Tolnai Népújság, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-20 / 117. szám

4, MEGYEI KÖRKÉP Az idei évben a község nevének rovásírásos tábláit is kihelyezik Iregszemcsén Két hét múlva ünnepélyesen avatják a trianoni emlékművet Mintegy hatszázötvenezer forint és természetbeni adományok gyűltek össze a trianoni emlékmű meg­építésére Iregszemcsén. Az alapzata már kész van, a munkákból Tóth Szabolcs polgármester is kiveszi a részét. Brunner Mónika monika.brunner@mediaworks.hu IREGSZEMCSE A település ki­lenc üzletében árusított öt­száz forint értékű támoga­tói kártyából és az Iregszem­­cse Kultúrájáért Alapítvány számlaszámára is érkeztek felajánlásokból gyűlt össze a pénz. Az adománygyűjtés tavaly decemberben kezdő­dött, a lakosság negyede já­rult hozzá az emlékmű felál­lításához. Az emlékmű meg­valósítását az e célra létrejött Trianon 100 bizottság koor­dinálja. A helyi civil szerve­zetek közül az énekkarok, az olvasókör, és a nyugdíjasklub segítette a bizottság munká­ját. A talpazat anyagköltsé­ge, az emlékmű helyszínre szállítása az egyik ismert ta­mási építőipari cég felajánlá­sa. A kőművesmunkákat két helyi kőműves vállalkozó vé­gezte szintén adományból. A koronavírus-járvány miatt a tervezett kiállítás és a Tria­nonnal kapcsolatos ismeret­­terjesztő előadások is elma­radtak, de ezeket egy későb­bi időpontban megvalósítják. Június negyedikén, a szá­zadik évfordulón a szobor­parkban állítják fel az emlék­művet, az avatásra testvérte­lepülésükről, az erdélyi Gyi­­mesközéplokról érkezett vol­na delegáció, ám a járvány­veszély miatt ez nem valósult meg. Tóth Szabolcs polgármester jövőbeni terve, hogy minden elcsatolt területről: a Felvi­dékről, Délvidékről, Kárpát­aljáról és az Őrvidékről is le­gyenek Iregszemcsének test­vértelepülései, ezt a polgár­­mesteri ciklusa végére sze­retné elérni. A polgármeste­ri hivatal épületére már kihe­lyezték a székely zászlót, és hamarosan a felvidéki zász­lót is kitűzik.­­ A trianoni emlékmű meg­épülése minden magyar szá­mára fontos, hiszen a nem­zet száz évvel ezelőtti meg­csonkítása nagy törés volt, amely máig hat. Én egy kicsit tovább mennék, emberéle­tekről van szó, azokról, akik az első világháborúban felál­dozták magukat a hazáért. És nem szabad elfeledkezni ar­ról sem, hogy a békediktátum következtében a Kárpát-me­dencében több mint egy évez­rede élő magyarság ma nyolc országban, szétszakítottan él. Az emlékmű nagy támogatá­sa meglepő, és jól esik szá­munkra - mondta lapunknak Tóth Szabolcs polgármester, aki szintén vállalt feladatokat az emlékmű építése során. A Magyar Szent Korona fennhatósága alá tartozó het­venkét vármegye területéről összegyűjtött földet - a Kár­­pátia zenekar frontemberé­nek ajándékát - a múlt hé­ten hozta el a fővárosból, me­lyet az emlékműnél helyez­nek majd el. Az ünnepélyes program még nem ismert, de a kétezer-hétszáz fős község­ben is várják. A trianoni békediktátum aláírásának napját, június negyedikét a nemzeti össze­tartozás napjává nyilvánítot­ta az országgyűlés tíz éve, az idei évet pedig a nemzeti ös­­­szetartozás évének, megem­lékezve a századik évfordu­lóról. A nemzeti összetarto­zás jelképeként rovásírásos táblákat is kihelyeznek Ireg­­szemcsén. Ezeket is szeret­nék a vészhelyzet elmúltával méltó módon felavatni. Az emlékművet egy tamási építőipari