Tolnai Világlapja, 1902. január-december (2. évfolyam, 1–52. szám)

1902-01-04 / 1. szám

A hárem leányrablója. Regény. Irta: BRÜHL G. (Folytatás.) A Szulejka megszabadítása s leírása utáni csilla­píthatatlan vágy, a mindenen erőt vevő forró szerelem juttatá Ahhmedet a szerály borzasztó földalatti börtönébe, a sötét, kétségbeejtő börtönbe ! Kimondhatlan kétségbeeséssel eltelve kapott Ach­med övébe, hogy saját mellébe döfje tőrét... de a bitvágyó­s tolvaj mamelukok elvették ezt tőle birkózás közben, a drágakövekkel kirakott markolat kedvéért. Kardja után nyúlt... de csak az üres hüvely maradt oldalán, ezt is elrabolták tőle a poroszlók. Achmed az ajtó mellé guggolt s leste a börtön­őrt .. . e várakozás ideje öröklét volt neki! Nesztelen halotti csend vette őt körül. Valahára sok, igen sok óra eltelte után úgy rémi lett előtte, mintha lépteket hallana a folyosón. Lázas izgatottsággal nyomta fejét az ajtóhoz . . . nem csalódott ! Az ajtó hézagai közt már behatol hozzá a gyenge világosság ... a feketének izmos ökle már visszatolták a reteszt. Tusson lépett a czellába s behúzta maga után az ajtót, midőn a foglyot mellette látta. — Hallod-e, szerecsen, szóllta meg Ah­med hal­kan a hóhért, ki ismét ételt és italt hozott neki, te magad is rabszolga vagy itt, általam szabaddá s gazdaggá lessz, ha elbocsátasz ! Senki sem fog utánam nézni, elviszlek magammal, hogy minden büntetéstől megmentselek! Tussun meg sem mukkant. Ah­med nem tudta, hogy néma. — Hallgass reám, szerecsen ! Nyomorult életed van itt neked, mint börtönőrnek! Segíts engem szabad­ságra és minden kincsem tied ! Vagy azt véled, hogy csak puszta ígéretet teszek s később nem tartom meg ? A cserkeszek fejedelme vagyok én, s aulomban van aranyom, ezüstöm, fegyverem elég. Tussan mintha nem is ügyelne e szavakra, el akart menni. — Maradj ! Esküszöm neked, hogy gazdagon megjutalmazlak. A hóhér félrelökte Ah­medet s gyorsan és ügyesen surrant ki a czellából, melynek ajtaját ismét bezárta. — Akkor hát erőszakhoz nyúlok, kiáltá a fogoly ingerülten s ökleit szorongatta, nem akarsz engem szabadon bocsátani . . . nem tudod, fekete őr, hogy kétségbeesett emberrel van dolgod . . . majd meg­ismered Ah­med vakmerő bátorságát! Itt az őrület fog el engem .. . szabaddá kell lennem, szabaddá. . . vagy meghalok! E börtönben nem smntődhetem tovább! Szabadság vagy halál! Mikor ismét mozdult a zár . . . Ah­med támadásra készülten állt . . . Az ajtó megnyilt . .. Tussán lépett be . . . de háta mögött két fáklyás mameluk állt . . . E váratlan látvány azt a reményt keltette az ifjú cserkeszfejedelemben, hogy szabadon bocsátják, vagy a szultán elé vezetik. — Nos, mi történik ? kérdé a szerály fekete hóhérától, ki hozzája lépett . . . de Tussun már ugyane pillanatban bámulatos gyorsasággal emelt fel s vetett egy hurkot Ah­med nyakába ... s midőn ez védni s akarta magát s a feketére rohanni, Tussun erőteljesen húzta össze a hurkot s áldozata mukkanás nélkül rogyott a földre. Az erős zsinór hirtelen s váratlanul fosztotta meg lélekzete s eszméletétől .. . még néhány percz s Ah­med nem él többé Ekkor a szerály fekete hóhéra tágított egy kissé a hurkon, hátrakötötte az áldozat karjait, ki már nem volt képes az ellentállásra s összekötötte lábait is. Azután intett a két mameluknak ... egyikök előre ment. . . Tussun felvette Ah­medet a földről s kivitte a czellából... a másik mameluk utánuk ment a fáklyával. A kőlépcső közelében alacsony tőkét helyezett el s erősített meg a hóhér, mellette borotvaélű törökkard villogott, másik felül pedig nagy arany tál fénylett. Az első mameluk elment egészen a lépcsőig s a fák­lyát magasra emelve, az alsó fokra állt.­­ A fáklya vöröses rémes világánál baljóslatulag csillogott a görbe kard és tál. Ekkor a tőkéhez közelített áldozatával Tussun, melyhez azonban a másik mameluk is odament. Midőn a hóhér földretette áldozatát, Achmed magához tért . . . szemei széjjelnéztek . . . borzasztón forogtak a halál előérzete után, melyet az imént tapasztalt, arra volt kárhoztatva Achmed, hogy még egyszer életre ébredjen s kivégeztetésének előkészületeit nézze ! Hiába rángtak karjai s lábai, hogy kiszabadul­janak a bilincsekből . . . segélytelenül volt odavetve martalékul a fekete hóhérnak, ki éppen akkor hajolt le a villogó kardért. E pillanatban Szulejka képe merült fel lelke előtt . . . képzelme eléje varázsolta kedvesét, amint epedő vágygyal terjeszti feléje karjait ... s mintha e halk szavakat súgná neki: — Ha meghalsz, Ah­medem, követlek ! Egyedül nincs számomra élet! S e boldogító álomkép látása közben Szulejka neve lebbent el ajkairól ... Ekkor Tussun tőkére emelte áldozata fejét, és eligazította ennek nyakát, hogy a fénylő karddal le­szelje. Már megvillant a rettentő éles fegyver a lég­ben .. . Ah­med, kedvese nevét susogva, már számot vetett az élettel, midőn a lépcső felső fokáról hirtelen lehangzott: — Megállj, a hatalmas kyzlar-agassi nevében! Tussun már felemelt keze földre ereszté a kardot e váratlan megzavarás következtében . . . A két mameluk meglepetéstől merevülten tekintett fel a lépcsőre. Szolimán parancsnokuk jelent meg ott. — A hatalmas kyzlar-agassi parancsolja neked, kiáltá fenhangon, hogy a fogoly cserkeszvezérről szedd le a bilincseket s bocsásd szabadon! Életben kell maradnia!­­ A fekete hóhér elvetette a kardot s a vett parancs­hoz képest cselekedett. — Szabadon ! kiáltá Ah­med— én szabad legyek? — Jer velem! ki kell hogy vezesselek a szerály­­ból, felesé Szolimán, jól szabaditó angyal. Lássuk most már, mi történt ez idő alatt a szerály­ban. A szultán a késő est bekövetkeztével el szokta hagyni palotája Madeinnek nevezett nappali osztályát s a szerálynak pazar beszerelésü másik részébe ment. (Folytatás lapunk 14-ik számában.) Történetek az óczeánról! Vitter: Atlanti történetek. Gyönyörű mű. Diszkötésben 2 frt 50 kr. helyett 90 kr­a­d Magyar Kereskedelmi Közlönyénél, Budapest, Károly-körút 9.

Next