Tolnai Világlapja, 1904. április-június (4. évfolyam, 14–26. szám)

1904-06-12 / 24. szám

72S IGLIAI VILÁG­LAP Eueharistiku5 kongresszus Egyik felekezet a másik után tart itt a fővá­rosban országos értekezletet, hogy felekezeti igéik magasztosságát újabb és újabb intézményekkel be­véssék a hivők lelkébe. Nemrég tartotta itt a katholikus egyház eucharisztikus kongresszusát, me­lyen jelen voltak úgy a vidéki, mint a fővárosi egy­házak notabilitásai. Szmrecsányi Pál nagyváradi püs­pök lendületes, hazafiasságtól áthatott beszédben is­mertette a kongresszus czélját, kifejezésre juttat­ván az általános óhajtást, hogy az oltári szentség imádását mennél szélesebb rétegekben, mennél na­gyobb területen bizonyos egyesületek kultiválják. Szükségét látja, hogy ne csak a nagyobb városokban, de a vidék kisebb közigazgatási járásainak köz­pontjaiban is oltáregyesületek alakuljanak, amely oltáregyesületek legyenek hivatottak e nemes misz­­szió teljesítésére. Lelkes éljenzés honorálta az ér­demes püspöknek ezt a jelenlevőket valóban lebi­lincselő beszédét. A többi szónokok is hasonló érte­lemben szólaltak fel s valószínűleg e kongresszus határozataihoz képest meg is alakulnak az ország különböző helyein ezek az egyesületek. Az érte­kezletek utolsó napján a belvárosi templomban há­laadó istentisztelet volt, melybe a papság impozáns körmenetben vonult fel. E­zt a jelenetet örökíti meg­­képünk. — Elől az apostoli kereszttel már épp a templom ajtajához ért Bogisics püspök a püspöki kar élén. A kongresszuson résztvevők űrnapi körmenete: WWWWWW díjlovaglás a Jattersalban A Tattersal rozoga tribün­jeit az elmúlt hóban zsúfolásig megtöltötte Budapest úri társa­sága, hogy nézője lehessen az urlovas szövetkezet által ren­dezett díjlovagló és dijugrató versenynek és lovagjátéknak. Ott szorongott az egész arisz­­tokráczia. A király kabinett­­irodája a díjlovaglás napján, ti­zenegy órakor jelentette, hogy a király nem jöhet el a ver­senyre s igy az udvari páholy­ban Frigyes és József Ágos­t királyi herczeg és Klotild királi herczegnő, Izabella királyi her­­czegnő leányával, Henriette her­­czegnővel, Auguszta királyi h­erczegaszony kis­fiával, József Ferencz királyi h­erczeggel fog­lalt helyet. Míg József Ágost és Kóburg Fülöp herczeg a pálya belsején,, a versenybíró­ság tagjai között volt. Az udvari páholy párká­nyán kiállított, egész vagyont képviselő remek tiszteletdijakért a legbravúrosabb lovasok szálltak síkra és nem egy mutatványt zajos tapssal honorált a közönség. Az űrlovas szövetkezet valóban szép sport­nappal kedveskedett a fővárosnak és méltán megér­dem­elte a szép sikert, melyet a nap a szövetkezetnek hozott. Képeinken bemutatjuk a tribünt a közönséggel, rajta láthatók a tisztelet­díjak is, melyek a királyi páholy párkányán vannak elhelyezve. Részlet a díjlovaglást­ néző közönségéről. Középen fent a királyi páholy, alatta az ajándéktárgyak. T. V.-L. saját fényképészének felv.

Next