cég szállítja a helyére Június negyedikén állítják fel az emlékművet a szoborparkban Járványveszély, beruházások Tóth Szabolcs polgármester el­mondta, a járványveszély miatt a településen zajló beruházást nem kellett elhalasztani. Az el­múlt időszakot úgy értékelte, a községük jól vizsgázott, azzal együtt, hogy a kastélyparkban találkozó fiatalokkal nehezebb volt megértetni a helyzetet. Ko­­ronavírus-fertőzött nincs, nem volt, de néhány hatósági és ön­kéntes karanténra szükség volt. Sajnos a járványveszély miatt többen kerültek nehéz­ körülmények közé, így mintegy kétszáz családnak osztottak ki egyszeri segélycsomagot, élel­miszerrel, tisztálkodási szerek­kel. Minden lakoshoz maszkot juttattak el, a települést heten­te kétszer fertőtlenítik. A jár­vány megelőzésére az önkor­mányzat több mint kétmillió fo­rintot költött. HIRDETÉS Kölesd és Kistormás között hamarosan megépül a kerékpárút Két keréken közlekedhetnek KÖLESD Kerékpárút is összekö­ti hamarosan Kölesdet és Kis­tormást. A két helység konzor­ciumban pályázott a fenntart­ható települési közlekedésfej­lesztésre és vissza nem téríten­dő, 203 millió forint támogatást nyert. A beruházás a TOP-3.1.1- TL1-2016-00008 számú projekt keretében valósul meg, a tervek szerint még ez évben. A 2018-as szerződéskötés és a szükséges egyéb előkészítés után most ér­kezett el a kivitelezési szakasz. Ennek első állomásaként tegnap ünnepélyesen átad­ták az építési munkaterületet. Greifenstein József polgármes­ter köszöntötte a résztvevőket, Potápi Árpád János nemzetpo­litikáért felelős államtitkárt, a térség országgyűlési képvi­selőjét, Orbán Attila megyei közgyűlési alelnököt, dr. Ba­ranyai Eszter főjegyzőt és Be­­cze Attila tervezőt. Potápi Árpád János beszé­dében aláhúzta, hogy a 2143 méter hosszú szakasz biz­tonságos kerékpáros köz­lekedést tesz lehetővé, se­gíti az iskolába járást is.­­ Idővel része lehet a me­gyei, illetve az országos háló­zatnak is. Orbán Attila arra mutatott rá, hogy a kistelepü­lések is joggal igénylik az ed­dig főleg a városokban rendel­kezésre álló szolgáltatásokat. Egy ilyen igény megvalósulása a kölesdi kerékpárút is. Sz. Á. Potápi Árpád János (jobbról) köszöntötte a vendégeket Fotó: M. K. 2020. MÁJUS 20., SZERDA Szerdától újra nyitnak az óvodák TOLNA Mától újra kinyitnak a tolnai óvodák. A járvány­helyzetre tekintettel a tolnai polgármester március 14-én rendelte el a helyi kisdedó­vók rendkívüli szünetét. Az­óta csak felügyeletet láttak el az óvodában, legfeljebb ötfős csoportokban. Ezzel a lehető­séggel azonban csak kevesen éltek a városban. Appelshoffer Ágnes pol­gármester most visszavonta a rendkívüli szünet elrende­léséről hozott határozatát, és döntött a május 20-i nyitásról. A még fennálló veszélyhely­zetre tekintettel ugyanakkor az óvodai ellátást csak bizo­nyos szabályok betartásával lehet igénybe venni. Ezek kö­zé tartozik, hogy a szülőnek nyilatkoznia kell arról, hogy gyermeke tudomása szerint nem szenved fertőző beteg­ségben. Minden óvodában fokozott higiéniai előírásokat kell be­tartani, így például a napi többszöri fertőtlenítést, ta­karítást, a védőtávolság biz­tosítását, a többszöri szellőz­tetést. Amíg a veszélyhelyzet tart, az óvodavezetőnek folya­matosan tájékoztatást kell ad­nia az intézmény működésé­ről és a gyermeklétszám ala­kulásáról. S. K.

Next