Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-28 / 250. szám
2019. OKTÓBER 28., HÉTFŐ Ötvenöt éve végeztek FADD Ötvenöt évvel ezelőtt végzett osztály tartott találkozót Grácsikné Réti Ágnes aktív szervezésével. Az egykori osztálytársak a Faddi Általános Iskolába jártak, a harminckét főből huszonöt volt jelen. A diáktársak emlékeket, egykori poénokat idéztek fel a finom vacsora mellett. B. K. Beküldött fotó KITEKINTŐ - HIRDETÉS .13 Oktatási intézmények, cégek mutatkoztak be Nagy volt az érdeklődés PAKS Pályaorientációs napot tartottak pénteken az Energetikai Szakgimnáziumban (ESZI). A középiskola épületében a Bezerédj és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulóit várták játékos foglalkozásokkal és az intézményben elérhető képzések bemutatásával. A sportcsarnokban tizenkilenc meghívott cég képviseltette magát, ők elsősorban az ESZI végzőseit igyekeztek megszólítani. Szintén őket célozták meg a program harmadik elemével, ahol az ország nyolc felsőoktatási intézménye mutatkozott be. H. E. Cégek is bemutatkoztak a végzősöknekFotó: Molnár Gyula PROGRAMOK HÉTFŐ MOZI SZEKSZÁRD Démona: a sötétség úrnője (amerikai családi kalandfilm), 17 óra. Zombieland: A második lövés (amerikai akció-horror), 19.30. KEDD MOZI SZEKSZÁRD Démona: a sötétség úrnője (amerikai családi kalandfilm), 17 óra. Zombieland: A második lövés (amerikai akció-horror), 19.30. VÉRADÁS HÉTFŐ Szekszárd, Véradó állomás Kurd, Művelődési Ház KEDD SZERDA 8.00- 17.00 12.00- 15.30 Dombóvár, Kórházi véradó 8.00- 15.00 Decs, Faluház 11.00-14.00 Őcsény, Integrált Közösségi Ház 15.00- 17.00 Tamási, Vöröskereszt Iroda 10.00- 15.00 CSÜTÖRTÖK Dombóvár, Kórházi véradó 8.00- 15.00 Tamási, Vöröskereszt Iroda 13.00- 18.00 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET BONYHÁD Szent Imre Gyógyszertár, Szent Imre u. 5. Tel.: 74/450- 798 DOMBÓVÁR Calendula Gyógyszertár, Kórház u. 74. Tel.: 74/465-216 PAKS Arany Kígyó Gyógyszertár, Dózsa Gy. u. 77. Tel.: 75/511-251 SZEKSZÁRD Ezüst Kígyó Gyógyszertár, Béri Balogh Ádám utca 5-7. Tel.: 74/501-666 TAMÁSI Gesztenyesor Gyógyszertár, Kossuth tér 6. Tel.: 74/471- 621 TOLNA Salvia Gyógyszertár, Bajcsy-Zs. u. 27. Tel.: 74/440-516 ÁLLÁST KÍNÁL HÁZHOZ takarítót keresek. 30/273- 2229 ------------------------------------------------------------------------------- *289279* MASSZŐRT keres hosszútávra a simontornyai Fried Kastélyszálló Resort. Érdeklődni: 06-30/9219- 566 recepcio@friedhotel.hu ------------------------------------------------------------------------------- *289289* ÖSSZESZERELŐKET keresünk elektromos közúti járműveket gyártó veszprémi partnerünk új üzemébe ingyenes szállással. Kereset nettó 175.000 Ft-tól+bónusz+fizetési előleg! +36-20/336-3803 Pannonjob Kft. INGATLAN BÁTASZÉKEN sátortetős, összkomfortos, kertes családi ház eladó. 70/418-8151__________ 23 hetes, vörös tojásércék rendelhetők szállítással. 06-30/674-1745 MEZŐGAZDASÁG AKCIÓ! Télálló balatoni rózsaburgonya 30 kg-os kiszerelésben eladó, 4.200 Ft/zsák. 3 db zsáktól ingyenes házhoz szállítás. 06-30/792- 1195. ------------------------------------------------------------------------------- *289242* MT782 utáni munkagépek (eke, vetőgépek, permetezőgép) eladók. 30/282-8854__________ SZOLGÁLTATÁS GÉPI földmunkát vállalunk. 06/70/411-3131 ------------------------------------------------------------------------------ *289135* TETŐT cserélek-javítok, csatornát cserélek garanciával, kiszállítás ingyenes. 