula nyugalmazott főlevéltáros, levéltár-igazgató, címzetes főiskolai docens 1944 április 4-én született a Somogy megyei - akkor Tolna megyé­hez tartozó - Tengődön. Szege­den szerzett magyar-történe­lem szakos középiskolai taná­ri, majd az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemen (ELTE) nép­művelői, utóbb levéltárosi vég­zettséget. Történelemből dokto­rált. A Babits Mihály Művelődé­si Ház igazgatója volt 1976-80- ig, ezután a megyei levéltárban dolgozott igazgatóhelyettes­ként, majd 21 éven át - 2011- es nyugdíjba vonulásáig - igaz­gatóként vezette az intézményt. Kutatta és publikálta a Perczel család történetét, részt vett Tol­na város monográfiájának elké­szítésében, közreadott több ta­nulmányt és mintegy kétszáz cikket. Szerkesztői munkássá­gát több mint harminc kötet jel­zi. A Perczelek című könyve 2001-ben, a Tengőd évszázadai című monográfiája 2012-ben jelent meg. MEGYEI KÖRKÉP g Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Szereti régóta végzett munkáját, mely nincs helyhez kötve és megadja számára a függetlenséget Hajnali sportnak számít az újság kézbesítése BONYHÁD A Tolnai Népújság negyedszázada létező, saját terjesztői hálózatának száz­harminc kézbesítője százti­zenötmillió Népújságot kéz­besített, a szállító járművek tizenhárom millió kilométert tettek meg. Hajnali sport! Ezzel a tréfás megnevezéssel illeti munká­ját a nemrég céges elismerés­ben részesülő Loósz János, aki tizenkét éve kézbesíti a Tolnai Népújságot Bonyhádon.­­ A munka része inkább az, amikor be kell szedni az előfi­zetőktől az újságpénzt - foly­tatta. - Az előfizetőimet majd­hogynem kivétel nélkül isme­rem, például tudom, ki fog be­hívni a lakásba, avagy az ud­varba. Ugyanígy azt is tu­dom, hogy melyik előfizető­nél illik mindig a kapu előtt várakoznom... A közös han­got egyébként mindenkivel sikerült megtalálnom, ennek is köszönhető, hogy határidő­re mindig megvan az összes előfizetés. Azt büszkén kije­lenthetem, hogy miattam még soha, senki sem mondta le az újságot. Egyébként jómagam „főállásban” már nyugdíjas vagyok, így mondhatom azt, hogy az újságkihordás szá­momra egyfajta másodállás. Az ötös számú körzetben, az úgynevezett Szecskában dol­gozom. A lapot szállító autó hajna­li három órakor érkezik. Loósz János kerékpárra ül és máris viszi az újságot a körzetébe. Ha az idő is kegyes, ha nincs ónos eső, akkor általában fél hatkor már meg is van a kéz­besítéssel. Telente a csúszós utakat cipőre erősített, szöges talprésszel járja. - Mindent meg lehet oldani - tette hozzá magától értetődő természetes­séggel. Van-e szépség ebben a munkában, mely hajnali fel­keléssel, a kerékpár ellené­re is időnként hosszas talpa­lással, az előfizetőkkel való ügyes-bajos dolgok elrendezé­sével jár? Loósz János azonnal és határozottan válaszolt: van! - Először is a függetlenség - kezdte a felsorolást. - Azu­tán pedig nekem éppen az tet­szik, hogy munka közben nem vagyok helyhez kötve, a sza­bad ég alatt lehetek. Én már ti­zenhat évesen távirat-kézbesí­tő voltam, azaz van postás múl­tam. Tehát ebbe a kézbesítői te­vékenységbe gyakorlatilag be­­leszülettem. Sokan kérdezik, de tényleg nem jelent gondot hajnali háromkor felkelni. Sze­retem a munkámat, ha nem így lenne, nem csinálnám. Sz. Á. Loósz János már tizenhat éves korától táviratot kézbesített Fotó: M. K.

Next