Tolnai Népújság, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-14 / 112. szám

SPORT HÍREK Két szezon után visszatér a gólerős szélső az FGKC-be KEZILAB Az ősszel kezdő­dő 2020/2021-es pontva­dászatban ismét a Szekszár­di Fekete Gólyák KC sikere­iért küzd majd Tauber Eri­ka (pirosban), tudatta la­punkkal Bay Attila ügyveze­tő elnök. A 25 éves szélső a 2016/2017-es és az azt követő szezonban erősítet­te az akkor még NB I/B-ben szereplő felnőtt együttest - előbb 84, majd 105 találat­tal a házi góllövőlista harma­dik helyén végett de ta­nulmányi elfoglaltsága mi­att két évig szüneteltette ak­tív pályafutását. Tauber Eri­ka a negyedik idei szerzemé­nye az FGKC-nek: pár napja - ahogy arról már beszámol­tunk lapunkban - a szintén saját nevelésű Csajkó Eliza, Lengyelfalusy Vivien és Nagy Tünde írt alá Szekszárdra. Az FGKC a csonka szezont a 3. helyen zárta az NB II Délnyu­gati csoportjában B. S. Júliusban lehet csapatösszetartás a válogatottnál KOSÁRLABDA Székely Nor­bert, a női válogatott szövet­ségi kapitánya az M1 csator­nának elmondta, június 29- től kapnak zöld jelzést a vá­logatottak a közös munkára, így a következő pár hét még az arra való felkészülésről szól, júliustól pedig - remé­nyeik szerint - a székesfehér­vári edzőközpont teljes kapa­citásával működik majd. Hoz­zátette: a járványügyi helyzet következtében semmiképp nem a régi munka indul majd újra a korlátozások könnyíté­sével, de a világjárvány sze­rinte nem rendezi át alapjai­ban a sportági erőviszonyo­kat Európában és Magyaror­szágon sem. A KSC Szekszár­­dból legutóbb Studer Ágnes, Kiss Virág és Bálint Réka volt a keret tagja. T. N. Tolnai Népújság 2020. MÁJUS 14., CSÜTÖRTÖK A szekszárdi klub női szakosztályánál megkezdődött a munka Edzésben az UFC-s lányok Valamennyi korcsoportban újraindultak az edzések a Szekszárdi UFC női labdarú­gó szakosztályánál. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu NŐI LABDARÚGÁS Benépesült a szekszárdi nagy műfüves pá­lya. A magunk mögött hagyott szezonban történelmi Magyar Kupa-aranyat szerző Szek­szárdi UFC utánpótláskorú já­tékosai újult erővel, több mint két hónap kényszerszünet után ismét közösen készülnek. „Kis csoportokban zajlanak a foglalkozások, húszperces időeltolódásokkal érkeznek a lányok. Négy állomás van ki­alakítva egy foglalkozásra, így egy csoport húsz percet tölt el egy adott állomáson, aztán ha­lad tovább - vázolta a progra­mot Micskó Márk szakosztály­­vezető, akinek munkáját Me­cseki Ágnes, Kágyi István és Volodimir Kalók segíti. - Már nagyon hiányoztak az edzé­sek, jó volt újra látni a lányo­kat, mindenki nagyon mosoly­gós volt, ami nagy öröm ne­künk, edzőknek. Természete­sen ez még nem olyan, mint­ha minden újra a régi lenne, de örülünk, hogy ismét elkezd­hettük az edzéseket.” A Magyar Labdarúgó-szö­vetség szinte valamennyi baj­nokságát eltörölte (kivétel ez alól a férfi és női NB I, il­letve a férfi Magyar Kupa), a 2020/2021-es szezonban mindegyik csapat abba az osztályba nevezhet, amelyik­ben a mostaniban volt. A fut­sal NB I-ben sereghajtó Szek­­szárd így jövőre is az élvonal­ban szerepelhet. „Szerencsére a Magyar Ku­pa-győzelmünket a vírus nem veszélyeztette, így legalább egy csodás sikerrel zárták ezt a szezont lányaink. A bajnok­ságunkat eltörölték felnőtt és utánpótlás szinten is, így már a következő szezonra készü­lünk. Reméljük, nyáron min­den visszaáll a megszokott ke­rékvágásba, és rendben el tud­juk kezdeni a szezont vala­mennyi csapatunkkal” - fo­galmazott Micskó Márk. A szakosztályvezető hozzá­tette, utánpótlásszinten nem jött jól a bajnokságok törlése: az U17-es futsal csapatot lista­vezetőként érte a döntés, míg­ ­ így volt újra látni a lányokat, mindenki mosolygós volt a nagypályás U19-es és a nyúj­tott pályás U16-os gárda a má­sodik, az U14-es együttes pe­dig a harmadik helyen állt. „Sajnáltam a lányokat, mert nagyon sokat dolgoztak, meg­érdemelték volna, hogy a ren­geteg befektetett munkáju­kat díjazzák. Sajnos nem így történt, de tudjuk és én is azt mondom, az egészség a legfon­tosabb” - zárta. Micskó Márknak nagyon hiányoztak az edzések, a szakosztályvezető örül neki, hogy újra találkozhatott a játékosaival Fotók: Mártonfai Dénes Mecseki Ágnes árgus szemekkel figyeli a bemelegítést Az edzésen készült további képek a TEOL.hu oldalon láthatók Tolnai Népújság GYeRmek­lAPI KÍVÁN­SÁGÖZÖN TEOl .HU Része az élménynek! A járvánnyal kapcsolatos folyamatosa frissülő, hiteles információk:Á-i-EOL.hu HIRDETÉS EGY NAGYOT! MI TELJESÍTJÜK! Van egy különleges álmod, csak segítség nélkül nehéz megvalósítani? Jelentkezéseiteket levélben, postai úton vagy elektronikus levélben várjuk. A levélben szükséges megadni a pályázó gyermek nevét, életkorát, lakcímét, a szülő nevét és telefonszámát. Beérkezési határidő: május 24., vasárnap éjfél Postacím: Tolnai Népújság - 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu Kérjük, a borítékra vagy az e-mail tárgyába írjátok: „GYEREKNAPI KÍVÁNSÁGÖZÖN”!

Next