20/270-6661 JÁRMŰ AUTÓBONTÓ autókat vásárol bontásra, szállítás és igazolás kiadása, ingyenes! Telefon: 06/30/946-4838 AMIT MA KITALÁL, MÁR MÁSNAP MEGJELENHET AZ ÚJSÁGBAN! SZEMÉLYES ÜGYINTÉZÉS MUNKANAPOKON 8-12 ÓRÁIG A TOLNAI NÉPÚJSÁG ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁN. 7100 SZEKSZÁRD, LISZT FERENC TÉR 3. Tolnai Népújság TEOL APROHIRDETESEK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. Tolna megyében ma többfelé párásan, ködösen indul a nap, ezzel párhuzamosan azonban északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Délután már felhős lesz az ég. A legvalószínűbb folytatás: kedden már esős, hűvös időre készülhetünk. A legtöbb csapadék délnyugaton hullhat. Szerdán már szárazabb, naposabb idő ígérkezik, de nem lesz 12 foknál melegebb. Csütörtök hajnalban a fagy sem kizárt. Forrás: f V_________________________. Tolnai Népújság, TEOL.hu HIRDETÉSFELVEVŐ PONTOK, IRODÁK: BONYHÁD, Vörösmarty tér 19. DOMBÓVÁR, Hunyadi tér 34/a HőGYÉSZ, Kossuth tér 13. NAGYMÁNYOK, Kossuth L. u. 33. TAMÁSI, Rákóczi u. 130. MEDIAWORKS TOLNA MEGYEI IRODÁJA: SZEKSZÁRD LISZT F. TÉR 3.74/511-534 E-MAIL hirdetes@tolnainepujsag.hu Tolnai Népújság www.TEOL.hu Lehűlés érkezik Tamási Paks 0 74/456-884 74/464-970 30/216-4049 30/543-2840 74/473-651, 70/365-9050 10, -1 ° c Vízhőmérséklet Duna 14 ° C Tisza 10-14 ° C Balaton 15-16 ° C Velencei-tó 15 ° C Fertő tó 13 ° C Tisza-tó 14 ° C Pollen Parlagfű alacsony Csalánfélék nincs Gomba magas GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KUTI JÓZSEF tolnai lakos 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2019. október 30-án, szerdán 11 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KEIDL VILMOS mucsi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 30-án, szerdán 15 órakor lesz a mucsi temetőben. Előtte 14.15 órakor gyászmise. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyánk FARKAS ISTVÁNNÉ sz. Széles Julianna szekszárdi, volt tengelici lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 30-án, 15 órakor lesz a tengelici temetőben, előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LACZKÓ JÓZSEF szekszárdi, volt faddi lakos, volt kézilabda edző, 72 éves korában, hosszantartó, súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2019. október 31-én, csütörtökön 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei MEGEMLÉKEZÉS KARA LÁSZLÓ halálának 3. évfordulójára „Suhanva száll az élet tova. Ami elmúlt, nem jön vissza soha. Bár lassan mindent elvesztünk. De Téged örökké szeretünk. ’ Gyászhirdetést, köszönetnyilvánítást, megemlékezést munkanapokon a Tolnai Népújság ügyfélszolgálati irodájában A gyászoló család Szeretteid és hirdetésfelvevő helyein adhat fel. Gyászoló gyermekei Információ: 06-74/511-534 VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor Dunaföldvár 133 cm, Paks 11 cm, Dombori 11 cm, Árvízkapu 426 cm, Baja 108 cm. A Sió Palánknál 276 cm, 21 ° C Dombóvár Szekszárd Bonyhád Tolnai Népújság A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja Felelős kiadó: LISZKAY GÁBOR elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: FINTA VIKTOR Szerkesztő: ÁRKI ATTILA, MÁCZ KATALIN, VENTER MARIANNA Megyei üzletszervezési vezető: LÓCZI SZIDÓNIA Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., 7101 Pf. 71 Szerkesztőségi és kiadói telefon: 06-74/511-510 Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-46/998-800, elofizetes@mediaworks.hu Előfizetési díj egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9570 Ft, fél évre 19 140 Ft, egy évre 38 280 Ft. A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06-74/511-534 Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Adatvédelmi irányelveink a teol.hu internetes oldalunkon olvashatók. Az újság a MATESZ által auditált. medi3W0TkS ISSN 0865-9028 Contex first