Tolnai Világlapja, 1903. október-december (3. évfolyam, 40–52. szám)

1903-10-18 / 42. szám

TOLNAI VILÁG­LAPJA asszonyi- és leány fejek mosolyogtak le az impozáns menetre. Az egyetemi ifjúságot is lelkesen meg­éljenezték. Az ifjak korhű Rákó cz .-korabeli ruhát öltöttek az ünnepi alkalomra. A téren rendkívüli nagy volt az élénkség s a rendet Orviczay László rendőrtanácsos, Pavlik Fe­renci főfelügyelő vezetése alatt több tisztviselővel egész sereg­díszbe öltözött rendező s valóságos rendezői tábor tartotta fönn. A czigányok és zene­karok rá-rázendítették a Rákóczi-indulót, majd régi kurucznótákat fújtak és többször eljátszották a Him­nuszt, amelyet az egész közönség énekelt. Az ének akkordjaiba egyszerre csak erős lódobogás vegyült s a mellékutczából délezeg magyar legények és pár­­duczkaczagányos kurucz-lovasok vágtattak elő, aki­ket a közönség ugyancsak viharos ováczióval foga­dott. Kilencz óra jóval elmúlott s a gyülekezés még folyton tartott. Ezalatt Nemes Mihály történeti festő a díszkocsik csoportjainak az elrendezésén dolgo­zott és a menet fél tiz után elindult. A menetet egy diszmagyarba öltözött lovas nyi­totta meg, kezében Rákóczi lobogójával; utána ugyan­ T. V.-L. sat. felv. Csikósok, csak egy diszmagyaros lovas következett s mellette két Rákóczi-korabeli lovas nyargalt, mögöttük pe­dig egy pörgekalapos, magyarruhás legény. A lo­vasok mögött egy fejedelmi gránátos lépkedett s két fegyveres kurucz katona három labancz tisztet haj­tott maga előtt. A magyarruhás lovas legények, akik mintegy ötvenen voltak, a gyalogjárók mellett lovagoltak, hogy a közönség a menet rendjét meg ne zavarja. Az első diszkocsit négy ló húzta s a lovrakon csatlósok ültek. A kocsin magyarruhás lá­nyok és kurucz katonák között, virágos menyezet alatt ült Hungária szimbóluma. A kocsi elején Rá­kóczi mellszobra körül nyolc­ harsonás az egész út mentén játszotta az indulókat. A második dísz­kocsinak két lovát magyar kocsislegény hajtotta. Az utolsó kocsin hatalmas ágyú torka feketéllett, mellette kurucz puskás katonák, legények állottak. A Vérmezőn. Mikor a menet a Vérmezőre érkezett, az óriási térséget már sűrű csapatokban foglalta el az ösz­­szegyülekezett közönség. Mintegy 80—90 ezerre te­hető csak a nézőközönség száma, a menetben részt­vevőket nem is számítva. A mező keleti oldalán, a salétromraktártól északra eső útrészen volt az oltár elhelyezve nemzeti szinű szövetből. Az oltá­­ros sátoron kívül külön négy szószék volt felál­lítva, amelyek közül szintén óriási tömeg gyüle­kezett. A nagyszámú rendezőség a rendőrséggel egyetemben, amely Czajlik Alajos tanácsos veze­tésével vonult ki, alig tudot rendet tartani. Az összes zenekarok a Rákóczi-indulót, Kossuth-nótát fújták és úgy vonultak be az ünneplők a Vér­mezőre. A menet az oltáros sátor előtt vonult el, ahol az öreg honvédek kocsijai pár pillanatra meg­álltak, miközben a harsonások eljátszották a Szó­zatot, melyet kalapot levéve énekelt a közönség. A nemzetgyűlés. Most kezdődött a tulajdonképpeni ünnepély, a nemzetgyűlés. Az ünnepséget tábori mise nyitotta meg, melyet Hock János orsz. képviselő mondott teljes ornátusban. A sátorral szemben levő emel­vényeken Horváth Sándor evangélikus, Hajpál Benő református, Józan Miklós unitárius lelkészek és dr. Kis Arnold rabbi mondottak imát. Ezután a szóno­kok felléptek a három szószékre s megkezdődött a gyűlés. Az óriási néptömeg fekete tengerként hul­lámozta körül a szószékeket s nagy érdeklődéssel, fel-felujuló viharos éljen-kiáltásokkal kisérte. A bevezető lárogató után az első emelvény elnöke, Hellebronth Géza orsz. képviselő rövid, beszéddel megnyitotta a nemzetgyűlést. Utána Ba­rabás Béla orsz. képviselő mondott erőteljes, izzó hazafiság­ú beszédet. A beszéd nyomán óriás volt az éljenzés és lelkesedés, amely csak lassan szűnt meg a tárogató újabb szavára. Hegedűs István, a polgárság szónoka beszélt. Röviden szólott csak, majd határozati javaslatot terjesztett a nemzetgyű­lés elé, amelyet a másik két emelvényen is előter­jesztettek s egyhangúlag el is fogadtak. A második emelvényen Kossuth Ferencz elnö­költ és lelkes szavakkal buzdította a hallgatósá­got, hogy Rákóczi szelleméhez méltóan ünnepel­jen. Lakatos Miklós volt országos képviselő, a rendező­bizottság elnöke beszélt ezután. Beszédé­ben, amelyet zajos tetszéssel fogadott a közönség, összehasonlította Rákóczi korát a maival s azt fej­tegette, hogy a kétszáz éves múlt küzdelmeit ma meg kell ismételni. Győrffy Gyula országos kép­viselő a Rákóczit megelőző idők keserves szenve­déseit vázolta s a török és az osztrák ellenség támadásait. Ezután Kornai István beszélt s benyújtotta az első szószéknél elfogadott határozati javaslatot. Szécskay György joghallgató szavalata után Zboray Miklós országgyűlési képviselő lelkes beszédben hívta föl a közönséget, hogy tegyen fogadást azok emlékére, akik meghaltak a hazáért, hogy a mai kor nemzedéke méltó lesz nagyjaihoz! Zboray be­széde után Kováts J. István joghallgató az egye­temi ifjúság nevében mondott tüzes beszédet. A szószék körül csoportosult közönség rendületlenül kitartott az utolsó szóig s a beszédek végén szét­­ömlött a Vérmezőn. A harmadik emelvény a Vérmezőnek a Város­major felé eső oldalán állott. Az emelvényt huszon­négy különféle testület és egyesület állotta körül, mindenféle szinti nehéz selyemzászlók alatt. Barta Ferencz elnök lépett a szószékre s megnyitotta a nemzetgyűlést. Utána Hock János beszélt a néphez. Dörgő éljenzés zúgott pár perczig Hock János beszéde után. Majd Zboray Miklós országgyűlési kép­viselő mondott beszédet. Zboray után Bótha József vasúti tisztviselő beszélt, majd pedig Lukács Já­nos mondott temperamentumos szónoklatot s benyújtotta a Rákóczi hamvainak hazaszál­lítására és a Rákóczi f­erenczet hazaárulónak bé­lyegző törvényszakasz eltörlésére vonatkozó határo­zati javaslatot, amelyet a gyülekezet viharos helyes­léssel elfogadott. Polgár János egyetemi hallgató mondott még beszédet s Gulyás szavalt, mire Barta Ferencz országgyűlési képviselő rövid záróbeszéddel bezárta a nemzetgyűlést. A közönség ekkor kezdett széledni s szép csön­desen elvonult a Vérmezőről, egy kegyeletes nap lelkesítő emlékeivel.

Next