Tolnai Népújság, 2021. június (32. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-01 / 124. szám
EGY PERCBEN A várért vívtak meg az ovisok SZEKSZÁRD Lovagi tornára invitálta a hat- és hétéves nagycsoportosokat a Szent József Iskolaközpont hétfő délután. Mégpedig azért, hogy a gyerekek ügyességükkel bizonyítsák rátermettségüket, képesek szeptemberben megkezdeni iskolai tanulmányaikat. ► 4 Fenntartható közlekedés Hazánk helyreállítási és alkalmazkodási tervében több mint 630 milliárd forintot a fenntartható közlekedés megerősítésére fordít a kormány. Ide tartozik a budapesti agglomeráció közlekedésének kötöttpályás fejlesztése is. ► 7 Bővülés előtt a támogatás NÖVEKEDÉS A járványhelyzetben az egészségügyi védekezés mellett az volt a magyar kormány célja, hogy életben tartsa a gazdaságot, és fokozatosan újraindítsa a növekedést. Ezt szolgálja a 2022-es költségvetés és a 2021-es módosítása is. ► 8 Jól kezeltük a járványt PANDÉMIA Három közül majdnem két magyar (62 százalék) jelezte a harmadik hullám végén, hogy elégedett a magyar kormány járványkezelésével - derül ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív, a Magyar Nemzetnek készített közvélemény-kutatásából. ► 9 Jó reggelt i mádom a növényeket, a virágokat, ezért az otthonomat is igyekszem színesíteni velük. De annyira bosszantó, hogy lassan át kell térjek a műnövényekre, mert hiába foglalkozom velük, öntözöm, táplálom őket, egyszerűen egy-két hónap múlva elkezdik lehullajtani a leveleiket, bámulnak, majd végleg elhervadnak. Be kell lássam, hogy vannak olyan emberek, mint én is, akiknek nem valók a virágok, mert hiába teszünk meg mindent értük, nem maradnak életben. Én már csak azért is műnövényeket fogok vásárolni, mert előre sajnálom a szép virágokat, és inkább megengedem nekik, hogy egy sokkal szerencsésebb gazdánál kapjanak helyet. A műnövényeket meg csak törölgetni kell. K. K. I Beérett a szabadföldi hazai szamóca is végre TOLNA MEGYE Végre beérett a szabadföldi, ízletes hazai eper. Az időjárásnak köszönhetően ugyan közel két hetet késett, de végre megvásárolható az első idénygyümölcs. Magas árról indul, hiszen ha nem a kereskedőtől vásárolunk közvetlenül, akkor akár 2500-3000 forintot is elkérnek kilójáért. Érdemes azonban több helyen is körülnézni, mert termelőnként változhat az ár, és akár több száz forintot is spórolhatunk egy kilón. Üzletekben, zöldségeseknél még ott ragadt a külföldről behozott szamóca, melynek az ára egyre alacsonyabb. Mivel nagy az érdeklődés az eper iránt, és a termés is kevesebb, aki lekvárt akar főzni, az idén nem nagyon számíthat arra, hogy a szezon végén olcsóbban juthat hozzá a gyümölcshöz. ► 2 Rottenbacher Ádám szekszárdi termelő az eperültetvényénél. A termés szép, de kevesebb, mint tavaly Fotó: Mártonfai Dénes Sok jót tanult a táborokban TOLNA A megyei képzőművészek egyesületébe, a Bárka szalonba 2000-ben lépett be Guld Mihály. Több mint háromszáz festménnyel a háta mögött még mindig amatőrnek vallja magát. Mostanában ritkábban áll a festőállványhoz, mert a képeladással nem akar bajlódni, saját célra, lakása díszítésére meg van éppen elég műve. ► 4 Értelmetlen és káros az előbarnulás TOLNA MEGYE Hosszú évek tapasztalatai alapján megfigyelhető, hogy a nyár előtti hetekben tetőfokára hág a szoláriumok látogatottsága, hiszen az egyre lengébb öltözék alól kevesen szeretnék a fehér bőrüket megmutatni. Ez azonban a bőrgyógyászok szerint veszélyes, hiszen a barna bőr nem fogja megakadályozni a további károsodásokat, mint például a leégés, öregedés, melanoma. Körülbelül tíz perc a szoláriumcsövek között felér azzal a mennyiségű UV-sugárzással, amelyet a legmelegebb nyári napon egy nap alatt vinnénk be napozással, fényvédő nélkül. ► 3 Nem nagyon akartak adót fizetgetni TOLNA MEGYE Kicsit több mint 176 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek egy bűnszervezet. Az ügy tárgyalása hétfőn kezdődött. ► 5 Már az NB III-ról álmodik Gerjen LABDARÚGÁS Megadták módját az ünneplésnek a a gerjeniek, akik szombaton újoncként megnyerték a megyei I. osztályú focibajnokságot. Sok idejük azonban nincs az örömködésre, a hétvégén már osztályozó vár Búzás Attila csapatára. Ma délelőtt derül ki, hogy melyik megye bajnoka lesz az ellenfél. ► 16 IV -----További izgalmas hírekért látogasson el ide: TEOL.hu Még reménykedik a Tolna LABDARÚGÁS A Tolna VFC mórágyi sikerével tovább üldözi az éllovas Nagymányoki SE-t a megyei másodosztályú focibajnokságban. A bajnoki címen kívül az ezüstéremért zajló versengés sem lefutott még, a második helyre Izsák Géza együttese mellett a hétvégén szintén meccset pótló Bonyhád-Börzsöny is odaérhet. Képgaléria a TEOL.hu oldalon Fotó: Mártonfai Dénes ► 14 A diákok várják már a lehetőséget TOLNA MEGYE A diákmunkásoknak köszönhetően a cégek gyorsan jutnak munkaerőhöz, és mivel az ügyfélforgalomhoz tudják igazítani a létszámot, így a kiadásaikat is, hiszen csak a ledolgozott órák kapcsán merül fel költség. A diákok foglalkoztatása májustól június elejéig lelassulhat, ami nem véletlen, mert ekkor elsősorban az érettségi, vizsga-, illetve államvizsga-időszakra fordítják az energiájukat. A fiatalok a tanulmányaikra koncentrálnak, hogy nyáron teljes erőbedobással tudjanak újra a munkára, vagy éppen a szakmai gyakorlataikra figyelni. ► 6 9 770865 603029 21124 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Kalmár Klaudia 06-74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-534 MA HOLNAP 19 22 ^ Sok napsütésre számíthatunk, melyet délután gomolyfelhők zavarnak. Az északi szél továbbra is többfelé lesz élénk. ► 13 T Boldog névnapot kívánunk Paulina és Tünde nevű olvasóinknak!